/usr/share/dasher/training_hungarian_HU.txt is in dasher-data 4.11-2.
This file is owned by root:root, with mode 0o644.
The actual contents of the file can be viewed below.
1 | Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik (amennyiben az illető fel van tüntetve).Ha a szerző vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak elektronikus formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait. A MEK üzemeltetői fenntartják maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad terjesztésének lehetőségét illetően, akkor töröljék azt a MEK állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia. A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású, szabad terjesztésű elektronikus szövegekkel. A MEK projekttel kapcsolatban a MEK-L@listserv.iif.hu lista e-mail címén lehet információkat kapni és kérdéseket feltenni. A MEK központi Internet szolgáltatásainak URL címei: <http://www.mek.iif.hu>,<gopher://gopher.mek.iif.hu> és <ftp://ftp.iif.hu/pub/MEK>.Kíváncsiak klubja ~ Jó és rossz szokásaink JÓ ÉS ROSSZ SZOKÁSAINK Mikor vált szokássá a köszönés? Az üdvözlés legegyszerűbb formája a meghajlás. Amikor udvariasan meghajtjuk magunkat, nem gondolunk már arra, hogy ez a mozdulat a teljes földreborulás csökevénye. Valaki előtt földre borulni, térdre, vagy éppen arcra esni pedig hajdan, a rabszolgaság korában a legyőzött harcosok szoktak. Ezzel a mozdulattal fejezték ki, hogy nincs szándékukban tovább harcolni, és hajlandók a régi hadifoglyok sorsát, a rabszolgaságot vállalni. A földreborulás később az uralkodók és fejedelmek előtti teljes hódolat kifejezésévé vált. Eredeti szerepe, jelentése az idők folyamán mindinkább elhomályosult és mikor a térdreomlásból féltérdre ereszkedés, térdhajtás, vagy később puszta hajbókolás lett, már csak az alárendeltségi viszonyt fejezték ki vele. A meghajlás, főhajtás ma már semmi más, csak udvarias mozdulat. Nem alárendeltséget fejezünk ki vele, hanem mások megbecsülését. És a kalaplevétel? E szokás legmélyebb gyökerét keresve is a rabszolgatartó társadalom világába jutunk el. Nem egy írásos feljegyzés és még több kőbe vésett ábrázolás beszél arról, hogy egyes ókori népek, többek között az asszírok, hadifoglyaikat, később rabszolgáikat, minden ruhájuktól megfosztották. Eredetileg nyilván csak zsákmányszerzés céljából tették ezt, később azonban jelképes értelmet is kapott a rabszolgák teljes vagy részleges meztelensége. Az, hogy egyes népeknél az alsóbbrendűeknek övig ruhátlanul kellett az előkelők színe előtt megjelenniük, de még inkább az a szokás, hogy egyes népek úgy fejezték ki tiszteletüket az idegenek előtt, hogy ruhájukat a vállukon fellebbentették, jól mutatja, hogyan válik az eredetileg rabszolgaviszonyt kifejező cselekvés a tiszteletadás jelévé! Egy nyugat-afrikai néger népnél a ruhafellebbentés együtt jár a kalap levételével. Kétségtelen, hogy a mi köszönést kifejező kalapemelésünk is ennek az ősi szokásnak maradványa. A kézfogás honnan ered? Eredetét tekintve nem kapcsolódik semmiféle megalázkodást kifejező mozdulathoz. A régi időkben, amikor a kézfogás még nem vált egyszerű jelképes cselekedetté, azért nyújtottak egymásnak kezet az emberek, hogy mutassák: nincs náluk semmiféle fegyver, baráti, békés érzelmekkel közelednek. Ezt igazolja többek között az "itt a kezem, nem disznóláb" tréfás szólásunk is. Eredeti értelme akkor világosodik meg, ha tudjuk, hogy régen a pisztolyt mondták gúnyosan disznólábnak. Ahogy éppen így nevezték a pisztolyt, az nyilván a régi mordályok ormótlan alakjára vezethető vissza. Az "itt a kezem, nem disznóláb" szólás tehát régen azt jelentette: Nincs pisztoly a kezemben, baráti jobbomat nyújtom feléd. A kézfogás egyszerű üdvözlési formájának ilyen bonyolult háttere van. Miért koccintunk? Mai életünkben a koccintás az üdvözlés egyik sajátos formájának látszik, olyasvalaminek, mint kalapunk megemelése, vagy a kézfogás ismerőseinkkel találkozva. Mégis jelentősebbnek érezzük emezeknél: ünnepélyesebb, szertartásosabb, kevésbé megszokott. Ez az ünnepélyesség magában is arra utal, hogy valamikor nagyobb súlya, jelentősége volt a poharak összecsendítésének. Helyesebben: valamikor jelentett valamit az, amit ma csak szokásból, látszólag értelmetlenül csinálunk. Néhány évszázaddal ezelőtt még nem mindenféle poharazáshoz tartozott hozzá a koccintás, csak annak egy bizonyos típusához. Arról a típusról van szó, amelyet a magyar nyelv ezzel a kifejezéssel illet: megisszuk az áldomást! A régi időkben a koccintás minden valószínűség szerint jogi aktus, szerződésszerű megállapodások szertartása, adásvételi megegyezéseket lezáró "hivatalos" cselekvés. Ami két fél között hosszú tárgyalás vagy alkudozás után történt, arra ez az "áldomás" teszi a pontot - koccintás és szeszes ital fogyasztása kíséretében. A koccintás tehát a jogéletből szivárgott be magánéletünkbe. Ünnepélyes hangulatával, jelentőségteljességével ma is megőrzött valamit régebbi nagyobb súlyából, fontosságából. "Erre iszunk egyet" - ne felejtsük el, hogy ez a szólás rendszerint a vidám borközi beszélgetések egy-egy nyomatékosabb részénél hangzik el, ahol olyasmiről volt szó, ami különösen kiemelésre méltó. Felvetődik azonban a kérdés: miért éppen a poharak, kupák összekoccintása vált egyes népeknél a jogélet jellemző, szertartásszerű cselekményévé? Vagy másként fogalmazva a kérdést: mit láttak a koccintásban, az ivóalkalmatosságban a régiek, aminél fogva azt jogerős megállapodásaik megpecsételésére alkalmasnak vélhették? Erre a kérdésre a természeti népek gyakorlatából kapjuk meg a feleletet, akiknek a világ minden táján az az általános vélekedése, hogy az érintésnek varázsereje van. Az érintés átsugározza életerőnket, lelkünket arra, akit megérintettünk. Így a kölcsönös érintkezés, például a kézfogás vagy csók következtében két emberi lélek kicserélődik, mintegy testvérré válik. Az érintés varázslatos erejével létrehozott lélekcsere gondolata lappang végeredményben a poharak összekoccintásának hátterében is. Mi történik tehát a jogi megállapodásokat, szerződéseket követő áldomásokon? Azok, akik a jogi aktus során mint szemben álló felek szerepelnek, poharukat összekoccintva kifejezésre juttatják, hogy egyezségük testvéri megállapodás, szerződésük meleg emberi kapcsolat eredménye, amely minden vitát, háborúskodást kizár, és megpecsételi a szerződő felek között a békét. Baráti poharazgatásainkban ennek az emléke cseng vissza. Mióta viselnek jegygyűrűt?A gyűrű alakja megszakítás nélküli kör: nincs eleje, nincs vége. Ezért az ókorban, az egyiptomiaknál is a végtelenséget jelképezte. Az emberi képzeletnek innen csak egy lépést kellett tennie ahhoz, hogy a gyűrűt a végtelen hűség, a soha el nem múló szerelem jelképének tekintse. Nem tudjuk, hogy ennek a gondolatnak emléke a 16. században általánosan élt-e, vagy Balassi Bálint költői meglátása, hogy menyasszonyának ezekkel a szavakkal küld gyűrűt: Mihelyt ez gyűrűt foglalták összve, Nincs sehol vége,Legyen így vég nélkül hozzám a szerelme... De az eljegyzési gyűrű használata sokkal prózaibb eredetű. Ősi szokás szerint a vőlegény, vagyis a vevőlegény megveszi az "eladó" lányt. A házasság megkötése előtt foglalót, zálogot adott, később már csak jelképesen. Nem tudjuk, hogy a gyűrű mikor lett ilyen jelképes zálog. Ezt a szokást a rómaiak már ismerték, az eljegyzési gyűrű náluk vaskarika volt. A jegygyűrű használata tehát világi eredetű. A szokást később a keresztény egyház is szentesítette; gyűrűt megáldó formula már a 11. századból ismeretes. Eleinte csupán a menyasszony kap a házasság szertartásában gyűrűt, s csak a 13. századtól kezd mindkét házasfél jegygyűrűt viselni. Meg kell állapítanunk, hogy a jegygyűrűnek csak újabb időben alakult ki egységes típusa, csak a 19. századtól következetesen sima karika. Alakja korábban meglehetősen változatos volt. A középkorban a köves gyűrűt használták, de a két egymásba fonódó kéz és az úgynevezett ikergyűrűk is kedveltek voltak. Luther Márton eljegyzési gyűrűje a keresztre feszített Krisztust ábrázolta. S hogy a gyűrűproblémához végezetül hozzáadjunk egy színfoltot, megemlítjük azt a jegygyűrűt, melyet a velencei dózse dobott a tengerbe, így jelképezve a város "eljegyzését" az Adriával. Mióta használnak szappant?Liebig, a nagy német kémikus mondása szerint, valamely nép kultúrájának legbiztosabb mértéke a szappanfogyasztás nagysága. Hangzatos mondás, csakhogy nem egészen igaz. Számos ősi kultúrát ismerünk, melyben nem használták a szappant, de ismerték a fürdést. A görögök és rómaiak fürdőikben szappan helyett bizonyos földfajtákat, alkálitartalmú anyagokat használtak; ezt illatosították is. Egyszerű "toalettszappan" volt a babliszt. Hát a ruhát mivel mosták? Legtöbbször csak "folyóvízben", patakokban vagy folyók partján; sulykolással távolították el a ruhából a szennyeződést. A fűre kiteregetett ruhát aztán a nap szívta szép fehérre. Nauszikaa, a phaiák királylány éppen ruhát mos társnőivel a tengerparton, amikor rátalál a hajótörött Odüsszeuszra. Gudrun, a fogoly germán hercegnő viszont kényszermunka gyanánt végzi a mosást - és az Északi-tenger hidegebb, mint a Földközi! Már az ókorban is tisztították azonban a ruhát vegyszeres úton. Az úgynevezett "derítőföld" vagy "kallóföld" magába veszi a gyapjúból a zsírt, a lúgok a zsírral pedig oldható vegyületeket alkotnak. A fahamuból készült lúgot évezredekig használták ruha mosására. Ismerték a habzó anyagot tartalmazó szappangyökeret is. Az idősebb Plinius szerint szappant vagyis sapo-t először a gallok és a germánok készítettek, de nem tisztálkodásra, hanem a hajuk szőkítésére. A mai értelemben vett szappan első biztos említése 385-ből származik. 800 táján már általánosan elterjedt a szappanfőzés. Faggyút és hamuzsírt főztek össze nagy üstökben. A kenőszappant a 12. század óta ismerik. A faggyúból főzött szappanok bizony nem voltak kellemes illatúak. A kemény toalettszappant az arabok találták fel, olívaolajból és fahamu lúgjából készítették. Illatosították is, de ezt az import luxuscikket csak a jómódú emberek tudták megvásárolni. A múlt században terjedt el jobban a növényolajból készült szappan. Nagyüzemi gyártása William H. Lever nevéhez fűződik. Nemcsak kellemesebb illatú és jobban habzik, mint a faggyúszappan, hanem olcsóbb is, különösen ha melléktermékét, a glicerint nem hagyják benne, hanem só hozzáadásával kicsapatják belőle. A glicerin a robbanóanyagok gyártásának fontos alapanyaga. Az élelmes Mr. Lever néhány év alatt milliomos lett. Fritz Henkel pedig a mosószódát keverte vízüveggel - ő a mosópor atyja. Mióta fürödnek az emberek?A tisztasági fürdőnek változatos és nagyon érdekes története van. Ötezer esztendős fürdőkultúráról beszélnek az Indus folyó melletti Mohendrso-Daro romjai. Egy fürdő maradványait is megtalálták, 7×13 méter nagyságú medencével, melyet oszlopsor választott el a kabinoktól. A krétai palotákban fürdőszobát és fürdőkádat találunk. Az antik fürdőkultúrát a rómaiak a világbirodalom minden zugába elvitték, a provincia minden városában megtalálhatók a nyilvános fürdők. Róma városában hatalmas, fényűzően berendezett fürdők - mint pl. Caracalla vagy Diocletianus thermái - szolgálták a lakosság tisztálkodását, szórakozását, sőt művelődését is. A hideg, langyos, meleg medencéken, gőzfürdőkön kívül sportcsarnokok, könyvtárak is csatlakoztak a pompás fürdőépületekhez, melyeket mozaikok, falfestmények, szobrok díszítettek. A római birodalom bukása után eltűnnek a luxusfürdők, de még a "sötét" évszázadokban sem hiányzik a tisztálkodás igénye. Tudunk a hun és avar fejedelmek fürdőiről; az óbolgárokról feljegyzik, hogy naponta fürödtek; a bizánci császárok pedig, ha útra keltek, bőrmedencés magyar fürdőt és fürdősátrat vittek magukkal. A középkori várakban fából készült kádakban, dézsákban tisztálkodtak az emberek; a városokban pedig fürdőházak nyíltak, ahol a fürdősök, borbélyok borotváltak, köpölyöztek is. A fürdőházaknak meglehetősen rossz hírük volt, bezárásukra azonban mégsem erkölcsi megfontolásokból került sor, hanem azért, meri a járványokat terjesztették a közös fürdők. Ebből aztán sokan azt a következtetést vonták le, hogy a fürdés, mint olyan, egészségtelen. A higiéniai mélypontot Európa a 17-18. században érte el. 1640-ben jelent meg az igen elterjedt illemtan, a Lois de ia galanterie, ebben szó szerint ezt olvashatjuk: "Néha elmehetünk a fürdősökhöz, hogy testünk tiszta legyen, s naponként fáradságot vehetünk magunknak ahhoz, hogy megmossuk kezünket. Majdnem olyan gyakran mossuk meg arcunkat is." XIV. Lajos napi toalettje abból állt, hogy reggel parfőmbe mártott kendővel letörölte arcát, s egy nemesúr néhány csepp rózsavizet öntött a kezére. XV. Lajos korában a versailles-i palotában végzett munkálatok során egy befalazott helyiségre bukkantak, amelyben egy fürdőkád állt. Nem tudván mit kezdeni a díszes medencével - Pompadour márkinő utasítására - átalakították szökőkútnak. De hogy magyar történeti adalékokkal is szolgáljunk e furcsa tisztaságiszony felől, bemutatunk egy részletet Bethlen Miklós önéletírásából. Íme, hogyan vélekedett egy magyar főúr, ez az igen képzett, kitűnő férfi a 17. században: "Ritkán fürödtem, kivált hideg vízben; lábamat két hétben, néha minden héten mosattam, számat reggel, ebéd és vacsora után mindenkor, és gyengén a kezemet is hideg vízzel mostam; kezemet gyakran, de orcámat hacsak valami por, sár vagy valami gaz nem érte - sohasem mostam, hanem a borbély, mikor hetenként rabságomig a szakállamat elborotválta. A fejemet talán 25 esztendeje van, hogy meg nem mosták." Ismeretes a törökök fürdőkultúrája; náluk a mosdás, fürdés vallási előírás volt. Budának a középkorban is látogatott "hévizeit" ők építették ki kupolás fürdőkké. Érdekes azt is megemlíteni, hogy a dölyfös bécsi Hofburgban nem volt fürdőszoba addig, amíg Erzsébet királyné ki nem könyörögte a felséges férjétől, Ferenc József császártól ezt a kiváltságot a maga számára. A berlini császári palotában pedig még rosszabb volt a helyzet. Ha I. Vilmos császár fürödni akart - mégpedig őfelsége minden héten egyszer megengedte magának ezt a luxust -, a közeli Hotel Adlonból hozatta át a palotába a bádog fürdőkádat. Mióta divat a strandolás?Az első igazi "strandoló" állítólag francia hölgy volt, bizonyos Boigne grófnő. Ő Dieppe-ben fürdött a tengerben. Hordozószékén vitték a hullámok közé, két komornája kíséretében. A szokatlan látványosságra óriási tömeg verődött össze a parton, és azt találgatta, hogy a nemes grófnőt veszett kutya harapta-e meg, vagy más módon veszítette el józan eszét. Mindenesetre a nagy kísérlet divatot teremtett, és még valamit. Boigne grófnő hordozószékéből származtak az északon oly divatos tolható fürdőházikók. Goethe fiatal korában szeretett a szabadban, folyóban fürdeni - erre élete derekán mint ifjonti bolondságra gondol vissza. Angliában viszont a 18. század második felében már divattá vált a tengeri fürdőzés; az angol példa nyomán 1793-ban megnyílik az első német tengeri fürdő is a Keleti-tenger partján, Heiligendammban. Hazánkat mikor érte a strandfertőzés? Az uszodákból való nagy kiúszások már 90 esztendővel ezelőtt is erősen divatoztak nálunk. Ezek az úszók bizony alaposan nekivetkeztek, példájukat, amennyire lehetett, követték az evezősök. A feketére sült evezős már a múlt század nyolcvanas éveiben is ismeretes jelenség volt. Ez időben fiaink már megjárták a Dunát Donau Eschingentől a Fekete-tengerig. Csak az 1890-es években kezdődött meg az igazi napozás a daliás Porzsolt Gyula vezetésével. Ő maga és fiatal gárdája, akikből mind jeles atléta lett, már kis úszónadrágot viseltek. Pedig ekkoriban még a velencei Lidón is nyakig felöltözve strandoltak. Ami pedig az erkölcsöket illeti, idézzünk egy latin bölcsességet: castis omnia casta, ami magyar strandnyelvre fordítva azt jelenti, hogy a tisztáknak minden tiszta - néha még a medencék vize is... A magyar strandolás és napozás emlékoszlopát, a káposztásmegyeri kis szigeten kellene felállítani. Ide jártak ugyanis Porzsolt Gyula atléta csemetéi napozni... Mióta használunk zsebkendőt?A zsebkendő és a nátha viszonyában az elsőbbség kétségtelenül a nátháé. Még ha őseink edzettebbek voltak is, mint mi, s nem is utaztak zsúfolt villamosokon, akkor sem valószínű, hogy a jégkorszakot nátha nélkül úszták volna meg. Zsebkendőről azonban csak a római korból van tudomásunk - már amennyire ilyen néven lehet illetni egy olyan kendőt, amelyet zseb hiányában a tógájuk öblében hordtak a férfiak, s amelyet nem is orrfúvásra használtak. A sudariummal a verítéket itatták fel homlokukról, az orariumba szájukat törölték. Keszkenőjüket lobogtatták a rómaiak tetszésük jeléül a színházban, kendőjével adott jelt az aedilis a cirkuszi játékok megkezdésére. Eszerint a klasszikus ókorban nem fújtak orrot az emberek? Volt erre a célra is egy kis vászondarab, muccinum néven, amelyet azonban nyilvánosság előtt nem illett használni. Úrihölgy különösen nem fújhatott orrot társaságban, mert ha zsebkendőt kellett használnia, ez azt jelentette, hogy beteg; aki pedig beteg, az maradjon otthon. A római iratokból úgy tűnik, hogy az akkoriak igen kevés együttérzést tanúsítottak szegény, náthában szenvedő embertársaik iránt. A nátha egyértelműnek látszott a butasággal, legalább is az éleseszű embert "kifújt orrú ember", "Homo emunctae naris" névvel illették. Egyes kultúrhistorikusok szerint a zsebkendő Európában már a 11. században általános volt. Mások úgy vélekednek, hogy csak a 15. században jött divatba, Olaszországban. Ghirlandaio képein már mindenesetre ott látjuk az előkelő hölgyek kezében. A 16. században tucatszámra rögzítik létezését a különböző leltárak, végrendeletek. A királynők, arisztokrata hölgyek és polgárasszonyok portréikon pedig szinte valamennyien keszkenőt szorongatnak. A nők ekkor tehát még nem "zsebkendőt", hanem "kézkendőt" hordtak. Ebből a kézkendőből formálódott a keszkenő szavunk. Nem sajnálták ezeket az arannyal-ezüsttel kivarrott iparművészeti remekeket - orrfúvásra használni? Francia írók jegyezték fel, hogy a 200 dukátos keszkenőt sajnálva, az elegáns urak - ujjukkal csapták földhöz orrukat. Úgy látszik azonban, hogy praktikus emberek rájöttek arra, hogy az orrot zsebkendőbe is lehet fújni. Erre vall az, hogy nálunk Comenius a verítéktörlő keszkenőtől világosan megkülönbözteti azt a keszkenőt, amelybe az orrot fújják. Régi magyar leltárakban csakugyan ott találjuk a sok selymes-csipkés, skófiumos, aranyhímzéses keszkenő mellett a pamuttal varrott, pamuttal szőtt vagy parasztkeszkenőket is. Utóbbiak persze nem a földművelő nép számára készült zsebkendőket jelentik, hanem az egyszerűt, dísztelent, amely azonban télvíz idején nagyobb enyhülést szerzett gazdájának, mint a rececsipkés, aranyhímes remekek. Még a 18. században is hordják nyilvánosan a díszzsebkendőt, bár ez méreteiben összezsugorodik, de értékében nem csökken, mivel méregdrága csipkék szegélyezik. A tubákolás elterjedésével divatba jöttek a színes zsebkendők is. A 18. sz. végén - 19. sz. elején a nyomott pamutzsebkendők valóságos politikai propagandaeszközök: megtalálhatjuk rajtuk az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot éppúgy, mint 1812-ben Oroszország térképét és Napóleon gúnyképeit. Josephine császárné le nem teszi kezéből kis csipkekendőcskéjét - a szépasszonynak csúnya foga volt, s csak fedezék mögül mert mosolyogni... A parfümös, csipkés díszzsebkendők korszaka lejárt. De vajon korszerű megoldása egyáltalán a zsebkendő? Egy utazó feljegyezte, hogy az afrikaiak kinevették, amikor zsebkendőt használt: "Bolondok vagytok ti, hogy elteszitek az orrvizet..." Montaigne sem értette már a 16. században: milyen privilégiuma van az orr váladékának, hogy azt csipkés zsebkendőcskékbe tesszük, s gondosan megőrizzük? A megnyugtató megoldást a japánok találták fel. Ők papírzsebkendőt használnak, amit azután tűzbe dobnak. Elég hosszú időbe került, míg ez az ésszerű találmány meghódította Európát, de most már ezé a jövő. Honnan ered az a szokás: a lábakat az asztalra rakni?Angliában és Amerikában ma is él az a szokás, hogy a férfiak ha klubjukban vagy pipázószobában összeülnek, egyik vagy mindkét lábukat felrakják az asztalra. Ez a nálunk modortalanságnak minősülő szokás nem valami különcködő hajlam vagy bogarasság fattyúhajtása, hanem különös viszonyok során kialakult s kitüntetést jelentő engedménye vezethető vissza. Tudnunk kell ugyanis, hogy eredetileg csak annak a tengerésznek volt szabad lábát az asztalra raknia, aki a Jóreménység-fokát vagy a Horn-fokot körülvitorlázta. Mégpedig azzal a megszorítással, hogy aki csak ezek egyikét hajózta körül, csak az egyik lábát, aki mindkettőt, az mindkét lábát felrakhatta - a nagy hajósteljesítmény jutalmául. Ennek az engedménynek az a magyarázata, hogy a vitorlás hajók idejében a fregattok hadapródjainak étkezői nagyon szűk helyen voltak. A bútorzat is csupán ládákból, lócákból és asztalból állott. Az asztal alatt pedig sok kacat volt elraktározva, úgyhogy valójában szó sem lehetett kényelmes ülésről. Így alakult ki az a szokás, hogy a tapasztaltabb, tekintélyesebb hadapród az asztal alá nem férő lábát az asztal lapjára rakhatta föl. Mivel tudomásunk szerint nem akad széles e hazában olyan magyar ifjú, aki körülvitorlázta volna a Jóreménység-fokát és a Horn-fokot, ebből következőleg senkinek sincs jogalapja arra, hogy megfáradt lábait az asztal tetején pihentesse. Vagyis hát: a csizmáknak semmi keresnivalójuk az asztalon! Mióta söprik az utcákat?A középkorban kultúra tekintetében Pozsony volt az ország első városa. Köztisztaság dolgában azonban még itt is sok volt a kívánnivaló. A legtöbb ház lakói a maguk szemetét egyszerűen az utcára hordták ki, szeméthordó kocsik pedig még nem voltak akkoriban. Az árok menti utcák lakossága még az elhullott állatokat is - macskától a lóig, - az árokba hányta. A sok szeméttel járó vásárokat a város főterein tartották, s ezeket nem vásár után, hanem előtte söpörték tisztára... Az első utcaseprők a 16. század közegén jelentek meg. Ekkor vetnek ki a polgárságra egy adónemet, amelynek jövedelmét az utcák tisztán tartására fordították. Az állandó utcaseprők feladata csak a kocsiutak rendbentartása volt. A járdák söpréséről a háztulajdonosoknak kellett gondoskodniuk. S hogy ne feledkezzenek meg e fontos esztétikai és közegészségügyi feladatról, a városi őrtoronyból trombitaszóval figyelmeztették őket. Ami a városok higiéniáját illeti, nem kell a Nyugat előtt szégyenkeznünk. 1185-ben történt, hogy Fülöp Ágost király egyszer kinézett palotájának ablakából Párizs utcáira, s elájult a bűztől. A 14. században a francia királyok rendeletekkel kötelezték a háztulajdonosokat az utcák tisztántartására - az a tény azonban, hogy újabb meg újabb rendeletek kibocsátására volt szükség, arra vall, hogy az eredmény nem lehetett nagy. A 17. században Párizsnak félmillió lakosa volt - de a világváros utcái messzire bűzlöttek. III. Károly spanyol király tervbe vette Madrid utcáinak megtisztítását; ekkor az orvosok testülete memorandumot intézett a királyhoz, amelyben kifejtették: Madrid levegője olyan egészséges, hogy az csak veszélyes lehet, ha a tisztogatás által megváltoztatják. Mióta szokás újévi üdvözletet küldeni?Azt hihetnénk, hogy ez újabb keletű szokás. Pedig ennek is nagy hagyománya van. Már a 14. és 15. században írásban üdvözölték az újév napján távollevő ismerősöket. Az üdvözleteknek ez volt a legszokásosabb formája: "Isten adjon neked és mindnyájunknak boldog, jó esztendőt és földi életünk után örök világosságot. Ámen." A könyvnyomtatás és a fametszés, rézmetszés feltalálása után az új technikák is részt kértek az újévi üdvözletek műfajában. Az első fametszetű üdvözlőlapok vallásos motívumúak voltak. Leginkább a gyermek Jézust vagy az angyalokat ábrázolták. Ugyanebben az időben, tehát a 16. században jöttek divatba a falinaptárak, amelyeket szintén szívesen küldözgettek egymásnak az ismerősök újévi ajándékul, a címlapon többnyire ezzel a szöveggel: "Boldog, jó új esztendőt..." Később már nem elégedtek meg ezzel az egyszerű formával. Hosszú verses köszöntőket nyomtattak az üdvözlőlapra, amelyek plakát nagyságúvá lettek. Az ilyen üdvözlőlapokat a szintén divatos Házi áldáshoz hasonlóan a szoba falára szögezték. Így ment ez a 18. századig, amikor is nagy változások történtek az újévi üdvözletben. Mindenekelőtt megszűnt az plakát lenni. Ezt a zsugorodási folyamatot nagymértékben támogatta az akkoriban divatossá lett névjegy vagy vizitkártya. De vallásos jellegét is elveszítette, mert a gyermek Jézus helyett virágot szóró amorettek, gráciák és múzsák jelentek meg. A 18. század vége felé váltak divatossá azok az összehajtogatható és gyakran mozgatható alakokkal díszített, de nem túlságosan ízléses újévi üdvözlőlapok is, amelyek még Goethének is tetszettek. 1809. január 16-án így ír egyik ismerősének: "A kedves, hajlongó, bólogató és tisztelgő kicsiny teremtmények szerencsésen megérkeztek, és nemcsak nekem szereztek örömet, hanem az egész társaságnak is, amelynek tudományukat bemutattam." Kazinczy viszont 1814-ben arról panaszkodik, hogy Bécsben október és január között alig lehet rézmetszőt kapni, aki könyvillusztrációk készítésére hajlandó, mert mindegyik - újévi üdvözlőkártyákat metsz. Az újévi üdvözlőlap mindig tükre volt a kor ízlésének. A napóleoni háborúk nehéz éveiben vasból készült üdvözlőlapok is forgalomba kerültek, a biedermeier érzelgősség virágkoszorúkban tombolta ki magát. A mi korunk viszont megelégszik egy színes sokszorosítással és négy betűvel: BÚÉK... Mióta ünneplik a születésnapot?A primitív népek egyáltalán nem ünneplik meg a születésnapot, egyszerűen azért, mert nem ismerik a naptárt. Az első naptárakat az egyiptomiak készítették, és ők már meg is ünneplik a születésnapokat. Plutárkhosz például leírja, hogyan ünnepelte Antonius születésnapját Kleopátra. A régi görögök csak a férfiak és az istenek születésnapját tartották számon, az asszonyokét és a gyermekekét nem. Emellett szokásos volt megemlékezni az elhunyt nagy emberek születésnapjáról is. Az istenek születésnapját minden hónapban megünnepelték. Artemisz istennő oltárára minden hónap 6-án mézet és hold alakú süteményt helyeztek. A római császárok gladiátorokkal és cirkuszi játékokkal, nagy pompával ünnepelték születésnapjukat. Caligula állítólag mindenkinek megbocsátott, aki születésnapján köszöntötte. És a születésnapi torta? Gyertyákkal? A mai születésnapi szokások a germánok hagyományaiból maradtak fenn. Germán gyakorlat volt az ünnepi asztalt földíszíteni. A legfőbb dísz a születésnapi torta volt, amelyre gyertyákat állítottak. A gyertyákat meg is gyújtották, és ha az ünnepeltnek sikerült egyszerre valamennyit elfújnia, ezt jó előjelnek tekintették további életére. Mióta állítunk karácsonyfát?Ez a szokás pár száz esztendős. Első nyomát Strassburgban találjuk, ahol is minden valószínűség szerint 1605-ben díszítettek először karácsonyfát. Új dolog volt ez, és minden bizonnyal népi eredetű. Igazolja ezt az a körülmény, hogy például a münsteri tiszteletes igen kemény hangon kelt ki az első karácsonyfák ellen. Persze a szokás elterjedésének már nem lehetett gátat vetni. Elindult hódító útján nyugatról kelet felé. Goethe 1773-ban még nem ismeri, Drezdában 1807-ben tűnik fel a piacon, Berlinben 1816-ban honosul meg, Bécsbe 1821-ben hozza be egy Anschütz Henrik nevű színész. És Magyarországra mikor érkezik el? Podmaniczky Frigyes emlékirataiban olvashatjuk, hogy 1825-ben egyik osztrák nőrokona állított karácsonyfát először Magyarországon. Innen terjedt volna szét ez a szokás. Ez lehetséges; de nem bizonyos. Tény az, hogy a népi misztériumokban, betlehemes játékokban már korábban szerepel a "tudás fája", az almával díszített karácsonyfa. Ez persze végső soron rokona az ősrégi mítoszokban szereplő "életfának". Azt mondhatjuk tehát, hogy a karácsonyfa ősi mítoszokra emlékeztet, de mai értelmű használata újabb keletű, nyugatról elterjedt szokás. Honnan ered a kegyeleti gyertyagyújtás szokása?Az ember fejlődésének egyik legjelentősebb állomása a tűz meghódítása volt. A primitív ember már egészen korán kapcsolatot érzett az élőlény és a tűz között. Ahogyan az élő test meleg, táplálékot fogyaszt, majd kihűl, úgy a láng is mutat efféle tulajdonságokat. A primitív szemlélet számára van még egy, mondhatnánk döntő kapcsolat is, ez pedig a következő: A test és a lélek két különböző dolog, a test a kézzelfogható valóság, a lélek pedig nem test, nem anyag. Érthető, hogy a primitív gondolkodás a tüzet és a lelket, illetőleg az életet kapcsolatba hozta egymással. A vallási hiedelmek szerint az életet az istenek teremtették. Így világos a kapcsolat az istenség és a tűz között, még olyan vallásoknál is, ahol már szó sem esik a tűzimádásról. Vagy maga az istenség megnyilvánulási formája a tűz, mint pl. a mózesi csipkebokor esetében, vagy féltett kincsük az égieknek, amit az embereknek el kellett lopni, mint ahogy azt Prométheusz tette, de lehet a tűz az isten ajándéka és tulajdona is, ahogy az kitűnik a Bibliából: "Isten gyertyája az emberi lélek." Az eddigiekből tehát az derül ki, hogy a tűz a primitív elképzelések szerint azonos az élettel, lélekkel, illetőleg az istenséggel. És ha a tűz közvetve az isten, akkor az imádkozásnál, az áldozásnál is jelen kell lennie, így gondolta a mitológiai képzetek hatására az ókor embere. Sőt amit a tűz elfogyaszt, azt az isten maga ette meg, így az áldozati kultuszban jelentős szerepet kapott a tűz. A római társadalmi életben például magas megtiszteltetést jelentett a szent tűz őrzőjének lenni, a Vesta-szüzeknek olyan kiváltságaik voltak, amit maga a császár sem mert megbolygatni. Volt-e valamilyen szerepe az ősi magyar hitben a tűznek? Feltétlenül. Ezt bizonyítja, hogy a finnugor népeknél csak a tűz mellett, tehát az istenség jelenlétében tett eskü volt érvényes és kötelező erejű. A vallási képzetek fejlődése során a monoteizmus, vagyis az egyistenhit is átvette a tűz és istenség azonosításának primitív elképzelését. A fejlődés útja itt a tűzáldozatból a gyertyaégetés felé vezet. Így közeledünk a gyertyaégetés szimbolikája felé. Ha a tűz az élet, akkor a tűz megszűnése, az élet megszűnése a halál. A láng kialvása - ez néprajzilag kimutatható - a néphiedelmek szerint a halállal van kapcsolatban. Erre mutatnak az olyan természetű mondásaink, mint pl. valakinek "kioltották a gyertyáját". A vallási liturgiák számtalan esetben írják elő híveiknek a gyertyagyújtást, e ténykedés különböző ceremóniák során kerülhet sorra; de eredete mindig visszavezethető a primitív ember hitéhez. A halottakról a megemlékezés, a hálaadás a szenteknek valamely vélt segítségért el sem képzelhető gyertyaégetés nélkül. Miért fekete a gyász színe?A halottak tisztelete ősidők óta vallásos elképzeléseken nyugodott. A gyászoló rokonság a halottól és önmagától bizonyos mágikus eszközökkel akarta távol tartani az ártó szellemeket. A védekezésnek azt a módját választották a kezdet kezdetén, hogy levetettek magukról minden irigylésre méltót. A test egykori lemeztelenítésének halvány emlékképe az a mai szokás, hogy a férfiak kalaplevéve kísérik a koporsót. A későbbi európai gyászöltözéknek is ez az ősi elképzelés az alapja. A gyászolók kezdetben dísztelen, kopott vagy éppen szennyes ruhát öltöttek. Így hát azok az északi népek, amelyek csak fekete bárányt tartottak s így fekete gyapjúruhát viseltek, természetesen feketében gyászoltak. Ez a hétköznapi, dísztelen öltözet azonban nem volt szükségszerűen fekete, hanem az öltözékül használt anyag fehér is lehetett. Az ormánságiak nyers vászonruhája, amelyet gyászban magukra öltöttek, ennek a régebbi állapotnak napjainkig elkísérhető maradványa. A mai Európában általános a feketében gyászolás, de néhány szláv országban vidékenként a fehér színt tekintik a gyász színének. Ázsiában pl. az indusok fehér, a kínaiak fehér és kék színekben gyászolnak. Hol és mikor alkalmazták először a verést nevelőeszközként?Nehéz a válasz, mert a verés a legrégibb időkbe nyúlik vissza. Írásbeli bizonyítékaink csak a spártai nevelésről vannak erre vonatkozólag. Feltehető azonban, hogy ezt megelőzőleg is használták a verést mint fegyelmezési eszközt. Ezt bizonyítják azok a képek és szobrok, amelyeken a tanítót pálcával a kezében ábrázolják a gyerekek között. Ezek az adatok az ősi Kína, Perzsia és India területéről valók. A rabszolgatartó Spártában azért alkalmazták tudatosan a verést, hogy ezzel a fiatalokat edzetté tegyék a testi szenvedések elviselésére, és így egyrészt kőszívű rabszolgatartókká, másrészt engedelmes alattvalókká neveljék őket. Ennek érdekében minden évben egyszer Artemisz oltára előtt az ifjakat megvesszőzték. De hát ez nemcsak az ókorban volt így, a középkorban is sokat vertek az iskolában. Ennek mértékéről igen érdekes képet nyújt Häberle német tanító igazi német alapossággal összeállított statisztikája. Häberle büszkén írja le, hogy 50 éves, áldásos tanítói működése alatt húszezer arculcsapást, 911 424 botütést, 124 010 vesszőcsapást, 20 938 vonalzóütést, 7965 pofozást és 1 158 000 fejbeütést osztott ki, azaz összesen 2 223 140 esetben végzett testi fenyítést... A reneszánsz nagy pedagógusai már tiltakoztak a testi fenyítés kegyetlen formái ellen, mégsem szűnt meg az iskolákban. Szomorú igazolása ennek az a tény, hogy még a múlt században is Poroszországban 43 fiú és 23 leány lett öngyilkos a veréstől való félelmében. A régi magyar iskolákban is igen elterjedt volt a verés. Móricz Zsigmond írja életrajzában, hogy az iskolában a gyerekek nem tudták megtanulni a lélekölő, unalmas anyagot. Ezért a tanító a jobb tanulókat a gyengébbek segítésével bízta meg. Egy alkalommal Móricz Zsigmond tanulópárja nem tudott kielégítően silabizálni. Most idézzük az írót: "...így történt, hogy miután őt hiába verte a tanító úr, egyszer csak kivette a vízhordó dézsából a keresztrudat. Hát azzal a kurta rúddal úgy vágott engem fejbe, amiért Dorffi Károly nem tudott silabizálni, hogy én abban a pillanatban ott nyúltam el a vízhordó dézsa mellett." Számtalan példáját lehetne felsorolni még a testi fenyítés különböző formáinak, ehelyett inkább nézzük meg röviden a verés elméleti gyökereit. Az a tény, hogy az osztálytársadalmak pedagógiai elméletében és gyakorlatában mindenkor nagy szerepe volt a verésnek, azt bizonyítja, hogy az elnyomottak fékentartásának egyik leghatásosabb eszköze volt. Mert a mindenkor uralmon levő erősebb alkalmazta a gyengébbekkel szemben. Ez a viszony fejeződött ki az iskolában a gyerekek és a tanító között. A nevelés célja is az volt, hogy a tanító hű és engedelmes alattvalókat neveljen a pálca segítségével. Miért április elseje az ugratások napja?A régi francia naptár szerint az esztendő április 1-jén kezdődött. Ezen a napon ősi szokás szerint az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. IX. Károly király. 1564-ben elrendelte, hogy az esztendőnek azontúl január 1-jén kell kezdődnie. Ehhez képest az ajándékozások időpontja is áttolódott január elsejére, de a régi évkezdet még sokáig kísértett az emberek emlékezetében. Eleinte április 1-jén is küldözgettek ajándékokat, majd - tekintettel a kettős költségre - az április elsejei ajándékozgatás egészen elsorvadt, értékes ajándékok helyett inkább tréfákat küldtek, s végre kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet hamiskodással ünnepelték meg. Válaszunk illusztrálásaként ismertetünk egy régi, de sikerült áprilisi mókát. Szerzője Toulouse grófja, XIV. Lajos francia király fia. Az áldozat: Gramont márki. Március 31-nek éjszakáján, mialatt a márki aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a ruháját. Minden egyes darabot felfejtettek, és megint összevarrtak, de szűkebbre. Reggel a márki fel akarja húzni a nadrágját: nem fér bele. Riadtan nyúl mellénye után: nem tudja begombolni. Ugyanígy jár a kabátjával. Javában küszködik, amikor rányitja az ajtót az egyik cinkostárs: "Az istenért, márki, mi történt önnel? Egészen meg van dagadva!" A márkiról gyöngyökben hull a veríték; valóban borzasztó betegség üthetett ki rajta. Orvosért futtatnak, az orvos - szintén beavatott - vizsgál, receptet ír, és gondterhelten távozik. Szaladnak a recepttel a gyógyszerészhez, az visszaküldi, hogy nem érti... Nem is érthette, mert ez volt ráírva: "Accipe cisalia et dissue purpunctum..." "Végy ollót, és vágd fel a - mellényedet..." Azt hiszem, vita nélkül elfogadható igazság: másokon nevetni könnyebb, mint magunkon - még áprilisban is. Miért zöld borításúak általában az íróasztalok?Nem tudjuk megmondani, hogy mióta gyártanak íróasztalokat, de azt hisszük, nem sokat tévedünk, ha a zöldposztóborítást az utóbbi száz esztendő eredményének tartjuk. Az első, névtelen megrendelő rájött arra, éppen a gyakorlat során, hogy a zöld bevonat célszerű és kellemes hatású. A ráhelyezett fehér papírlap kiemelkedik belőle, s a zöld háttér pihenteti, megnyugtatja a föléje hajló szemet. A munkaélettan tudománya éppen ilyen gyakorlati megfigyelésekből kiindulva vizsgálja a színek szerepét a gyár, az üzem, a szerszám vonatkozásában s az íróasztal estében is, hiszen ez is munkaeszköz vagy éppen "munkahely". Dr. Tatár József Munkafiziológia és munkaszervezés című könyvében olvassuk többek között a következőket: "A színek észrevételének fiziológiai folyamatától függetlenül vannak lelki színhatások. Vannak emberek, akik egy bizonyos szín iránt előszeretettel viseltetnek. Ebből adódik, hogy egész sora van a pszichológiai színérzéseknek, melyeket a munkahelyiségek színének megválasztásánál előnyösen lehet kihasználni. A színek felhasználása szempontjából elsősorban meleg és hideg színhatásokat különböztetünk meg. Meleg tónusok például azok, melyek piros színeket tartalmaznak. Kifejezetten hidegen hat a kék. A színeknek ezeket a hangulati érzéseket keltő tulajdonságait kitűnően fel lehet használni a munkaeszközök színmegválasztásánál is. Hamis feltevés, hogy a munkahelyek fehérre festése, meszelése a legmegfelelőbb. Kellemesen ható színkombinációkkal, melyeket a helység használata, a benne folyó munka jellege határoz meg, sokkal barátságosabbá, otthonosabbá lehet tenni a munkahelyeket. Helytelen elképzelés az, hogy a gépeket csak szürkére kell festeni. Helyesebb az alsó részt sötétebb, a felső részt világosabb színre, a mozgó részeket pedig élénk színre festeni..." Nos hát, ilyenféle megfontolások alapján a meleg munkahelyeket hideg színekkel lehet "hűsíteni", a hideg munkakörnyezetet pedig lélektanilag meleg, piros és vele rokon színekkel "fűtjük". A piros és rokonai a munkaterületet látszólag zajosabbá teszik. A zöld színnek a szemre gyakorolt nyugtató hatása magyarázza a zöld borítású íróasztalt. Persze mondhatná valaki, hogy a biliárdasztalt, kártyaasztalt már akkor is zöld posztó borította, amikor még nem jött divatba az ilyen színű íróasztal-bevonat. Hol lett volna azonban nagyobb szükség a lélektani hatásra, mint a szerencsejátéknál? Kérdés azonban, hogy a vesztes játékost megnyugtatta-e a nyugtató zöld szín? Ki írta az első végrendeletet?A végrendelkezés joga csak igen rövid múltra, alig több mint 2000 esztendőre tekinthet vissza. Végrendeletről mai értelemben először a római, úgynevezett 12 táblás törvényekben esik szó. A végrendelkezés kezdeti formája azonos volt az örökbefogadással. Erre évenként kétszer az összegyűlt nép előtt kerülhetett sor. Később a prétori jog már nem követelte meg ezt a szertartást, csak 7 tanú jelenlétét írta elő. Csaknem egy évezred után az úgynevezett justinianusi jogban alakult ki a végrendelkezés "modern" formája. Az első eredetiben is ismert és elismert végrendelet a 2. század közepén kelt. Akuszilaosz, Deiosz fia, Oxürünkhosz városában jegyző jelenlétében végrendelkezik. Oxürünkhosz Észak-Afrikában, a Líbiai-sivatag szélén épült. Ez az Akuszilaosz rabszolgákat szabadít fel halála után, s örököséül feleségét és gyermekét jelöli ki. A végrendeletből kitűnik, hogy az államnak is meg kellett fizetni az illetéket, de kiderül az is, hogy már 1700 esztendővel ezelőtt is divatban volt a végrendelet megtámadása. Erre mutat, hogy az örökhagyó rendelkezéseket tesz azokkal szemben, akik a végrendeletet áthágják... Magyarországon a végrendeleti öröklésnek a törvényes örökléssel szemben csak alárendelt szerepe volt. A végrendelkezési jog eleinte királyi kiváltságon alapult. Az Aranybulla a nemesek végrendelkezési jogát biztosította, ez azonban nem vonatkozhatott a királyi adománybirtokokra. 1290-ben törvény mondta ki, hogy nemesember öröklött, szerzett és adománybirtokaival rokonai, felesége és az egyház javára, halála esetére is rendelkezhet. A végrendeletekre vonatkozó első törvény 1715-ből való. Ez szabályozta először a végrendeletek tartalmát és formáját. A végrendelkezés teljes szabadságát az ősiség eltörlése, 1848 óta ismerjük. Különös végrendeletek, ahol az örökhagyó szeszélyei, ellenszenvei érvényesülnek, éppolyan tömegével fordulnak elő, mint a törvényes örökösök perei. Jogi fejtegetések helyett, példaként egy mulatságos, különös és kétértelmű végrendeletet ismertetünk. Egy gazdag olasz kereskedő szerzetesnek szánta fiát. 100 ezer tallérnyi vagyonát azzal a kikötéssel hagyta a rendre, hogy azok fiának, ha mégsem lépne a szerzetbe, annyit hagyjanak végkielégítésül, amennyit ők akarnak. Miután a fiú nem akart szerzetes lenni, a szerzet a végrendelet értelmében 5000 tallért szánt neki. Ezt az összeget kevesellve, a fiú megtámadta a végrendeletet. A rend biztos volt abban, hogy a per a javára dől el, hiszen a végrendelet világosan kimondja, hogy a fiúnak annyit adjanak, amennyit ők akarnak. Nagy volt a csodálkozásuk, mikor a bíróság következő döntését elolvasták: "Az egész 100 ezer tallérnyi hagyatékból az atyák a végrendelet értelmében annyit kötelesek a fiúnak átadni, amennyit ők akarnak. Ők azonban 95 ezer tallért akarnak, ezért az örökhagyó akarata szerint ennyi a fiúé, és az övéké csak az 5000 tallér!" Honnan ered az ezüst-, arany- és gyémántlakodalom, továbbá az ezüst-, arany- és vasdiploma elnevezése?Beszélünk ezüst-, arany-, gyémántlakodalomról, mint a házasságkötés 25., 50. és 60. évfordulójáról. Máskor azt halljuk, hogy egy-egy hivatásban eltöltött szolgálatot a diploma megszerzése óta eltelt éveknek megfelelően ezüst-, arany- vagy vasdiplomával jutalmaznak. Általában az ilyen hasonlatoknak említett két rendsora: ezüst-arany-gyémánt, másrészt ezüst-arany-vas utal az eltelt idő és az értékek növekvő egymásutánjára. Nem vitás, hogy e két sorozat közt ellentmondást érzünk. Az ezüstarany-gyémánt egymásutánja nyilván az említett fémek és drágakő kereskedelmi értékének sorrendjéhez igazodik. Igen ám, de más a helyzet az ezüst-, arany- és vasdiploma esetében. Az aranynál kevesebbet ér a vas, viszont az aranydiplománál többet jelent a vasdiploma. Hogyan lehetséges ez? A három fém ilyenféle értékrendjét különös történeti okok magyarázzák. A primitív ember valamennyi fémnek varázserőt tulajdonít, s a fémekkel kapcsolatos hiedelmek, babonák napjainkig élnek mind a természeti népek, mind földrészünk parasztsága körében. Messze múlt időkre tehető az olyanféle elképzelések eredete, hogy pl. az élével felfelé állított balta megtöri a zivatar erejét, vagy hogy különösen szép fehér fényű lesz a vászon, ha az asszonyok ujjukon ezüstgyűrűvel vetik el a kendert stb. A régi idők embere azonban nem állt meg egy-egy ilyen részlet elgondolásánál, hanem a fémekkel kapcsolatos hiedelmek egész rendszerét alakította ki. Babilonban született meg az a tanítás, hogy minden fém egy-egy bolygótól nyeri varázserejét. Az aranynak aranyos színét, ragyogását a Nappal, az ezüst ezüstjét a Holddal hozták kapcsolatba, a bronz tulajdonságát a Marstól, a vasét a Merkúrtól, a rézét a Jupitertől, az ónét a Vénusztól, az ólomét a Szaturnusztól származtatták. Mintha mindezek az égitestek, csillagok fényük közvetítésével a föld egyes ásványaiba sugározták volna át a maguk rejtélyes energiáit. S innen már csak egy lépés volt ahhoz, hogy egy-egy fém mögé egy-egy istent is odaképzeljenek. A rendszer még ebben a formájában sem teljes. Az ősi babilóni elképzelés szerint ugyanis az említett fémek egyúttal az emberiség őstörténetének egy-egy korszakát is jellemzik olyanformán, mint azt a nagy római költőnek, Ovidiusnak verse is megfogalmazta: a kezdeti aranykort, az ősi boldogság paradicsomi időszakát az ezüst-, majd a réz-, végül a vaskorszak váltotta fel, s e fejlődés során fokozatosan romlott meg a világ, öltözött fegyverbe, kemény vasba, s lett az ember ellensége - az ember. Igen ám, de ez a gondolatsor is ellentmond az ezüst-, arany- és vasdiploma értékfokozatának. Miért éppen a vasat becsüljük meg a legjobban? Ovidius korszakolásának megfelelően a modern Európában a vas jelenti az emberi művelődés fejlődésének egyik legjelentősebb állomását; vasból készülnek a fegyverek, de nemcsak a fegyverek, hanem az ekék és kapák, a gépek is. Lehet az arany vagy ezüst ritkább, ragyogóbb és díszesebb: közvetlen haszna. gyakorlati értéke mégsem versenyezhet a vaséval, s hogy tovább folytassuk a vas dicséretét, ez időtállóbb, keményebb is amazoknál. Mint ahogy a vasdiploma is nyilván erre a kitartóbb keménységre, hosszabb korszakot átfogó munkára utal nevével. Miért éppen 21 ágyúlövéssel fogadják az államfőket?Berkó István Egyezer hadtörténelmi apróság című munkájában bukkantunk rá a következőkre: "A haditengerészet hajói és hajórajai számára 1826-ban szabályzatot adtak ki a tiszteletadásokra vonatkozólag, amelynek egyes határozmányai mindvégig fennmaradtak. A tisztelgés mindegyikénél ágyúlövéseken kívül 3-13 Evviva volt kiáltandó az egész legénység részéről. Az Evviva helyett 1850 után hurrát kellett kiáltani. Az üdvkiáltás később csak igen magas állású személyek részére lett illetékes. Az uralkodónak járó tiszteletadás eredetileg az összes ágyú sortüzéből, a vitorlatisztelgésből (az összes legénység a vitorlarudakon) és 13 Evviva l’Imperatore e Re kiáltásból, később csak az összes hajó által adott 21 ágyúlövésből és 5 hurrá kiáltásból állott. A tábornagynak eleinte 19 ágyúlövés és hét Evviva, később csak lövés járt." Ez az idézet arra engedne következtetni, hogy a 21 ágyúlövést a haditengerészetnél rendszeresítette először valamilyen katonai hivatalnok. De hogy miért esett a választás éppen a 21-re? A választ egy öreg tiszt adta meg. Ő azt állította, hogy a 21-es szám véletlenül született. Ugyanis régen az ágyúkba való töltetet olyan ládákban szállították, amelyekben 3×7, vagyis 21 darab fért el. Így született meg, hogy valaki egyszer azt mondta: "Ha magas vendégünk megérkezik, lőjetek ki tiszteletére egy láda töltényt!" Így lett tehát az üdvlövések száma 21. Kíváncsiak klubja ~ Az eszem-iszom körébőlAZ ESZEM-ISZOM KÖRÉBŐLMit evett előbb az ember, növényt vagy húst?Ma még csak gyanítjuk azokat a körülményeket, amelyek a már felegyenesedve járó ember-majomszerű lénytől az emberhez vezető fejlődési lökést megadták. Lehet, hogy a döntő körülmény, mint ahogy már Engels sejtette, a növényi táplálékról a hústáplálékra való áttérés volt. Ezt a jégkorszakbeli életkörülmények tették szükségessé. Ez viszont elválaszthatatlanul összefüggött a rendszeres szerszámhasználattal, mivel még a legmagasabb rendű főemlősök sem lettek volna képesek arra, hogy biológiailag alkalmazkodjanak a ragadozó életmódhoz. Oakley is az emberré válás fontos tényezőjének tartja a hústáplálékra való áttérést: "Azt hiszem, hogy a húsevés éppoly régi, mint maga az ember, s amikor az ember elődei, az erdei élettel felhagyva, a sztyeppén folytatták további életüket, táplálékuk változatosabbá vált, és a túlnyomóan növényt, illetve gyümölcsöt evő lényekből részben húsevőkké alakultak át." Az elsztyeppésedő vidékeken folytatott élet a vadászatta való átállítódást kívánta meg, s a nagyobb állatokra való vadászat előmozdította a csapatos közösségi életet. Csupán sejtjük azt, hogy a hústápláléknak milyen jelentősége volt az emberré válásban. Sütött vagy főzött előbb az ember?Teljes bizonyossággal közölhetjük, hogy az ősember előbb sütött, mint főzött. A pirítás, pörkölés nemcsak a húsféléket tette porhanyóssá, ízesebbé, hanem a különböző magvakat, növényi terméseket is. A pattogatott kukorica, a sült alma és sült gesztenye, a pörkölt mandula még ma is őrzi és idézi a konyhaművészet őskorának kezdeti lehetőségeit és technikáját. És mikor kezdtek el főzni? Az újabb kőkorszakban, amikor már volt miben. Ugyanis ekkor készültek az első agyagedények. Ezek azonban még nem voltak tűzállóak, közvetlenül a tűzre téve megrepedtek. Ezért a főzés legősibb módja az úgynevezett "köves főzés". Lényege az, hogy az edénybe, a főzésre előkészített vízbe forró köveket dobnak, s ezeket addig váltják, míg a folyadék felforr. Ezt az ősi főzésmódot őrzi az erdélyi magyaroknál használt kövesztés szó. Az újabb kőkorszakban a sültek helyére a növényi főzetek léptek. A pusztán növényi termékekből készült levest a magyar ember tréfásan árva, rongyos, kódis, betyáros levesnek nevezi. Ínséges időkben azonban még ma is fontos az efféle ősi főzeteknek a szerepe. Mióta esznek asztalnál az emberek?Első pillanatra azt hinné az ember, hogy asztal nélkül szinte nem is lehet enni. Pedig dehogynem! A szabad ég alatt, bográcsban való főzés a gyűjtögető életmód maradványa. Ugyanez az életmód hagyományozta ránk a bográcsban ott ételnek tálalásmódját is. A kint járó emberek a párolgó vasfazekat egyszerűen a puszta földre helyezik, körülülik, s kagylóhéjból meg vesszőből szerkesztett kanalakkal meregetnek belőle. Tehát az étel kezdetben még nem szakadt el a földtől. A bogrács, a serpenyős főzés a pásztorélet hagyományaként sokáig tovább élt még a parasztházakban. Korábban ezekben sem volt asztal. A bográcsot a földre állították, és zsámolyokkal rakták körül. Azon ülve, fakanállal szedegettek belőle. Közös bográcsból, többen? Természetesen. Vagy a bográcsból, vagy a subáról. Szokásban volt pásztoraink között az is, hogy a bográcsból a pörkölt húst vagy a köleskását a subára fordították ki. A suba volt tehát az asztal. A fejlődés következő foka az evőszék volt. Ez tulajdonképpen egy alacsony és lyukas ülőkéjű szék. Ebbe állították bele a bográcsot. Így vált el a bogrács vagy az evő fatál a földtől. Igen ám, de az evőszék még nem asztal! Hamarosan elérkezett a fejlődés idáig is. Az alacsony evőszék, vagy mint az asztal szó meghonosodása után nevezni kezdték: asztalszék, nemcsak a pásztorok közt, hanem a parasztkonyhában is közönséges volt. Innen mindinkább kiszorította az úri rendből átkerült magasabb asztal, mely idővel már a szobában kap helyet, de tarka, hímzett, szőtt abrosszal letakarva sokáig inkább csak díszbútor maradt, akárcsak a magasra vetett ágy vagy a festett-faragott szék. Mióta használunk kanalat?A kanál használata visszanyúlik az emberiség legrégibb korába, alakja a legkülönbözőbb népeknél évezredek során ugyanaz maradt. A legprimitívebb kanál a behasított nádszálba szorított fél kagyló. Előfordul őskori, középkori leletekben - de halászok, pákászok még századunkban is sok helyen ilyennel kanalazzák az ételt. Az őskorban agyagból készült, formája kis, kagyló alakú csésze, amelynek egyik oldalából nyél áll ki. Svájci leletekből, hol a tárgyak konzerválóbb rétegekben feküdtek, ismerünk fakanalakat is, amelyek szintén az újabb kőkorból erednek. Az asszírok vörösrézből készítették a kanalat. Az egyiptomiak fából faragott kanalakat használtak. A görögöknél még aranykanál is előfordult, jobbára azonban homorúra formált kenyértészta szolgált kanálként. Pompejiben bronzkanalakat találtak. A 14. és 15. században a francia és a burgundi udvarban kezdődött a luxuskanalak virágkora. Ötvösök, zománcolók és elefántcsont-faragók remekeltek kanálügyben. A 17. századtól kezdve tűnnek fel azok a kanalak, amelyeket nagyrészt ma is használunk: az enyhén hajlított nyelű, lapát alakban végződő evőeszközök. Mióta használunk szalvétát?Az 1450-es esztendőkben vezették be a vászonból szőtt szalvéta használatát. Addig mindenki a földig érő abroszba törülközött; mivel pedig ujjaikkal ettek, minden fogás után abroszt kellett váltani. Divatba kerülve a szalvéta előbb a gyermeknek nyakába terül, a felnőtteknek pedig a térdére. De ez nem minden nemzet gyakorlatában egyforma. Így például az angolok, spanyolok, hollandok, akik egy időben széles, kikeményített, fodros, kerek gallért viseltek, étkezés közben a nyakukba szalvétát gyűrtek, hogy kezükkel a szájukig vitt étel a gallért be ne piszkítsa. Egyébként a szalvéta megjelenése újabb illemszabályt szült: 1500-ban illetlennek tartják, ha valaki az orrát törüli belé. Ez persze a vászon asztalkendő története. A papírszalvéta születési évét, első alkalmazójának nevét nem sikerült kinyomozni. Egyik forrásmunka szerint 1893-ban "nem ritkák már" a papíros asztalkendők sem. Ennek alapján talán nem sokat tévedünk, ha megjelenését és használatának általánosabb elterjedését a 19. század második felére tesszük. Igaz-e, hogy az ősmagyarok nyereg alatt puhították a húst?A választ László Gyula A honfoglaló magyar nép élete című munkájában találtuk meg: "Először is le kell szögeznünk, hogy egyetlen, a magyarságot ismerő régi író sem állítja ezt rólunk, hanem ez csak a külföldi köztudatban ránk ragadt mendemonda. Nem rólunk írják ezt, hanem a hunokról állítja Ammianus Marcellinus, aki ugyan katonatiszt volt, de a hunokkal sohasem hadakozott. Szerinte: » A hunok... mindenféle állatok nyers húsával táplálkoznak, amelyet a lovuk hátára, combjuk alá tesznek, s kissé porhanyóra melegítenek.« Innen terjedt át ez a mendemonda ránk, magyarokra is." 1349-ben egy müncheni ember, bizonyos Schütberger János, aki 32 évet töltött Perzsiában, Turkesztánban és másutt, a kirgizekről ezt írja: "...láttam, mikor az útban pihenőt tartottak, hogy veszik a húst, vékonyra szeletelik, a nyereg alá rakják, és rajta lovagolnak. Aztán esznek belőle, mikor éhesek, de előbb besózzák." E két adat után, úgy látszik hogy mégiscsak van valami ebben a mendemondában. Vizsgálódjunk csak tovább! Bergmann József német utazó, aki a múlt század legelején több évet töltött a Volga torkolata körül élő kalmüköknél, többek között ezt írja: "Egy általánosan elterjedt nézet azt vallja, hogy a kalmükök, mint más szomszéd nomád népek is, nyergük alatt puhítják meg evésre a húst. Való igaz, a kalmükök tesznek húst, bár főképp hajat, a nyergük alá, ámde csak azért, hogy a kemény, favázas nyeregtől feltört lovak hátát vele gyógyítsák. Mikor az effajta flastrom hivatásának megfelelt, eldobják mint hasznavehetetlent. Én e mendemondákról beszéltem néhányszor a kalmükökkel s hangosan nevettek az európaiak bárgyúságán." Ez az adat - s még néhány más is - meggyőzően bizonyítja, hogy őseink nem nyereg alatt puhított hússal éltek. Egészséges-e a csak növényi táplálkozás?Nem csak a ruházkodásnak, vagy a frizurának van és volt divatja, de a táplálkozásnak is. Állításunk igazolására, de a válasz bevezetéseként is hallgassák meg a kokovoristák különös történetét, Szerb Zsigmond nyomán. Egy Engelhardt nevű hóbortos egyént szállott meg az a gondolat, hogy az ember egyetlen természetes tápláléka a kókuszdió. Tropikus vidéken kell élnünk, nem szabad ruhát viselnünk és kizárólag kókuszdióval kell táplálkoznunk: ez az emberiség jövendő boldogságának útja. A kókuszevők tábora hamarosan egyesületté tömörült, sőt lapot is kiadott. Közben reggel kókusztejet ittak, délben kókusz húsát ebédeltek s vacsorára szárított kókuszt rágtak. Az üzlet szépen föllendült, olyannyira, hogy a déli óceánon egy kis szigetet vásároltak és Engelhardt úr itt Kabakonon megalapította a kokovosok világbirodalmát. A boldog lakók csak kókuszt ehettek, mert ez "kondenzálja és akkumulálja a napsugarat", még fejfedőt sem volt szabad ráérniük, hogy a napsugarak szabadon átjárhassák a testet. Az eredmény rémes volt. A jövevények sorra elpusztultak. Maga Engelhardt is nagybeteg lett. hatalmas fekélye támadt, mely a napozás ellenére is egyre jobban elfajult. Végső kétségbeesésében a Nagy Alapító halat és húst kezdett enni és erre a fekély, melyet nyilván a vitaminhiány okozott, szépen meggyógyult. Azután jött az első világháború, a német kokovosok akár éhen halhattak volna, hiszen kókuszdiót nem lehetett behozni. Engelhardt pedig angol fogságba esett és ott meg is halt. A gyomor divatjának, a konyha reformereinek magyar mestere mesterházi Bicsérdy Béla nyugalmazott adótiszt, saját állítása szerint, amatőr súlyemelő bajnok volt, Budapesten született 1872-ben, de a Bicsérdyzmus című "szakmai" lap és könyveinek sora Erdélyben jelent meg, az 1920-as évek során. Az ő tanításainak is a kókuszdió a lényege? Majdnem... a bicsérdizmus is a vegetarianizmus, azaz a növényevés egyik fajtája. A halál legyőzése, vagyis az életnek évszázadokig terjedhető meghosszabbítása című könyve foglalja össze a "Mester" gasztronómiai "világnézetének" legfontosabb tételeit. Ebben a zűrzavaros, nagyhangú, öndicsérő írásban Zoroasztertől Saint Germain grófig, a bélmosástól a böjtölésig minden együtt kavarog. A lényege az, hogy a szervezetet nyers növényi koszttal és két hetes, vagy 45 napos böjtökkel "meg kell tisztítani" a káros erjedést előidéző anyagoktól. Ily módon az "energikus törekvők" például sohase reggelizzenek, hanem legyen az ebédjük alma, vagy más szezon szerinti gyümölcs, kenyér nélkül, esetleg dióval, vagy hámozott mogyoróval. Este pedig a legmegfelelőbb vacsora: az őrölt dió mézzel és tejfellel, kevés kenyér. Közben pedig tessék minél többet böjtölni, íme ez az emberiség boldog jövendőjének útja, melyet a Mester sasszeme az "igazság meglátásának hajnalán megpillantott". Senki sem próféta saját hazájában - a fáma szerint Bicsérdynek sem sikerült családtagjait megtérítenie. Saját életét pedig nemcsak évszázadokra, hanem hét évtizedre sem hosszabbította meg. Mindenféle gyomor körüli divattal kapcsolatosan a tudomány álláspontja a következő: Az ember "mindenevő". Tehát minden olyan étrend, mely a táplálkozást huzamosabban egyoldalúvá teszi, célszerűtlen. Mivel a nyerskoszt természeténél fogva főleg növényi ételeket tartalmaz, nyers, állati fehérjét nem tartalmazó és hideg volta miatt a rágó és emésztő szerveket megterheli s tartós fogyasztásra nem nagyon alkalmas. Táplál-e a víz?Az ivóvízben fontos ásványi tápanyagok vannak. Az ember napi 600-800 milligrammos kalciumszükségletének harmadát, felét innen kapja. Keménységétől függően, tartalmaz literenként akár néhány száz milligramm kalciumot és mellette 40-50 milligramm magnéziumot. A szervezet vasellátásában nem jelentéktelen a vízzel bejutó vas sem, bár mennyisége általában nem haladja meg a szükséglet tizedrészét. A vízzel ugyan nem lehet jóllakni, de a benne oldott anyagok "táplálékul" is szolgálnak. Pontosabban szólva: biztosítják a szervezet életműködését, így például a jód hiánya a pajzsmirigy csökkent működéséhez, állományának megduzzadásához, golyvához és az ezzel járó általános anyag cserezavarokhoz: növekedési és szellemi elmaradottsághoz vezet. Mivel a jódhiány-golyvát a felvett jód mennyiségének elégtelensége okozza, a jód pedig a talajból az ivóvízzel és a táplálékkal egyaránt bekerülhet a szervezetbe, egy adott területen rendszeresen jelentkező golyvát a talaj jódszegénységének rovására kell írni. Ezeken a vidékeken a konyhasó jódozásával lehet ezt az elváltozást megszüntetni. A mikrogrammnyi jódszükséglet kielégítésében a víz elsőrendű fontosságú. Hazánkban a Tiszántúlon az artézi kutak nagy jódtartalmúak, a Dunántúlon ennek töredék része található az eltérő geológiai adottságok miatt. A felszínközeli rétegekből a növények is vesznek fel jódot, ezért a szervezet szükségletét e másik forrásból is fedezi. Erre mutat az a tapasztalat, hogy olyan vidékek is gyakran golyvamentesek, ahol az ivóvíz nem tartalmaz elegendő jódot. Mikor volt az első disznótor Magyarországon?Honfoglaló őseink a szalontai disznót magukkal hozták Keletről. Ezeket a hatalmas, borjú nagyságú, téglavörös színű hússertéseket kanászok terelték, és az új hazában a Tiszántúlon telepedtek meg. Ez a sajátos magyar fajta csak a legújabb időkben pusztult ki. Ebből a tényből az következik, hogy őseink nem voltak igazi nomádok. A férfiak ugyan kalandozó életmódot folytattak, maga a nép, a téli és nyári szállásra való költözéstől eltekintve, helyhezkötötten élt, disznótartással is foglalkozott, tehát nem volt igazi nomád. Őseink magukkal hozták a szalontai sertést, s itt találták a bakonyi disznót a Bakonyban és az alföldi zsírsertést, amit még az avarok tenyésztettek. Ősi hússertéseink sajnos kihaltak. A bakonyi fajta is. A mai híres magyar mangalica zsírsertés viszont tartja a szoros rokonságot az említett avarkori alföldi disznóval. Íme, a magyar sertés története dióhéjban. Most pedig a disznótorok következnek. Őseink bizonyára vándorlásuk során is bőven éltek sertéshússal, szalonnával. I. István 1036-ban intézkedett a Bakonyban makkoló sertésekről. I. Endre kiéheztetett ellenségének, III. Henriknek 1051-ben például 2000 oldal szalonnát küldött ajándékba. Persze ez csak sózott, esetleg borsozott szalonna volt. A paprikát nem ismerték. Ez a fűszerünk csak a 18. században kezd szélesebb körben elterjedni. Tehát csak vagy 200 éve beszélhetünk paprikás szalonnáról, kolbászról, gulyásról és paprikás csirkéről. Használtak ugyan korábban is fokhagymát, sáfrányt, zsályát, rozmaringot, borsot, gyömbért, kaport és majoránnát, csak éppen paprikát nem. Mióta él az ember kolbásszal?Már a régi görögök is ismerték a kolbászt. A kecskebelekbe töltött, szalonnás, véres készítményekkel a versenyek győzteseit tisztelték meg, az Odüsszeia szerint. Bölcs Leó bizánci császár többek között kevésbé bölcsen a következő rendeletet bocsátotta ki: "Fölséges füleinkhez jutván a hír, hogy belekbe vért pakolnak, valamint gabonát zsákba, s ilyetén módon, mint más, közönséges eledel megevődik, császári fölségünk efféle szégyenletes dolgokat nem nézhet tovább, és meg nem tűrheti, hogy az ország tekintélyén és becsületén holmi nyalakodó, hasuknak élő alattvalók bűnös főzte miatt csorba ejtessék. Valaki tehát vért ilyetén módon gyömöszöl gyomrába, az pőrére vetkeztetik, megbotoztatik, és az országból örökre kiűzetik." Nem csodálkozhatunk, hogy ez után a császári dörgedelem után Keleten elment az emberek kedve a kolbásztól... Nem így Rómában! Ott nagy keletje volt a véres hurkának, a botulinak, a kolbásznak, a tomaculának, a füstölt kolbásznak, a lucanicának és a májasnak, amelyet hillae néven ismertek és fogyasztottak. A rómaiaktól a germánok vették át a kolbászkészítés művészetét, és már a középkor folyamán nagy tökélyre vitték. A városok versenyeztek ebben. A krónikákból tudjuk, hogy a braunschweigiek mindenáron el akarták vinni a pálmát azzal, hogy a leghosszabb kolbászt ők készítik. A városi tanács ezt már becsületbeli kérdésnek tartotta. Amikor a nagy mű elérte a 800 rőf hosszúságot, és már győztesnek hitték magukat, akkor előléptek a königsbergiek és egy kétezertíz lábnyi kolbászmonstrummal az élre törtek. A szó szoros értelmében a nagy művet 1601-ben zeneszóval, ünnepélyes körmenetben végighordozták a városon. Amint feljegyezték: a város legelőkelőbb ifjai vettek részt ebben a precesszióban, "bőrrel a vállukon" a kolbász zsírossága miatt... A magyar históriában a kolbász név IV. Béla király uralkodása idején tűnt fel. A kunoknak adományozott területen, a mai Kunmadaras helyén volt a Kolbászszék nevű település. Ez akkoriban a kun terület központja volt, Madaras, Asszonyszállás, Orgonda, Kunhegyes, Kolbászszeg, Kolbászszállás és Kakat tartozott hozzá. Ez a kun székhely 1663-ig létezett. Ekkor a törökök feldúlták, lakossága elmenekült, és soha nem épült újjá... A nyelvészek szerint azonban a kolbász szláv eredetű szó. A szerbben, szlovákban, oroszban szinte úgy hangzik, mint a magyarban. Ezek szerint a kolbászt valamelyik szláv nép "találta fel"? Ilyesmit nem állíthatunk. Ugyanis a szláv nyelvekben is jövevény ez a kifejezés. Hogy honnan vették át, azon még vitáznak a nyelvészek. Egyesek az oszmán-törökre gyanakszanak, ahol a külbast roston sült bordaszeletet jelent. A Kolbász helynév minden bizonnyal kun nemzetségnévvel azonos, és az állati bélbe töltött, vagdalt, fűszerezett hús jelentésű kolbász szavunkhoz semmi köze. IV. Béla nem evett még kolbászt, hanem csupán befogadta a tatárok elől menekülő kunokat. Ki találta fel a rántott csirkét és a bécsi szeletet?Március fényei még késtek, de a bécsi Burg ablakait már izgató szellők rázogatták, mikor Radetzky táborszernagy kihallgatásra indult I. Ferdinánd császárhoz. Radetzky olyan nyugodtan lejtett végig a Burg hosszú folyosóin, mintha hadgyakorlati terepszemlére ment volna. - Nos, szeretett Radetzkym? - így a császár. - Az olasz helyzet nem valami rózsás, felség. A császári helyhatóság legjobb akaratú intézkedései ellenére a hazafiak csökönyösen elégedetlenkednek. Anglia rokonszenvvel, Franciaország fegyverrel támogatja őket, de veszedelmes kapcsolatokat tartanak fenn a magyarországi rebellis elemekkel is - valahogy így akart volna jelenteni Radetzky, de mindezek tüzetes megvitatása csak untatta volna a legfelsőbb hadurat, ezért röviden csak ennyit mondott: - A múlt héten Velencében egy madaras polentát ettem, nem tudom, pacsirta vagy veréb volt-e a szószban, de nagyszerű volt... - És Veronában? - Felség, a veronai szalámi valóban felülmúlhatatlan. - És Milánó? - A milánóiak valódi mesterek. Azok a borjúszeletet először tojásban és zsemlemorzsában hempergetik meg, és így sütik ki. Ilyen egy milánói szelet! - Kedves Radetzkym! Ön épp fél tizenkettőkor meséli mindezt, mikor olyan éhes vagyok, mint a farkas. - Igenis, felség! - Mélyen meg vagyok győződve, hogy a történelem bármilyen fordulatában mindig bízhatok személyem és uralkodóházam iránti hűséges odaadásában. - Igenis, felség! - Kérem, menjen le a konyhába, és mutassa meg a szakácsomnak, hogyan készül ez a milánói szelet! A főszakács a helyszínen adott utasításokat olyan pontosan hajtotta végre, hogy a hadseregparancsnok a későbbi csaták folyamán több ízben sajnálkozását fejezte ki: parancsait mások kevésbé híven valósították meg. A főszakács az eredeti eljárást azzal a megfigyeléssel tökéletesítette, hogy az előzetes belisztezés a zsemlemorzsa tapadását elősegíti, és hogy a fiatal feldarabolt csirkét is el lehet készíteni ilyen módon. Ferdinánd főszakácsa ezáltal megteremtette a rántott csirkét. De ezzel még nincs vége. A bécsi szelet nem Milánóban született, hanem a szálak visszanyúlnak az olasz reneszánsz bukásának idejére. A 15. század végén francia, német és spanyol zsoldoscsapatok törtek Itáliára. A művészet hona csatatérré vált. A spanyolok ötször is elfoglalták Milánót. Nemcsak lobogó harci zászlókat hoztak, hanem aranyszínű rántott szeleteket is. Régi spanyol szakácskönyvekben "chuleta andaluza" elnevezéssel szerepel ez az étel. Andalúzia az 1491-es granadai győzelem után keresztény kézre került ugyan, de a lakosság továbbra is ragaszkodott az ürühúsok hagyományos arab elkészítéséhez, a prézlihez, a tojássárgájához. A bécsi szelet, a milánói szelet, azaz a spanyol chuleta ezek szerint mór szelet. A meglepő az, hogy már a régi görögök is éltek a bécsi szelettel. Ez ugyanis nem arab találmány, ők csak eltanulták a hellénektől, s továbbadták az ibériai-félszigeten tudományukat. A régi görögök szakácskönyveiből eredetiben csak egy maradt korunkra: Athenaiosz Deiphna sophisztésze. Ez a páratlan mű bizonyítja a legmeggyőzőbben, hogy az antik szellem szakácsművészet terén is remekelt. Anthenaiosz megadja a tepsi szót, ez nála teganosz. Tudja, mi a sült szelet, "phloidesz", és elárulja, hogyan mondják ógörögül a prézlikészítést: leganon katatrüpszin. A bécsi szelet titkát Lénárd Sándor, a kiváló író, költő, orvos, nyelvész, műfordító fejtette meg. Mi köze az Esterházyaknak a rostélyoshoz?Rostélyosunk névadója Pál Antal herceg az Esterházyak népes famíliájából. Ez a férfiú 1786-ban született és 1866-ban vett búcsút az Osztrák-Magyar Monarchiától - mindörökre. Ő nem muzsikált, ő politizált és evett. Főleg az utóbbi ügyekkel foglalkozott - hercegien. Egy ideig külügyminiszterként táplálkozott, azután mint Ferenc József képviselője habzsolta a kaviárt Moszkvában, II. Sándor cár koronázásakor, végül elnyelte őt a felejtés. Azaz, hogy dicső neve örökkön él, nem a történelemkönyvben, hanem az étlapokon. Mert herceg Esterházy Pál Antal nyugalmazott császári és királyi külügyminiszter neve ékesíti a rostélyosok egyik válfaját. Ennek két oka lehet. A bécsi vendéglátóipari főiskola professzorai szerint vagy ő volt a sajátszerű készítési mód feltalálója... vagy pedig - és ez a valószínűbb föltevés -, valamelyik lelkes, de névtelen szakács-zseni így akarta megörökíteni a nagyevő herceg dicsőségét az étlapon. Miért pirul meg a sült krumpli és a főtt nem?A krumplisütéshez sokkal nagyobb meleg kell, mint a főzéshez. A nagy melegtől sütés közben a krumpliban levő keményítő egy része átalakul dextrinné. Enyvhez hasonlatos anyag ez, mely összeragasztja a keményítőszemeket, és aztán barnáspiros réteget alkot a sült krumpli felületén. Hasonló folyamat zajlik le a kenyérsütésnél is. A lisztben is van keményítő. Ezért amikor a kenyér a kemencében sül, természetesen azon is képződik dextrin-réteg. Hol és ki gyártott először szalámit?A szalámi alaptörténetét és nevét a kékegű Itália adta az emberiségnek. Magyarországon csak a szabadságharc után honosodott meg, Piazzoni és Faddini pesti gesztenyesütők jóvoltából. A két hozzánk szakadt maroniárus rájött arra, hogy a téli hízódömping olcsó nyersanyagából drága szalámit gyárthat a magyaroknak, így kezdődött... S hamarosan megjött az erősítés: Piazzoni unokaöccse, az ifjú Dozzi. Majd jöttek a Medumok, Del Medicók... És egy új fejezet kezdődött a magyar húsipar történetében. Az olasz szalámimesterek féltékenyen őrizték gyártási titkukat. A feldolgozóműhelyek mellett külön, zárt szobában rendezkedtek be. Az elkészített hús csatornán jutott hozzájuk. Zárt ajtók mögött, a hajdani olasz alkimisták titokzatosságával, hozzákeverték a szükséges kellékeket, fűszereket, s egy második csatornán át küldték vissza a műhelynek. A szalámigyártás azonban minden titkolódzás ellenére sem maradt olasz belügy. Jött a Pick-szalámi Szegeden, az 1870-es években, és hamarosan megszületett a Herz-szalámi is. Mióta fogyasztunk tojást?Az ételek közt kevés olyan nagy szerepet játszó táplálék van, mint a tojás. A finn népi eposz, a Kalevala a világot költi ki belőle, a görög Püthagorasz tanítványai bölcseleti rendszerükbe építették. A rómaiak ebéd kezdetén tojást, a végén almát ettek. Innen ered a szólás: "ab ovo usque ad mala" (a tojástól az almáig), azaz kezdettől végig. A babonás varázsműveletekben is nagy jelentősége volt a tojásnak. Néró császár felesége megkérdezett egy jósnőt, egy szibillát, hogy vajon fiú- vagy leánygyermeke születik-e. Az oraculum, a jóslat így hangzott: "Tégy kebledbe egy friss tojást, s őrizd addig ott, míg kikel. Ha kakas búvik ki belőle, akkor adj hálát az istennek, mert fiad születik!" A császárné követte a szibilla tanácsát, a jóslat véletlenül beütött. Fia lett, kinek a Tiberius nevet adták. Erre aztán Róma minden hölgye követte a példát, s Plinius mosolyogva jegyzi fel, hogy kíváncsiságból valamennyien tojásokat keltettek ki. Még egy érdekes adat arról, hogy a tojás vitézségi érdemül is szolgált. Egy régi német krónikában ez olvasható: "Midőn Seyfried Schweppermann nürnbergi patrícius a frank segédcsapatok élén Mühldorf mellett, 1322. szeptember 28-án megverte az osztrákokat, Bajor Lajos császár a nevezett nap estéjén lakomát rendezett, melyen Schweppermannt és seregét főtt tojásokkal vendégelte meg. Minden vitéznek adassék egy tojás - így kiáltott fel a császár -, a derék Schweppermannak pedig kettő!" A tojás azóta is rangos helyet foglal el táplálkozásunkban. Honnan ered a joghurt?A szó tőrök eredetű. A joghurt törökül aludttejet jelent, csakhogy nem közönséges aludttejet, amelynek megalvadását magának a tejnek a baktériumai (a tejsavbacilusok) okozzák. A török-tatár népek a tejet különböző erjesztőgombák segítségével alvasztják meg. Az így készült aludttejek egyike - a kefir és a kumisz társa - az az ital, amelyet a Balkán török hódoltságának idején a bolgárok és a románok is néptáplálékká fogadtak, s amely ma a török szót bolgár joghurt alakjában világszerte ismertté teszi. A joghurt szó az orosz bakteriológusnak, Mecsnyikovnak köszönheti világjáró pályafutását. Mecsnyikov ugyanis az öregedés lehető kitolására és az élet meghosszabbítására vonatkozó elmélkedései közben 1900 körül arról értesült, hogy Bulgária egyes falvaiban nagy számban vannak százévesnél idősebb emberek, akik majdnem kizárólag a joghurt aludttejéből élnek. Mecsnyikov nagy tudományos és gazdasági mozgalmat indított ennek az italnak a megismertetésére és elterjesztésére. A mozgalom nyelvtörténeti eredménnyel járt. A joghurt szó minden európai nyelv szókincsébe bejutott. Az emberi szervezetre gyakorolt hatása tudományosan nem bizonyított - bár kétségtelenül egészséges ital. Honnan származik a vitamin elnevezés?Maga a vitamin kifejezés alig 60 esztendős. A lengyel Kazimir Funk adta, amikor 1912-ben Angliában dolgozott. A szó a vita (élet) és az amin (ammóniaszármazék) összetétele, és a táplálék járulékos tényezőit fejezte ki vele. Ma is életfontosságúnak tartják a vitaminokat, bár ezt az elnevezést ma már nem tekintjük pontosan kifejezőnek. Hippokratész tulajdonképpen A-vitamin szedését ajánlotta, amikor a farkasvakság ellen májat írt elő. Az indiánok C-vitamint adtak, amikor Jacques Cartier skorbutban szenvedő embereivel Québecben fenyőtűfőzetet itatták. Az iparosodó Angliában a 18. században az A- és D-vitaminban gazdag csukamájolaj tett szert nagy hírnévre, mint mindent gyógyító szer. Száz évvel később a japánok a tengerészek beriberi betegségét úgy gyógyították, hogy árpát etettek velük. Ma már tudjuk, hogy 40 vitamin van, és legalább egy tucat közülük alapvetően fontos része az emberi táplálkozásnak. Szerepük hasonlósága ellenére - vagyis hogy nem lehetünk meg nélkülük - sajnos nincsen közöttük "hasonlóság". Különböző olyan vegyületekből állnak, amelyekre a szervezetnek szüksége van, de maga nem tudja szintetizálni, előállítani őket. Mióta eszünk savanyú káposztát?- Légió, pihenj! Katonák! Ti, akik a Római Birodalom diadalmas ércsasait elhoztátok Pannónia földjére, kiáltsátok háromszor és harsányan: Ave Caesar! - A felszólításra néma csend volt a válasz. - Mi az? Valami baj van? Hogy éhesek vagytok? A kincstári vöröshagymát és fokhagymát parancs nélkül megenni tilos! Tömjétek meg bendőtöket - káposztával... Rögtön beérnek a szekerek! - Erre már felhangzott: Ave Caesar! Valahogy így kezdődött a dolog. A káposzta megromlott a hordókban. Lucskos és savanyú lett. Így is megették és rájöttek, hogy kellemes ízű és egészséges. Hogyan készült? Csak úgy magától. A hepehupás országutakon a hordókba rakott káposzta összenyomódott, összerázódott - és erjedésnek indult, így született az ínyencfalat. Az eset híre Rómába is eljutott. Az újfajta étel ott is ízlett. Mivel az áll a receptben, hogy a káposzta csak zötykölődve válik jóízűvé, a káposztáshordókat szekerekre rakatták a patríciusok, és addig fuvaroztatták az antik Róma macskakövein, míg megerjedt - kínjában. A szegényebb polgárok káposztás puttonyt akasztottak a rabszolgák hátára, azzal kellett a ház körül futkosniuk - savanyítás céljából. A káposztasétáltató "eleven szerszámok", a római rabszolgák jöttek rá arra, hogy a káposztát csak erősen le kell a hordóban nyomkodni, erjed az sétáltatás nélkül is. Mióta fogyasztunk sárgarépát?Többen ugyan azt állítják, hogy a sárgarépa igen régi idők óta termesztett növény, az újabb vélemények azonban ezt a vélekedést kétségbe vonják. A régebbi vélemények abból a tényből alakultak ki, hogy a svájci és nyugat-németországi cölöpépítmények tóüledékében megtalálták a sárgarépa termését. Ezek azonban más okok következtében is bekerülhettek az üledékbe. Van ugyanis olyan vélemény, hogy a neolitikumban és bronzkorban a sárgarépát még nem fogyasztotta az ember, inkább gyógynövényként szolgált. És a régi görögök meg rómaiak, akik már majdnem mindent tudtak, illetőleg ettek? Van, aki esküszik rá, hogy mindkét kultúrában szívesen fogyasztották a sárgarépát, s van olyan kutató is, aki megvonja klasszikusainktól ezt a gyönyörűséget. S valószínűleg a tagadóknak lesz igazuk... A sárgarépa tehát egyelőre vitakérdés. Úgy látszik azonban, hogy végső soron a perzsáknak köszönhetjük. A 10. században kezdték termeszteni - Iránban. Hogyan került Európába? A mórok telepítették meg az Ibériai-félszigeten, a 12. században. Valószínű, hogy Európa más vidékeire innen jutott el. Mióta kerül saláta az asztalunkra?Már a régi görögök is, sőt a régi perzsák is fogyasztottak salátát. A görögök tridaxnak nevezték, a rómaiak tejes mártással készítették, ezért a neve náluk lac lactuca volt. A középkorban a kolostorkertekben húzódott meg ez a növény. Elterjesztésén nem kisebb férfiú munkálkodott, mint Nagy Károly, a frankok királya, a későbbi római császár. Mátyus István a Küküllő és Maros-Székből egyesült vármegyéknek "fizikusa" volt. Ő így zengi a saláta dicséretét 1787-ben: "A zöldségek közt legelső helyet érdemel a saláta. Ezt a forró temperamentumú olaszok gyönyörűséges hívesítő és nedvesítő erejéért, minden e világra termett füveknél legjobbnak mondják... Az enyves, sűrű vért hatalmason vékonyítja... a természeti belső forróság vagy nyári erős hévség miatt... eltöröltetett ételbéli kívánságot helyreállítja. De efelett a részegséget is űzi, álmot is okoz, ahonnan a gazdagon vacsoráló és bőven poharazó régi rómaiak szeretik vala a vacsorát salátával végezni, amint azt Martialisnak szavai tanítják..." Mióta használunk paprikát?A paprika őshazája Brazília, a tőle északra elterülő dél-amerikai államok és az Antillák. Európában 1494-ben említik először, Chanca, Kolumbusz kísérője szól róla. Az Óvilágban Spanyolországból terjedt szét. Magyar földön az első irodalmi adatot Szenczi Molnár Albertnek köszönjük, 1604-ből. A paprikatermesztés hazánkban ott a legrégibb, ahol a török hódoltság után bolgárok telepedtek meg. Általános élvezeti cikké csak a 19. században lett. Az 1831. évi kolerajárvány idején a paprikapálinkát mint gyógyszert nagy mennyiségben használták. Ettől kezdve lett a fűszerpaprika kereskedelmi árucikké. A zöldpaprikát Szentes környékén kezdték nagyobb területen termeszteni az 1890-es években. A paprika azért vált szinte magyar nemzeti fűszerré, mert porrá törése magyar találmány. Sehol másutt por alakban, tisztán, egyéb fűszer nélkül nem használják, csakis nálunk. A Duna-Száva vonalától délre csövesen főzik bele az ételbe, de porrá nem törik, nyugaton pedig csak más fűszeres porokkal keverve élnek vele. Táplál-e a hagyma?Keleten, de főleg Egyiptomban a vöröshagyma és a fokhagyma volt az egyik legfontosabb néptáplálék, s az még ma is. A görög történetíró Hérodotosz könyvében olvassuk, hogy mikor i. e. 2600-ban Kheopsz nagy piramisát építették, a munkások 1600 ezüsttalentom, azaz több mint 7 millió forint értékű retket, hagymát és fokhagymát ettek meg. Ezt. a gúlára is felvésték, olyan fontosnak és emlékezetre méltónak ítélte a főpallér. S ha ehhez még hozzávesszük a római Plinius tudósítását, miszerint az egyiptomiak a szent növényre, a fokhagymára esküdtek, akkor kellően fogjuk értékelni ezt az ízes növényt. Ki találta fel az élesztőt?A kovász az ősember savanyítási tudományának terméke, az élesztő a szeszes erjedésé. Ebből következik, hogy az élesztőt valahol Mezopotámiában különítették el először a sörből. A kovász feltalálása még a "kásakorba" esik, az élesztőé már a kenyérkorba. A kettő között tulajdonképpen az a különbség, hogy a kovászban nagy szerepet játszanak a tejsavbaktériumok is, az élesztő ellenben csupán élesztőgombákból áll. Az élesztő karrierje tehát Mezopotámiából, Babilonból indult el, s Plinius római író korában már Európa-szerte használták. Liebigtől, a 19. század nagy vegyészétől származik az a mondás, hogy a sör folyékony kenyér. Ez - amint láttuk - részben igaz is. Pusztán azt kellene egy kissé alaposabban megnéznünk, hogy mi köze a sörgyártásnak az élesztőkészítéshez. A sörgyártás kétféle élesztőt különböztet meg. Az egyik a felsőerjedésű. Ez az erjedő malátás folyadéknak a felszínén nyálkás-habos tömegben jelenik meg. A másik a mély erjedésű élesztő, az a folyadék alján marad. A kenyérhez élesztőnek iparilag csak a felsőerjedésű sörélesztőt használják. Tiszta tenyészetét csak 1881-ben állították elő. Mi az élesztő szerepe a kenyérsütésben? Az élesztő megkeleszti a tésztát. A kelés alatt a cukor az élesztőgombák hatására alkoholra és szén-dioxidra bomlik. A szén-dioxid hozza létre a gázbuborékokat, melyek a tésztát meglazítják. Hogy a kenyérben alkohol van, a pékek régen tudják, sőt hajdan a kenyérből elfolyó alkohol számára csatornát vájtak a kemence sütőlapjába. Ki sütötte az első kiflit?"A török császárnak igen fájt a foga Bécsre, s el is határozta, hogy elfoglalja. Hatalmas seregével körülvette a várost, s bár nap nap után hevesen ostromolta, támadásait a védők - köztük a céhek hősiesen harcoló tagjai - mindig visszaverték. A kudarc után az ostromlók elvonultak Bécs alól. A város falain kívül épült Szt. István-templom tornyára, ahová a törökök kitűzték a félholdat, visszakerült a kereszt. Ekkor, 1529-ben, tehát csaknem 450 esztendővel ezelőtt készítette a török félhold formájára az első kiflit egy Wendler nevű bécsi sütőmester. Ez a kifli hiteles története." A kifli osztrák állampolgársága, bécsi születése szinte kétségtelen. Ráth-Végh István is így vélekedik A varázsvessző című munkájában. Itt olvassuk, hogy a kifli ötlete az első bécsi kávéház-tulajdonos, Kolschitzky úr agyában született meg. Elhatározta, hogy mivel a bécsiek eleget koplaltak az ostrom alatt, most meg fogja velük etetni a félholdat. Megbízott egy péket, süssön a kávé mellé félhold alakú süteményeket, s ezzel megszületett a kifli, melynek a francia neve, a croissant félholdat is jelent. Bécsi nevét onnan kapta, hogy a félhold az István-templom tornyán jelent meg, s az orom németül úgy hangzik: Gipfel! Ki készítette az első szendvicset?A szendvics "feltalálója" egy angol nagyúr, John Montague, a IV. Earl of Sandwich, vagyis a Sandwich nevű kis angol kikötőváros "grófja". Ez a tiszteletreméltó férfiú a 18. század vége felé élt, és arról volt nevezetes, hogy nagyon szeretett kártyázni. John Montague kényelmetlennek találta, hogy a kártyaasztaltól felkeljen és átmenjen az ebédlőbe. Ehelyett kiadta a parancsot, hogy egy kenyérszeletre pakoljanak minden finomságot, olyképpen, hogy azt kártyázás közben is kényelmesen fogyaszthassa. Ez a szendvics Európa-szerte elterjedt és kedveltté vált. Mióta esznek perecet az emberek?A régi népek halottkultuszához hozzátartozott, hogy az elhaltak sírjába drágaságokat, eledeleket, használati tárgyakat raktak, hadd legyenek mindennel ellátva a másvilágon. Később ráeszméltek, hogy kár a drága és hasznos dolgokat a sírba eltemetni, megteszi az utánzatuk is. Felesleges egész ökröket, egész házi állatokat feláldozni, amikor kőből faragott vagy tésztából gyúrt hasonmásaik is kellő tanúságot tesznek a családtagok kegyeletéről... Sőt, Egyiptomban a halottnak nemritkán be kellett érnie a sírkamrára festett felirattal is: "Ezer kenyér, ezer boroskancsó, ezer ökör, ezer ruha a halottnak!" Ezen az alapon a régészek azt mondják, hogy a mai perec voltaképpen nem egyéb, mint egy aranyékszernek tésztából gyúrt utánzata. Az összefüggést jól szemlélteti az illető ékszer magyar neve is: karperec. Valóban, a régi sírokban talált pereceknek nem lehetett más értelmük, mint hogy velük helyettesítették az arany karkötőt. Emellett bizonyítana a karkötő középkori latin neve is, a bracea. Ebből származott volna a perec német neve, a Erezel. Ki találta fel a majonézt?Louis Francois Armand Duplessis Richelieu hercege 1756-ban Menorca szigeténél fényes tengeri diadalt aratott, s utána nyomban elfoglalta Mahon várát. A fényes győzelem emlékére kardját Pompadour márkinő "Mahon" - szalaggal díszítette. A győzelmet ünneplő lakomán a halhoz tálalt olajos mártást pedig "mahonnaise"-nek keresztelték. Idő múltán a mártástól megolajosodott a neve is. Így vált a mahonnasie a simábban csúszó majonézzé és kedvelt csemegévé. Hogyan készül a méz?A mézet sokan szeretik, de ugyan ki tudja azt, hogyan lesz a méz? A méhek készítik el, vagy az általuk összehordott virágnedvekből természetes vegyi folyamatként alakul ki? Linné, a nagy svéd természettudós, a háziméhet mézcsinálónak, "Apis mellifera"-nak nevezte igen találóan. A méhek ugyanis a mézet nem gyűjtik, hanem az összegyűjtött nyersanyagból állítják elő. Ez a nyersanyag a közismert nektár. A virágok nektárját általában a három hetesnél idősebb méhek gyűjtik. Ez igen nagy munka, hiszen egy kg akácmézhez 50 ezer, egy kg baltacimmézhez kb. egymillió méh rakománya szükséges! A méh repülésekor 14 km-s sebességgel fél testsúlynyi rakományt cipel. Azt jelenti ez, mintha egy 70 kg-os felnőtt 35 kg teherrel száguldana naponta 20-30 km-t. A nektár felvételekor a méh a szájába torkolló mirigyváladékkal azt kissé hígítja. A kasban aztán vagy maguk öntik a sejtekbe a nektárt, vagy otthon ülő méheknek adják át. Ezt követi a vegyi átalakítás és a sűrítés. A vegyi átalakítás során a mirigyváladék hatására a nektárban levő nádcukor egy része szőlőcukorrá és gyümölcscukorrá alakul át. A nektárt elpárologtatással sűrítik. Ezért a méhek a nektárt nyitott szájukba veszik, és gyorsan mozgatják, azután lenyelik, majd újra szájukba nyomják. A kb. 10 percig tartó mozgatáskor a csepp a levegővel érintkezve veszít víztartalmából, s részben újabb mirigyváladékkal is keveredik. A nektárt a sejtek belsejében is szétkenik, így a nagy felületről a víz is könnyebben elpárolog. A kaptárban levő párát a szárnymozgatásukkal keltett légáramlattal távolítják el. (50 kg-os mézgyarapodáskor kb. másfél hektoliter víz távozik!) Egy részük a lépeken, más részük a kijárat körül gyors ütemben annyira mozgatja a levegőt, hogy a kijárathoz tett égő gyufaszál lángja - a légáramlatnak megfelelően - egyik oldalon befelé, a másikon kifelé hajlik. Ha a méz kellően besűrűsödött, a mézzel telt sejteket a munkások viaszlappal befödik. A méhkas élete tehát tulajdonképpen egy vegyi gyáréhoz hasonlít. Hol ették az első csokoládét?Mikor a spanyolok Cortez vezetésével 1520-ban elfoglalták Mexikót, megismerkedtek egy itallal, melyet az indiánok csokolátlnak neveztek. Hernandez, spanyol tudós utánajárván a dolgoknak, megtudta, hogy a mexikóiak egy Közép-Amerikában és Yucatánban termesztett fának, a kakaófának magvait használják erre a célra, s hogy vanília, kukoricaliszt és más anyagok hozzáadásával négyféle italt tudnak belőle készíteni. Egyikük az a bizonyos csokolátl. Eleinte a spanyolok nemigen barátkoztak meg a csokoládéval, s csak akkor kezdték felkarolni, mikor a cukor használata általánosabb lett. De ekkor annyira megnyerte a spanyolok, s ezek révén a portugálok tetszését, hogy nemsokára mindkét nép nemzeti italává lett. Amit eddig hallottunk, azt a kakaóbabból készítették. Az első csokoládétablettát állítólag egy Carletti nevű utazó készítette Firenzében, az 1606. esztendőben. Bizonyos azonban, hogy az első csokoládégyárak a 17. század során nyíltak meg Európában, az első csokoládébolt pedig Londonban 1657-ben. Honnan kapta nevét a mignon sütemény?A mignon francia szó. Jelentése: kicsiny, apró. Cukrászati karrierje a 17. században kezdődött. Párizsban dolgozott 1665-ben egy jó hírű édessütő mester, bizonyos Mignot. Addig verte a habot, míg beédesedett udvari szállítónak. S aki udvari ember lett, annak számítania kellett a csípős nyelvű udvaroncok támadásaival is. Nem kisebb ember rontott Mignot-ra, mint maga a költő Boileau. Nem tudni, miért, egyik gúnyos versében egyenesen méregkeverőnek titulálta a krémek és torták gáncstalan lovagját. Mignot sem maradt rest. Ellenverset íratott egy másik poétával, és ki is nyomtatta: csomagolópapírnak. Vevőinek ettől kezdve ebbe csomagolták az apró süteményeket. Óriási sikert aratott, és meggazdagodott ötletéből. Sőt a 17. század végén a csomagolt apró süteményt mignonnak nevezték egész Párizsban! Ez az elnevezés aztán más országokban is elterjedt. Goethe regényének, a Wilhelm Meisternek bájos, szomorú sorsú leányalakját is Mignonnak, "Picikének" nevezik. A francia Thomas operát írt a regényből Mignon címmel. Honnan származik az indiáner?Az indiáner idestova száz esztendős múltra tekinthet vissza. Születési helye Bécs. Édesapja erdődi gróf Pálffy Ferdinánd császári és királyi kamarás, a nagysikerű Theater an der Wien látványos színház vezetője. A műintézet egyre rosszabbul ment, a vonzó, szenzációs attrakciók száma csökkent. Oka pedig az volt, hogy Pálffy kártyázni kezdett. Itt úszott el a pénze. Hogy némileg lendítsen az üzletén, szerződtette a kor leghíresebb indián származású artistáját, aki zsonglőr és mesterlövész volt egy személyben. De ez mind kevés volt a kibontakozáshoz. Megbízta hát szakácsát, hogy eszeljen ki valami süteményt, amely vonatkozásban áll az indiánnal, így született az indiáner nevű kreáció, melyet Pálffy a földszinti páholyok közönségének ingyen osztogatott. A színház föllendült - győzött a szakácsművészet, a tizedik múzsa. Az indiáner ma is kedvelt édesség. Hol készítettek először bort?A görög monda szerint Kolhiszban virult az első szőlőtő, s innen terjedt el a Földközi-tenger partvidékén. A bibliai elbeszélés szerint pedig Noé készített először bort a vízözön után, amikor kiszállt a bárkából. Az ősi legenda még arról is tud, hogy Noé bárkája az Ararát hegyén akadt fenn. A mondák nem járnak nagyon messze a valóságtól. Az ókori Kolhisz a Fekete-tenger mellett feküdt, s Arméniával volt határos; Örményországban van az Ararát hegye is. Ezt állítja a monda, az igazság az, hogy a szőlő egyik őshazája valóban valahol Kis-Ázsiában keresendő, Örményországban, Azerbajdzsánban, Grúziában, Nyugat-Turkesztánban, ahol ma is vadon él. Tudományos neve Vitis vinifera. A Kaukázus-hegységben 1700 méter magasságig is előfordul, és 15-16 centiméter vastag vesszejével még a legmagasabb fák csúcsaira is felkapaszkodik. A szőlő egyik őshazája tehát Eurázsia. De a vadszőlő Európában is honos. Ez az úgynevezett Vitis silvestris. Kaukázusi rokonaitól csak a magja különbözik. A harmadik szőlőcsoport Amerikában virul. A szőlő őshazáját tehát pontosan meghatározni nem tudjuk. Egy azonban bizonyos, hogy a szőlőtermesztés és a borkészítés valahol Európa és Ázsia határán kezdődött. Hogy ki és mikor készítette az első bort, nem tudjuk. Ezt ugyanis nem lehet megállapítani. Valószínűleg nem egy helyütt jöttek rá a borkészítés lehetőségére. Tény az, hogy 4200 esztendővel ezelőtt már boroztak az emberek. Hammurabi babilóniai király egy kőbe vésett rendelete fennmaradt, eszerint a kereskedőknek szigorúan megtiltja, hogy a bort a kiszabott árnál drágábban mérjék, és részeg embereket kiszolgáljanak. E rendelkezés megszegőit halállal büntették. Tudjuk, hogy az antik görögök megsózták a boraikat. A borba néha kősót tettek, vagy tengervizet töltöttek mellé. Esetleg ánizzsal, korianderrel, köménnyel vagy rózsalevelekkel fűszerezték. Hazánkban valószínűleg a rómaiak telepítették az első tőkét a Dunántúlon. Később azonban császári rendeletek kivágásra ítélték az itáliai bornak konkurenciát csináló pannóniai szőlőtőkéket. Csak Probus császár engedélyezte újra a szőlőművelést Pannóniában. Azóta megszakítatlan folyamat hazánk területén a szőlőművelés. A magyar szőlő és a magyar bor világszerte híres. Mathiász János kecskeméti szőlész nevét sokan ismerik. Ő egymaga körülbelül 180 új szőlőfajtát állított elő, köztük a Szőlőskertek királynőjét. Annál kevésbé ismert viszont Prelysz Mór kiváló magyar borkémikus, aki 1861-ben, Pasteurt is megelőzve felfedezte a hővel való csírátlanítást, a pasztőrözés elvét. Rájött ugyanis arra, hogy a tokaji borok utóerjedése megakadályozható, ha légmentes térben 70-80 °-ra felhevítjük. Miért szürkebarát a szürkebarát?Valaki úgy jellemezte ezt a kitűnő zamatú badacsonyi borfajtát, hogy a tűz és a méz keveréke. Különös neve valószínűleg nem régi, bár maga a "szürke barát" fogalma népünk körében már a 14. század óta ismeretes. Cseri barátoknak vagy szürke barátoknak a ferences szerzetesrendnek azt a szigorúbb irányú ágát nevezték, amely 1368 után szüremkedett Boszniából Magyarországra. A szürke barát nevüket a Temes megyei, ma már nem létező Cseri nevű helységtől, vagy szürke ruhájukról kapták. Első zárdáik egyike is Cseriben volt. Miért éppen ettől a szigorú szerzettől kapta nevét a badacsonyi szürkebarát? A régi szerzetesrendek tudvalevően valamikor a betegápolásnak is egy-egy középpontját, alkották, a mai kórházakat helyettesítették. Gyógyító eljárásaikban jelentős szerepe volt a különböző gyógyfüvekkel ízesített boroknak, gyümölcsszeszeknek is. Ezért vált szokásossá a bor- és szeszesital-kereskedelemben régi szerzetesrendekről nevezni el egy-egy jellemző zamatú, aromájú italt. Ennek a szokásnak emlékeként kerül ünnepi asztalainkra az a kitűnő badacsonyi borfajta, amelynek címkéjén a szürkebarát elnevezés olvasható. Ki találta fel a sört?1859-ben, a Bach-korszak idején a magyar hazafiak úgy tüntettek az osztrák elnyomás ellen, hogy bojkottálták a sörfogyasztást, mondván: a német italt nem isszuk! A maga idejében népszerű költő, Losonczy László lantján fel is zendült a dacos dal: A ser roppant hasat eresztS van-e ennél nagyobb kereszt?Magyarnak borValó, nem ser.Oly csúf, oly unalmasFérfinál a nagy has!Bort iszik a magyar ember!Epém gyűlik s kedvem kihalA ser múló habjaival.Magyarnak borValó, nem ser.A bor víg kedvre készt,Élesíti az észt...Bort iszik a magyar ember! Ez a száz esztendős vélemény gyökerezett meg a köztudatban. A sör német ital, német találmány! Bort iszik a magyar ember, mert Mért szörpölne Árpád Unokája árpát? - kérdi az előbb említett Losonczy. Valójában a sör nem német találmány. Az emberiség legrégibb italai közé tartozik. Már 6000 esztendővel ezelőtt is ismerték Babilonban. A Tigris és az Eufrátesz folyó környékének ősnépei árpából, élesztővel kevert malátából erjesztették, főzték a sört. A kész italt agyagkádakban tárolták, és felszolgálás előtt leszűrték. A legtöbb házban otthon készült a sör, de voltak sörgyárosok is. Hammurabi törvénykönyve halálbüntetést szab ki a sörhamisítókra és uzsorásokra. A királyok sört ajándékoztak az ünnepekre a papságnak. A munkások naponta egy korsó sört kaptak, a hivatalnokok négy-öt korsót is. A babiloni sörivás elterjedt a hettitáknál (kisázsiai, magas kultúrájú nép) és az egyiptomiaknál. Tőlük vették át a kaukázusiak, és ők adták tovább a népvándorlással nyugatra sodort más törzseknek a sörfőzés tudományát. Már a honfoglaló Árpád fiai sem vetették meg az árpát! A bor és az erjesztett kancatej, a kumisz mellett bőven éltek sörrel is. A régészek véleménye szerint a magyar asszonyok nagy fakádakban főzték a sört. A vízzel telt edénybe áttüzesedett köveket dobáltak: így forralták fel a komlóval ízesített folyadékot. Miért kell a kávét pörkölni?180-220 Celsius-fok körül erős pattogás hallható. Ekkor szakadnak szét a kávébab szövetelemei. Kékes füst száll fel, és ekkor érezhető legerősebben a jellegzetes kávéillat. A pörkölés végpontjának eltalálása a legkényesebb mozzanat, ami nem mindig és nem mindenkinek sikerül. Világszerte folynak a kutatások olyan műszakilag és gazdaságilag kielégítő pörkölési eljárások kidolgozására, amelyek kevésbé károsítják a kávé aromaanyagait. Ilyen megoldásnak ígérkezik a nagyfrekvenciás, változó irányú elektromos térben történő pörkölés. Itt a meleg magában az anyagban keletkezik, és a pörkölés belülről kifelé folyik, éppen ellenkezőleg, mint a közvetlen pörköléskor. Egy másik módszer lehet az infravörös, a szemnek láthatatlan hősugárzással folyó pörkölés. Akár hiszik, akár nem: a kávépörkölés - tudomány, méghozzá kémia, élelmiszerkémia a javából. A vegyészek több szakaszt különböztetnek meg ebben a folyamatban, amely - bátran mondhatjuk, - ma is titokzatos. Az első 100 °C-ig tart. Ez a szárítás, melynek során a nyers kávéból eltávozik a nedvesség. De már ez az első szakasz is három részre bontható, ötven fokig a víz egy része párolog el. Utána 60-70 fokon a kávéban levő fehérjék mennek át egy alvadásnak nevezett folyamaton. Csak ezután emelkedik tovább a nyers kávé hőmérséklete. Száz fokig újra a nedvesség távozik el, az egész víztartalom. Ez magával viszi a nyers kávé jellegzetes szagát adó anyagokat, amelyek szemben a pörköli kávééval, kellemetlenek. Az igazi pörkölés 150 fokon kezdődik, és körülbelül 220 fokig tart. Ezalatt elsősorban a cukrok alakulnak át, karamellizálódnak. Az egész pörkölés legjobban a cukrokat "sújtja". Nemcsak arányuk csökken, hanem abszolút mennyiségük is. Ezzel elérkeztünk a kávépörkölés legfontosabb szakaszához: a pörköléshez, ami kívül-belül egyszerre melegíti a kávét. Mióta iszunk teát?Időszámításunk szerint 600-ban történt, hogy egy indiai uralkodó Darma nevű fia szent elhatározást tett. Kínába vándorolt, hogy a "vad" népekben elültesse a nagy Buddha igazságát és tanításait. Küldetése sikerét jó példával igyekezett előmozdítani: szent életet élt. Megvont magától minden földi örömöt, még az alvás idejét is elmélkedéssel töltötte. Egy napon azonban gyarló teste megelégelte a sanyargatást és álomra szenderült. Ébredéskor rettenetes haragra gerjedt és levágta szempilláit, hogy ilyen eset többé ne forduljon elő. E tettével magára vonta az ég figyelmét és az isteni hála jeleként a szempillákból szép növények nőttek. A teanövény levelei meggyógyították a szent életű embert, véget vetve testi és lelki szenvedéseinek. Kevésbé megható magyarázatok is vannak természetesen, amelyek megindokolják a tea korai karrierjét, népszerűségét. Eszerint egy fejfájós kínai császár gyógyítgatta magát teaivással - sikerrel. Hogy a buzgó népet melyik példa hatotta meg jobban, azt nehéz lenne kideríteni, mindenesetre a tea népszerű lett Keleten. Európába csak a 17. században jutott el. Az első küldemény, két font tea, az angol királynőhöz érkezett. A fejedelmi ajándékot a Kelet-Indiai Társaság küldte, alattvalói hűsége jeléül. A tea a szubtrópusok és a trópusi hegyvidékek növénye. Délkelet-Ázsiából származik, innen jutott el a kontinens különböző vidékeire és a távol-keleti szigetekre. Napjainkban nagy területen termesztik India, Ceylon, Japán, Indonézia és a Szovjetunió ültetvényein. Rokonai trópusi fás növények. A teafélék, a Theaceae családjába tartoznak. A kaméliával visel közös nemzetségnevet. Amit mi teafűként forrázunk le, az a Camellia sinensis, vagy a Thea sinensis cserje hajtáscsúcsából készült. A teaszedés a tavaszvégi, nyári időszakban indul. Ez a munka a hajtáscsúcsok, két-három fiatal levél lecsípéséből és összegyűjtéséből áll. A jó minőségű teákat a levelek csúcsából készítik... A frissen szedett zöld levelek nem illatosak, ez csak a későbbi feldolgozás során alakul ki. Legnagyobb tömegben az úgynevezett fekete tea készül. Ez a típus közismert nálunk is. A feketetea negyvennyolc órás érlelési folyamat eredménye. A feldolgozás négy részből áll: a hervasztásból, a sodrásból és a rostálásból, a fermentálásból és a szárításból. A válogatott és sodrott leveleket nagy keretekre rakják és megindul a fermentálás. 20-25 Celsius fokon, 90 százalékos páratartalom mellett kialakulnak a tea szín- és illatanyagai... Ezt követi a negyedik lépés: a szárítás és az osztályozás. Azután már csak forrázni és inni kell. Hogyan alakult ki a vendéglátás?Ősi társadalmakban joga csak a közösséghez tartozó szabadnak volt, az idegen eleve jogtalan. Mivel azonban mindenkivel megtörténhetett, hogy hazáját elhagyva, idegen földön ő maga vált idegenné, korán kialakult egy olyan gyakorlat, amely a jószándékú, békés idegent védi. Az ősi időkben a görögöknél az idegennek be kellett lépnie egy szent templomba, hogy magát az istenek oltalma alá helyezze. Ezután tüzet, vizet, s egy éjszakára szállást biztosítottak számára, s megmutatták neki az utat. Megszületett a vendégjog: az idegen egy-egy polgár, vagy az egész törzs - illetve az uralkodó - oltalmában állt. Vendégbarátságok alakultak ki, melyek apáról fiúra szálltak, s ezt megszegni nagy bűnnek számított. A messziről jött embernek megnőtt a becse azáltal, hogy érdekes híreket hozott a nagyvilágból, tágította a kis közösségek látókörét. Az idegen ismeretlen helyre is betérhetett és szíves fogadtatásra talált. Ez volt az antik görögök idegenkedvelése, filoxeniája. Rómában az idegennek kezdetben semmi joga nem volt. A hostis szó idegent, de ellenséget is jelent. A városállamból kialakult birodalom léte kezdetén valóban ellenségekkel volt körülvéve. Nem maradhatott volna fenn azonban, ha szövetségeseket, barátokat nem biztosít magának. A magánéletre is kiterjedt ez a barátkeresés; vendégbarátságok alakultak ki Rómában is, amelyek érvényessége az utódokra is kiterjedt. Az atyai barát és vendég, a "paternus amicus et hospes" mindig nagy becsben állt. Hogy pedig a második generációs, soha nem látott vendégbarát igazolni tudja magát házigazdái előtt, vendégbaráti jelvényeket, rendesen fatáblácskákat adtak egymásnak. A homéroszi kor még nem ismeri a vendéglőt, de a forgalom növekedésével a vendégbarátság elégtelennek bizonyult, kölcsönösen olyan városokban, ahová az idegenek valamilyen okból tömegesen érkeztek. Például az olimpiai játékokra. Ilyen helyeken vendéglők és szállások alakultak ki, ezeket vagy a községek tartották fenn vagy magánosok. A vendégbarátságból így lett lassanként vendéglátóipar. A római birodalomban is sorra létesültek a jobb és rosszabb hírű borozók, kiskocsmák, vendéglők, fogadók. A vendégek - panaszkönyv hiányában - megjegyzéseiket a falakra karcolták. Pompeji és Herculaneum ilyesfajta feliratai érdekes adalékokat szolgáltatnak a vendéglátóipar történetéhez. Kíváncsiak klubja ~ Forgolódás a divat körülFORGOLÓDÁS A DIVAT KÖRÜLMilyen volt az első divatlap?Amíg nem alakult ki nemzetközi divat, nem volt szükség divatlapra sem. Az európai divat Franciaországban született meg, s kezdetben nem képes újságok, hanem divatbábok terjesztették. A hölgyek Párizsból várták a tetőtől talpig felöltöztetett babákat, a "nagy Pandorát", társasági toalettben, s a "kis Pandorát", házi ruhában. Az első lap, amely divatkérdésekkel foglalkozott, a Mercure galant volt: 1672-től értesítette olvasóközönségét a versailles-i udvar ünnepélyeiről, s részletesen leírta a divatos öltözeteket. Egy hibája volt csak, az azonban éppen elég nagy: nem közölt képeket. 1779-ben jelent meg Párizsban az első olyan kiadvány Galerié des Modes néven, amely rendszeresen közölt művészi divatmetszeteket. A sikeres vállalkozás hamarosan Angliában és Németországban is utánzókra talált. A Weimarban kiadott Journal des Luxus und der Moden a divatképek mellett szépirodalmi és ismeretterjesztő cikkeket, színházi beszámolókat is közölt. A szabásminták azonban még ebből a lapból is hiányoztak. Az első magyar divatlap, a Regélő, 1833-ban indult. Szerkesztője Mátray Gábor, a ruharajzokat külföldi lapokból vette át. Egyébként a hangsúly itt még a szépirodalmon volt. De így is sikert aratott a Regélő, mert 700 előfizetője közül 200 nő volt. Az első magyar divatszaklap, amelyik elsősorban ruhaügyekkel foglalkozott, a Pesti Hölgy Divatlap volt. Szerkesztője férfi volt, Király János honvéd százados. 1848-ban Perczel Mór hadseregében küzdött a szabadságért. 1849-után bujdosnia kellett, majd nyelvtanítással és divatújság szerkesztésével foglalkozott. A Pesti Hölgy Divatlap már "szaklap", ad ugyan színes ruharajzokat, de nem szakít teljesen az irodalommal... Ízelítőül két kis viselet a lapból: "Ruha sima, magas derékkal, világosszürke Fil de Chevre kelméből, díszítése rézsút metszett, s keskeny fekete bársonyszalaggal körülvarrott violaszínű Taffettas. A sima és ráncos derekakhoz ez idén is hasonszín selyem vagy bőrövet használtak. Sima kelméből készült ruhákat egyszerűbben is ékítenek: a szoknya szélére jön fekete vagy színes, bársony- vagy selyem szalagból egy sor díszítés egyenesen varrva..." A lap kalapokat is bemutatott. Egy példát idézünk: "Országgyűlést kalap. Teteje zöld bordázott creppel behúzott, karimája fekete pettyes plüssel szegélyezett, oldalt fekete gyönggyel kivarrt fehér, úgynevezett Fantassa-tollal ékített..." Honnan ered a kombiné viselete?A kombiné - gondolná az ember - valami kombinált ruhadarab. De mit kombináltak egy egyszerű női ingen? Az ing korántsem volt mindig magától értetődő, egyszerű viselet, őse, a görög khitón és a római tunika, gyapjúból készült, és szegény embernek ez volt az egész öltözete. Nem alsóruha volt tehát, hanem felső, bár fázós emberek, mint Augustus császár, többet is egymás tetejébe húztak belőle. A chlamisz, illetve a római tóga már köpenyszámba ment. A ruha alatt hordott vászoninggel a művelt Nyugatot a barbár Kelet ismertette, meg. Honfoglaló őseink felső ruhájuk alatt rövid vászoninget viseltek, amikor a fehérnemű Nyugat-Európában még nem dívott. Évszázadokkal később is még a legnagyobb fokú fényűzésnek számított. Bajor Izabella francia királynénak mindössze három inge volt, VI. Károly francia király felesége pedig csupán két holland vászoninget mondhatott magáénak. Hiteles történelmi adatok vannak arról, hogy az udvari dámák havonként egyszer váltottak fehérneműt! A női bugyi viselete sokkal későbbről kelteződik; a 18. században csak idős, beteges dámák viselték - télen szövetből vagy bársonyból. A francia forradalom nemcsak a régi rendszert söpörte el, hanem a krinolinokat, hajporozott frizurákat is. A direktórium divathölgyei nem annyira a római erényeket utánozták, mint az antik divatot; patyolat tunikákat kezdtek viselni. Az áttetsző, habkönnyű ruhák alá nem lehetett vastag vászoningeket, alsószoknyákat hordani: így jöttek divatba a testszínű, testhezálló trikók. A ruhák anyaga idővel nehezebb lett, s a trikó alsónemű hosszú időre száműzettetett. Újra visszatért a vászonból készült ing, s a trikó helyett a hímzéssel, csipkével szegélyezett vászonbugyogó tűnt fel. A kislányoknál nemcsak feltűnt, hanem előtűnt, mert a múlt század húszas éveitől a hatvanas évekig a leánykaruha lábszárközépig ért, a bugyi pedig bokáig. Hát csoda, hogy annyira várták a bakfisok azt az időt, hogy hosszú ruhát kapjanak? A mellénykéből, bugyiból, ujjas ingből, flanel és vászon alsószoknyákból álló meleg és kényelmetlen kislány alsóneműt akarták megszabályozni a praktikus angolok, amikor 1880 táján megalkották az első combinationt, vagyis a mellényke és bugyi kombinációját. A francia nyelvben ebből combinaison, combinaison-pantalon lett - de hogyan lett az ingbugyiból kombiné? Úgy, hogy a mellénykét az alsószoknyával is kombinálták, s megszületett a combinaison-jupon, amely az egyenes vonalú ingtől abban tért el, hogy alul kiugrott, mint az alsószoknya. Bár a forradalmi újítás már a múlt század nyolcvanas éveiben betört a fehérneműs szekrényekbe, csak századunk húszas éveiben vált általánossá, neve pedig a combinaison szó bécsi torzulásából lett Pesten kombiné. Érdekes, hogy egy kombinészerű öltözék már a középkorban is felbukkan: fürdőslányok viselték munkaruha gyanánt. A IV. Vencel cseh király megbízásából 1400 körül festett kódex-miniatúrákon megjelennek a nyilvános fürdők női alkalmazottai vízhordás, masszírozás közben: öltözetük ez a fehér vászoning. A szoknya midi vagy maxi, húzva, a derék testhezálló, ujjatlan, keskeny vállpánttal. A képeken az egyformán öltözött "fehér cselédek" között egyet-egyet fekete vállpánt különböztet meg a többiektől. Nyilván ezek voltak a brigádvezetők. Mióta használunk gombolást?Az őskori ember még nem ismerte a gombot. A barlangi ős csonttűvel fogta össze bőrruháját. A bronzkorban spirális díszű bronztűk voltak "divatosak". A rómaiak nemes fémből drágaköves fibulákat viseltek. Egyébként ezek a fibulák a mai biztosítótűk ősei. Lényeg az, hogy például Horatius még nem gombolta be a tunikáját. Az ásatások tanúsága szerint a honfoglaló magyarok nem használták a fibulát, hanem félgömb alakú, füles pitykegombok sorával zárták a ruhájukat. Bizáncban a 10-11. században még tűvel kapcsolták a ruhákat, a rómaiakhoz hasonló módon, így feltehető, hogy a gomb Keletről, a lovas népek viseletével került Nyugat felé. Merészebben fogalmazva: az ámuló Európát a gombbal, mint olyannal a magyarok ajándékozták meg. Jogos nemzeti büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy hazánkban a gombolt férfiruha első ábrázolása a Nagy Lajos király idejében írott és illusztrált Képes krónikában található. A képen IV. Béla megkoronázza V. Istvánt. István zekéje elöl gombolt, mégpedig balról jobbra. És ez a gombolási gyakorlat él tovább a 17. és 18. század során is a férfiak esetében. No és a nők? Ők miért jobbról bal felé gombolnak? A 19. század második harmadáig a női ruhák elejének szabása teljesen részarányos, és rendszerint hátul kapcsolódik. Tehát ekkor még egyáltalán nem beszélhetünk gombolásról. A 19. század második felében az emancipáció kezdetével egy időben a női viselet férfias vonásokat ölt. 1836-ban egy pesti divatlap lovaglóruhás hölgyet mutat be, mellette posztókaputos gavallérját. Ruhájuk majdnem egyforma szabású, s mindkettőjük ruhája balról jobbra gombolódik! Az 50-es években az elöl gombolt ruha általánosabbá kezd válni. A divatrajzolók a szimmetria kedvéért a női ruhát, ellentétben a férfiruha gombolásával jobbról balra kezdik rajzolni. A múlt század romantikája szívesen látta az egymás mellett andalgó párokat, akiknek egymáshoz való tartozását ruhájuk egymás felé gombolása is kifejezte. Így vált ma már megmásíthatatlannak érzett szabállyá ez az érzelmes divatrajzolói ötlet. A női kézitáskát mióta viselik?A kérdést Albert Dauzat: A francia nyelv etimológiai szótárának segítségével oldottuk meg. A "réticule" főnév után azt olvassuk, hogy a latin reticulumból származik. A latin reticulum szó azt jelenti: "kis háló". Ebből következik, hogy az antik Róma hölgyeinek kézitáskája, retículumja hálószemekből szőtt kis zsákocska volt. Szintén ebből következik, hogy a ridikül helyes magyar kiejtése retikül, mert hiszen a latin reticulum húzódik meg a szó mélyén. Le kell szögeznünk azonban, hogy az sem téved túl nagyot, aki ridikült mond, mert a franciák is használják ezt az alakot a kézitáska jelölésére, legalábbis 1801 -óta. Az élő s nem okoskodó nyelvgyakorlat az idegen reticulum főnevet a francia ridicule - nevetséges jelentésű melléknév alakjára torzította. A francia nyelvben a ridicule szónak két jelentése is van: nevetséges és kézitáska. Az őstípus a római nők hálója, reticulumja. Ez a középkorban övbe kapcsolható kis zacskóvá alakult. A mai értelemben vett praktikus retikül az 1860-as években jelent meg, az angol kosztümmel egyidőben. Ekkor mutatta be ugyanis a híres Worth mester Eugénia császárnénak az első szövetből készült trottőrkosztümöt. A kosztümhöz hamarosan bőrtáskát készítettek. Ennek akkora sikere lett, hogy többé el sem hagyták a nők. Csak az alakja változott, de sűrűn. 1912-ben például hosszú zsinóron lógott le a földig, 1914-ben doboz alakot öltött, majd miniatűr aktatáskává finomult. S ma már minden elképzelhető formában találkozhatunk vele. Mióta divat a magas cipősarok?Az emberiség a 16. század végéig csak a lapos talpú cipőt ismerte. A 17. században azután feltűnik a magas cipőtalp is. Itáliában zoccoli néven terjedt el. Velencében állítólag 12-15 hüvelyknyi magasságot is elért! Ennek a rohamos növekedésnek alapos oka volt. Még a 16. század derekán is az utcára ürítettek minden szennyvizet, piszkot. Külön gyalogjárók nem lévén, az emberek néha térdig gázoltak a szemétben. Egyes markos ifjú legények ekkoriban úgy keresték a kenyerüket, hogy az elegáns dámákat a hátukon fuvarozták keresztül az utcák sártengerén. A magas talp kezdetben a sárban gázolás megkönnyítése céljából készült. Persze csak kezdetben. Mert a nők rájöttek, hogy a magas talp meghosszabbítja, "királynőivé" magasítja a termetüket. A magas talp a cipőművészek kezén egyre finomodott, karcsúvá, törékennyé, végül csak sarokká nemesedett. És a fejlődésnek ez az útja a hölgyvilágot a legmélyebb megelégedéssel töltötte el. A magas sarok állítólag vonzóbbá formálta testtartásukat. A még nagyobb vonzás érdekében persze túlzásoktól sem idegenkedtek. XIV. Lajos korában 6 hüvelyknyi magas volt a cipősarok, és ezt az iszonyatos méretét megtartotta egészen a francia forradalomig. Casanova emlékirataiban olvashatjuk, hogy a francia udvarban látott olyan dámákat, akik ha sietni akartak, félig guggoló helyzetben, mint a kenguru, úgy ugráltak egyik szobából a másikba. Az égbetörő cipősarok ugyanis bizonytalanná tette a járásukat. A cipősarok azóta is a divat szeszélyei szerint változik. Mióta viselnek a nők kalapot?Görög terrakottafigurák tanúsítják, hogy már a boiotiai hölgyek is viseltek a nap ellen védő szalmakalapot, tholiát, mégpedig a fejüket is betakaró nagykendő, a himation tetején. Az etruszk asszonyságok csúcsos kalapkát, tutulust hordtak, a római matrónák azonban csak a himationhoz hasonló nagykendőjüket, a pallát húzták fejükre. A középkorban a férjes asszony fejfedője a fejkendő vagy főkötő volt. A 15. században ez aztán gigantikus méreteket ölt. Lady Beatrice Arundel 1439-ből való szobrán már ott látható a cornette: egyszerű, koronás főkötő, amelyből jobbra-balra egy-egy félméteres szarv döfődik a levegőbe. Ezt követte az 1450-es években a hennin, a méteres cukorsüveg a hölgyek fején, amelyről fátyol hullott alá. Állítólag Magyarföldről terjedt el, s eredetileg a kun asszonyok jellemző viselete volt. A 16. század húszas éveiben a német hölgyek igen csinos, széles karimájú, piros kalapot hordanak, fehér tollal. Lucas Cranach még Vénuszt is ilyen kalapban ábrázolja - különben talpig Vénusz-kosztümben. A 18. században aztán beütött a kalapőrület, - bár hogy ezeket a felépítményeket főkötőnek, fejdísznek vagy kalapnak tisztelhetjük-e, azt nehéz lenne eldönteni, annyira egybeforrtak a feltornyozott, hajporos frizurával. 1778-ban a legdivatosabb kalap hadihajó alakú volt. Három árboccal, vitorlákkal, és néhány csinos apró ágyúval díszítve. S amikor 1783-ban a Montgolfier testvérek léghajója a levegőbe emelkedett, pár nap múlva a hölgyek fején ott lebegett a léghajó mása, a Montgolfier-kalap. Az angol ladyk arcát ugyanebben az időben egyszerű, de ízléses kalapok árnyékolják be. Hogy pompásan illettek nekik, azt tanúsítják Gainsborough, Romney és Reynolds arcképei. Csak ízelítőül ismertettük ezeket a legnevezetesebb fejdíszeket, az azóta váltakozó sok ezer formát és díszítést nehéz lenne követni. Hogyan is énekelte annak idején Medgyaszay Vilma a népszerű sanzont: "A kalapom egy egész egyszerű kalap..."? Dalban elbeszélte, hogy a kalapján van szalag, virág, toll, aranyhalas medence stb., stb., "s egy valódi kis krokodil, mely rúg, harap - A kalapom egy egész egyszerű kalap." Ki találta fel a kötést és horgolást?A horgolás technikája az újabb kőkorban alakult ki, mégpedig a csomó nélküli, egyszálas fonásból. Ebben az esetben a fonalat kézzel fonták, hurkolták össze egybefüggő felületté. A horgolásnak is ez az alapja. A különbség csak az, hogy ma horgosvégű tű segítségével hurkolják egymásba, igen változatos módon és sokféle minta szerint a fonalat. Azt mondhatjuk tehát, hogy a horgolás alapötlete az ősi időkre nyúlik vissza. Érdekes viszont, hogy a görögök és a rómaiak nem ismerték. Az 1. századból azonban már vannak az észak-egyiptomi kopt emlékek között csipkeszerű fejkötők. Hazánkban a középkorban tűnik fel a hurkolt csipke. III. Béla király feleségének sírjában aranycsipkét találtak, ami egy főkötő része lehetett. Középen elkezdett, kör bedolgozott, hurkolt csipke ez. Horgoltnak még nem nevezhető, mert nem bizonyítható, hogy horgolótűvel készült. Talán hímzőtű segítségével hurkolták a fonalat csipkévé. A művészi csipkét az itáliai reneszánsz fejlesztette ki. Velencéből indult hódító útjára, s igen rövid idő alatt terjedt el egész Európában, elsősorban Flandriában és Franciaországban. Ebben a korban tűnik föl Olaszországban az első, igazi horgolt csipke. Adat, leírás nincs róla, de a technikájából megállapítható, hogy már horgolótűvel készítették. Horgolással készül az ír csipke is. A csetneki csipkét a múlt század végén két Szontágh-nővér fejlesztette tovább - magyaros eleinek felhasználásával - az ír csipkéből; így kívánták keresetet biztosító háziiparhoz juttatni a környék asszonyait. A kötés feltalálásának időpontját sem ismerjük. A római kori Egyiptomban már mindenesetre hordtak kötött "zoknit", mégis több, mint egy évezred múltán kezdett a kötés nagyobb szerepet játszani az öltözködésben. A 16. század elején a divatos, testhezálló harisnyanadrág azonban még mindig kelméből van szabva; a kötött harisnya olyan luxus, melyet csak uralkodók engedhettek meg maguknak. Erzsébet angol királynő csak trónralépése után került olyan szerencsés helyzetbe, hogy kötött spanyol selyemharisnyát hordhasson. A hurkolóipar atyja William Lee tiszteletes úr: 1589-ben találta fel az egyszerű kötőgépet, amellyel aztán harisnyatakácsok készítették portékájukat. A jersey-ipar is ebből fejlődött; Angliában a tengerészek viselete volt a géppel kötött gyapjútrikó. A múlt században kezdtek jersey-anyagból gyermekruhát varrni. Az első világháború alatt a nők a hátországban kezükbe vették a kötőtűt és érmelegítőt, fülvédőt, lélekmelegítőt küldtek ki a lövészárkokban fagyoskodó katonáknak. A háború befejezése után sem akarták parlagon hevertetni kötőtudományukat az asszonyok: ekkor kezdődik a kézikötéssel készült szvetterek, pulóverek divatja. Volt-e cipőjük a honfoglaló magyaroknak?Őseink nem cipőt, hanem csizmát viseltek. Méghozzá puha talpú és felkunkorodó orrú csizmát, amelynek szárát oldalt varrták össze. A honfoglalás idején a magyar, felkunkorodó orrú csizmának már sarka is volt. Jeles találmány ez, amely létrejöttét a kengyelnek köszönheti. Az volt a szerepe, hogy a kengyel hátra csúszását megakadályozza. A felkapó orrú, régi magyar csizma bőrből, bagariából készült, az olcsóbbak viszont nemezből. Belső-Ázsia népviseletében még ma is megtalálható ez a forma. A kunkorodó orrú keleti csizma mellett volt kunkorodó orrú nyugati cipő is. Ennek őse a régi Rómában keresendő. A Calceus repandust, vagyis a kunkori orrú sarut csak ünnepélyes alkalmakkor viselték. A 10. század táján ismét felbukkant ez a forma, és Európa-szerte divatossá vált. Ez a cipőorr a divat törvényei szerint vadul nőni kezdett, és ez a növekedés vagy 500 éven át tartott. Boldog idők, amikor egy cipő 500 évig divatos! Mivel volt ideje a fejlődéshez, meg is nőtt alaposan. Hatvan centiméterre! Tehát a cipő orrhossza egyre nőtt, növekedett, úgyhogy végül is a hatóságoknak kelleti közbelépniük. A 14. század végén Szép Fülöp francia király törvényben mondta ki, hogy csak a főurak viselhetnek 60 centis cipőt; a kisnemest csak egy láb hosszúság illeti meg, a közember pedig csak féllábnyi kunkorodást viselhet. Ebből az időből származik a mondás az úri életmódot folytató emberre: nagy lábon él. Mulatságosan hangzik, de efféle viseletszabályozó előírások bőven maradtak ránk az elmúlt századokból. A lényegük az, hogy a főnemes viselheti a legnagyobb cipőt, a leghosszabb fátyolt, a legfinomabb kelmét, a legtöbb aranysújtást. A köznép pedig maradjon a kis méretek világában és az egyszerű anyagoknál. Persze, ez a feudális viseletszabályozási rend bizonyos vonatkozásokban megbéklyózhatta a nép díszítőösztönének fejlődését is. De most térjünk csak vissza a hosszú orrú cipők birodalmába. Az 1386. évi sempachi csatában a svájci paraszt csapatok ellen hosszú cipős osztrák lovagok harcoltak. S mikor le kellett szállniuk a lóról, levágták a cipőjük orrát, hogy könnyebben mozoghassanak a földön. Ez sem segített. A paraszt fölkelők győztek, és a csata után szekérszám gereblyézték össze a lovagok lenyírt cipőorrait. Mióta viselnek az emberek szandált?Az ókorban, Kis-Ázsiában élt a lüdek legendás népe. Jól éltek, mert az egyik királyuk a közismert Krőzus volt. Hitük szerint egyik legmagasabb rangú istenüket Sandas névvel illették. Ez is krőzus lehetett a maga körében, mert sohasem járt mezítláb, mint a többi halhatatlan, hanem mindig cipőben jelent meg a társaságban. Persze, mindig cipőstül ábrázolták is Sandas istenségét. Ez a viselet nagyon megtetszett a szomszéd népeknek. A görögök azt mondták: remek, a római hölgyek addig epekedtek, míg nékik is olyan isteni sandaliumuk lett, mint a lüdek Sandas istenének. Azóta is szandál a sandalium, hála Sandasnak. - Eddig tart a mese - a valóság az, hogy a bőr- vagy fatalpú, szíjakkal a lábhoz erősített szandál Mezopotámiában és Egyiptomban a legősibb lábbeli. Átvették a görögök is, a rómaiaknál is népszerű volt a nők körében, a komoly római férfiak azonban nem tartották magukhoz illő viseletnek. Otthonra még csak felhúzták, az utcára, a méltóságteljes tógához azonban már nem vették fel. Mikor jött divatba a borotválkozás?Már több ezer esztendővel ezelőtt borotválták a hajat Babilóniában és Asszíriában. A borotva a legkorábbi időkben még egyszerű ásványból, az obszidiánból hasított penge volt. A babilóniai borbély egy zacskóban hordozta magával. A szolgája vitte utána a sámlit, amin a borbély ült. A vendég a földön csücsült, a mester lábainál. Az egyiptomi borbélyok is kőkést használtak kezdetben. A bronzkorban azonban megszületett a bronzzsilett, azazhogy kés. Nem hasonlított a mai borotvához, inkább sarlószerű vagy széles, véső alakú szerszámok voltak ezek. Tény az, hogy nem lehetett valami gyönyörűség ekkoriban a borotválkozás, s ahol csak lehetett, el is kerülték. És milyen volt az ókori férfiak szakállviselete? Ezt nem lehet pontosan tudni. Népenként és korszakonként változott. Az ősi Egyiptomban még nem nyírták a szakállat. Az első dinasztia idejében kezdődött a borotválás. De a fáraó, a szakállas időkre való emlékezésül, bizonyos alkalmakra henger alakú műszakállt kötött az állára. Hatsepszut, az egyetlen nő-fáraó mit tehetett volna mást - szintén hordta a műszakállat. Csigákba szedette szakállát az asszír férfi. A zsidóknál a szakáll ápolása a szabadság és a jámborság jele. A görögöknél csak Nagy Sándor idején terjedt el a borotválkozás. Dionüszioszról, Szürakuszai tirannusáról jegyezték fel: annyira félt a borbély vasától, hogy inkább tüzes vassal égettette szakállát. Egy zsarnok sohasem lehet elég óvatos: a szakállpörkölést is családján belül végeztette el, mégpedig lányával, és nem feleségével - pedig az utóbbiból kettő is volt neki egyszerre. A római korban általában a borotvált arc volt a divat. A férfiak számára rengeteg borbélyműhely nyílt, s számos költemény őrzi az antik borbélyok emlékét. Martialis egyik epigrammájában óva int Antiochustól, a kontár borbélytól, egy másik versében viszont Pantagathusnak, a fiatalon elhalt, könnyűkezű figarónak állít Örök emléket. Szakáll vagy csupasz áll? Erre a kérdésre korok és vidékek szerint különböző válaszokat adtak. 1551-ben történ, hogy Oroszországban a zsinati atyák kimondták: szakáll nélkül senki sem juthat be a mennyek országába. Ugyanebben az évben egy francia püspököt azért nem akart az egyházmegye elfogadni, mert hosszú szakállt viselt. A szakálldivat politikai állásfoglalás is lehetett: 1848-ban a demokraták körszakállat viseltek; Garibaldi hívei hegyes szakállal tüntettek. Korunkban Fidel Castro forradalmárainak szakálla talált sok követőre. Aligha fogják azonban sokan utánozni Eberhard Raubert, II. Miksa császár udvari és katonai tanácsosát. Róla ezt olvassuk Ráth-Végh István könyvében: "Ez a szakáll a földet seperte. Két ágba fonta, úgy viselte. Mikor az udvarhoz ment, sohasem ült kocsiba, sem nyeregbe nem szállt, hanem a szakáll érvényesülése céljából gyalog járt. Ilyenkor kibontotta a szőrrengeteget, bot köré csavarta és úgy vonult be vele, mint valami lobogó zászlóval..." Mióta divatos a bajusz?A férfiúi arcszőrzetnek a maga teljességében való meghagyása és annak eltávolítása között afféle kompromisszumos megoldás a bajusz viselése. A görögök és a rómaiak vagy bajusz-szakállt viseltek, vagy borotváltatták arcukat, de a szakáll nélküli bajuszt nem ismerték. Az első európai bajuszviselőknek a keltákat kell tartanunk; ennek a harcias népnek az i. e. első évezred derekán sok más nációval összeakadt a bajsza. Valószínű, hogy a honfoglaló magyarok - más Keletről jött népekkel egyetemben - a bajusz divatjának hódoltak. A kisbényi pillérfő magyar vadászai a 12. század elején mindenesetre bajuszt viselnek. "Bajusz kell a magyarnak!" - tartja a régi mondás. Bajusz ékesítette Balassi Bálintot, Zrínyit a költőt, Thököly Imrét, Rákóczi Ferencet, de általában bajusszal ábrázolják a 17-18. században a magyar köznemest, parasztot, katonát is. Csak az éltesebb férfiakat látjuk szakállal. Altorjai Apor Péter arról tudósít, hogy a régi szép időkben - amely alatt ő a 17. századot érti - Erdélyben bajuszt a legények hordtak, a szakáll pedig a házasembereket illette meg. Amikor a 17. századi Franciaországban a beretva áldozataivá válnak a szakállak, a férfiúi dísz csak a királyi elitcsapatok katonái arcán marad meg - egy bajusz erejéig. A múlt század változatos formájú bajuszokat termett. A kackiás, pödrött huszárbajusz vagy lekonyuló, mélabús Madách-bajusz, bozontos rozmárbajusz vagy harcsabajusz következtetni engedett viselőjére. Alakításukhoz igénybe kellett venni a bajuszkefét és a jóféle bajuszpedrőt. A peckes, felfelé álló végű Vilmos-bajusz elkészítéséhez a német császár borbélya, Haby mester, olyan bajuszkötőt kreált, amely - ha éjjel is viselték - garantálta a megkívánt hajlásszöget. Az első világháború utáni évek divatja, a keskeny, nyírott angolbajusz fazonját a népszerű filmszínészek diktálták. A rossz emlékezetű diktátor-bajuszról viszont inkább ne is beszéljünk. Mióta viselnek a férfiak hosszú hajat?A férfiúi hajviseletet az évezredek folyamán természetes adottságok, vallási előírások, végül is a divat parancsai szabták meg. Sok természeti népnél ma is annyira a testhez tartozónak érzik a hajat, hogy megkurtításától babonás félelemmel óvakodnak. Azt tartják, hogy ezáltal az ember erejéből veszít, a levágott hajat pedig mágikus praktikákra lehet felhasználni. Sámsont is erejétől fosztotta meg Delila azáltal, hogy levágta a haját. Hosszú ideig a hosszú haj a szabadok jele, a nyírott pedig a rabszolgáké. A frank királyok levágott hajukkal együtt a trónhoz való jogukat is elvesztették. A múltban hosszú, fürtökbe szedett hajat viseltek az asszírok, de a krétaiak is. Archaikus görög szobrok tanúsága szerint a férfiak két fonatot hordtak, s csak az i. e. 6. században lett általános az atléták hajviselete, a nyírott haj. A szabad germán férfi - a rómaival ellentétben - hosszan hordta haját. Mind az avarok, mind a honfoglaló magyarok hármas varkocsba font hajfonatot viseltek; az egyház ezt az ősi magyar frizurát pogány viseletnek tartotta. A középkori urak haja vállukat verte, a 16. században azonban megrövidül a haj. Angliában a hajviselet politikai állásfoglalás kérdése lesz: a "gavallérok" haja hosszú, a "puritánoké" kerekre nyírott. A 17. század hosszú, fürtös hajviselete kevés férfiúnak került ki saját hajából. Allonge-parókát hord a Napkirály, azt I. Lipót, s a labanc tisztek, míg Rákóczi és kurucai saját hajukat viselik. Erdélyben a nyakig - de nem vállig - érő hajzatot tartják magyarosnak. A rokokó hajporos, vuklis frizuráját hátul összekötik; copf a porosz katonák előírásos hajviselete. A francia forradalom elsöpri a hajporos parókákat; Napóleon korában a rövid haj lesz az általános. A múlt század első felében romantikus divat mind Németországban, mind Magyarországon a hosszú, vállig vagy még lejjebb érő haj. Magyarországon régen a köznép jobbára nyíratlan, hosszú hajat hordott, melyet többnyire befont, és a fonatot különbözőképpen felerősítette. Ez a copfviselet akkoriban bizonyára tetszett, csicsának, kákónak, csurkának és bubócának becézték. 1848-ban a honvédsereg szabályzata újraformálta a férfiak fejét. Megrövidül a haj. A múlt század második felében a félhosszú, tarkóig vagy nyakig érő, alul egyenesre nyírt haj divatja terjedt el. Ezt körhajnak vagy fazékban nyírt hajnak nevezték, mivel a fejre borított edény pereme mentén nyírták egyenesre. Ez aztán a katonaság egységesítő hatására tovább rövidült. Az elválasztott, félrefésült üstököt érzik hagyományosnak és férfiasnak az elvadult hajzat ádáz ellenzői. Úgy gondoljuk, fölösleges bármiféle csatarendet kialakítani ebben a kérdésben. Divatügy, amely jön és megy, hogy valami másnak adja át a helyét. Beavatkozásra legfeljebb akkor van szükség, ha a dúsan lengedező sörények veszélyeztetnék a higiénia társadalmi követelményeit. Mióta viselnek nyakkendőt a férfiak?Ez a furcsa öltözékkiegészítő díszítés bizony magyar találmány, s vagy jó 300 esztendős múltja van. Richelieu bíboros 1635-ben 2000 magyar lovaskatonából megalkotta a könnyű francia lovasságot, s az új fegyvernemnek a Cavalerie Hongroise elnevezést adta. Ekkor ismerkedtek meg a franciák a magyar huszárság díszruhájával és ennek ősi elemével: a nyakravalóval. Csakhogy az utóbbit nem a magyarokról, hanem a horvátokról nevezték el. Tehát franciául "horvát" azt jelenti, croate. Ebből a croate szóból alakult ki a nyakkendő francia neve, a cravate, a német Kravatte, az angol kravat, az olasz cravatte és a spanyol corbata. A téves névadásnak az volt az oka, hogy 1627 óta a császári hadsereg valamennyi magyar lovasát Wallenstein, a "hóhér Herceg", a magyarok esküdt ellenségének horvát karabélyosai közé osztották be, s ezentúl, a harmincéves háború végéig, a magyar huszárok mint horvátok szerepeltek az európai köztudatban, így lett Richelieu magyar huszárjainak nyakkendője horvát eredetű, azaz cravate. Mióta viselnek mellényt?A mellényt legrégibb formájában ujjasnak hívták, s tulajdonképpen egy volt a kabáttal. A 17. században elvált a kabáttól, külön ruhadarabbá alakult, s elvesztvén ujjait, a kabát alá került. A 18. században az ujjak elvesztéséért bő kárpótlásban lesz része: a rokokó gavalléröltözetnek dúsan felékesített alkotóelemévé lép elő. A 18. század végén megjelenik a hímzett mellény: a gavallér hasán tengeri csaták vagy lovagi tornák dúlnak. A másik fő ékessége a gomb. Az ötforintos nagyságú gyöngyházlapoktól a miniatűr kámeákig, középületektől a guillotine-ig minden ott villogott egy-egy arszlán mellényén. Mióta viselnek raglánt?Az értelmező szótár szerint a raglán bő szabású, a vállrésszel egybeszabott ujjú kabát. A szabómesterség művelődéstörténete szerint James Henry Somerset 1815-ben, a waterlooi csatában elvesztette a jobb karját. Diplomáciai pályára tért át, de szíve mégis visszahúzta a katonasághoz. 1852-ben Viktória királynő lord Raglan néven peerré tette. 1854-ben végre magára ölthette a csonka keze miatt raglán módra szabott kabátját. Szevasztopol ostromában az angol csapatok parancsnokává lett. Hadiéletét csak poros fóliánsok tartják számon, nevét viszont a mindig divatos raglánkabátok tették halhatatlanná. Miért spencer a kurta kiskabát?Az így nevezett ruhadarabot, egy kurta kiskabátot, manapság jégtáncosokon, némely elegáns étterem pincérein és szállodák liftesfiúin lehet látni. Tánczenekarok muzsikusai is hordanak olykor ilyenfajta zekét. Divatja Angliából terjedt el a 18. század végén. A magyar reformkor egyik jeles utazója, Tóth Lőrinc jegyezte fel 1844-ben ezen "szívded ruhának eredetét". "Lord Spencer egyike a londoni nagyvilág honjainak, akiket a kisebb illetők is esztelenül és vakon szoktak majmolni, szerelmi viszonyban élvén bizonyos ladyvel, midőn éppen annak aranyszínű fürtjeivel játszott, a legkellemetlenebb vendég, tudniillik a férj által lepett meg. Ily esetben a hidegen számító józan okosság szaladást parancsolván, Spencer úrfi inkább ezt választá. Leugrott hát az ablakon, és semmi egyéb baja nem lőn, mint hogy felső ruhája szárnya - leszakadt. Ő azonban ezzel mitsem gondolván, sőt ez állapotot hiúságnak hízelgő győzelmi jelnek tekintvén, másnap ily megkurtított ruhában lovagolt a Hyde Parkban. A piperkőcség azonnal megragadá az újságot, s a ruha e neme divatba jött, és Spencernek neveztetett." Az angol etimológiai szótárak ezt a mulatságos históriát nem említik, csupán annyit közölnek, hogy e ruhadarab Lord George John Spencertől (1758-1834) kaphatta a nevét. Honnan ered az élére vasalt nadrág divatja?A vasalt nadrág divatja VII. Edward angol királynak köszönheti létét. Azelőtt, mint ismeretes, a férfiak nadrágjukat él nélkül, kürtőszerűen viselték. Amikor VII. Edward még walesi herceg korában egy szép napon futtatásra indult, egyszer csak észrevett egy éktelen foltot, mely gyönyörű, világos nadrágján terpeszkedett. A folt eltávolíthatatlannak látszott, viszont hazatérésre már nem volt idő, a futtatást nem akarta elmulasztani. Bement az első készruha-kereskedésbe, ahol nadrágot váltott, és abban indult tovább. Igen ám, de ez a nadrág élesen ki volt vasalva, ami a készen vett cikkek csalhatatlan jele volt akkoriban. Nemhiába viselte azonban egy leendő angol király - néhány nap múlva az angol társadalom vezető köreinek férfiai kivétel nélkül vasalt élű nadrágban díszelegtek. Mióta divat a bricsesznadrág és kik viselték?Amit mi bricsesznadrágnak nevezünk, az a lovaglónadrágnak - angolul breeches - a múlt század második felében kialakult formája. Korábban az angol lovaglónadrág szűk, testhezálló volt; a 18. század utolsó negyedében a vidéki angol földesúr, középnemes: a dzsentri kedvelt öltözéke a lovaglófrakk (riding-coat - ebből lett a "magyar" redingó) és szarvasbőr lovaglónadrág (breeches), hozzá térdig érő csizma. Ezt az egyszerű, sportos öltözetet a 18. század végén a kontinensen is tüntetőén hordták a haladó szellemű ifjak, különösen mióta Goethe népszerű regényhősét, Werthert, kék frakkban, szarvasbőr lovaglónadrágban szerepeltette. Nálunk Magyarországon a "bricseszt" - vagy ahogy népiesen nevezték: a "priccses nadrágot" - a századfordulótól a második világháborúig hordta a vidéki dzsentri, meg az, aki annak akart látszani. De honnan ered a bricsesz-breeches szó? Az ingszerű tunikában járó régi rómaiaknak feltűnt a szomszéd népek nadrágja. Galliának a Földközi-tenger partján húzódó szegélyét Gallia Bracatának, vagyis nadrágos Galliának nevezték, mert az itt lakó népek nadrágban jártak, amelyet bracának neveztek. Ebből a valószínűleg kelta eredetű szóból alakult a francia braies és az angol breeches; amelyek térdnadrágot jelentenek. A franciában később a braies helyett a culotte szót használták. A sans culotte azt jelenti magyarul, hogy térdnadrág nélküli. A térdnadrág, a culotte volt ugyanis a nemesség, az úri osztály viselte, a nép fiai ezzel szemben hosszúnadrágban jártak. A sans culotte eszmei, megkülönböztető értelme tehát: nem úri nadrágban járó ember. A nadrág a lovas népek viselete; a kelta gallok is Keletről vették át a nadrágviselést a lótenyésztéssel együtt. Itt nadrágot hordtak a lovas népek, lettek bár altáji vagy indoeurópai eredetűek. Az ősmagyarok bő nadrágot viseltek, amelynek szárát puha talpú felkapó orrú csizmáikba gyűrték. A felsőtestet magas nyakú, rövid vászoning fedte. Az ing fölé szűk, ujjas kabát került, erre pedig kaftánszerű köpönyeget húztak. Az asszonyok, lányok viselete hasonló volt, s hogy ők is nadrágban jártak, azt a honfoglaláskori sírokból előkerült nyeregmaradványok bizonyítják. Férfinyeregben lovagoltak ők is, azon pedig szoknyában nem ülhettek. Hogyan alakult ki a kalap?A kalap eredeti rendeltetése, hogy az időjárás viszontagságaitól, a forró napsütéstől, esőtől, hótól, széltől óvja a fejet. Nap ellen széles karimájú szalmakalappal védekeztek vagy vászonkendővel - utóbbiból fejlődtek ki a turbánfélék. A hideg ellen legjobban véd a csuklya - tudták ezt már az őskori vadászok is. A prémcsuklyát a Földközi-tenger melléki országokban az ókorban a vállgallérral ellátott szövetcsuklya váltotta fel; újra divatba jött az európai középkorban, különösen annak késői századaiban. A kúp alakú kalap valószínűleg Kelet-Ázsiából jött. A görögök sapkaszerű, hegyes tetejű fejfedőjét pülosznak hívták, útikalapjuk neve petaszosz. Ez látható Hermész-Mercurius fején is; a kétoldalt elhelyezett szárnyak nem kalapdíszek, hanem az isten gyors közlekedését szolgálják. A római kalap neve pilleus: a szabadság jelképe, ezért ezt kapja felszabadításakor a volt rabszolga. A férfikalap változatai időnként újra meg újra feltűnnek a divatban. A 15-17. század barettját a 19. században - a romantika idején - művészek viselték. Az ókorból ismert frígiai sapka a francia forradalom idején lesz a szabadságot szimbolizáló fejfedő. Már a 16. században is volt cilinder, amely a 18. század végén jön újra divatba, a 19. század első felében még utcai viselet, s csak később válik az estélyi öltözet kiegészítő részévé. Ha már a fejfedőket emlegetjük, választ adunk arra a kérdésre is, hogy mi köze van a motorok cilinderének a cilinder kalapokhoz. A gépkocsimotorok cilindere a hengert jelenti, a cilinder kalap formája is hengeres. A közös elnevezésnek görög szó a gyökere, az antik görög ho külindrosz, amely hengerítést jelent. Miért van a kalapok szalagcsokra mindig a bal oldalon? Ez nem is polgári, hanem feudális "csökevény". A középkorban hosszú, lengő tollal ékesítették a kalapjukat a férfiak. Ezt a díszt a bal oldalon kellett viselni, hisz jobb oldalon a kardforgató jobb kart zavarta volna szabad mozgásában. Tehát nem véletlen és nem divattervezői önkény, hanem évszázados továbbélő hagyomány, mely eredetileg célszerűségi okból alakult ki. Milyen a vaskalap?Mindenekelőtt nyomatékosan ki kell jelentenünk, hogy a vaskalap nem is vasból készült kalapot jelöl. Háromszögletű posztókalap ez, amelyet a 18. század végén a külföldi egyetemeken járt kálvinista teológusok hoztak haza Sárospatakra és Debrecenbe. Itt azután a teológiai professzorok hivatalos viseletévé lett, a kollégium szigorúságát alig tűrő diákság beszédében pedig a maradiság jelképévé vált. Az utolsó "vaskalapot" Ferenczy József, kassai református lelkész viselte, halálakor, 1873-ban a koporsójába tették. Megjegyzendő, hogy ezt a háromszögű, csókaorrú kalapot nem orrával előre, hanem keresztbe téve viselték. A vaskalapos a köznyelvben a régihez, a megcsontosodott szabályokhoz mereven ragaszkodó ember jelzőjévé vált. Mit tudunk a kesztyűviselet múltjáról?A kesztyűviselés az ókorban nem volt általános. Xenophon arról tudósít, hogy a perzsák télen kesztyűt hordtak. A görögök egyes munkákhoz viseltek kétujjas kesztyűt, cheirideszt; amikor Odüsszeusz hazatér, apját kertészkedés közben találja: az öreg Laertész kesztyűt visel. Az athéni ínyencek viszont kesztyűben étkeztek. Általában azonban mind a régi görögök, mind a rómaiak a téli kesztyű viselését is nőiesnek találták. Az antik kultúra összeomlása után a kesztyűt, mint a hatalom és méltóság egyik jelvényét, a főpapság menekítette át a középkorba. A püspök szentelésekor gyűrűt, pásztorbotot és kesztyűt kapott. A királyok, nemesek és főpapok selyemből vagy bőrből készült, drágakövekkel kivarrott kesztyűt viseltek. A lovagkorban a kesztyűt az invesztitúra, a hűbérbeadás, a magasabb hivatalba iktatás jelvényének tartották. A lovagok kihívás jeléül ellenfelüket arcul ütötték kesztyűjükkel, vagy - finomabb formában - a kesztyűt lábuk elé dobták. Ha az illető lovag a kesztyűt felvette, akkor az azt jelezte, hogy a harcot elfogadja. Schiller A kesztyű című balladájában megtörtént eseményt dolgoz fel, csak a cselekményt helyezi át Spanyolországból Franciaországba I. Ferenc udvarába. A király és az udvar előkelői állatviadal nézésére gyűltek össze, amikor egy szép és elkényeztetett hölgy vadállatok porondjára ejti le fél kesztyűjét, s gúnyosan arra szólítja fel hű lovagját, hogyha annak csakugyan olyan forró a szerelme, mint ahogy állítja, hát hozza fel a kesztyűt. A lovag habozás nélkül leszáll az arénába és anélkül, hogy haja szála meggörbülne, teljesíti a megbízatást. A szép Kunigunda kegyes mosollyal fogadja - a lovag azonban az arcába dobja a kesztyűt: "Nem kell a köszöneted, hölgyem!" Speciális kesztyű a vastag, bivalybőr solymárkesztyű: csak a bal kézen viselték. Úgy látszik, hogy a nők a 13. század előtt Európában nem viseltek kesztyűt. Később könyökig érő alkalmatosságokat szabtak maguknak vászonból. A kesztyűviselés fénykora a 16. század volt, ekkor már a hölgyek és urak egyaránt finom, vékony bőrből készült, illatosított kesztyűt viseltek. Hozományjegyzékek, arcképek tanúsága szerint Magyarországon a 16. században általános divat volt a nemességnél, de a 17. században már minden társadalmi réteg viseletéhez hozzátartozott. Párizsban már 1190-ből tudunk kesztyűkészítő céhekről, Magyarországon a legrégibb adatunk a 14. századból való. A kötött kesztyűk készítői a harisnyakészítőkkel tömörültek közös céhekbe. Mióta divat a gomblyukvirág?Már Casanova is említi a férfikabátra tűzött virág divatját, arról azonban nem szól, hogy ezt a gomblyukba húzták volna. Egy mendemonda szerint 1837-ben az angol királyi udvarban történt, hegy Viktória királynő jegyesét, Albert herceget egy szál virággal ajándékozta meg. Albert nyílást vágott hajtókáján, és azon behúzta a virágot. Egy másik változat is van. Napóleon 1802-ben alapította a Becsületrendet, melynek jelvénye egy vörös szalagocska volt a gomblyukban. A rend - 40 ezer tagja lévén - egyáltalán nem volt zártkörű testület. Mégis a dendik egy-egy szál szegfűt oly mélyen behúztak gomblyukukba, hogy csak kis sáv látszott belőle, vagyis viselőjét bárki a becsületrend birtokosának hihette. Ki találta fel az esernyőt?I. e. 860-ból a ninivei Nimrud palota alabástrom reliefjéről integet felérik az első napernyő. Ez szemmel láthatólag éppen úgy összecsukható volt használat után, mint mai, kései leszármazottja. Európában a 16. század során tűnik fel, de a verőfényes kelet és dél árnyékot nyújtó napernyője nyugaton az eső elleni fedéllé szürkül. Az európai ősesernyő halcsont bordázatára bőrhuzat feszült, s ez a több kilós, hordozható tető számos családot s nemzedéket kiszolgált. A 18. század közepén jelent meg Londonban Sir Jonas Hauway; ő az esernyő prófétája volt. Neki köszönheti a ködös és esős Albion, hogy az esernyő divatjának nyugati bázisává erősödött. Kezdetben nem sok sikere volt. A londoni kocsisok ugyanis féltették az esővízzel együtt bővebben csörgő bevételüket. Felbérelték az akkori "huligánokat", hogy tüntessenek ellene. 1750-től kezdve, harminc éven át sétált Sir Jonas esernyő alatt London utcáin. Gúny és szitok volt a része, de tűrt, s vállalt minden szenvedést. S végül is győzött az esernyő. Megszokták, viselik, használják - és elvesztik azóta is... Miért kockás a skót népviselet?A jellegzetes skót népviselet csak a skóciai Felföld, tehát nagyjából az ország hegyes, északi fele lakosságának sajátossága. Részei: zubbony, térdig érő "szoknya", térdharisnya, a plédnek nevezett hosszú takaró, a vállon átvezetve és csattal megerősítve, továbbá az övön függő, szőrmés bőrerszény, végül lapos szövetsapka. A kilt - amit szoknyának nevezünk - eredetileg a test köré csavart szövetdarab, amely hónaljától térdig ért; csak az utóbbi 2-300 évben lett szoknya alakja. Az igazi skót kilt most sincs összevarrva; az egymásra hajtott széleket biztosítótűvel tűzik össze. Ez az ősrégi viselet a múlt század folyamán megszűnt népviselet lenni a szó szorosabb értelmében. Most csak parádés alkalmakkor viselik, főleg a birtokos nemesurak és kíséretük, mint a régi nemesi nemzetségek, a clanok képviselői. De ez a hadsereg skóciai ezredeinek egyenruhája is. A skót pléd és kilt legszembetűnőbb jellegzetessége a tarka kockás mintázat. A kockás szövést igen régóta használják a szövet díszítésére; már a bronzkorban is viseltek a leletek tanúsága szerint kockás ruhát. A skót kockaminták különféle változatai nem önkényesek, hanem ősi hagyományok alapján egy-egy nemzetség ismertetőjelét adják. Olyasmi ez, mint a címerhasználat. A clanok tagjai tiltakozhatnak az ellen, hogy kockamintájukat, a tartant, olyanok viseljék, akik nem tartoznak - legalább leányágon - a clanba. A modern textilgyártás a történelmileg hiteles tartanok mellett természetesen egy sereg más változatot is létrehozott, de ezek a szakértő skótok szemében - semmitmondóak. A tartanok, skótkockás - vagy ahogy nálunk németesen nevezték "sottis" - kelmék európai elterjedése a múlt században kezdődött, Walter Scott rendkívül népszerű regényeinek hatására, majd egy királyi és egy császári hölgy példája hozta divatba a kockás női ruhát, kendőt. Viktória királynő szívesen tartózkodott skóciai, ballinderry-i kastélyában, a fiacskáit gyakran bújtatta skót viseletbe, maga pedig kockás sálba burkolózott. Természetesen a Stuart-clan tartanját viselte, mert bár leányágon és jó távolról, de a Stuartok királyi családjának leszármazottja volt. Sokkal több skót vér csörgedezett azonban a szép francia császárné, Eugénia ereiben. Apja - elszegényedett spanyol főúr - egy gazdag skót kereskedő lányát vette el feleségül. A divatdiktátor hírében álló császárné szívesen szabatta utcai ruháit skótkockás szövetből. Honnan származik az anorák?Az anorák az eszkimók viselete. A fóka- és medvebél csíkonként összevarrva pompás halászkabát-anyag. Hasonlít a plasztikhoz, csak erősebb. A zubbonyokat rénszarvasbőrből varrják. Ingszabásúak és csuklyásak. A karöltőbe éket eresztenek, hogy a kar szabadon mozoghasson. A csuklyát is jó mélyen beékelik a zubbonyba. A csuklya nyílását és az ujjak alsó szélét farkas- vagy kutyaprémmel szegik körül, így szorosabban zár, és a szél nem fúj be. Van, ahol a zubbony alsó széle is prémszegélyes. Így fest az igazi grönlandi eszkimó anorák. Kíváncsiak klubja ~ Sport és játékSPORT ÉS JÁTÉKMióta van munkás-sportegyesület Magyarországon?A magyar munkások a századforduló táján tettek kísérletet arra, hogy létrehozzák saját sportegyesületüket. 1903-ban alakult a Typographia, a nyomdászok sportegylete. Bál alapszabályait a hatóságok csak kétesztendős huzavona után hagyták jóvá, 1906-ban megkezdte működését a Munkás Testedző Egyesület is. Nem kaptak pályát, és csak néha-néha tudtak gyakorolni egy-egy iskolai tornateremben. De innen is kitiltották őket. S amikor valaki a Városházán emelt szót az érdekükben, ezt a választ kapta: az iskolaigazgatók nem kötelesek eltűrni, hogy ugyanazokon a tornaszereken, amelyeken este munkások tornáznak, reggel iskolás gyermekek tornázzanak... Az MTE sportolói vasárnaponként a gödi Duna-parton találkoztak. Itt volt a híres fecskefészek, amelyet már az első világháború előtt is felkerestek a munkássportolók. Ezt a gödi partrészt azért hívták fecskefészeknek, mert meredek partjában igen sok fecske tanyázott. Eleinte, az 1920-as évek elején csak illegálisan, hivatalos engedély nélkül jártak ki ide a munkássportolók. Később azonban, amikor a húszas évek második felében a helyi hatóságok zaklatni kezdték őket, elhatározták, hogy megveszik a területet, és sporttelepet létesítenek rajta. Az MTE sportolói gyűjtést indítottak egymás között, és két kezük munkájával felépítették a gödi telepet. Hogyan zajlott itt az élet? Mit sportoltak, hogyan szórakoztak? Vasárnap reggel, nyolc-kilenc óra tájban már sok százan gyülekeztek össze. Az egyik pályán fiúk-lányok kézilabdáztak. Ezt a játékot a munkássportolók honosították meg Magyarországon. Másutt a tornászok készülődtek. Különösen gúlagyakorlataik keltettek nagy érdeklődést. Az emberi testekből épített élő piramis a munkástornászok sajátos gyakorlata volt, amely az összefogásban rejlő erőt példázta. Délután és estefelé kézilabda-mérkőzések, atlétikai és úszóversenyek folytak, hol a "Gödi Bajnok", hol meg a "Munkásbajnok" büszke címéért. Ki volt az első magyar ökölvívó?1822-ben gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós Angliába utaztak, hogy tapasztalatokat szerezzenek, és azokat itthon is hasznosítsák. Ekkor találkozott a két sportérdeklődésű férfi a noble art of selfdefense-szel, az önvédelem nemes művészetével, vagyis a boksszal... Széchenyi hazatérvén tanulmányt írt az ökölvívásról Önismeret című könyvében; barátja, Wesselényi Miklós, a későbbi árvízi hős viszont kedvet kapott magához a sporthoz is. Naplójából idézünk: "London, 1822. július 2-án ismerkedtem meg a híres bokszoló Jacksonnal a Clarendon Hotelben, s Széchenyivel az ő társaságában ebédeltem. A legjobban nőtt s leghatalmasabb inú ember, akit valaha láttam. Mellénél nagyobb körméretű nálam, a karja is kevéssel vastagabb s keményebb az enyémnél, a combjai, főként a lábikrái hasonlíthatatlanul erősebbek, hasa éppen nincs és karcsú. Július 17-én első leckémet vevém Jacksontól bokszolásból... A bokszolás a legerősebb mozgás és a legjobb is, mert a test minden része mozgásba jön, s mind a két kéz dolgozik... A lélegzet is nagy próbára lesz téve e gyakorlattal... Augusztus 10-én Jacksonnal utoljára bokszoltam, és elbúcsúzék tőle. Kevés ember van, kit jobban szeretnék, mint őt..." Ezek után, bármilyen különösen hangozzék is, ki kell mondanunk, hogy az első magyar ökölvívó a reformellenzék egyik vezére, Széchenyi István barátja, később ellenfele, a magyar publicisztika mestere és a liberális nemzetiségi politika elveinek összefoglalója: Wesselényi Miklós volt... Honnan ered a pingpong szó?Pingpong... Úgy hangzik, mint egy kínai szó. Vajon az is? Hiszen a kínaiak jól játsszak ezt a sportot. Manapság nálunk asztalitenisz néven ismeretes. A pingpong elnevezés szó szerinti átvétel az angolból, újabb keletű magyarított alakja pedig a table tennis = asztalitenisz tükörfordítása. Az oxfordi nagyszótár az 1900. évet adja a kötőjellel írott ping-pong szó első előfordulási adataként. E megnevezés hangutánzó eredetű, játszi ikerítésű fantázianév. Tehát nem kínai szó? Nem. Alighanem a játék feltalálójának, James Gibbs sportembernek a leleménye, aki az ekkor még fakeretre feszített pergamenlapú ütőnek a celluloid labda megütésekor keletkezett hangját az angol nyelvben régóta meglevő ping hangutánzó szóval jelölte. A második tag, a pong elem is hangutánzó szó az angolban, a csattanó ütés hangjáé. Mióta szerepel a testnevelés az iskolai oktatásban?Hogy a kérdésre választ adhassunk, ismét vissza kell térnünk a klasszikus ókorba, a görög világba. A spártai és az athéni nevelés egyik igen fontos része volt a gimnasztika, mely állami felügyelet alatt folyt az e célra létesített iskolákban, a palaisztrában és a gümnaszionban. Spártában a nők is végeztek gimnasztikát. Miből állott a görög gyermekek testnevelése? A két legfontosabb testgyakorlat a futás és a birkózás volt. Emellett szerepelt még a távolugrás ólomlendítőkkel, célba- és távoldobás gerellyel és az ökölvívás. A testgyakorlat végeztével fürdő várt a fiatalokra. Az úszást is rendszeresen gyakorolták, fontosnak tartották, hogy mindenki tudjon úszni. Erre vall gyakran használt mondásuk: "Se úszni, se olvasni nem tud." A görög nevelés tehát igen korán felismerte a testnevelés fontosságát. Magyarországon a 17. században vonult be a sport az iskolába. Kezdeményezője Comenius Ámos János (J. A. Komensky), a világjelentőségű cseh pedagógus volt. Comeniust Lorántffy Zsuzsanna hívta meg a sárospataki kollégium újjászervezésére. 1650-től 1654-ig működött itt. Ekkor írta Fortius Redivius, a sárospataki iskola buzgó gondozóihoz a restség elkergetéséről c. munkáját. Kifejti ebben, hogy a tanulásban elfáradt szellemet leginkább a futás, ugrás, dobás, birkózás és főleg a labdázás üdíti fel. Az iskolai testnevelés kezdeményezője, a nagy cseh nevelő e szavakkal fejezi be munkáját: "Űzzétek ki a tunyaságot az iskolából! Nektek adom, nektek mondom, nektek ajánlom ezt a könyvemet, szeretett magyarjaim! Legyetek egészségesek és virgoncak! Egymást kölcsönösen buzdítsátok a serénységre és űzzétek ki magatokból a renyheséget! Mert felkelőben van a ti napotok! Sol enim vester oritur!" Mióta korcsolyáznak?Mint az az ősskandináv Frithiof-mondából kitűnik, a korcsolyát a vikingek már 700 esztendővel ezelőtt ismerték. Sőt hozzátehetjük azt is, hogy a korcsolya még korábban, már az őskorban is használatos volt. A közép- és észak-európai cölöpépítmények leletei között számos csontkorcsolya maradt ránk. Ez egyszerű marhacsontdarab, amit szíjakkal erősítettek a lábhoz. És a mai acélkorcsolya kinek a találmánya? Éppúgy nem tudjuk, mint azt, hogy ki találta fel a csontkorcsolyát. Egy bizonyos: az acél élű korcsolya Hollandiából került hazánkba. Talán a 17. században, a Hollandiát járt magyar diákok közvetítésével. Kezdetben persze ez igen egyszerű szerkezet volt. Sima falap, melybe egy vasélt vertek hosszában. A 19. században azután kialakult a ma is használatos korcsolyák valamennyi formája, fajtája. Sikerük oly nagy lett, hogy valóságos korcsolyaláz fogta el Európát. Korcsolyázott a német költő Klopstock és Goethe, de korcsolyázott a magyar reformkor nagy alakja, minden sportág igaz barátja: Széchenyi István is. Budapesten egyre-másra nyíltak a jégpályák, virultak a jégünnepélyek, és a korcsolyázás mind népszerűbbé vált. A városligeti jégpálya első korcsolyázó hölgyei között ott voltak Eötvös József lányai. Mióta táncolnak hazánkban a jégen?A jég hátán általában az ifjúság szokott megélni és - korcsolyázni. Eltekintve Mátyás királlyá választásától, mely alkalommal a Duna jegén, Szilágyi Mihály vezetésével, néhány korosabb nemesúr is tartózkodott. Persze, az ifjúság itt is jelen volt. Feltehetően csontkorcsolyával, irongával a lábán és vidám szívvel fújta az első "pesti dalt": "Mátyást mostan választotta mindez ország királyságra..." Némi szelíd erőszakkal tehát a 15. századba helyezhetjük az első "jégzenét". De ne kereskedjünk ilyen távoli múltban! A pest-budai jégzenék okmányszerűen hiteles születési helye a Városliget. A Pesti, később Budapesti Korcsolyázó Egylet 1869-ben alakult. A városi tanács ingyen "adta" a tó természetes jegét. A melegedőhelyiséget Rudolf trónörökös személyesen nyitotta meg. Ettől kezdve fesztelen jókedv és vidámság uralkodott a jégen. Idézzük a dicső előidők krónikáját: "Hogy az egyleti élet minél változatosabb legyen, a hölgyek délutánonként uzsonnákat rendeztek. Zeneszóban sem volt hiány. Andrássy Manóné grófnő egy kintornát bocsátott rendelkezésre. Arra azonban már nemigen futotta, hogy forgatására embert is alkalmazzanak, így hát a választmányi tagok és a vállalkozó ifjak hajtogatták felváltva a sípládát." Ez az unalmas, de felmelegedésre kiválóan alkalmas feladat csakhamar kapós tisztség lett. A kintorna volt tehát a szerény és hangulatos kezdet, de a fejlődés nem állt meg itt. A nyitás után alig múlt el néhány hét, s máris messze hangzó katonazenét hallhattak a Városligetbe látogatók. "Micsoda nagy esemény volt, amikor a katonabanda hangjai a liget csendjében először felharsogtak" - így lelkesedik az egylet historikusa. Állítását azzal is bizonyítja, hogy hamarosan gondoskodás történt: miszerint a katonazenészek fedél alatt muzsikáljanak. S a zene egyre hangosabban, egyre több igénnyel zengett. 1781 januárjában Pestre érkezett Jackson Haines, a műkorcsolyázás amerikai atyamestere. A korabeli lapok írják: "A látottakon okulva és tapasztalva, a korcsolyázás körében hamarosan tért hódítottak a különféle táncok, s a jégpálya - táncteremmé alakult át. Egyik a másikát tanította a keringőre, francia négyesre. Ezt táncolták a legnagyobb előszeretettel..." - 1871-ben... Több mint 100 esztendővel ezután is változatlanul zeng a muzsika a jégpályákon, a kintornát és a katonazenét "leváltották", s a francia négyes melódiáira a legöregebb korcsolyázók sem emlékeznek. A "lázas ifjúkor" más dallamokra csúszkál, kering a jég hátán. Mikor kezdtek síelni Magyarországon?A sí első komoly tárgyalását a Herkules című sportújság 1884. évi kötetében találjuk. A cikk címe: A hócipők. Persze, ma egészen mást értünk hócipőn. Akkor nyilván a sílécet mondták így. A németek jégcipőnek nevezik, a norvégok - sínek... "Norvégiában parasztok és városiak, ifjak és öregek egyaránt művelik, még síversenyeket is rendeznek! Hazánkban e sport teljesen ismeretlen, pedig az alkalom megvolna űzéséhez..." Az első magyar híradás a sísportról tehát 1884-ből való. A gyakorlati sportolás 1892 telén indult meg. A korabeli tudósító így ír az eseményről: "Földvári Tibor és Ehrlich János megkezdték a svéd hócipő-korcsolyázást, majd egy öl hosszú, keskeny facipőkkel a Gellérthegy nyugati és az óbudai hegyek alkalmas lejtőin száguldozván lefelé. Ehrlich a legutóbbi hóvihar alatt az Andrássy úton is végigsiklott." Az első magyar szakkönyvet a síről a kiváló magyar ornitológus, Chernel István írta. A lábszánkózás kézikönyve 1896-ben jelent meg. Chernel 1891 nyarán Norvégia északi részén tartózkodott madártani kutatások céljából, figyelmét azonban a népélet is lekötötte. Ekkor ismerkedett meg a sível. Mindjárt maga is megbarátkozott vele. Első mestere egy Ole Ravna nevű lapp ember volt, egyike ama hat sarkvidéki utazónak, akik Fridtjof Nansen vezetésével Grönlandban jártak. Chernel hazatérvén, Kőszegen kezdte el művelni, amint vallja: ezt a "testet-lelket izmosító férfias mulatságot". Mióta teniszeznek?A tenisz őse a 13. és 14. században tűnik fel. Az olasz eredetű palla és a francia jeu de paume a 14. században már olyan népszerű, hogy 1369-ben be kellett tiltani, mert állítólag túlzásba vitték. Bölcs Károly francia király tiltó ediktuma után 50 esztendővel azonban vígan játsszák a tripot-t, a paume jogutódját. A tenyérrel, majd később ütőkkel kötélen, hálón átjuttatott labda sokféle, de egymással mindig rokon játék formájában jelenik meg a 17. századig, a felvirágzás koráig. Ez időben királyok mérkőzéseiről és kincstárilag fizetett trénerekről is olvashatunk. Franciaországban és Angliában a legnépszerűbb. Hangsúlyozzuk azonban, hogy a régi tenisz, tehát a Shakespeare Sok hűhójának tenisze nem azonos a mai lawn tennissel! Ezt az ősi játékot kizárólag zárt helyen űzték, a szőrrel, azaz szakállszőrrel töltött labdát pedig a falnak is neki lehetett ütni. Csak 1874-ben vitték ki a szabadba, s azóta viseli a lawn tennis nevet. Több mint 100 éve, 1877. július 9-én rendezték először e játék világszerte legismertebb versenyét, a wimbledoni bajnokságot. Ki találta fel a dzsudót?A japán hagyomány 2500 esztendős "művészetnek" tartja, a tárgyilagos kutatás viszont Kínában keresi gyökereit. Állítólag egy Csin Ken-ping nevű kínai tanította meg fogásaira a tokiói lézengő rittereket, a roninokat. Egy másik legenda szerint Akyama Shirobei japán orvos importálta a "lágy művészetet", a dzsiu-dzsicut a felkelő nap országába. Ezeknél a mendemondáknál bizonyosabb az, hogy a múlt század második felében bizonyos Jigoro Kano Bungakuski vált Japánban e nemzeti sport apostolává. Ő adta a dzsiu-dzsicunak a dzsudo elnevezést, amellyel azt kívánta jelölni, hogy az önvédelem "lágy művészetének" valláserkölcsi tartalmat is tulajdonít. Ki viselte az első sportruhát?Földes Éva A sport történetéből című munkájában olvassuk: "Már az ősi Egyiptomban is részt vettek az asszonyok és a lányok bizonyos testgyakorlatokban. Rendszeresen és elsőként azonban Kréta szigetének asszonyai sportoltak. A sziget lakói főleg hajózással foglalkoztak, így a férfiak gyakran voltak távol hosszú időre otthonaikból. Ilyenkor az asszonyokra maradt az élet minden gondja-baja. Ehhez pedig fejlett testi erőre volt szükségük. Ezért Krétán az asszonyok ugyanolyan kemény, testedző nevelésben részesültek, mint a férfiak, és rendszeresen végeztek testgyakorlatokat. Tehát a tornaruha, a sportruha Kréta szigetén született. A krétai nők igen szépen öltözködtek. Magas nyakú, hímzett szalagos, csipkefodros ruhákat viseltek és hozzá magas sarkú cipőt. Testgyakorlataikhoz azonban különleges öltözéket készítettek maguknak: lapos lábbelit, rövid szoknyát és kivágott ingvállat." Ki találta fel a sakkot?A sakkjáték Indiában született, pontosan meg nem határozható időben. Itt csaturanga néven játszották és a lovat, az elefántot és a gyalogokat használták figurául. Indiából Perzsiába került át a játék, a 6. században. A perzsáktól az arabok és a törökök vették át a sakkot és ők terjesztették el Európában. Feljegyezték, hogy I. Mohamed szultán 1408-ban élő sakkjátékot rendezett, melyben a kiütött figurákat jelképező rabszolgákat le is fejezték... Sokáig azt hitték, hogy a törökök hozták be a játékot Magyarországra. Tévedés. Hazánkban a sakkjáték legrégibb nyomát 1335-ben, Róbert Károly idejében találjuk. Az első név szerint is ismert magyar sakkozó nő volt, mégpedig Aragóniai Beatrix, Mátyás király felesége. A neves sakkjátékosok sorába tartozott - természetesen a "hivatásos" sakkozók mellett - Benyovszky Móric, Széchenyi István, Erkel Ferenc, Nagy Lajos író és még sok kitűnő hazánkfia. Honnan ered a kockajáték?Manapság már csak néhány társasjáték tartozéka a kocka, néhány évszázaddal ezelőtt tiltott, de buzgón űzött szerencsejáték volt - de hogy kezdődött? Csaknem ötezer évvel ezelőtt már a maihoz egészen hasonló kockát használtak Mezopotámiában és Indiában, de nem profán játékra, hanem a jövendő megtudakolására, jóslására. A véletlen mögött az eseményeket irányító istenek, szellemek kezét látták, s a kockadobásokból jóslatokat olvastak ki a köz- és magánélet számos fontos mozzanatánál. Jóskockával jövendölték meg az év sorsát sok évkezdő rítusban; ez a sok ezer éves jósgyakorlat szinte napjainkig élt Tibetben, ahol újévkor a Dalai lámát helyettesítő szerzetes, a jalno, kockát vet a "bűnbakokkal". Ha a jalno győz, az év szerencsés lesz, ha a bűnbakok: szerencsétlen. Ámde így túlságosan nagy lett volna a szó szoros értelmében vett kockázat, így hát a jalno olyan kockával játszott, amelyen csupa hatosok voltak, míg a bűnbakokén csupa egyesek. Ami biztos, az biztos... A görögöknél, rómaiaknál kedvelt szerencsejáték volt már a kocka, vagy a kockaként használt asztragalosz, juh- vagy kecskelábcsont, de az ősi jóspraktika emléke sem homályosodott el teljesen. Tiberius császár arany kockával kérdezi meg a jövendőt egy vállalkozása előtt, s amikor Július Caesar élete legnagyobb és legkockázatosabb lépésénél azt a megjegyzést tette, hogy a kocka el van vetve - alea iacta est! - szó szerint értette, amit mondott. A középkorban is használták meg jóslásra a kockát, mégis elsősorban mint szerencsejátékot ítélik el a papok a szószékről. 1452-ben Nürnbergben egy bűnbánati prédikáció nyomán a nép 40 ezer kockát és egész halom kártyát rakott a máglyára. A zsoldos katonák, landsknechtek különösen szenvedélyes kockajátékosok voltak. Akik életüket állandóan kockára tették, azok szórakozásukban is szerették a kockázatot. A kockadobások véletlenjében van egy bizonyos rendszeresség, amelyet már az ókorban megfigyeltek, s amelyet az isteni akarat megnyilvánulásaként értelmeztek. Ennek a rendszeres véletlennek újkori megfigyelői azonban más következtetéseket vontak le belőle: így született meg a matematikai statisztika elmélete. Ki találta ki a nyelvi játékot?A játék a szavakkal nem új keletű. A magyar nyelvben leginkább a barokk kor kedvelte a szójáték divatját, és e korban némely író minden alkalmat megragadott, hogy játszhassék a szavakkal. A 18. században, 1746-ban Padányi Bíró Márton veszprémi püspök egy halotti búcsúztatójának, melyet Esterházy Imre esztergomi érsek fölött tartott, ezt a címet adta: "Esther, az az a mennyei sugallásoknak Tárháza, úgy mint e Tárházi méltóságos és nagyságos Galántai született gróf, római birodalmi fejedelem, Esthergomi érsek, Magyarországnak prímása... Esterházy Imre, kit... sírba sírva, méltóságos Padányi Bíró Márton elkísért..." Mai ízlésünk berzenkedik effajta búcsúbeszédtől, de a barokk korban ez tetszett. A barokk szójáték divatjára talán a legjellemzőbb példát Gyarmathy Sámuel grammatikus jegyezte föl 1794-ben, Okoskodva tanító magyar nyelvmesterében a következőképpen: "Ez a mi jólelkű pap-halottunk Türben, vajki sokat tűre, Csekelakán csak alig lakhaték, végtére pedig Miriszlón dolga mi rossz lőn, melyre titeket az isten segéljen, Ámen." A szójáték barokk divatjának elkésett termése a Magyar szójáték, azaz oly mondások, melyek hangokra nézve megegyeznek ugyan, de értelmekre egymástól különböznek című munka, mely 1799-ben jelent meg. Ez csupa olyan versből áll, amelyekben nem valami érzelemnek, gondolatnak, hangulatnak költői kifejezése a fontos, hanem a szójáték, amelyhez erőszakoltan alkalmazkodik a gondolat. Íme, a példák: Ők csak magok isznak, mást nem is kínálnak, Kik nem oda valók, mind odakinn állnak... Elég legyen mostan, de nem mondok egyebet, Hanem őrizetre tartsatok egy ebet... Elégedjünk meg csak kevés főtt borsóval, Lészen ahhoz retek, csutora, bor - sóval... De a Balatonba, mikor nagy a hullám, Vajmi sok ember vész, szinte ugyan hull ám... Ugyanennek a barokk divatnak ez emléke Édes Gergely Iramati és Danái című versgyűjteménye is, amely túlnyomó részében játék a szavakkal, játék a versekkel. Mióta ismerjük a francia kártyát? Mit jelent a kőr, pikk, treff és káró?Ráth-Végh Istvánnál olvassuk, hogy a kártyajáték feltalálása Gringonneur 15. századbeli francia festő nevéhez fűződik. Azt mondják, hogy ő eszelte ki a figurákat is, azzal a céllal, hogy elszórakoztassa VI. Károly francia királyt. Az elmebeteg király használatára kipattant találmány csupán történelmi anekdota. Igaz, hogy VI. Károly szeretett kártyázni. Az is igaz, hogy a feljegyzések szerint Gringonneurnek kifizettek három díszesen elkészített kártyacsomagért bizonyos összeget, de magát a kártyát már korábban ismerték Európában. A Csing Ce-tung féle kínai lexikon szerint 3000 esztendővel ezelőtt, Senn-Ho császár uralkodása idején eszeltek ki egy udvari hölgy szórakoztatására. Más adatok Indiát vagy Perzsiát jelölik meg születési helyéül. Mindenesetre tény, hogy keleti eredetű, jelképes játék; terjesztésében valószínűleg az arabok játszottak szerepet. A színsor eredetén sok tudós törte már a fejét, de csak a találgatásokig jutottak el. A legtöbb valószínűsége annak az elméletnek van, amely szerint a színek háborús értelműek. A kőr - vagyis a szív - a bátorság jelképe volt, a harcos katonát jelentette. A pikk a régi lándzsa ásószerű végződését akarta ábrázolni, a káró pedig annak a súlyos dárdának négyszögletes vasvége volt, amelyet a lőpor feltalálása előtt hajítógépből zúdítottak az ellenségre. Franciául ezt a dárdát úgy is hívták: carreau. A treff, franciául trefle, vagyis lóhere, arra a takarmányra utalt, amely nélkül a lovasság nem tudott háborúskodni. Hogyan került a magyar játékkártyára Tell Vilmos alakja?Amit mi magyar kártyának nevezünk, az nem magyar és nem is helvét, hanem német kártya. A valódi svájci kártya a némettől abban különbözik, hogy piros helyett rózsa, zöld helyett pedig címerpajzs szerepel színei között. Hát akkor hogyan is került a magyar kártyára Tell Vilmos, Reding Itell, Fürst Walter meg a többiek? Piatnik Ferdinánd, magyarosan Nándor és fiai révén. Az ő bécsi kártyagyáruk, amelyet 1823-ban alapítottak, s amely később Pesten, Győrött és Krakkóban is létesített kártyaüzemeket, alkalmazta Schiller drámájának alakjait a német kártya harminckét lapján. Szokás volt ekkor a történelemből, irodalomból venni a kártya figuráit. A kisebb osztrák és magyar kártyametszők nem voltak sokáig versenyképesek - pedig utóbbiak a "magyar" kártyán a magyar történelemből vett jeleneteket is szerepeltettek, sőt a 48-as szabadságharc vezéralakjait is. Győztek azonban - Piatnik Nándor és fiai, velük együtt pedig Tell Vilmosék, akik akkor lettek igazán népszerűek honunkban, amikor más szabadsághősök képmásának sokszorosítása nem engedélyeztetett. És a bús magyarok a Gotterhalte dallamára énekelték: hetes, nyolcas, kilences, tízes, alsó, felső, disznó, király... Mit jelent a szubkontra és a hirskontra a kártyajátékban?Az ulti-máriás ügyében megjegyzendő, hogy ebben a francia eredetű kártyajátékban nem Mária nevét emlegetjük! Erről szó sincs! Francia neve mariage (mariázs), vagyis házasság. Mint Kallós Ede írja, "e nevet azzal érdemelte ki, hogy az úgynevezett francia kártyának figurái egy királyi házaspárt jelképeznek. A magyar játékosok a meg nem értett francia mariage-ban a Mária nevet keresték, vagy talán tréfásan belemagyarázták, így lett a mariage-ból máriás, amely névforma a 18. sz. óta nyomon követhető". A latin contra és recontra szavak jelentését hazánkban bizonyára kevés embernek kell magyarázni, mert mindenki tudja, hogy az első kifejezés elharsogásával a játszó kártyás ellenfele a fizetséget megkettőzi, a másodikkal a játszó megnégyszerezi. A rekontrára az ellenfél szubkontrával felelhet, erre pedig a játékos hirskontrával vághat vissza, ha a fizetséget megnyolcszorozni vagy tizenhatszorozni kívánja. A szubkontra tulajdonképpen a supercontra rövidítése. A hirschcontra pedig szarvasellenzést jelent, mert Hirsch németül annyi, mint szarvas. És hogy miért éppen szarvasellenzés? A rekontrában rejtőzködő "Reh" elmélkedő fokozása ez, mert németül a Reh őzet jelent. Tehát a hirskontra semmi egyéb, mint összemesterkedett, ízetlen német szójáték. Ki készítette az első kaleidoszkópot? Mivel játszottak az ókori gyerekek?A kaleidoszkóp (magyarul: szép képet látok) nem tartozik azokhoz a játékokhoz, amelyek a régi görögöktől maradtak ránk. A szó új képzésű, fiatalabb, mint a teleszkóp vagy a mikroszkóp. A kedves játék, ami annyi szobához vagy ágyhoz kötött gyermeket szórakoztatott már el, a találékony szerelemnek köszönhette létrejöttét. 1816-ban egy fiatal skót lelkész, David Brewster egyszer könnyek között találta menyasszonyát. A lány buzgón gyártotta a kézimunkákat új otthona számára, s el volt keseredve, hogy nem talál egyetlen szép, ízléses szőnyegmintát sem a divatújdonságok kézimunka-mellékletében. A vőlegény járatos lévén az optikában, készített egy olyan látcsőszerű kis szerkezetet, amely három tükörlap segítségével néhány színes üvegdarabkából végtelen sok mintát varázsolt. Minden forgatásnál új meg új minták keletkeztek, csak le kellett rajzolni a legjobban tetszőt. A menyasszony azonban nemigen jutott hozzá az ügyes kis szerkezethez, mert kistestvérei egymás kezéből kapkodták a játékot. Az élelmes vőlegény meglátta a kis szerkezetben rejlő lehetőségeket, és kaleidoszkóp néven szabadalmaztatta a találmányt. Nem ez volt az egyetlen gyermekjáték ez idő tájt, melynek nyelvtörő görög nevet adtak: egy francia játékkészítő autoperipatikosz néven hozta forgalomba felhúzható játékbabáit. A kaleidoszkóp tehát görög neve ellenére nem görög találmány. Persze, azért az ókori gyerekek is játszottak. Maga Agészilaosz spártai király sem restellt gyermekei kedvéért vesszőparipára kapni. Egy görög vázaképen ostort pattogtatva lovagol nádparipáján egy fiúcska. Nem maradt meg az ókorból fa-vagy bronzkarika sem (trochosz volt a neve), de egy vázaképen a fiatal Ganümédeszt úgy ábrázolja a művész, amint éppen karikát kerget. Egy másik képen egy lányka sárkányt ereget, egy bronzszobor pedig, amely fiatal faunt ábrázol, arról tanúskodik, hogy már a görög gyerekek is ugráltak ugráló-kötélen vagy talán szőlővenyigén. A kis faun mozdulatát nem értették mindaddig, amíg valaki fel nem kiáltott: "Hiszen ez ugrókötelezik!" így sikerült aztán az elveszett kötelet rekonstruálni. A kislányok babáinak felszereléséből is fennmaradt mutatóba egy s más, kis bútorok, tükrök ólomból, ónból és pici agyagedények. A kisgyermekek ízlése, már ami a játékokat illeti, nem változott túl sokat. Színesre festett, vidám állatfigurák, lovak, ökrök, kutyák, libák, kakasok kerültek elő az ásatások során. Ezekkel játszottak a görög fiúcskák. Vázaképeken láthatunk kiskocsit húzó fiút, de nagyobb kocsit is, amelybe bárány volt fogva, s a gyerek bele is ülhetett. Az "antik" fiúk 17 éves fejjel mondtak búcsút játékszereiknek, míg a lányok esküvőjük előestéjén áldozták babájukat Aphroditének. Kitől kapta nevét a barkochba játék?Bar Kochba vezette a zsidó nép utolsó szabadságharcát a rómaiak ellen, 132-től 135-ig. A légiókat elűzte Judeából és visszaállította az állam függetlenségét. A diadalmas hadvezér természetesen bírói jogkört is gyakorolt. A hagyományok szerint egyszer elébe hoztak egy férfit, keze, lába levágva, szeme világa kioltva. Csak igent és nemet tudott inteni, mégis kereste a maga igazát. Bar Kochba különös kihallgatási módszert alkalmazott. Kérdések egész sorát tette fel, s az erre adott igen és nem válaszok alapján bontakoztatta ki a tényállást. Az áldozatot saját testvérei csonkították meg, mert elárulta feleségének a család aranybányájának helyét, az asszony pedig kifecsegte a titkot. Tehát a vezér "sajátos" vallatásával "kibarkochbázta" az ügyet. Ez a módszer gyűrűzik tovább napjaink kedvelt, elmés játékában. Hogyan született a lottó?Mikor Casanova megszabadult, azazhogy megszökött a hírhedt velencei ólomkamrák börtönéből, Párizsba menekült. Itt felkereste az egykori velencei francia követet, aki közben külügyminiszter lett, és támogatását kérte. A nagy úr szívesen fogadta a sima modorú kalandort, és ajánlólevelet adott neki a pénzügyminiszterhez. Desforges báró érdeklődéssel hallgatta végig Casanova elképzeléseit. Valamiféle játéktervezetet adott elő, amely az emberek fantáziáját felgyújtva, egyben nagy jövedelmet hozna az államnak. XV. Lajos Franciaországa gazdasági nehézségekkel küzdött, így hát minden pénzszerzési lehetőség izgatta az illetékesek fantáziáját. Desforges azonnal megbízta a kalandort, hogy dolgozzon ki részletes szabályzatot. "Amint a miniszter szobájából kijöttem, az előteremben egy dúlt arcú férfiú rohant felém. »Uram! Segítsem rajtam! Hallom, hogy ön valami szerencsejáték tervével foglalkozik. Nézze, itt van nálam egy teljesen kidolgozott ötlet, de még annyira se tudok menni, hogy illetékes helyen szóba álljanak velem. Hetek óta itt álldogálok a miniszter előszobájában, és senki sem akar meghallgatni! Legyen könyörületes, és szövetkezzék velem! Önnek, amint látom, szabad bejárása van Desforges báróhoz... Hátha egyesítené a tervét az enyémmel?« Megszántam a szegény embert, meg aztán nekem voltaképpen egyelőre csak az volt a pozitív tervem, hogy valami pénzt tudjak kapni a minisztertől, előlegképp az ötletre. Óvatosnak kell azonban lenni, mert néha a leggyámoltalanabbnak látszó emberek a legravaszabbak. Azért hát így feleltem a kérő, könyörgő embernek: - Hajlandó vagyok esetleg önnel dolgozni, de előbb meg kell látnom, komoly és jól megalapozott-e az ön tervének kidolgozása... A szerencsétlen flótás, aki már esztendők óta hiába kilincselt jobbra-balra, boldogan cipelt a lakására, s ott bátyjával, egy kiváló matematikussal együtt, egy teljesen kidolgozott lottótervezetet mutatott be nekem, részletesen megmagyarázva a terno, quinterno és kisebb nyeremények rendszerét. Számadatokkal bizonyította, hogy az államnak micsoda óriási haszna lehet, ha a lutrijátékot monopolizálva behozza. Másfél órai magyarázat után teljesen tisztában voltam a meglehetősen bonyolult dologgal, s pár nap múlva levélben tudattam a pénzügyminiszterrel, hogy kész vagyok a tervezettel, hívja össze szakembereit javaslatom meghallgatására. Tíz pénzügyi szakértő hallgatta meg előadásomat és vizsgálta felül lottótervezetemet. Volt egy pár ellenvetés, amelyet én gyorsan legyőztem, illetőleg letorkoltam, a végén el voltak ragadtatva, és én gazdag emberré lettem. A nekem kiutalt jutalomból természetesen adtam a két szegény embernek is, akik egész életükben hálásak voltak nagylelkűségemért." Casanova el volt ragadtatva saját nagylelkűségétől és becsületességétől, mert a fejedelmi jutalomból az igazi feltalálónak is dobott egy kis koncot. Ez tehát a lottó hiteles története, amelyet Casanova emlékirataiból kerestünk elő. Hol született a lemezlovas, a Disc Jockey műfaja?A műfaj az 1920-as évek közepén honosodott meg a BBC programjában. A műsor Christopher Stone angol újságíró ötletéből született, aki abból indult ki, hogy egyszer meg kellene próbálni a mikrofon előtt rögtönözve csevegni, előre megírt szöveg nélkül. Ez a hallgatóra sokkal nagyobb hatású lenne esetleges botlásaival együtt, mint a kéziratból felolvasott, minden tekintetben kifogástalan szöveg. Stone a csevegés témájául hanglemezeket választott. Összeszedett egy tucatnyi különféle felvételt, új megjelenésűt és régit vegyesen, s ezekről kötetlen formában elmondta azt, ami eszébe jutott. Személyes emlékeket, csattanós anekdotákat, érdekes adatot, s ha véletlenül belezavarodott a mondatba, nevetve elnézést kért és kijavította önmagát. Az egyszeri kísérletből évtizedekig futó, nagy közönségsikerrel fogadott műsorszám lett. Példáját vakmennyi jelentős rádióállomás követte. A lemezekről csevegő előadót ekkor még nem nevezték Disc Jockey-nak. A széliében használt szakkifejezés, a lemezlovas, amelynek jó magyarítása ma is gond és nyelvművelőink erőpróbája, csak a harmincas években született meg. A negyvenes években kezdett a Disc Jockey komoly propagandatényezővé válni a lemezszakmában. Kíváncsiak klubja ~ Babonákról, tévhitekrőlBABONÁKRÓL, TÉVHITEKRŐLMiért mondják a tüsszentőnek: kedves egészségére?Először azt kell megvizsgálnunk, hogy mi is a tüsszentés. Élettani folyamat, méghozzá úgynevezett reflexműködés. Ha valami az orrnyálkahártyát tartósan ingerli, az ott levő idegvégződések izgalomba jönnek. Az ingerület felszalad a nyúltvelőbe, a légzőközpontba, ahonnan a légzőizmokhoz visszajövő ingerületek erős belégzést váltanak ki. Majd a lágy szájpad felemelkedik, és elzárja az orrgaratjáratot, a száj záródik, ezután erős kilégzés kezdődik, és a légutakban a levegő nyomás alá kerül. Amikor a lágy szájpad hirtelen ismét elernyed, és megnyitja a járatot az orrüreg felé, a levegő nagy sebességgel kiáramlik az orrüregbe, és a nyálkahártya felületéről egyszerre lesöpri az odatapadt izgató anyagokat. Lényeg az, hogy a tüsszentés nem "kedves egészségünket" szolgálja, sőt legtöbbször a közelgő náthát jelenti be. Orvostudományi és élettani alapon tehát ennek az udvariassági formulának az eredetét egyáltalán nem tudjuk megmagyarázni. Választ az őstörténet, a néprajz, a mitológia és a vallástörténet ad. Feljegyezték, hogy Afrika egyik kis néger államában, Monomopatában nagy esemény volt a király tüsszentése. Ha ez megtörtént, akkor különféle szertartások és imák között kihirdették az egész országban, hogy a legkisebb alattvaló is elrebeghesse jókívánságait, és imádkozhassék ura egészségéért. Azt tartották ugyanis, hogy Monomopata ura egy-egy tüsszentésével a kártékony szellemek, gonosz démonok egész rajától szabadul meg. Az ehhez hasonló példákat bőséggel sorolhatnánk a természeti népek köréből: Afrikától Guineán át a floridai indiánokig. Ehelyett inkább a régi mítoszok világában kutassunk. A régi héber legenda szerint a legelső időkben az ember egész életében csak egyetlenegyszer tüsszentett, de akkor is bele kellett halnia, így volt ez egész Jákobig, akinek megengedte az Isten, hogy annyit tüsszenthet életében, amennyit akar, és mégse pusztul el tőle. Ennek ellenére a tüsszentés általi halál félelme tovább élt az emberben, és ezért üdvözölték egymást az "egészségére" felkiáltással ilyen "félelmetes" alkalmakkor. A görögöknél is hasonló fontossága volt a tüsszentésnek. Az Odüsszeiában egyenesen jóserőt tulajdonítanak neki, s még Arisztotelész is feljegyzésre méltónak ítéli, hogy a nép a tüsszentést Isten által küldöttnek tekinti, a köhögést azonban nem... Vizsgálódásaink eredménye tehát az, hogy a "kedves egészségére" udvariassági formula az ősidőkben vallásos eredetű varázsmondás volt. Az ártó démonok távozását vagy az istenség üzenetét jelentette. S ha már itt tartunk, említsük meg azt is, hogy a földkerekség legkülönbözőbb népei, mikor ásítanak, kezüket a szájuk elé tartják. Számunkra ez ma már szintén csak illemszokás, de a néprajzi kutatások alapján kétségtelen, hogy a rontó démonok besurranása elleni védekezés maradványa. Ezeket az ősi, szívósan továbbélő, de ma már eredeti jelentésüket elvesztett hagyományokat "csökevényeknek" nevezi a tudomány. Miért hoz szerencsét a lópatkó és a négylevelű lóhere?A patkót világszerte szerencsehozónak tartják, nálunk vályúba teszik, hogy az állatot megóvja a betegségektől; az algíri mohamedánok ajtófélfájára éppúgy patkót szegeznek, mint az angol vitorlások árbocára. Régen a ló varázserejű, bajtól óvó állat volt; nagy szükségben lovat áldoztak, s a házak ormára, kapuk fölé lófejet, lókoponyát szegeztek. A lóáldozatokat helyettesítette később a lópatkó. Általánosan elterjedt hiedelem, hogy a vas megóv az ártó szellemektől, s különösen nagy hatása van olyan vasnak, amit nem vesznek, hanem találnak. Márpedig a ló lábáról könnyen leesik a patkó, s aki egy kicsit is szemfüles, úton-útfélen megtalálhatja szerencséjét. A négylevelű lóhere alakja a keresztre emlékeztet, márpedig ez a keresztény kort jóval megelőző, ősi szimbólum mindenütt bajelhárító, szerencsehozó hírében áll. Ez az egyik oka a négylevelű lóhere népszerűségének, a másik pedig ritkasága. Azért nem olyan ritka, mint a fehér holló vagy az ötös találat, s ha valaki szorgalmasan keresgél a lóherésben, előbb vagy utóbb talál négylevelű lóherét. Igen ám, de csak az az igazi szerencsehozó, amire véletlenül bukkanunk rá! Újév táján virágüzletekben feltűnik a cserepes, garantáltan négylevelű lóhere. Ez azonban nem igazi here - Trifolium - hanem a savanyúherék közé tartozik, neve: Oxalis tetraphylla. Miért hoz szerencsét a kéményseprő?Manapság az olaj-, gőz- és gázfűtés korában el sem tudjuk képzelni, mit jelentett régen az a bizonyos "családi tűzhely": nemcsak a meleget és a főtt ételt, hanem magát az életet is. A tűz azonban nemcsak a legjobb barát, hanem a legveszedelmesebb ellenség is. A fából épült vagy gerendavázas, náddal, zsúppal fedett házakra hamar felszállt a vörös kakas. Ezért az az ember, aki a kéményt rendben tartja, a tűztől óv, fontos személyiség. Volt azonban a tűzhelynek egy ősi, mitikus jelentősége is. A római hiedelem ide helyezi a család géniuszát (védő szellemét). Sztyeppei népek úgy tudják, hogy a sámán elrévülésében a sátor füstnyílásán át közlekedik a szellemekkel. Nyugat-Európában Karácsony apó, Mikulás a kéményen át látogatja meg a családot, s helyezi el ajándékait. A kéménnyel, tűzhellyel kapcsolatban álló kéményseprőre is ragadt valami a jótékony szellemek nimbuszából. Ezen az sem változtat, hogy fekete, mind az ördög. Hiszen az ördög is hoz szerencsét - bár aki vele paktál, a végén megjárja. Ilyen baj nem fenyegeti azt, aki a kéményseprőtől várja a szerencséjét. Miért fűződik annyi babona a tükörhöz?Elterjedt hiedelem: ha a tükör összetörik, bajt jelent. Ha éppen lány törte el a tükröt, 7 évig nem megy férjhez. Ennek a nálunk elterjedt babonának világszerte akadnak rokonai. Az afrikai zuluk például nagyon félnek a vízbe nézni, mert akkor ott megjelenik tükörképük, és attól tartanak, hogy azt a krokodilus elragadhatja. Az ősi társadalmi viszonyok közölt élő népek mindenütt sajátos tisztelettel veszik körül a tükörképet. Ami a tükörben megjelenik, az számukra nem visszavert fény - hiszen mit is tudhatnának ők erről -, hanem valami jelenés, szellem. A tükör ily módon félelmetes tárgy, mert látszólag benne lakik a bepillantáskor előbukkanó, tehát alvó alak. Ha a tükör eltörik, ez a szellem bosszút áll. Ily nézetek magyarázzák meg, hogy a kőkorszaki, nekünk szinte elképzelhetetlenül nehéz viszonyok közt élő emberek miért készítettek fáradságos munkával haszontalan tükröket; s ha már annyi időt pazaroltak készítésükre, miért temették el a halottakkal. Amerika aztékjai például tükröket csiszoltak obszidiánból, s e tükrök nagy számban kerültek elő a feltárt sírokból. Egyiptom ókori emlékei között is sok tükör akadt. A holtak tehát magukkal vitték a sírba a tükrök szellemét. A valóságot - ez esetben a fénysugár szabályos visszaverődését a tükörlapon -, különböző történelmi-társadalmi viszonyok közt élő emberek más-más módon fogták fel. Hófehérke meséjében a gonosz királyné a tükörben levő szellemtől kérdezi meg, ki a legszebb országában? A régi orosz babona szerint az a lány, aki az újév első percében - kezében égő gyertyával - belenéz a tükörbe, háta mögött meg fogja pillantani jövendőbeli férjét. E. T. A. Hoffmann egyik novellájában - amelyet Offenbach is feldolgozott operájában - az ellopott tükörképről ír. A modern társadalom embere a tükörképben saját vonásaira ismer, az ősi korok, primitív kultúrák embere azonban egy "szellemet" látott megjelenni. Ezért is vált a tükör varázseszközzé, szellemidéző szerszámmá, amelytől a jövendőt kérdezték. Vagyis minél kevesebbet tud az ember a valóság összefüggéseiről, annál inkább felruházza a tényeket félelmetes, képzeletbeli tulajdonságokkal. S minél kevesebbet ért az észlelt jelenségekből, annál inkább módosíthatja, értelmezheti, színezheti azokat a várakozás vagy félelem. Honnan ered a gólyamese?A néprajztudományból tudjuk, hogy a gyermek megszületésével kapcsolatban nemcsak a gólyamesét találta ki az emberi képzelet. Sokfelé egy titokzatos asszonyról esik szó, aki kosárral, táskával, puttonnyal vagy éppen útibőrönddel kopogtat be, hogy letegye a háznál az újszülöttet. Máshol egy különös hatalmú férfiemberé a varázslatos tisztség: egy-egy hegyi pásztoré vagy manóé. Svájc némely vidékén úgy mondják: a piacon vagy a kútnál veszi a csecsemőt az édesapja, a belgák szerint a gyermeket hajó hozza a vásárra. Hegyvidékeken nem ritka az a szóbeszéd sem, hogy valahányszor a sziklába csap a villám, egy-egy kődarab a hegyi forrásba hull, s abból formálódik a gyerek. Német területen szinte tájról tájra változik a felfogás: a gólya mellett a varjú, a kánya, a hattyú, a nyúl, a csizmás kandúr, a szamár és a katicabogár egyaránt ismert a maga "gyermekhozó" funkciójában. Az emberek és az állatok mellett jelentős szerepet játszik az efféle történetekben a növényvilág is. Angliában, Belgiumban, Franciaországban és Olaszországban arról hallunk, hogy a gyermekek a káposztafejekben nőnek. Másutt fűzfán, alma-, körte-, szilva- vagy diófán teremnek, vagy éppen az erdő valamely nagyon öreg fájának odvából szedik ki a gyerekeket. Említsük meg végül az embert létrehozó lények és erők sorában az "őselemet", a mi öreg Földünket is, a maga hegyeivel, vizeivel. Patakokból kiálló furcsa sziklákon, hegyek omladékain, barlangok rejtekén, kosárban vagy hordóban található gyermekekről mesélnek egyes nyugati tájakon. Dániában a tenger sós vízéből eredeztetik a csecsemőket. De Európa-szerte sűrűn előfordul az a gondolat, hogy a mocsarak, tócsák, tavak, patakok habjain úszkálnak a csecsemők. A gólyaügy hátterében is ugyanez a képzeletkör rejlik: a vizek, berkek lakója nyilván úgy halássza ki a csecsemőket életadó elemükből: a mocsarak, lapos rétek vizéből. Ha összefoglalóan nézzük ezt a tarka képet, megállapíthatjuk, hogy az ember eredetéről szóló mesék sorában az embernek a vízből való keletkezése az uralkodó motívum. A néprajztudomány hajlik arra, hogy abban, amit ma tréfálkozva mondogatnak egyes felnőttek, az emberiség ősi felfogását, egykor komolyan vallott hiedelmét lássa. Ami ma mese, az valamikor régen az ember komolyan vallott meggyőződése volt. Egyes népeknél a társadalmi fejlődés és kultúra kezdetleges fokán e hiedelem még napjainkban is kimutatható. Tegyük hozzá végül mindehhez, hogy a magyar nép ajkán ezek a mesék - a gólyamese is - csak másodlagosan vagy elvétve fordulnak elő. Ahol nyomuk van, oda is a városból kerültek, a városba pedig - idegenből. Miért vasorrú bába a mesebeli boszorkány?Meséink csodás lényei közt nevezetes szerepe van a "vasorrú bábának". Legtöbb mesénkben ezen a néven szerepel az ártó szellem, aki a hőst el akarja pusztítani. A kérdés az, miért vasorrú? A vasorrú bábát az összehasonlító népmesei vizsgálatok segítségével sikerült végső fokon az ugor népek szellembálványaival azonosítani. Kezdetleges, szinte faragatlan deszka-, vagy fatönk darabok ezek a földbe verve, az arcrészük fémlappal van beborítva. Létezésük az ugor népek szellemtiszteletének bizonysága. Rendkívüli megbecsülésben részesítették az elhaltak szellemeit, melyek hitük szerint még hosszú ideig visszajárnak. Számukra készítik a bálványt, hogy a lélek ismét testhez juthasson. Persze igyekeznek mindennel ellátni, hogy haragját magukra ne vonják. A bádoglemez is azért kell az arcára, hogy a rákent vér és étel el ne korhassza. Az orr-részt rendszerint kiálló szeg, vagy vasdarab jelzi. Úgy látszik végre megérkeztünk a vasorrú bába vasból való orrához is. És ha a mesés alaknak minden vonása ezzel még nincs is megmagyarázva, szorongató érzést keltő, ártalmas jellegének eredete világossá vált. A lényeg tehát az, hogy a népmesék vasorrú bábája az ősi, finnugor korba visszanyúló vallásos képzetnek átalakult maradványa. A vasorrú bába vas orra azt mutatja, hogy a vasnak a mítoszok világában, a mágikus gondolkodásmódban igen jelentős szerepe van. Egy sereg babonaság, hiedelem fűződik hozzá. Vallásos előírásokban, babonás szokásokban a vasnak kettős értéke van: sok esetben tilos vallásos szertartásokban használni, máskor pedig éppen bajelhárító szerepet tulajdonítanak neki. A vas feltalálása forradalmasította a technikát. Az új, győzelmes fém kiszorította a bronzeszközöket és fegyvereket a gyakorlati életből. Igen ám, de mi legyen a vallásos szertartásoknál, amelyeket évszázados gyakorlat szentesített? Meg lehet-e ezeket változtatni anélkül, hogy hatásosságukat károsan befolyásolnánk? Nem haragítjuk-e meg az új divattal az isteneket? Az ilyesfajta meggondolások magyarázzák meg a vallásos előírások konzervatív voltát: az ókori görög szentélyekbe tilos volt vasat bevinni, a jeruzsálemi templom építésénél nem volt szabad vaseszközöket felhasználni, egyes római rítusok pedig egyenesen kőkés használatát írták elő. Más oldalról viszont az új fém hatásossága lassan azt a gondolatot kezdte érlelni az emberekben, hogy a vas gyakorlati haszna mögött valami misztikus erő rejlik, amelytől az ártó démonok is félnek. Innen ered az a szokás, hogy kiszegezett lópatkóval tartják távol a bajt, vagy élével felfelé állított baltát tesznek ki a zivatarba, hadd ijedjen meg, vagy sebezze meg magát az ártó szellem, boszorkány. Honnan ered a kacsatermő fáról szóló mese?A kacsatermő fa történetével Kolozsváry Gábor biológus professzor foglalkozott. Őt idézzük. "Ha volt valaha igazi »kacsa« a világon, hát akkor ez a kacsafa legenda volt az ..." A fántermő kacsa nem hírlapi kacsa; a hírlapoknál is régebbi, szívós koholmány. Keletkezésének története az ősidők homályába vész. Kréta szigetén, az úgynevezett mükénéi kultúrában és Észak-Európában egymástól függetlenül kialakult az a hiedelem, hogy ha bizonyos fák levelei, vagy gyümölcsei a tengervízbe hullanak, kacsákká, vagy éppenséggel úgynevezett kacslábú rákokká változnak. A kacslábú rákok meszes héjban meghúzódó, helyhez kötött életmódot folytató kis tengeri állatok. Magyar nevüket onnan kapták, hogy hosszú, kacs alakú lábaik vannak. Ezeket héjukból kidugják, mozgatják. Az örvénylő víz azután hozzájuk sodorja táplálékukat. A kacslábú rákok és a kacsák rokonításához az adhatta az ötletet, hogy a héjból kidugott kacslábak némiképp hasonlóak a fiatal, pelyhes kacsák szárnyacskáihoz. Ez a felületes hasonlóság elegendő volt ahhoz, hogy a 15. században elhiggyék: kacsa születhet még a hajó fenekének deszkázatából is. Tudni kell ugyanis, hogy a hajófenéken szívesen megtelepednek a kacslábú rákok. A kacsatermő fák a 16. században virultak a legdúsabban. Többen, főleg az angolok, le is rajzolták a kacsafát. Végül aztán mégis angol tudós vágta ki tövestül, gyökerestül, maga Charles Darwin. Vadhajtásai azonban máig is elindáznak. Ha a koholmány egyszer megszületett, az álhír "kacsája" szárnyra kapott, bizony nagyon nehéz tőle teljesen megszabadítani a hiszékeny és nagyon jó memóriájú köztudatot. Mi a magyarázata a magyar népmesében a gyakori "szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál" motívumnak?Népmeséinkben sűrűn előforduló motívum: a hős vándorlása közben, elhagyott helyen, vagy sűrű erdő közepében boszorkányok, szörnyek és sárkányok anyjának házába vetődik. A hely veszedelmes, a hősnek élete forog kockán, a banyát valamiképpen ki kell engesztelni. A vándor ekkor véletlenül vagy figyelmeztetésre így köszön: Adjon isten jó estét, öreganyám. A boszorkány rendszerint így válaszol: Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, különben vége lenne életednek. Ez a párbeszéd-forma a szomszéd népeknél és a nyugatiaknál ismeretlen. Keleten azonban párját találjuk. A hős tejet szív a meglepett banyából és anyjának szólítja, erre az megjuhászodik. Ez a mozzanat a tejjel való adoptálás, vagyis fiúvá fogadás pedig elvezet a kérdés megoldásához: a matriarchátushoz. A család mai szerkezete a fiági leszármazás rendjét követi. A vérségi kapcsolatot úgy tartják nyilván, hogy apa után a fia és ennek helyében ismét a fiú viseli a család nevét. Régen ő volt az ura a vagyonnak és a családi jogoknak. Latin szóval, az apa nevére hivatkozással ezt a leszármazási rendet patriarchátusnak nevezik. A társadalmi fejlődés egy korábbi szakaszában a családi rend az anya személyéhez igazodott. A vagyon és öröklés a nőági leszármazás szerint illette az utódokat. Egy anya gyermekei egy vérségi kötelékbe tartoznak a matriarchátusban. Az idegen családból származó férjnek saját családjában kell maradná, s csak mint vendég látogathat a nejéhez, vagy adoptációval felesége vérségi kötelékébe vették át. A lényeg tehát az, hogy a matriarchátusban az asszony volt a családfő. A magyar népmeséi motívum tehát a matriarchátus, az anyajogú társadalom világát idézi. Miért a nyuszi hozza a húsvéti tojást?A tojást az ősi hiedelem, a mágikus világkép az élet, a lélek székhelyének tartotta, az örök megújulás, az elpusztíthatatlan élet szimbólumának. A görög-római mitológia szerint a tojásból istenek születnek. A finnek nemzeti eposza, a Kalevala szerint pedig tojásból lett az egész világ. Az Éj leányának térdére rakta le tojásait egy kacsa. A régi hiedelmek szerint tehát a tojás az élet jelképe. Innen ered, hogy tavasszal, a természet újjászületésekor különös jelentőséget kap a húsvéti tojás. Hogy miért éppen a nyuszi hozza? A néprajztudósok szerint a húsvéti nyuszi egy véletlen félreértés következtében jutott tojásosztogató szerepéhez. Ez Németországban történt, ahol egyes vidékeken húsvétkor gyöngytyúkkal és annak tojásával ajándékozták meg egymást az emberek. A gyöngytyúk német neve: Haselhuhn. Ezt a szót hozták aztán tévesen összefüggésbe a nyulat jelentő Hase szóval. Így lett tehát a gyöngytyúkból nyúl, s ezért hozza a húsvéti tojást a nyuszi. Honnan ered az a mese, hogy az aranyszínű szőlőben arany van?Az aranytartalmú vagy aranyat termő szőlő meséje a 15. századba, Mátyás király udvari tudósainak körébe vezet vissza. Marzio Galeotto ezt jegyezte fel: "Egy hallatlan és csodadolgot említek, amiről azt mondják, hogy sehol másutt nem fordul elő, csak Magyarországban. Ott ugyanis arany terem vessző alakban, hasonló a spárgához, néha meg a szőlőtőke körül tekerőzött kacs formájára emlékeztet." Ezt a mesét elhitte az egész tudományos világ, még a józan ítéletű Bél Mátyás is. Sőt egyik munkájában közzétette egy olyan aranytekercsnek a rajzát, amelyet egy tokaji szőlővenyigéhez nőve találtak. Az aranyszőlő titkának megfejtését a Természettudományi Közlönyben Horváth Géza tette közzé. Megvizsgált egy szőlőszemet, amelyen négy darab aranyfényű szemecske volt látható. Már első tekintetre megállapította, hogy az aranyszínű szemecskék tulajdonképpen rovarpeték, a Gonocerus Acutangulatus Goeze poloskafajnak a petéi. Ez a felül világosbarna, alul szennyessárga, 12-15 mm hosszú rovar a karimás poloskák (Coraide) családjához tartozik, és bokrokon, cserjéken Európa-szerte előfordul. Táplálékát növényi nedvekből, bogyókból szívja és ezekre a helyekre rakja petéit is. A viaszsárga peték tojás alakúak, 1 3/4 mm hosszúak és 1 mm-nél valamivel vastagabbak. A fiatal ivadék úgy bújik ki a petéből, hogy annak végén egy kis ajtócska felnyílik. Az üres peték aranysárgák, olyan aranyos fénnyel és csillogással, hogy valóban aranynak lehet nézni. Felszínük szabad szemmel simának látszik, de erős nagyítás mellett szabálytalan hatszögű sejtekből álló recézetet lehet rajta észrevenni. Az üres petehéjak, amelyek különben csak olyan sárgák, mint a borostyánkő, eme recésségnek köszönhetik élénk aranyfényüket, mert a felszín recézete a fénytalálkozás tüneményét idézi elő, és ez okozza az aranyos csillogást. Fizikai neve: interferencia. Az aranyfényű petehéjak azonban nem hasonlíthatnak szőlőkacsra. Honnan eredhet akkor az aranyvenyige meséje? Szőlőműveléskor gyakran bukkantak és bukkannak régészeti leletekre. Minden bizonnyal bronzkori arany spirálisokat találtak valaha egy szőlőben, s mivel ezek valóban emlékeztetnek a szőlőkacsra, azt a téves következtetést vonták le, hogy az arany a szőlőtőkén termett. Énekel-e a haldokló hattyú?Több irodalmi példa és széltében-hosszában használatos szólás szerint a hattyúdal a haldokló hattyú búcsúja az élettől. Aiszkhülosznál olvashatunk erről először; Szókratész szerint a hattyú nem bánatában énekel, hanem dala a túlvilági boldogság előérzete. Ovidius így ír: "végső, bús panaszát haldoklón zengi a hattyú". Mit mond erről a természettudomány? Az énekes hattyúk hangja közelből inkább érdes, átható és nem kellemes hangzású, távolból azonban, kivált ha egyszerre többen szólnak, kellemes csengésű, bár dallamos éneklésnek nem mondható. S ez a válasz nemcsak az eleven hattyú dalára érvényes! Sajnos a haldoklóéra is. Az sem sikoltoz szebben. Ami pedig a hattyú haldoklását illeti: vajon honnan tudhatná szegény madár, hogy mikor csap le rá egy ragadozó? Aggkori gyengeségben talán egyetlen madár sem pusztul el, jóllehet a hattyúfélék a hosszú életű madarak közé tartoznak. Ezek szerint tehát a haldokló hattyú elbűvölő éneke a természettudományi koholmányok világába tartozik. Meg lehet-e halni a liliom illatától?Tudjuk, hogy a zárvatermő növények beporzásában igen nagy szerepet töltenek be a különböző rovarok, sőt az apró testű trópusi madarak is. A virág nemcsak színeivel, hanem illatával is felhívja magára az állatvilág figyelmét. A különböző illatok a virág vagy az egész növény testében elhelyezkedő kis illóolaj-cseppecskékből párolognak szét. Érdekes módon a liliomot nem illata tette népszerűvé. Régen a sült vagy főtt liliomhagyma táplálék volt. Japánban még ma is a csemegék közé tartozik. Elképzelhető-e a liliom illatáról, hogy úgy hat, mint a mérges gázok? Zárt helyiségben belélegezve valóban bódító hatású, és ilyenformán nem ártalmatlan. Olyan esetről azonban, hogy valaki meghalt volna, az orvosi irodalom nem tud. Viszont tény az, hogy vannak úgynevezett túlérzékeny emberek, akik bizonyos illatoktól rosszul lesznek. Ha egy ilyen rosszullét szívrohammal párosul, igen nehéz megállapítani a halál igazi okát. Volt-e özönvíz?Az Özönvízről nemcsak a Bibliában van szó, hanem más régi népek mítoszaiban is. Ebből az következik, hogy az emberi gondolkodás kezdetén történnie kellett valamilyen vízzel kapcsolatos katasztrófának, amely a történelem előtti idők homályába veszett, és ma már csak a mondákban él. Tény az, hogy a mezopotámiai Gilgames eposztól a görög Deukalion és Pyrrha mondán. Platón dialógusain át a ma élő természeti népek mítoszaiig a legkülönbözőbb helyeken jelentkezik a vízözöntörténet. Mit mond erről a tudomány? A földfelszín, a szárazföld és a tengerek elhelyeződése a rég letűnt korszakokban számos jelentős változáson ment keresztül. A triászban a szárazföldek nagyobb kiterjedésűek voltak, mint ma. Az öt világrész még nem különült el. A triász kor végén a tenger hullámai előrenyomultak, a szárazföld feldarabolódott. Ez lett volna az első vízözön? Igen. De ennek emberi lény még nem lehetett szemtanúja, mert ekkoriban a legmagasabb rendű gerincesek a hüllők voltak. Ez az óriási színpad változás még sokszor megismétlődött a Föld történetében. Az ősember először a harmadkor végén, a jégkorszakban tapasztalhatott ilyesmit. Lehűlt a klíma, óriási jégáradatok húzódtak le déli irányba. A Tibeti-fennsíkot, a Pamírt és a Himaláját óriási jégtakaró övezte. Amikor az éghajlat ismét melegebbre fordult, a jégpáncél elolvadt, és Ázsia belsejében óriási beltenger keletkezett. Vizük nagy folyók medreiben tört utat a tenger felé, magával sodorva a jégkorszakbéli állatok, például a mamut csontmaradványait. A beltenger és a Jeges-tenger között kapcsolat keletkezett, így került a Kaszpi-tóba egy fókafaj, mely egyúttal a Jeges-tenger lakója is. Félelmetes arányú változások lehettek ezek. A vizek új elhelyezkedése befolyásolta az emberi nem elterjedését, vándorlásának irányát. A vízözön gondolatát tehát nem száműzhetjük a mesék világába, mert volt a harmadkorban s volt a jégkorszak végén is. A harmadkori vízözönnek ember aligha volt a szemtanúja. A későbbi nagy áradásokat a jégkorszak és az azt követő idők embere végigszenvedte. Ezekre emlékezhetnek vissza az említett mítoszok, és ezt idézheti a bibliai elbeszélés is. Végezetül tehát azt mondhatjuk, hogy a vízözön mondája csak részben bú-alappal, mert a tudomány nem a Földet elborító nagy vízáradatról, hanem csak helybeli, de mindenesetre nagy kiterjedésű elöntésekről szolgáltat bizonyítékokat. Lehetséges-e az, hogy nagy nyári záporok alkalmával békaporontyok, csigák és giliszták is hullanak az égből?Bizony ez lehetséges. Feljegyezték például, hogy 1853. szeptember 10-én Pest fölött hatalmas viharfergeteg vonult át. Utána az ereszcsatornákban rengeteg kis békát és halat találtak, sőt a város két különböző pontján vízisikló is potyogott az égből. Az észak-amerikai Louisiana államban, 1896-ban a felhőkből döglött madarak hullottak, sőt véresőnek is híre terjedt már. A piros festékanyagot tartalmazó moszatokat, vagy a szaharai vörös földet nézte a felhevült képzelet - vérnek. De hát mit jelentenek ezek a csodaesők? Végzetes jóslatot semmi esetre sem. Csupán önmagukat, vagyis egy-egy érdekes meteorológiai tüneményt. Természeti jelenség a haleső, rovareső, békaeső és az összes többi, tehát természeti okuk van... És mi ez az ok? Tudjuk, hogy az eső mindig felszálló légáram szülötte. A nagyon erős esőket heves légmozgás táplálja. Az ilyen függőleges légáram kisebb testeket könnyen felemel és magasra felvisz. Erős légörvények pocsolyákat szívhatnak fel kígyóval, békával, kis halakkal együtt, így aztán érthető, hogy a heves esők alkalmával, mindezek az esővel együtt visszahullnak a földre. Persze mindig csak olyasmi, ami a természetben létezik. Megjegyezzük, az eső után gyakran látható kis békák nem valami "égi jövevények". A nedvességet kedvelő állatok az eső hatására felélénkülnek, és előbújnak rejtekhelyükről. Hullhat-e az égből manna?Bármilyen furcsán hangzik, az égből igenis hullott táplálék, ha nem is kenyér, hát zuzmó. Mi a zuzmó? A zuzmó bizonyos fajta gombák és moszatok együttéléséből álló telepes növény. Többnyire kéregszerű vagy pedig apró bokorhoz, illetve levélhez hasonló bevonatot alkot valaminek a felületén. A zuzmók világában az úgynevezett izlandi zuzmó kenyeret adó növény. Tápláló és erősítő hatására való tekintettel nemcsak étel, hanem orvosság is. Izland szigetén régebben megőrölték, s liszttel keverve kenyeret sütöttek belőle... A déli vidékeken a mannazuzmó hasonló fontosságú növény. Nevét éppen a bibliai csodás táplálék után nyerte. A Krím-félszigeten, Kis-Ázsiában, Perzsiában, Afrika északi részein tömegesen fordul elő. Az elszáradt és a szél által a hegyekről felragadott zuzmó távolabbi vidékeken többnyire eső alkalmával lecsapódik. Olyan, mintha az égből esnék. A tatárok földi kenyérnek nevezik, és kenyeret sütnek belőle. Jóllehet e zuzmó tömegesen fordul elő, hiszen a kirgiz pusztákon, ahol Pallas, a híres természetbúvár fölfedezte, 15 cm vastagságú réteget is alkot a földön, mégsem mindennapi, éppen ezért feltűnő, csodaszerű jelenség a mannaeső. Ez a mannazuzmó azonban éppen nem hasonlít a bibliabeli leírásra. Eszerint a manna olyan nagy, mint a koriander magja, színe fehér, az íze pedig mint a mézes cipóé - a forró napon azonban eltűnik. Egy szentföldi zarándok 1483-ban arról ír, hogy ő is evett mézédes mannát. A manna titkát 1823-ban egy Ehrenberg nevű német botanikus fejtette meg. Szerinte a manna nem más, mint a tamariszkuszbokrok és -fák váladéka, amelyet egyfajta pajzstetűtől megsebzett növények választottak ki. Száz évvel később egy "manna-expedíció" hasonló eredményre jutott. A Sínai-félsziget tamariszkuszon élősködő apró pajzstetűi sajátos, gyantaszerű váladékot izzadnak ki, amelynek színe fehér, nagysága, alakja, mint a koriander magjáé, íze pedig, mint a kikristályosodott mézé. Nappal valóban eltűnik - de nem a nap melegétől olvad el, hanem a hangyák vetik rá magukat mohón az édes szemecskékre. Ezek a hangyák a hűvös éjszakákon mereven pihennek, s csak akkor élednek fel, amikor a hőmérő eléri a plusz 21 fokot, vagyis reggel fél kilenc tájban. Aki tehát korán kel a Sínai-félszigeten, az mannát lel - amely nem az égből hullott alá, de ízletesebb, mint az égből hullt mannazuzmó. Van-e lélekvándorlás?A lélek létezésének hite még a vademberek fejében született meg, olyan jelenségek hatására, mint például az álom. A lélek halál utáni vándorlásának gondolata magától adódott, ha egyszer a lélek fogalma kialakult. Hiszen valamit kellett a lélekkel kezdeni, ha a test elpusztult; kézenfekvő gondolat volt, hogy az ilyen hontalan félek egy állatba, fába, kőbe vagy másik emberbe költözik. A népmesékben is ott él ez a hit. Arany János versének boszorkánya, Vörös Rébék, halála után például varjúvá változott: "Egy varjúból a másikba / Száll a lelke vég né'kül..." Ma is vannak primitív népek, akik azt képzelik, hogy a törzs elhalt öregjeinek lelke nem megy veszendőbe, hanem az újszülöttekbe költözik, s ezért az újszülöttek megkapják az öreg nevét is. Ennek a hitnek a gyermekek nem kis hasznát látják, mert olyan tisztelettel bánnak velük, mintha valóban az elhunyt öregekkel s nem gyermekekkel bajlódnának a szülők. A társadalom fejlődése, az osztályok kialakulása, rendekre, kasztokra tagozódása a lélekvándorlás hitének alakulására is rányomta bélyegét. A buddhizmus például azt tanítja, hogy a lélek a halál után újjászületik, s minden egyes ember sorsa előző életében elkövetett jó és rossz cselekedeteiért szolgáltat igazságot. Ez a nézet a spiritiszták között újra megjelent. Vannak akik azt hirdetik, hogy a lélekvándorlás folytonos tökéletesedéssel jár, a lélek minden újjászületéssel mintegy magasabb osztályba lép. Az ilyen nézetek természetesen csak arra jók, hogy türelemre és megnyugvásra biztassák a szenvedőket és elnyomottakat. Hiszen eszerint minden baj csak büntetés, vezeklés. A halál a szegényeket is azzal kecsegteti, hogy mint gazdagok fognak újjászületni. A lélekvándorlás biztosítja a társadalmi ranglétrán az emelkedést. A lélekvándorlás tehát vallásos, babonás képzelődés csupán, melynek semmi valóságos alapja sincs. Mi az asztaltáncoltatás titka?Jung, a neves svájci pszichológus sokat foglalkozott az úgynevezett okkult jelenségek tudományos felkutatásával. Megállapította, hogy az asztal, ez az élettelen deszkaalkotmány két vagy több ember kapcsolatának kifejezője lehet. Hogy hogyan? Az összeszokott körtagok a kopogtatások kód szignáljaiban úgy olvasnak, mint a távírász a morzejelekben, vagy a börtönök falát kopogtató rabok saját jelbeszéd-rendszereikben. A kopogások megfejtésének tana az úgynevezett tipológia. A type angol szóból ered a kifejezés, melynek magyar megfelelője a jel. A kopogásokat az úgynevezett ideomotorikus, az önkénytelen izommozgások hozzák létre. Lélektani tény, ezt kísérletek igazolják, hogy a kéz és a kar izmainak megfeszülése vagy elernyedése nyomon követi a tudat állapotait, érzelmeinket, gondolatainkat. A szeánsz egy-egy helyzetében jelentősége van annak, hogy a vendégek kezei engedelmesen követik-e a médium mozgatta asztalt, vagy izmaik megfeszülve ellenállnak, így csupán a megragadott asztal mozgásán keresztül a médium, a körvezető kipuhatolhat olyan érzelmi tényezőket, melyeket a "szellemektől" származóknak tüntet fel. Az önkéntelen izommozgások jelrendszerében persze elég nehéz olvasni. Ez éppen olyan tudomány és éppen olyan gyakorlatot kíván, mint a vakok különleges ábécéjének, az úgynevezett Braille-írás domborművecskéinek az ujjakkal történő letapogatása. A vakoknál, különösen a vak süketeknél a tapintás és az izommozgások együttes vibrációs érzéke olyan fejlett, hogy akár zongorára fektetett tenyerükkel érzékelik a zenét, sőt egyes zenedarabokat is felismerhetnek így a hanghullámok keltette rezonanciákból. Mi a spiritizmus?Ákos Károly A miszticizmus lélektana című munkájában olvashatjuk a következőket: A spiritizmus a 19. század közepén keletkezett. 1848-ban az Amerikai Egyesült Államokban élt egy család. Foxék - így hívták őket - házukban különös kopogásokra lettek figyelmesek. Sikerült rávenniük az ismeretlen, titokzatos kopogót egy ábécé használatára. A betűnek sorszámokat adtak. Egy koppanás jelentette az a-t; két kopogás a b-t; három a c-t és így tovább, szép sorjában végig az ábécé összes betűin. Ezzel a módszerrel tudták meg, hogy a kopogás egy halott szellemétől származik, akit a házban gyilkoltak meg valamikor. A "felfedezésnek" óriási sikere lett. A metodisták egy pillanatig sem kételkedtek a történet igazában, és nem gondoltak szédelgésre. Foxék ezen felbátorodva tökéletesítették módszereiket. Egy asztal köré gyűltek, és mozgásba jött lábával kikopogtatták a válaszokat. Ez volt az asztaltáncoltatás divatjának kezdete. Kiderült, hogy "különösen fogékony" személyek, "médiumok" jelenlétében különböző "csodálatos" események is lejátszódnak: bútorok emelkednek fel, idegen eredetű tárgyak kerülnek be a szobába, sőt a szellemek lefényképezhető formában megjelennek a spiritiszta üléseken, az úgynevezett szeánszokon. Azt kell mondanunk, ha ez mind igaz, akkor óriási felfedezést tettek Foxék, és a spiritizmus beláthatatlan jelentőségű tanítás, sőt világnézet, mert hiszen bebizonyítható fényképek segítségével, hogy van egy olyan "túlvilág", ahol a megholtak lelke tovább él, továbbá ezekkel a "szellemekkel" megfelelő módon kapcsolatba lehet jutni, és ennek a műveletnek során a természeti törvények is érvényüket vesztik. A szabadságharc leverése után az 1850-es években nálunk is divatba jött az asztaltáncoltatás. A Bach-korszakból a szellemek világába menekültek inkább, s a meggyötört szívek a hősi csatákban elesettek után sóvárogtak. Egressy Gábor, a nagy színész állítólag Petőfi szellemével került kapcsolatba egy kopogó asztalláb segítségével, s a költő részletesen elmondta volna halálának történetét. Erről Egressy egyik levelében lelkendezve beszámolt Arany Jánosnak is. Most az ő válaszából idézünk, s úgy gondoljuk, véleménye ma is helytálló bírálata a spiritizmus egyik jelenségcsoportjának. Arany nemcsak nagy költő, hanem kitűnő megfigyelő és lélekbúvár is. Így szól az Egressyhez küldött válasza: "Kedves barátom! A szellemekkel való correspondentiát illetőleg én a kételkedők közé tartozom. Azt gondolom, az egész asztalírási folyamat a működő agyában képződik, öntudatlanul. Képek és eszmék állnak elé, s egészíttetnek ki, mint az álomban. Amit legkevésbé hiszek, az a testtől megvált szellem működési képessége: mert hogyan volna a szellem képes olyan tökéletlen műszer által, minő egy asztal vagy bútordarab, nyilatkozni, ha a testnek rendetlen állapota, például a vérnek agyra tolulása, megtompíthatja munkásságát?" Ezt az álláspontot magunkénak vallhatjuk ma is. Lehet-e ujjbeggyel látni?Egy Roza Kuesova nevű leány az 1960-as évek elején nagy hírnévre tett szert azáltal, hogy állítólag látott az ujjbegyével. Sokáig csodálatba ejtette a vizsgálókat, előbb szülővárosában, Nyizsnyij Tagilban, majd Moszkvában azzal, hogy nemcsak látott, hanem olvasott is az ujja hegyével. Bekötötték a szemét, és ezután az ujjai hegyével végigtapogatta a nyomtatott sorokat. Dr. Iszaak Goldberg fiziológus szerint ezúttal olyan különös képesség tűnt fel, amilyenről már a 18. században is beszámoltak, és azóta is jelentkezett már szórványosan. Nem egy leány ugyanúgy vagy még jobban megtette azt, amit Roza. Akadtak olyanok is, akik állítólag vaksötétben olvastak, vagy látták a becsukott könyvben levő képeket. Csakhogy a Roza köré épített kártyavár hamarosan összeomlott. A Lityeraturnaja Gazeta 1965-ben arról számolt be, hogy valójában ügyes csalásról volt szó. Vagy a bekötés előtt, vagy utána, de a szemét mindenképpen használta ez a csodalény. Az ujjbegyeknek kétségtelenül vannak lappangó és fel nem használt képességeik. Gyakran állították, hogy ujjbeggyel, megfelelő gyakorlat esetén, meg lehet különböztetni a színeket, mivel más-más melegséggel sugároznak. Mások el tudták olvasni a nagybetűs nyomtatványokat tapintás útján, mintha az Braille-írás volna. Azt azonban, hogy valaki meglássa, mi van a csukott könyvben, mindig gyanús túlzásnak tekintették. Léteztek-e egyszemű emberek?A kérdést a tévében bemutatott Odüsszeia film Polüphémosza ihlette. Nemcsak nálunk, hanem az antik Hellaszban is feltették ezt a fogas kérdést. Nem kisebb ember, mint Empedoklész, a filozófus i. e. 450 esztendővel. Megoldotta-e az egyszemű óriás Polüphémosz titkát? Ő úgy vélte, igen. Sőt létezésüket is bizonyította. Messina, Palermo és Tarpani környékén egyes barlangokból óriási koponyák kerültek elő, amelyeken a homloktájon egy fekete üreg sötétlett, íme, az egyszemű óriások kétségtelen bizonyítéka! Azonban sem Homérosz, sem Empedoklész nem tudhatta még, hogy ezek nem emberi, hanem állati, sőt ősállati maradványok. Egy kihalt törpeelefánt-fajta koponyái kerültek elő a szicíliai barlangokból. És az egy szem? Amit egy szemnek néztek, nem egyéb, mint az őselefánt orrüregének nyílása. Milyen a garabonciás diák?A népi képzelet a következő vonásokkal ruházza fel: ütött-kopott felleghajtó köpönyegben, könyvvel a hóna alatt, vándorló diákként zörget be a házba, ahol enni kér, kenyeret meg tejet. Ha kérését teljesítik, mégpedig bőséggel, vagyis egész köcsög tejet és szegetlen kenyeret kap, nincs semmi veszedelem. Csak ott fakad baj, ahol nem látják szívesen, ahol ímmel-ámmal vendégelik meg. Ilyenkor előveszi könyvét, amelynek varázsigéire szörnyű sárkány terem elő, a garabonciás hátára pattan, és a levegőbe száll. Amerre elrepül, ott szörnyű vihar támad, s nyomában elpusztulnak a szőlők és a szántóföldek. Vagyis ahogy Csokonai írja a Dorottyában: Már felkerekedvén a vidi pusztáról Vagy a Szent Gellértnek bortermő szirtjéről, Zablás sárkányán a garabonciás deák, már a forgó széltől csikorognak a fák, Ropog a pásztornak kunyhója fedele, Kavarog a vetés, víz habbal tele, Egyebütt csendesség látszik völgyön-hegyen. Csak ott van fergeteg, ahol ő átmegyen... A néprajztudomány kiderítette, hogy a garabonciás diák babonás elképzelése a magyar ősvallás sámán-elemeiből és a középkori, "13 iskolát kijárt" vágáns diákoknak a nép között végzett "varázslásai" nyomán született meg. Maga a garabonciás név pedig feltehetően nem egyéb, mint középkori fekete mágia, a nekromantia szó eltorzult változata. Láthatók-e nappal a csillagok a kutak fenekéről?A csillagok nappal azért nem láthatók normális körülmények között, mert az átvilágított földi légkör fényszórása gátol ebben. Magas hegyeken ellenben, magunk alatt hagyva a légkör sűrű és szennyezettebb rétegeit, még a nappali órákban is meg lehet figyelni a csillagokat, így az 5000 méteres Ararát csúcsáról a legfényesebb csillagok délután két órakor szabad szemmel is láthatók. Az ég színe innen nézve már sötétkék. Más a helyzet azonban a Földünk közelében levő bolygókkal. Kedvező viszonyok mellett ezek nappal is megfigyelhetők. Arago, a nagy fizikus mesélte, hogy egy ízben Napóleon, amikor parádés felvonulást rendezett Párizs utcáin, nagyon megsértődött, mert a tömeg, amelyet megdöbbentett a Vénusz fényes feltűnése délben, nagyobb figyelmet fordított a bolygóra, mint az ő magas személyére. Viszont semmi alapja nincs annak az elterjedt mendemondának, hogy a kutak vagy aknák mélyéről a csillagokat a nappali égen is látni lehet. Kíváncsiak klubja ~ Mióta ismerjük? Honnan tudjuk?Mióta ismerjük? Honnan tudjuk?Mikortól január elseje az év első napja?Mai naptárunk az ősi Babilóniában alakult ki. Fejlett csillagászati ismereteik alapján ők osztották először az esztendőt 12 hónapra, a nappalt és az éjszakát 12-12 órára. Az antik görögöknél is 12 hónap volt. Hekatombeon, Metageitnion, Boedromion stb. De sehol sincs január elseje. Nem is lehet, mert a görög év a hold váltakozása folytán vagy június, vagy július végén kezdődött. A római korba kell mennünk, hogy a kérdésre válaszolhassunk. A legősibb római naptárnak - amelyet Numa király naptárának is neveznek - csak 10 hónapja volt: az év márciusában kezdődött, s decemberében végződött. A hónapok ősi sorrendje: Martius, Aprilis, Maius, Junius, Quinctilis, Sextilis, September, October, November, December. Nem igazodnak pontosan se a hold, se a nap járásához; látszik, hogy ez a naptár parasztok használatára készült, akik a téli hónapokat afféle üresjáratnak tartották. A római köztársaságkori év 12 holdhónapból állt, összesen 355 napból. Ez az év is még márciussal kezdődött, de hónapjaihoz hozzácsapták a januárt és a februárt is. A régi elnevezéseket azonban nem változtatták meg, s így a mai napig is a kilencedik hónapot - hetedik, szeptembernek hívjuk, a tizediket nyolcadiknak és így tovább. I. e. 153-ban a konzulnak addig bizonytalan hivatalba lépési napja január 1-re esett, és ettől kezdve ez lett az esztendő első napja. Az újév rögzítésénél bizonyára közrejátszott az a körülmény is, hogy Janus isten, akiről a januárt elnevezték, a kezdet és a vég ura volt. A köztársaságkori naptár azonban még a holdhónapokra alapult, és az év 355 napból állt. Hogy a holdévet a napévvel összehangolják, február 23-a után egy 22, illetve 23 napos "szökőhónapot" iktattak a kalendáriumba. Ez sem oldotta azonban meg a naptár problémáját: Julius Caesar korára már 90 nappal maradtak le a rómaiak. Caesar azonban szokásos erélyével - és Sosigenes matematikus segítségével - rendet teremtett. Megteremtette a 365 napos évet; a pontatlanságokat minden negyedik évben egy szökőnappal korrigálták. Ezért meg is érdemelte, hogy az ötödiknek nevezett hetedik hónapot, a Quinctilist, róla nevezzék el júliusnak. A következő hónap, a Sextilis Caesar unokaöccséről, az Augustus császár néven ismert Octavianusról kapta nevét. Ki "fedezte fel" a levegőt?"Aiolié szigetére kerültünk ekkoron; ott él Miolosz Hippotadész, aki kedves az égi lakóknak;úszó szép sziget ez; rézfal kanyarog körülöttevégig, büszke, szilárd, s a kopár szirt fut föl az égre...Teljes hónapon át szeretettel látva, kikérdett Trója felől, az akháj gályákról, visszautunkról;én pedig őneki mindentrendjén sorra soroltam.És miután már én kértem, hogy utamra eresszen,s küldjön, nem mondott nemet, és volt gondja utamra.Nyúzva kilencéves marhát, ideadta a bőrét,és a süvítő sok szél útját mind belezárta,mert őt tette Kronosz fia minden szélnek urává,hogy szüntesse vagy indíthassa, ahogy csak akarja..." Bizonyára kitalálták, hogy Odüsszeusszal jártak Aiolosz szigetén. Tolmácsunk Devecseri Gábor volt. Utunk célja az volt, hogy bemutassuk, miként vélekedett az ókori mítosz a levegőről, illetve a szélről. Prózában: Homérosz korában, vagyis 4000 évvel ezelőtt a szeleknek még "királya" volt, kinek szavára egy nagyobbacska marhabőr zsákban megféri valamennyi "légmozgás"... A mitikus világkép mellett, az i. e. 5. században görög földön megjelenik a tudományos világmagyarázat igénye is. Az emberi értelem valami egységes anyagot és okot keres, melyből a világ sokféleségét ésszerűen magyarázhatja. "Mondják, hogy Anaximenész tanítása szerint az összes dolgok őseleme a levegő, amely kiterjedésére nézve végtelen, viszont jellegzetes tulajdonságai folytán meghatározott. Minden a levegő bizonyos fokú sűrűsödése és ritkulása által keletkezik. A mozgás öröktől való..." Így foglalta össze a milétoszi természetbölcselő, az egyik korai görög materialista: Anaximenész tanítását Plutarkhosz... A levegőről alkotott tudományos felfogás ezután évszázadokon át nem sokat változott: őselemnek, kezdettől fogva létező adottságnak tekintették. A középkori "tudományos" vélekedés: a horror vacui-nak nevezett elmélet szerint a természet irtózik az ürességtől, és a teret mindig igyekszik valamivel kitölteni. Emiatt emelkedik fel a víz a szivattyúban... Egy darabig... Mert nagyon hosszú szivattyúcsőben a víz nem tölti ki teljesen a teret, és sohasem emelkedik 13,3 méternél magasabbra! Persze, ez ellentmondott a régi mesterek tanításainak, a "horror vacui" elvének. Ezt az álláspontot egy ifjú olasz tudós, bizonyos Torricelli képviselte - Firenze városában. Megfigyelt és következtetett: a higany 13 és félszer súlyosabb a víznél. Mi következik ebből? Az az erő, amely a vizet a szivattyúcsőben 13,3 m magasságba hagyja emelkedni, a higanyt csupán a vízoszlop 1/13-ad vagy 1/14-ed részének magasságába engedi feljutni. Az elmélet legjobb bizonyítéka a gyakorlat: a kísérlet. Ha egy egy méter hosszú, egy centiméter átmérőjű és egyik végén zárt üvegcsövet higannyal töltünk meg, és egy tálba állítjuk: a higanyoszlop lesüllyed, és az előzetes számításoknak megfelelően 76 cm magasságban áll meg. Mi következik ebből? Az, hogy az az erő, mely a higanyt nem engedi kifolyni a lefelé fordított csőből, és egyensúlyt tart egy 76 cm magas higanyoszloppal, az nem a rejtélyes "horror vacui", hanem egy közvetlenül tapasztalható és lemérhető erő: a levegő nyomása. Torricelli 1643-ban megalkotta a légsúlymérőt, és ezzel kezdetét vette a levegő tudományos fizikai megismerése... A 17. században derült ki, hogy a levegő test; súlya, mérhető nyomása van, mint a fának vagy a vasnak. Ki észlelte először gáz létezését?A 17. század első felében jött rá arra Johann Baptist van Helmont belga orvos, kémikus és fizikus, hogy a levegőn kívül más gázok is vannak. Egyik nagy jelentőségű kísérletében 62 font faszenet hevített zárt edényben, és megállapította, hogy az edény és tartalmának súlya nem változott, annak ellenére, hogy a faszénből mindössze egy font hamu lett. Ebből arra következtetett, hogy 61 font "kötetlen szellemmé" alakult át, amely nem volt képes eltávozni. Hogyan született a nemzetközileg elterjedt "gáz" szavunk? Megfelelő fogalmat keresve, a görög káosz szó mellett kötött ki: "Ezt az eddig ismeretlen szellemet, amelyet sem edényekben felfogni, sem pedig látható alakban átváltoztatni nem lehet, gáznak nevezem." Mások szerint Helmont mintája a flamand gees volt, amelynek jelentése: gőz, pára. Mikor építették az első csónakot?Az ember legkorábbi vízi járműve a tutaj. Az első csónak akkor keletkezhetett, amikor az ember tűz segítségével tovább mélyítette a fatörzs természetes odvát, s az így készült nehézkes járműben bízta magát a vízre. (Az ilyesfajta bödönhajókat évezredeken át használták a halászok, amikor már fejlettebb vízi járműveket is elő tudtak állítani.) A bödönhajók hosszú tengeri utazásra nem voltak alkalmasak - márpedig a Brit szigetekre már a neolit korban vízi úton ruccant át az ember. A könnyű, de ellenálló bőrcsónakokkal a tengerre is merészkedhetett az ember, de mivel régészeti leletekben bukkantak ugyan neolitikus bödönhajókra, bőrcsónakokra azonban nem, a régészek vonakodtak kimondani, hogy az új-kőkor embere már olyan fejlett technikának volt birtokában, hogy tengerjáró "hajókat" építhetett. Skandináviai és írországi sziklarajzok alapján biztosan állíthatjuk: már a középső és új-kőkorban is készítettek öblös, bordás csónakokat, bőrrel bevonva, kettős végű szegély lécekkel, amelyek a viharos tenger hullámverésének is ellenálltak. Sőt - ismerve azt, hogy a paleolitikum embere ügyesen tudta megmunkálni a bőrt, feltehetjük a kérdést: lehetséges, hogy már az ős-kőkor embere is utazott bőrcsónakon? A deszkából ácsolt csónak nehezebb feladat elé állította az őskor "hajóépítőit"; ezt csak bronz- illetve vaseszközök birtokában tudta megoldani. A bőrcsónak azonban görög és római írók tanúsága szerint később is megmaradt a tengeri közlekedésben, s ilyeneken járták be a kora középkorban a tengereket a vállalkozó kedvű ír szerzetesek is. Paul Johnstone A neolit flotta című tanulmányában tárgyalja az őskori hajózás kérdését; megírja, hogy kísérletképpen bőrcsónakon 70 km-nél is nagyobb távolságokat tett meg a viharos tengeren; hasonló nagyságú, modern csónakok számára az ilyesfajta vállalkozás lehetetlen lett volna. Mivel világított az ősember?Az őskorban a legáltalánosabb világítóeszköz a tűzhely tüze volt. Már az őskőkorban feltalálták azonban a hordozható fényforrást, a mécsest is. Franciaországban, a La Mouthe-barlangban találtak a kutatók egy homokkőből készült lapos csészét, amelynek alján valami elszenesedett maszat volt. A vegyészek kielemezték ezt a több mint tízezer esztendős maradványt, és megállapították, hogy valamilyen állati zsiradék égett benne, meg száraz növényi rostokból sodort kanóc. Ez volt tehát az ősember lámpája, amelynek fényénél készítette a híres barlangrajzokat és festményeket. A történelmi Egyiptomban agyagból készült tálacskák szolgáltak mécses gyanánt, olajjal megtöltve, lenvászon kanóccal. A füstölés, kormozódás megakadályozására az olajba sót tettek. A görögök és rómaiak agyagból vagy bronzból készült, domborműves díszítésű mécsesekkel világítottak. Ősi világítóeszköz a fáklya is: legegyszerűbb formája a gyantás fenyőfaszilánk. Az Alpokban hosszú ideig ez volt a fő világítóeszköz, de a homéroszi Görögországban is fáklyával és világító serpenyővel világítottak. A fáklya hátránya, hogy kormoz; előnye azonban, hogy eső, szél sem oltja el, ezért sokáig használták még a szabadban való világításra. A római katonai őrtornyok "fénytávirdája" is szurokfáklyák segítségével működött. A viasz- vagy faggyúgyertyák feltalálását az etruszkoknak tulajdonítják. A gyertya nemcsak a ház világításánál, hanem a kultuszban is fontos szerepet játszott. A barátságos gyertyafény még ma is hozzátartozik az ünnepi asztal hangulatához. Mióta használ az ember kőolajat?A kőolaj régi ismerőse az embernek. Perzsia, Babilónia hatalmas területein, a mai Baku környékén évezredekkel ezelőtt is lángoló nagy naftaforrások fénye színezte vörösre az eget. A múlt század Nyugat-Európájának tudósai nem foglalkoztak a kőolajjal. A gőzgépeket szénnel fűtötték, a városokban gázzal kezdtek világítani. Amerikában pedig csak legyintettek, ha szóba került: Itt nem terem efféle. Így volt ez a 19. század 50-es éveinek elejéig. Ekkor egy Georg Bummel nevű kémikus egy üveg zavaros folyadékot elemeztetett. A szakvélemény szerint olyan folyadék birtokába jutott, amelyből egészen egyszerű módon, kevés költséggel világító olajat, gázt és paraffint lehet előállítani. Bummel megalapította az első petróleumvállalatot, a Rock-Oil céget, feltételezve, hogy Amerikában nagy mennyiségben kell lennie az elemzett minta szerinti folyadékból, amit Titusville városka mellett találtak. Megbízott egy Drake ezredes nevű urat - aki ugyan sosem volt katona, a magas katonai rangot és egyenruhákat saját maga adományozta magának. Ez az agilis kutató - aki korábban a New Heaven-i vasútnál volt kalauz - két évig hiába kutatott Titusville környékén. 1859-ben innen továbbállt, és társult egy Tarentumban lakó kútfúróval, William Smith-szel, hogy együtt kutassanak tovább. 1859. augusztus 27-én kimentek, hogy megnézzék, mi van a fúrással. A 23 m mély kútból fekete színű, sűrű folyadék bugyogott a felszínre, és lassan terjedt, mint valami óriási tintafolt. Vederrel kezdek merni, majd szivattyút állítottak munkába. Az első napon 24 hordó, vagyis több mint 3 tonna olajat adott az első amerikai kút. A pennsylvaniai olajpocsolya hamarosan véres tengerré duzzadt. Háborúk robbantak ki a következő évtizedekben a "lángoló víz" miatt. A monopóliumok világméretű fegyveres összecsapásai mellett a tudományos csetepatékra is sor került abban a kérdésben, hogyan került a föld mélyére a kőolaj. Az iskolában úgy tanultuk: a kőolaj tengeri állatok maradványaiból vagy növények bomlásából, illetve mindkettőből származhat. A tengereket benépesítő élőlények valamilyen ok következtében tömegesen elpusztultak. Testüket először laza iszapréteg temette be, amelyre évmilliók folyamán szilárd fedőrétegek települtek. A nagy nyomás, a mélységekben uralkodó magas hőmérséklet, valamint bizonyos baktériumok hatása következtében az elpusztult szervezetek lassan olajjá és gázzá alakultak át. Egy másik elmélet szerint a kőolaj szervetlen anyagokból, fémkarbidokból keletkezik. Ez az elképzelés azonban hibás, a kőolajban ugyanis olyan vegyületeket találtak, melyek a levél festékanyagához, a klorofillhoz hasonlítanak. Más összetevői a vér festőanyagára, a hemoglobinra emlékeztetnek. Ezek a vegyületek azonban 250 °C körül elbomlanak, a karbidelmélet viszont ilyen hőmérsékletre épül. A szerves eredet tehát bizonyítottnak vehető. A folyamat világossá válik, ha az élet keletkezéséről szóló mai elméleteket is figyelembe vesszük. Ezek szerint volt egy "kőolajkorszak", mely részben életre nem támadt szerves anyagokat produkált, vagy olyan primitív szervezetű élőlényeket fejlesztett ki, melyek később kiléptek a fejlődési sorból. Az új elmélet szerint tehát a kőolaj szerves anyagból jött létre, de ez az anyag az élet keletkezésének egyik hulladéka csupán. Mióta üvegezik az ablakot?Az ablaknyílás bevonásának gondja egyidős a letelepüléssel. A sövényből font, zsúppal kötött, illetve a deszkás ablak a mérges időt kívül rekesztette ugyan, az épület belsejét azonban sötétség borította. Télen a lakóhelyiséget csak a tűzhely fénye világította be. Az ablak üvegezését a római korban találták föl. Pompejiben 2 cm vastag, bronzba foglalt ablaküveg maradt fenn. A nagy üvegtáblák készítése azonban nagyon körülményes volt. I. sz. 100 körül a galliai Julius Alexander üveggyáros technikusa, egy bizonyos Caius jött rá, hogy kisebb, hengerelt üvegtáblácskákat farácsozat segítségével lehet ablakba foglalni. Gallia marad a római birodalom bukása után is az üveggyártás központja: a 7. században a frankok földjéről hozatnak üvegeseket az angliai templomok ablakozására. Még fél évezreddel később sem általános azonban a templomok ablakainak üvegezése. A másik korai változat a lantornás ablak volt. A lantorna vékony marhabőrből vagyis hártyából készült, jól átitatták olajjal, így tartósnak, de költségesnek bizonyult. Ezért a 14. század közepétől kezdve, miután a papírt megismertük, szívesebben használtak a hártya helyett sokkal olcsóbb papírt. A hagyományos japán házak ablaka ma is papírból van; az időjárás viszontagságaitól az előreugró eresz védi meg. Persze ezt a papírt is beolajozták, mint a lantornát. A lantornás ablak sokáig tartotta magát. A szegényebb helyeken még a 19. század végén is ráfanyalodtak. Érdemes megemlíteni, mert nem sokfelé dicsekedhetnek hasonlóval, hogy egy ilyen ablakpapírdarab 1538-ból ránk maradt, Bornemissza Pál püspök írja Batthyány Kristófhoz: "Többet írok vala, ha papirosom leszen vala. Ezt is az ablakról vettem le az éjjel." Az első üvegesek Nagy Lajos király korában települhettek át Itáliából Magyarországra. 1418-ból János és Miklós mester nevét ismerjük Bártfáról, 1438-ból Antal mesterét Budáról. Az első magyar üveghuta 1525 körül kezdett termelni a diósgyőri völgyben. Mikortól használunk papírtapétát?A papírtapéta őshazája valószínűleg a papír őshazája - Kína. Hogy Európába Kínából került-e a faldíszítésnek ez a módszere, az kérdéses. Vannak ugyanis, akik a színes nyomatokkal díszített vászontapétából eredeztetik. Efféléket már a 14. század közepén használtak. Piros, sárga színezésű, vagy éppen a fal erezetét utánzó pergamen tapétákat a melki apátság könyvtárában találhatunk 1425-ből. A tapéta azért ma elsősorban mégis papírtapéta. Első adatunk Franciaországból származik, 1586-ból. Itt főleg a 17. század során vált divatossá a papírtapéta. Európa-szerte viszont csak a 18. század során terjedt el. Mióta kürt a posta jelvénye?A postakürtnek a múltban igen fontos szerepe volt. Ugyanis a rossz utakon, különösen sáros időben nagy jelentősége volt a szembejövő kocsi kitérésének. A postakürt által adott jelzésekre valamennyi szembejövő járműnek ki kellett térnie az útból, s bizony gyakran előfordult, hogy a kitérő kocsi kereke agyig süppedt a sárba. A kürt által adott jelzések tehát a posta gyors közlekedését biztosították. Később azt a célt is szolgálták, hogy a legközelebbi állomást figyelmeztessék az érkező járatra, egyúttal felhívták a közönség figyelmét a posta érkezésére és indulására is. Az egyszerű kürtjelek az idők folyamán melódiákká váltak. A magyar- illetve osztrák postánál használatos kürtjeleket Haydn szerzette. Mikor állították az első hirdetőoszlopot?A hirdetőoszlop a múlt század közepe táján "született". Létét egy pozsonyi nyomdásznak: Litfass Ernőnek köszönheti. Ő utána nevezik Németországban Litfass-oszlopnak. Litfass Sopronban, majd Bécsben volt nyomdászsegéd, később pedig Naumburgban, majd Berlinben alapított saját nyomdát. Naumburgban állította fel a piac közepén az első, kőből készült hirdetőoszlopot, amelyen eleinte csak saját nyomdájának árait tette közzé. Ennek az oszlopnak oly nagy sikere volt, hogy rövidesen az egész Német-, majd Franciaországban is elterjedt. Az utcai hirdetések nyomai az ókori Rómától maradtak fenn. Ezeket albumoknak nevezték, és az "albus", fehér jelentésű melléknévből származott. Értesítések közhírré tételére falrészeket fehérre meszeltek és azokra fekete, vagy piros betűkkel festették a hirdetményeket. Egy Pompeiben kiásott ház falán ez olvasható: Ex hinc viatoriens ... vagyis magyarul: Vándor, haladj innen a 12. toronyig, ott Sarinusnak bormérése van. Látogasd meg azt. Üdv veled! (Ez igazán kedves, sőt finom hangú reklám...) Témánk kiegészítésül bemutatjuk Móricz Zsigmond véleményét a reklámról: "Hiszen még a pap se szégyelli, hogy meghúzassa a harangot, hogy az emberek megtudják, hogy most lesz az istentisztelet. És felállítják az útfélen a kereszteket, mint a vallás hirdetőoszlopait, vagy ahogy Karinthy mondja, az égen a hold és a csillagok az Úristen fényreklámjai az éjszakában. Hát ha még az Úristen se szégyelli tudomásul hozni az embereknek, hogy íme, itt van az ő boltja, a mindenség, a legjobb világ minden világok között: akkor az én kormányom szégyellje? meg az én kiadóm ne mívelje? vagy én magam mindent meg ne tegyek, hogy az emberek megtudják, hogy van valami eladni valóm? S hogy ez az eladni való minden eladni valók közt a legjobb és legeladnivalóbb?... Úgy gondolom, hogy akik a reklám kérdésével foglalkoznak, ebből kell, hogy kiinduljanak: az emberiség általános művelésébe kell bekapcsolódni. Ha az általános műveltség bizonyos fokra ér, akkor már a reklámnak nem kell csábítónak és félrevezetőnek, csak felvilágosítónak és értesítőnek lenni... Egy ilyen nagyszabású és kulturális célú reklám szolgálatában aztán az írók és művészek is megtalálhatják azt a szerepet, amely nem volna dehonesztáló reájuk. Ugyanis a művész az örök szépnek, az örök értéknek a képviselője és sohasem a pillanatnyi haszoné..." Úgy gondoljuk: Móricz Zsigmond véleményét könnyen elfogadhatja mindenki. Mióta számozzák a házakat?"- Mint magyar nemes: tiltakozom! Igenis, tiltakozom! Ősi kúriám falát nem fogjátok holmi számokkal összefirkálni! - Urambátyánknak nincsen igaza! II. József is számot íratott a bécsi Burgra! - Ő megteheti, mert nem magyar úr! Csak kalapos király! Egy nemesembert nem lehet megszámozni, mint egy birkát! Ez nem áll az alkotmányban... Nincs a Hármaskönyvben... - De urambátyám, 1785-öt mutat a kalendárium... - Elég baj az! Bezzeg másképpen volt a régi szép időkben..." És így tovább és így tovább... így füstölögtek a nemesurak, mikor II. József korában nemesi portájuk kapuja fölé három hüvelyk nagyságú, fekete számot festettek a biztosok. Mert Magyarországon, a népszámlálással párhuzamosan, ekkor rendelték el első ízben valamennyi ház megjelölését. Hát akkor hogy tájékozódtak régen az emberek a városokban számozott házak, utcanévtáblák nélkül? Bizony, kissé nehézkesen: templomok vagy a boltok, fogadók, vendéglők cégérei szerint igazodtak el. A cégérek még a múlt században is fontos útbaigazításul szolgáltak különösen az írni-olvasni nem tudó falusiak számára. A pesti Aranykéz utca vagy Dob utca (régen Három dob utca) még ma is őrzik a régi cégérek emlékét. Mikor rendezték az első kiállítást?Az antik görögök voltak az első kiállításrendezők. A legelső képkiállítás az ókori Korinthoszban volt, ahol Parrhaszioszt - Bakkhoszt ábrázoló festményéért - megkoszorúzták. Athénban a festők műveit nyilvános helyeken állították ki, s a közönség nagy érdeklődéssel vett részt a bírálatban. A híres Apellesz is nyilvános bírálatra bocsátotta eladásra szánt festményeit, s azok mögé rejtőzve leste a közönség megjegyzéseit. Mint a monda megőrizte, előnyére használta föl egy egyszerű varga bírálatát is, ki a művész által festett hímes cipőkön talált némi kivetnivalót... Az első céhremek-kiállítás dicsősége Nürnberg városának jut, 1569-ben. Az első műkiállítás az 1763. esztendőre esik, és fő célja Pompadour márkiné szeszélyeinek kiszolgálása volt. Az első általános iparkiállítás 1789. szeptember 18-án nyílt meg a párizsi Mars-mezőn. Fő célja az volt, hogy felmérje a francia ipar akkori helyzetét, és megjelölje a fejlesztésben a tennivalókat. Ez volt a világ első kiállítása egyébként, ahol maga az állam is képviseltette magát. Az akkori mértékeket, súlyokat, porcelánt és versailles-i fegyvereket mutatták be "hivatalosan". Magyarországon 1842-ben tartották meg az Első Magyar Iparmű kiállítást; az erről szóló Jelentés 1843-ban jelent meg Kossuth Lajos tollából. Mikor alakult az első utazási iroda?"- Tisztelt munkatársaim! Jól tudjátok, hogy az ital, az alkohol milyen pusztításokat végez sorainkban! Látjátok, nap mint nap hogyan hullanak szét a pálinkás pohár szenvedélye miatt a családok, hogyan válnak reszketeg kezű, beteg emberekké az életerős ifjak... Fel kell vennünk tehát a harcot a gyilkossal, a gyilkos szesz mérgeivel! Minden eszközzel küzdeni kell, hogy a munkás kezéből kiüssük a bütyköst! Ezért szövetségünk elhatározta, hogy még ez évben, 1841 folyamán Loughborough-ban antialkoholista ünnepélyt rendez"... "- Könnyen beszél Mr. Cook... De mit szóljanak a többiek?... Loughborough messze van! Hogyan jutunk mi oda? Sok pénzbe kerül az ilyen utazgatás, meg sok gondba." "- Javaslom, hogy béreljünk ki erre a célra egy egész vonatot a vasúttársaságtól, így kényelmesebb lesz az utazás, elmaradnak az átszállások, a költség is csökkeni fog. Amennyiben tiszteli munkás társaim a loughborough-i antialkoholista ünnepély szervezésével megbíznak, elvállalom az utazás lebonyolítását is..." Így kezdődött 1841-ben. És 1843-ban Mr. Cook a londoni Fleet Street-en megnyitotta a világ első utazási irodáját. Az újszerű cég néhány év alatt fogalommá vált. Császárok is igénybe vették szolgáltatásait. Vilmos német császár jeruzsálemi utazását és bevonulását a Cook céggel rendeztette meg. Azóta az utazási irodák százai hozzák, viszik jó pénzért a világot látni vágyó utasokat. Mikor nyílt meg Magyarországon az első nyilvános képzőművészeti gyűjtemény?Balkay Pál egri rajztanár és festő, 1820-ban egy allegorikus vonatkozású festményét ajándékozta a Nemzeti Múzeumnak - "A Tudományok és a Szép Mesterségek" volt a kép címe -, ő javasolta 1822-ben egy nyilvános képtár alapítását. Csehországi példára hivatkozott, ahol létesítettek egy olyan múzeumot, amelyben a remekművek tulajdonosai, tulajdonjoguk fenntartásával közszemlére helyezték el képeiket és szobraikat. Balkay javaslata azonban csupán "jámbor szándék" maradt. A 19. század első évtizedének legjelentősebb magánkézben levő pest-budai műgyűjteménye Brunszvik országbíróé volt. Az élő művészet nem szerepelt ugyan ebben a gyűjteményben, a régi európai művészet azonban annál gazdagabban. Ha az egykorú leírásban szereplő Leonardo, Raffaello, Dürer, Holbein és Rembrandt műveket nem tekinthetjük is kétségtelenül eredetieknek, feltételezhetően jó másolatok voltak. Az olasz festmények zömétől, a németalföldi és német festmények egyrészétől az eredetiséget valószínűleg nem kell elvitatnunk. Számban és értékben a Brunszvik gyűjteménynél jelentősebb volt a budai királyi palotában elhelyezett gyűjtemény. 1784-ben, amikor Albert főherceg és felesége, Krisztina Németalföldre költözött, a pozsonyi vár festményeit részben Bécsbe, részben Budára szállították. A budai királyi palotába 680 kép került, köztük olyan kimagasló művészek alkotásai, mint Palma Vecchio, Giorgione, Lorenzo Lotto, Dürer, Lucas Cranach. E gyűjteménynek Buda és Pest művészi életében, a művészi érdeklődés felkeltésében a nyilvánosság hiánya miatt nem volt szerepe... A Képcsarnok létrehozására 1845-ben Kubinyi Ágostonnak, a Nemzeti Múzeum igazgatójának indítványára egyesület alakult. Egy év alatt több mint 12 000 forintot gyűjtöttek össze és ezt kellett volna vásárlásra fordítani a József nádorról elnevezett Nemzeti Képcsarnok számára. A múzeum anyagának gyarapításában részt vett a pesti polgárság is, Barabás Miklós, a híres festőművész "Vándorló oláh család" című képét ajándékozta a Képcsarnoknak. Mióta használnak ceruzát írásra?Az ókorban és a korai középkorban a pergamenlapok megvonalazására kerek ólomlapocskákat használtak fel. A mai ceruza elődje csak a 12. század során tűnt fel, ez az ún. Silberstift volt, vagyis ón és ólom keverékéből öntött rudacska... Az első, igazi ceruzák, pontosabban szólva, grafitból hasított írórudacskák 1500 körül születtek, Angliában. Néhány évvel később mozgatható fahüvelybe szorították a grafitot. Természetes ezek után, hogy az első ceruzagyár is Angliában működött. A Cumberlandi hegységben levő államilag művelt Borrowdale-i grafitbánya 1565 óta állított elő ceruzákat. Ezt csak mint készárut szállíthatták külföldre, a nyers grafit exportja tilos volt! Az európai grafitlelőhelyek kezdtek azonban kimerülni. Csak a 19. század során tártak fel újabb bányákat Szibériában és Ceylonban. Szükséges volt, hogy a megmaradt készletekkel takarékoskodjanak. A tiszta grafitot a különféle sajtolt grafitkeverékek kezdték felváltani. A modern ceruzagyártást egy Conté nevű mechanikus indította meg Párizsban, 1790-ben, vele egy időben pedig a bécsi Hardtmuth kezdte a különböző keménységi fokozatú ceruzák előállítását... Minél több agyagot kevertek a grafitbélbe, annál keményebb ceruzát nyertek. Ki találta fel a gyorsírást?A gyorsírás nyomai már az ókori görög világban is feltűnnek. Tőlük vették át a rómaiak. Az első, név szerint ismert hivatásos gyorsíró Marcus Tullius Tiro, Cicerónak, a híres szónoknak rabszolgája volt. Cicero neki diktálta beszédeit, s ő, hogy ura gyorsan pergő szavait rögzíthesse, a betűket, sőt a szótagokat is rövidítésjelekkel karcolta a viasztáblájára. Mindez több mint 1900 esztendővel ezelőtt történt. A gyorsírás művészete ettől kezdve egyre fejlődött. A 4. században Ausonius latin költő még verset is írt a gyorsírójához. Az első magyar gyorsírók Hunyadi János harcostársának, Kapisztrán Jánosnak beszédeit jegyezték a 15. század derekán; természetesen a középkori latinságban kialakult rövidítési jeleket használták. Az első magyar gyorsírási rendszert 1820-ban alkotta meg Gáti István. Ekkor jelent meg ugyanis a sztenográfiának első könyve: a tachygraphia, vagy szapora írás módja. A "szapora írás" fontossága azután egyre nőtt nálunk is. A reformkor országgyűlésem már ott ültek az első hivatásos gyorsírók. "Szaporaságban" ma már a percenkénti 500 szótag körül járunk - természetesen az új magyar egységes gyorsírási rendszer segítségével. Nálunk hosszú ideig a Gabelsberger-Markovits rendszer volt a legelterjedtebb. Érdekes, hogy Franz Xaver Gabelsberger (1789-1849) 1841-ben maga akarta áttenni gyorsírási rendszerét magyar nyelvre, de ennek megvalósítása két évtizeddel később Markovits Ivánra maradt. Radnai Béla egységes magyar gyorsírását a Tanácsköztársaság idején vezették be. Mióta ismerik a budai "Hunyadi János" keserűvizet?A Fekete Kutyához címzett Váci utcai posztókereskedés, ez a szolid, jól menő üzlet a kőszegi születésű Saxlehner András tulajdona volt. Hűséges vevői közé tartozott többek között egy Bayer József nevű budaörsi paraszt-szabó. Bayer mester egy alkalommal elpanaszolta, hogy a kelenföldi telkén ásott kútban ihatatlan víz fakadt föl. Saxlehner, aki vevőinek ügyes-bajos dolgaikban is segítségére volt, azonnal felfigyelt a hallottakra. Indokolt is volt ez a nagy érdeklődés, mert hiszen a budai Erzsébet keserűvízforrás (a jelenlegi Tétényi úti kórház területén) már 1853-tól kezdve szép hasznot hajtott tulajdonosainak. Egy-két vegyelemzés után kiderült, hogy rendkívül értékes szulfáttartalmú gyógyvíz került elő, s az örsödi lapályon van a világ egyik leggazdagabb keserűvíztelepe. A fürge eszű és tőkeerős Saxlehner sürgősen megvásárolta a kis budai szabó kincses telkét, a környéken újabb területeket szerzett, úgy, hogy nemsokára 80 holdon 184 kút ontotta a gyógyvizet és a busás hasznot. Párizsban divattá lett aperitifként budai keserűvizet inni, Indiába hajórakományok vitték a Saxlehner-forrás vizét, melyet a "békebeli milliomossá" hatalmasodott világcég főnöke - hű magyar szívét bizonyítandó - Hunyadi Jánosról keresztelt el. A nagy siker után Örsödön és Őrmezőn egyre szaporodtak a foglalások. A Ferenc József mellett feltűnt a Széchenyi- és Deák Ferenc-forrás és az Apenta-telep is. S a világ immár száz esztendeje issza a kelenföldi lapály szulfátos vizét. Mikor és hol kezdték az állampolgárok nyilvántartását?A népszámlálások már az első írásos feljegyzések szerint is szokásosak voltak. Történetük nagyjából egybeesik az állami élet kialakulásával, s alapjuk, kiváltó okuk: a kötelező katonáskodás és az adófizetés. Tudjuk, hogy időszámításunk kezdetén a lakosságról adókivetés céljából pontos jegyzéket vezettek. A halálesetekről az elhunytak hozzátartozóinak kellett jelentést tenniük, s ennek saját érdekükben pontosan eleget is tettek, hogy az illető nevét az adójegyzékből töröltethessék. A római császárkorban 14 évenként "censust" tartottak adóösszeírás céljából. Ilyenkor a lakosságot felszólították, hogy mindenki térjen vissza saját kerületébe. Ismerjük Gaius Vibius Maximusnak, Egyiptom helytartójának 104-ben kelt rendeletét. Eszerint: "Minthogy a ház szerinti összeírás esedékessé vált, szükséges, hogy mindazoknak, akik bármilyen oknál fogva távol vannak kerületükből, hírül adassák, térjenek vissza tűzhelyeikhez, hogy egyrészt a szokásos összeírási eljárásnak eleget tegyenek, másrészt a szokott földművelési munkáikat folytathassák." A rendelet kimondja azt is, hogy megszegése jogsértést jelent, tehát büntetést von maga után. Úgy látszik, hogy a lakosság nyilvántartását illetően is a pénzé volt az első szó. No meg a katonáskodásé. Az anyakönyvek vezetése először egyházi feladat volt; a házassági anyakönyveket a tridenti zsinat 1545-ben rendelte el. Ugyanekkor vezették be a keresztelési anyakönyveket is. Az állam a lakosság személyi nyilvántartását általában a 19. században vállalta magára. Ez már a polgári forradalmak hatására történt. Ugyanakkor azonban egyre több vonatkozásban nyilvántartásba veszik az állam polgárait. A személyi nyilvántartások egész sora alakult ki az anyakönyvektől kezdve az iparjogosítványokon, erkölcsrendészeti nyilvántartásokon, cégjelzéseken, telekkönyveken át az anyakönyvek után másik általános, mindenkire kiterjedő rendőri lakásbejelentésekig. A rendőri bejelentés is a 19. században vált egyre általánosabbá, fokozatosan, először a nagyobb világvárosokban. Budapesten 1879-ben vezették be, mégpedig olyan jelentőséget tulajdonítva a rendőri bejelentő hivatalnak, hogy törvényt alkottak róla. A törvény indokolásában természetesen a bécsi bejelentő hivatalra hivatkoztak. Jellemző azonban, hogy az indoklás szerint a rendőri bejelentés kötelezővé tételét elsősorban a honvédelmi miniszter és a pénzügyminiszter sürgette, ami mutatja, hogy történelmileg is hogyan alakult ki. Mióta vannak katonai rendfokozatok?A katonai vezetők különféle elnevezései szinte egyidősek a hadsereggel. Ez természetes is, hiszen a szervezett harchoz vezetők is szükségesek. Ezek a vezetők azonban a 18. századig nem tekinthetők a modern tisztikar elődeinek. Kik voltak az ősi hadseregek parancsnokai? Nem a mai értelemben vett hivatásos katonák, hanem a nemzetség vagy törzs vezetői. A barbár társadalom viszonyai között nem speciális katonai ismeretekre, hanem elsősorban tekintélyre volt szükség. Az első katonai szakemberek az ókori Kelet, majd később a görög városállamok seregeinél tűnnek fel. Valójában azonban a római hadseregben jelennek meg először szervezetten a különböző típusú katonai vezetők. Tőlük származik az officiális, vagyis a tiszt fogalma. Tehát náluk voltak az első officérek. Az officiális szó azt jelenti, hogy az illető valamilyen megbízatást, officiumot kapott. Ez lehetett katonai és polgári jellegű is. Rómában a hadsereg vezetői hosszú időn át az állam polgári vezetői voltak. A consulok, proconsulok, praetorok, katonai tribunusok alkották a "vezérkart". Az alsóbb parancsnokok a közkatonák soraiból emelkedtek ki. A decurióból, vagyis a tizedesből és a centurióból, azaz a századosból azonban sohasem vált - hadvezér. Ehhez kevés volt a politikai súlyuk. Összefoglalóul néhány felvilágosítás a sarzsikról: A marsall, korunknak ez a jelentős katonai méltósága eredetileg azt jelentette, hogy marescallus, vagyis lovászlegény. A hajdani lovászlegény tehát óriási karriert futott be, míg végre kezébe vehette a marsallbotot. A hadnagy az Árpád-kori királyok alatt még a törzs vagy nemzetség katonai vezetőjét jelöli. A had szavunk ugyanis eredeti jelentésben nemzetséget jelentett. A 16-17. században kezdik alkalmazni alacsonyabb rangú tiszt megjelölésére. A hadnagyot tehát tulajdonképpen - lefokozta az idő. Ugyanez történt vele idegenben is... A Leutnant a hajdani időkben locumtenenset, vagyis helytartót jelentett. Az ezredes aránylag friss keletű fogalom. Először a 16. század derekán találkozunk velük Franciaországban. A colonel egy columna, hadoszlop, vagyis egy ezred parancsnoka volt. A ma is használatos rendfokozatok a 18. és 19. században jelentek meg. A hivatásos tiszt először a feudális hadseregek tüzérségénél és műszaki alakulatainál tűnik fel, ahol nemcsak a nemesi származás, hanem elsősorban szakértelem kellett. Később a francia polgári forradalom és az Európa több országában végbemenő hadseregreform megteremtette az állandó hadsereget a maga hivatásos tisztikarával együtt. Létrejöttek, illetve általánossá váltak a hadsereg különböző alegységei, és ennek megfelelően kialakult a tiszti rendfokozatok ma is használt rendszere. A rendfokozatok elnevezése minden hadseregben többé-kevésbé azonos. Az angolok használják például a nálunk ismeretlen dandártábornok elnevezést. Ez még nem tartozik a tábornokok közé. Több hadsereg nem ismeri például a főhadnagy elnevezést sem. A kétcsillagos tiszt a franciáknál hadnagy, az egycsillagos - alhadnagy. Mindez azonban nem utal lényeges különbségekre. Miért a dicsőség jelképe a babérkoszorú?Daphne rátartós nimfa volt, aki minden hódolóját visszautasította. Apollón a szerelemtől égve üldözőbe vette, és már-már elérte a jajveszékelő leányt, de akkor anyja, a Föld, Gaia elsüllyesztette, és helyébe egy babérfát növesztett, illetőleg magát a lányt babérfává varázsolta. Apollón bosszúja Daphnét örökzöld babérrá változtatta, és a szép nimfa a növényekben is tovább élt. Ettől kezdve Apollón és a babér elválaszthatatlanok lettek. A fa minden tulajdonságát az istentől kölcsönözte, és Apollón papjainak szertartásaiban mindig szerepelt a babér. Fejükön babérkoszorút hordtak, és éjszakára a párnájuk alá is bedugták, mert segítségükkel álmaikban is megjelent a jövő. Amikor jóslataikat előadták, kezükben babérágat tartottak, és bogyóját rágcsálták. Ha Apollónnak kedves áldozatot akartak bemutatni, akkor babérfát égettek. Az égő babér elmondta nekik eljövendő sorsukat. A csendes tűz rossz előjel volt, de erős, pattogó lángjai boldog időket sejttettek. A babért akkor ismerhetjük meg igazán, ha Apollónt ismerjük. Apollón volt a lant és a költészet istene; ezért került babérkoszorú a költők fejére. Apollón volt a bűnbocsánat istene, így lett a babér a bűnbocsánat jelképe. A római katona babérággal törölte le véres kardját, hogy istenei megbékéljenek. Mióta vannak kitüntetések?A kitüntetések hagyományos múltra tekinthetnek vissza. Hűséget, kiváló szolgálatokat, vitézi tetteket már az ókorban is jutalmaztak cím, díszfegyver, nyaklánc adományozásával. Bár tartalmilag a kitüntetések ezeket a hagyományokat követték, a kitüntetések mai formája a középkori lovagrendek jelvényeiből alakult ki. Ennek következményeként a kitüntetések, helyesebben érdemrendek általában a kereszt valamilyen díszített formáját követték, és gyakran vallásos elnevezéseik voltak, mint pl. az orosz Szent Anna-rend, a görög Megváltó-rend, a Máltai lovagrend. A feudális hagyományokat rövid időre és első ízben a Rákóczi-szabadságharc törte meg. Mint forrásaink tanúsítják, a fejedelem ezüst emlékérmeit nemcsak ajándékul és emlékül osztogatta, hanem kitüntetésként is. Így pl. a Stahremberg császári altábornagyot fogságba ejtő Bornemissza őrmestert hadnaggyá való előléptetésén kívül emlékéremmel is kitüntette. Ezzel az érdemrendek után megjelent a magyar történelem első, modern értelemben vett hadi kitüntetése. A kitüntetett nem előkelő tiszt, nemesúr, hanem a népből kikerült őrmester volt. A Rákóczi-szabadságharc leverése után ez a kezdeményezés hosszú időre feledésbe ment. II. József emelte törvényerőre a régi hagyományokat megváltoztató új szokást, és alapította meg arany és ezüst fokozatban a vitézségi érmet, vagy ahogy rendeletében nevezte: a Tisztesség jelét. 1848. augusztus 1-én Mészáros Lázár hadügyminiszter kitartásra buzdítva a honvédséget, megemlítette, hogy akik a haza védelmében kitüntetik magukat, azokat a haza "magyar jellel" fogja díszíteni. Mivel azonban egy katonai érdemrend elkészítése hosszú időt vett volna igénybe, ideiglenesen helyette egyszerűbb érdemjeleket bocsátottak ki három osztályban. Ezek közül az első osztályúból mindössze három darab ismeretes. Az egyiket Bem József kapta sikeres erdélyi hadműveleteiért. A másikat Görgeynek adományozták Budavár bevételéért. A harmadikat Schulz Bódog ezredes dandárparancsnok kapta, aki vitézségéért katonáitól a Bátori előnevet érdemelte ki. 1919 nyarán a Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege élethalálharcot vívott az ország megvédéséért, a proletár hatalom fenntartásáért. A Tanácsköztársaság eltiltotta a korábbi, polgári rend szolgálatában szerzett kitüntetések viselését, majd a Hadügyi Népbiztosság 1919. június 19-i rendeletével kimondta, hogy a Tanácsköztársaság mindazokat, akik a proletariátus diadaláért és a proletár hazáért az imperialista és a kapitalista ellenség ellen folytatott nehéz harcokban személyes bátorságukkal és önfeláldozásukkal vagy vezetői érdemeikkel különösen kitűntek, látható jellel is jutalmazni óhajtja. A Tanácsköztársaság megdöntése miatt azonban csak a rendelet született meg, kivitelezésre nem került sor. Egy érdekes kitüntetést azonban ismerünk: Szamuely Tibor Hamburger Józsefnek jó kiképző és szervező munkája elismeréséül vörös csillagot adományozott. A kitüntetések történetének e vázlatos összefoglalását egy Mikszáth Kálmánról szóló anekdotikus történettel egészítjük ki: Amikor Vilmos német császár ifjúkorában Budapesten járt, hálából a szép fogadtatásért, több előkelőséget magas kitüntetéssel ajándékozott meg. Efféle érdemrendhez jutott Mikszáth Kálmán is, aki akkoriban az Újságírók Egyesületének elnöke volt. Kis idő múltán két tagtársa felkereste az írót, hogy gratuláljon a megtiszteltetéshez. Mikszáth feketét hozatott az uraknak, a maga kedves modorában anekdotázgatott, tréfálkozott velük. Csak a császári kitüntetésről nem ejtett szót. Végre az egyik vendég megkérte: "Ugyan, elnök úr, ha már itt vagyunk, tessék megmutatni azt a kitüntetést!" Erre Mikszáth átkiáltott a szomszédos gyermekszobába: "Dada! Hozza be, kérem, azt a német érdemrendet!" A pirospozsgás asszonyság kisvártatva jelentette: "Nem lehet, képviselő úr!" - "Nem lehet?" - "A Bercike nem akarja ideadni!" A vendégek erre a gyermekszobába mentek. Ott függött az érdemkereszt Bercike játékbáránya nyakában. Szalagja kissé meggyűrődött, a zománc itt-ott megsérült rajta, Mikszáth meg csak mosolygott, mosolygott... Miért kell a katonáknak egyszerre lépniök?Már a spártai hadoszlopok is a zene hangjára meneteltek, s ez a tény arra utal, hogy alighanem egyszerre is léptek. Tehát a görögök - talán... A rómaiak már bizonyosan. A légiók gyalogosan egyszerre léptek... A középkorban viszont ez a szokás feledésbe ment. Az újkor elején kezd ismét gyakorlatba jönni, feltehetően legelőször a svájciaknál, majd a spanyol hadseregnél 1568-ban. Igen ám, de miért? Mi az oka, mi a célja ennek a katonás "egyöntetűségnek"? Egy 17. század eleji forrás szerint a "fennkölt lelkűek szemének gyönyörködtetése". Tehát körülbelül azt a szerepet töltötte be, mint manapság a díszlépés... Hosszabb meneteléseknél, vagy útközben nem alkalmazták... Széles körű bevezetése összefügg a katonai kiképzés elmélyítésével, a katonai tudomány új alapokra helyezésével, amikor már célja nemcsak a gyönyörködtetés lesz, hanem általa nagyobb egyöntetűséget és szilárdságot próbálnak adni az egységek mozgásának. 1688-ban egy kis német hercegség, Anhalt-Dessau feje azzal a kéréssel fordult Lipót császárhoz, hogy 12 esztendős fiának, Lipót hercegnek adományozzon egy ezredet. A császár teljesítette a kérést, a kis trónörökös, akinek gyermeki szeszélyét ilyen pompásan teljesítették, s játékkatonák helyett igazi katonákat kapott, ettől kezdve még jobban nekifeküdt a hadi tudományoknak. Mert az összes tudományok közül egyedül ez érdekelte, ennek érdekében volt hajlandó franciául is tanulni, hiszen akkoriban a katonaság szervezésében XIV. Lajost, a Napkirályt tartotta mintaképnek egész Európa. Az ifjú "hadász" egész nap mást sem csinált, mint szolgálati szabályokat állított össze, katonáit gyakorlatoztatta, s ezek során jutott eszébe az a gondolat, hogy a katonák harci alakulatban is egyszerre lépjenek. Leopold, Anhalt-Dessau fejedelme viszont sok vért elcsurgatott, s nem a sajátját, katonai újítása érdekében. Az egyszerre lépés hadi kipróbálására 1703-ban került sor, a spanyol örökösödési háború során... Az ifjú "katonai géniusz" idővel "öreg dessaui"-vá lett. Másik "haditettét" a zenetörténet rögzítette. Amikor Itáliában csatáztak, Cassano városánál meghallott egy körmeneti éneket. Annyira megtetszett neki, hogy indulót íratott belőle. Ez a hírhedt "dessaui" mars, amely a porosz militarizmus kedvence lett. Ki találta fel a fésűt?A fésű "feltalálójának" nevét sem tudjuk megmondani. A kőkorszaki ősember, ha szükségét érezte, hogy elrendezze a haját, erre a célra először kezének öt ujját használta. Bizonyság erre az, hogy az első, kezdetleges fésűk ránk maradt példányai az emberi kéz szétfeszített ujjait vették mintául. Birket-Smith A kultúra ösvényei című könyveljen olvashatjuk, hogy az ausztráliai bennszülöttek ma sem fésülködnek. A Fülöp-szigeti és maláji negritók pedig a Szomszédos törzsektől vették át a testápolásnak ezt a szerszámát. A csontból vagy fából faragott közönséges formák mellett vékony fapálcikákból vagy hasított bambuszból összekötött fésűk vannak Óceániában, Indonéziában, Kelet-Afrikában és az Amazonas térségében. Az új-kőkorban már ismerték a kétsoros fésűt, a bontófésű és sűrűfésű kombinációját. Az ókorban leginkább csontból - a gazdagoknál elefántcsontból - és puszpángfából készültek a fésűk. Igen díszesek a népvándorláskori fésűk. A kora középkorban a pap a mise kezdete előtt vallásos szimbólumokkal díszített csontfésűvel szedte rendbe a haját. Izland szigetein a fésűvel nemcsak fésülködtek, hanem a joggyakorlatban is szerepet kapott ez az eszköz. A győztes törzsfőnök hajdanában kettétört és földre dobott fésűvel, melléjük hajított ezüstpénzzel vette jelképesen birtokába a meghódított földet. Mióta ismerik a tükröt?A természetes tükröt - a tükröző vizet - már az ősember is ismerte. A legrégibb tükrök egyikét - csiszolt rézkorongot - Susában találták. A tükröt az egyiptomiak is ismerték. Az etruszkok és a rómaiak iparszerűen gyártották. Kezdetben a tükör egyik oldalán csiszolt fémlap volt. Leginkább bronzból, de ezüstből, sőt aranyból is készült. Ismerték az ókorban az üvegtükröt is, de kezdetleges technikája miatt nem vált általánossá. A középkorban is a 14-15. században, főként fém-, acél-, ezüst- és aranytükröket használtak. Rendszerint ládikában tartották és egyéb használati és piperetárgyak közt, de ékszerként is viselték: férfiak zsebben, asszonyok övre akasztott láncon. Voltak asztalra állítható tükrök is. Az üvegtükör egészen kis méretben készült, mert az üveget a középkorban is csak fúvással tudták előállítani. A forró üveglapra öntötték az ónt, így kapták a tükröt. Ebben a művészeiben különösen Velence vált híressé. A tüköripar azonban különösen akkor lendült fel, amikor Franciaországban a 17. század második felében, XIV. Lajos uralkodása alatt felfedezték az üveg öntését. Most már nagyméretű tükröket tudtak készíteni. Úgy látszik, régen a tükröt széthúzható függönnyel letakarták, ugyanis egy 17. századi velencei tükör peremére nálunk a következő magyar feliratot égették: "Rántsd ez superlátot. Nézd, kit szemed lát ott.Ékes deli szép-e avagy szája tátott."Ki találta fel a varrótűt?A varrótű őse az ár: az ős-kőkorban először a bőrt tövis, hegyes fa- illetve csontszilánk segítségével kilyukasztották, s azután ezeken a lyukakon áthúzták az inakat vagy bőrszalagokat. Mindaddig, amíg a tűt nem kapcsolták össze a cérnával, a varrás igen nehéz munka volt. Az ember azonban hamarosan rájött, hogy milyen előnyös, ha a cérnát magára a tűre erősíti. Kezdetben csak begörbítették a tű végét, s ebbe a horogba erősítették a cérnát. Persze rögtön gyorsabbá vált a varrás. Még kényelmesebb lett, ha a tűnek foka is volt. Már az ős-kőkor végén készítettek olyan csonttűt, amelynek fokába tűzkőszilánkkal fúrták a lyukat. Később rézből, bronzból majd vasból készítik a varrótűt. A jó tű becses szerszám volt, ezért tokban tartották. Praktikus tűtartót használtak az avar asszonyok: a tűt övükről lecsüngő vászonszalagba tűzték, erre csontból készült csövecskét húztak, amely megakadályozta, hogy a tű elvesszen vagy megsebezze viselőjét. Ha elő akarták venni a tűt, csak az azt fedő csontcsövet kellett feljebb húzni, használat után újra visszacsúszott helyére. Abban, hogy leszaladjon a szalagról, a végére kötött csomó akadályozta meg. Érdekes, hogy a tű hűséges segítőtársa, a gyűszű is évezredekre tekint vissza. Mióta használnak gombostűt?A gombostű első használata a 15. századra tehető. Körülbelül 1410-ben jött forgalomba, s ekkor szűnt meg a tövisek, az arany- és ezüstszegek használata. A gombostű feltalálója egy Tourangeau nevű drótkészítő. Előállítása kezdetben temérdek munkával járt, s ezért igen magas ára volt. Csak a fejedelmi toalettasztalkákon kapott helyet. XI. Lajos leányának nászajándékul egy szelence gombostűt adott. Innen származik a gombostűpénz elnevezés. Angliában VIII. Henrik alatt kezdett elterjedni a gombostű. Ekkor kapott a később lefejezett Boleyn Anna is egy gombostűt a királytól ajándékba. Innét a babonás hit, hogy aki tűt kap ajándékba, szerencsétlenség éri. Ki találta fel a szemüveget?Az idősebbik Plinius természettudományi munkájában megjegyzi a smaragdról, hogy általában homorúan szokták csiszolni; a nagyobb, csiszolt kövekben éppúgy, mint a tükörben, a tárgyak képei láthatók. Nero császár a gladiátorok küzdelmét egy smaragdban szokta szemlélni. Neróról mások is írják, hogy gyenge szeme volt s csak a közeli tárgyakat látta jól. Ezekből arra szoktak következtetni, hogy a rövidlátó Nero smaragd lencsét használt "monokli" gyanánt. Ez a feltételezés azonban nem egészen helytálló: először is a smaragd - vagy a hozzá hasonló féldrágakövek, mint a berill stb. - nem olyan átlátszóak, hogy szemüveg gyanánt lehetne használni őket. Kétségtelenül zöld színű üvegről lehetett szó, amellyel az értékes drágaköveket utánozták. Másodsorban az ókorban nem ismerték a szemüvegeket, a konkáv és konvex üveglencsék hatását nem használták ki. Legvalószínűbb az, hogy Nero rájött, hogy a színes, drágaköveket utánzó üvegedények homorúan csiszolt, kerek mezőcskéiben a távoli tárgyak kicsinyített, de éles képe jelenik meg; ez adta a gondolatot, hogy a gladiátorküzdelmeket egy, a szeméhez közel emelt, homorúan csiszolt zöld üvegdarab segítségével kövesse. A következtetéseket azonban ekkor még nem tudták levonni, s így az ókorban még nem készültek látásjavító üveglencsék, szemüvegek. A szemüveg Európában született. Alapgondolatát Abu Ali Muhammed ben el Hasan ibn Haitam el Basri, ez a szép, hosszú nevű arab tudós találta fel a 10. és a 11. század fordulóján. Vizsgálta a szemet, és tanulmányozta az optikát. Elsőként jött rá arra, hogy az üveggömb szelete nagyítja a képet. Tehát felfedezte a lupét, a nagyítót. A szemüveg, a nagyításra használható pápaszem csak 1270 után jelenik meg, először Itáliában. Valószínűleg hosszas próbálkozás, több ember keze munkája nyomán alakult ki a mai formája. Mindenesetre a firenzei Santa Maria Maggiore-templomban van egy sírkő ezzel a felírással: "Itt nyugszik Salvato Armato, a firenzei Armati nemzetségből, a pápaszem feltalálója. Isten bocsássa meg a bűneit. Az Úrnak 1317-ik esztendejében." Mások Alessandro Spirának vagy az angol Roger Baconnek tulajdonítják a szemüveg feltalálását. Hogy Magyarországon mikor használtak először szemüveget, ezt nem lehet egészen pontosan megállapítani. A budai várásatások alkalmával a 15. századból származó, hegyikristály lencséjű ezüst szemüveget találtak, de középkori magyar szárnyasoltár restaurálása alkalmával is bukkantak a falapok közé csúszott bőrkeretes szemüvegre. S ha már itt tartunk, idézzük még azt a sűrűn visszatérő problémát, hogy miért nevezik a szemüveget pápaszemnek is. A pápaszem vagy papszem kifejezés Calepinus szótárának 1585-ös kiadásában jelenik meg. először. Mivel a régi világban elsősorban a papok foglalkozhattak tudománnyal: könyvek olvasásával, írással - az ő szemük kopott el a legjobban. Először ők használtak tehát szemüveget, a nép nyelvén a pap- vagy pápaszemet. Ki készítette az első hőmérőt?A hő mérésére szolgáló első, valóban tudományos műszert Galilei találta fel 1592-ben. E célra igen szűk nyakú gázpalackot használt. A palackot félig megtöltötte vízzel és fejjel lefelé állította egy ugyancsak vízzel telt edénybe. A hőmérséklet változásával a palackban levő vízoszlop lefelé vagy felfelé mozog. Galilei nem vezette be a hőmérőskálát, úgyhogy ezt a műszert hőérzékelőnek, termoszkópnak nevezhetnénk inkább, mint hőmérőnek. Galilei termoszkópját Ray módosította 1631-ben. Ez egyszerűen a megfordított Galilei-palack, amelyben a melegedést és a lehűlést a víz kiterjedése mutatja. 1633-ban Ferdinand, Toscana természettudományok iránt érdeklődő hercege egy hőmérőt készített, amely alkoholt tartalmazott és a cső tetejét elzárta, hogy az alkohol ne párologjon el. Végül 1640-ben az olasz akadémia tagjai megalkották a hőmérő prototípusát: higanyt alkalmaztak és részben eltávolították a levegőt a lezárt cső felső részéből. Mióta van vízvezeték Budapesten?Az első vízvezeték Hadrianus császár uralkodása alatt épült Budapesten, vagyishogy Aquincumban. A vízvezeték - aquaeductus - kőpilléreinek maradványai még ma is láthatók. Fővárosunk második vízvezetékének építése Zsigmond király nevéhez fűződik. 1416-ban fizettetett ki a nürnbergi Hartmann mesternek ezer rajnai forintot a budai vízvezeték megépítéséért. A 15. század derekára már minden jelentősebb magyar városnak volt vízvezetéke. Mátyás király is sokat áldozott Buda vízvezetékeire. A 16. század elején Budán három vízmű működött: két vízemelő a Dunából szivattyúzta taposómalmos meghajtással a vizet, a Mátyás-templom előtti díszkútba pedig a budai hegyek forrásvizét a közlekedőedények törvényén alapuló vízművek vezették. Az 1686-i ostrom Buda mindhárom vízvezetékét elpusztította. A szabadság-hegyi források vizét felhasználó vízvezetéket 1714-ben újította meg Kerschensteiner Konrád budai jezsuita, a két szivattyút pedig az 1770-es években Kempelen Farkas építette újjá. A pesti oldalon a legjobb vize az Éliás kútjának volt az Orczy-kertben. Volt is olyan terv, hogy abból kellene vizet vezetni a városba. A pesti emberek vízgondjain a Duna-vizes ember enyhített. Ő volt a háztartások nélkülözhetetlen szállítója. Áruját szűrve még itták is! Gyalogoló puttonyosok, többnyire asszonyok vitték a vizet házról házra. Az első szamárfogat csak 1825-ben indult el. A vizesember egy kötéllel a derekához szorította a hátán kotyogó puttonyt, és szuszogva, izzadva cipelte fel terhét oda, ahová rendelték. Egy puttony víz ára három krajcár volt, minden emelettel feljebb egy krajcárral több... A Duna vize persze nem volt tiszta már akkor sem, ezért egyik járvány követte a másikat. 1866-ban kolerajárvány tört ki, s nyilvánvalóvá vált, hogy az egyre növekvő várost egészséges ivóvízzel kellene ellátni. Megkezdték a vízművek építését. A pesti oldal első vízműve a mai Országház helyén volt. 1868 decemberében csordultak meg az első vízcsapok a pesti házakban. Mióta használnak maltert?A görögök és a rómaiak mésszel készült maltert használtak a téglák és a kövek egymáshoz kötésére. A meszet a már abban az időben is ősinek számító módszerrel égették. A mészégetés, mészoltás és a habarcs megkötésének magyarázatára Arisztotelész elméletét használták. Az i. e. első században élt Vitruvius római építész szerint a négy őselem keverékéből álló mészkő hevítésekor a víz és a levegő eltávozik, és helyükbe tűz nyomul. A tűz a víznél és levegőnél könnyebb "elem", ezért a kiégetés után a mész súlya kisebb lesz. Vitruviusnak annyiban kétségtelenül igaza volt, hogy mészégetéskor "levegő", pontosabban szén-dioxid gáz távozik a mészkőből és a keletkező kalcium-oxid, az égetett mész valóban lényegesen kisebb súlyú, mint a kiindulási termék. Elméletét tehát valószínűleg a gyakorlati megfigyelések alapján állította fel, amelyet a mészoltási folyamat magyarázata is igazol. A mészoltásnál az égetett mész kalcium-hidroxiddá alakul, miközben jelentős hő fejlődik. Az oltott mészhez homokot kevernek - ez a habarcs. Köztudott dolog, hogy ez csak bizonyos idő után köt meg, s közben a fal nedves lesz. Vitruvius ezt is "megmagyarázta"... Az oltott mészből a víz eltávozik, mert a pórusokba homok lép, ezáltal a mész és homok reakciója lejátszódik, a habarcs megköt... Arisztotelész bizonyára nem gondolta, hogy elméletét ilyen egyszerűsített, vulgarizált formában alkalmazzák majd, de bizonyos, hogy Vitruvius a malter első "tudósa" rendkívül logikusan használta fel a kémiai reakciók magyarázatára. Ki, mikor és hol találta fel a cementet?Már a régi rómaiak ismerték a betont... Pontosabban szólva: a betum-ot! A rendelkezésre álló források szerint ugyanis ...a római építészek gyakran emlegetik: van a Nápoly melletti Vezúv tűzhányó oldalában egy különös homokfajta, amely megnedvesítve, néhány hét múltán sziklaszerű anyagot ad. Ezt elsősorban kikötők építésénél használták fel, mivel különös módon a tenger nemhogy gyengítette, hanem inkább fokozta is a szilárdságát. 1756-ban Smeaton mérnök nehéz feladatot kapott. Világítótornyot kellett építenie a tengerben a mindig viharos Örvénysziklánál. Ekkor jutott eszébe Vitruvius római mérnök könyve a kikötőépítésről. Most már ő is kíváncsian vizsgálgatta a vulkáni porokat és rájött, hogy szilárdságukban különösen fontos része van az agyagnak. Negyven évvel később egy másik angol, bizonyos James Parker rájött, hogy nem kell a Vezúvra menni a csodás anyagért: jó hozzá a geológusok márgája is. Azután jött egy harmadik angol, bizonyos Joseph Aspdin és 1824-ben megszületett a portland-cement. Mióta bányásznak sót?A só a cserekereskedelem egyik legősibb tárgya. A karavánok évszázados útvonalaikon, országokban, sőt földrészeken át hordták a selyemmel, elefántcsonttal, fűszerekkel együtt. Gyakran királyi monopólium volt, nemcsak az ókorban, hanem még az újkorban is. A régészek szerint a kőeszközök és fegyverek pattintásához szükséges tűzkövön és szarukövön kívül ez volt a második ásványi nyersanyag, amellyel a kereskedelem első, ősi formája megindult. Földünk felszínének több mint kétharmad része tenger. Ez az óriási víztömeg pedig, amelyet a szakemberek az első pillanatban nehezen elképzelhető számmal, másfél trillió tonnára becsülnek, minden cseppjében sót tartalmaz. 1000 gramm tengervízben a feloldott összes sók mennyisége 35 gramm, vagyis egy liter vízben három és fél dekagramm só. Hozzávetőleges számítás szerint szárazföldjeinken sok száz négyzetméter földet foglal el a kősó, olykor 600 méter vastag telepekkel. A kősótelepek kibukkanhatnak a föld felszínére, például Erdélyben, vagy Spanyolországban, amidőn a kősótelepeket takaró földréteget az idők folyamán lemossa a víz. A kősó tudományos neve: halit. A szónak érdekes a történeti háttere. Hal kelta nyelven sót jelent. Számos helynév őrzi ennek emlékét. Például Hallstatt Salzkammergutban vagy Hallein Salzburgban, Hall Tirolban és Württembergben, sőt Halle a Saale mellett. Hallstatt a világ első ismert sóbányája; itt már a bronzkorszakban megindult a kősó fejtése. A sóval való kereskedésből meggazdagodtak a hallstatti bányászok, úgyhogy a sóbánya valóságos aranybányának bizonyult. Jellegzetes kultúra alakult itt ki: erről nevezték el a vaskorszak első felét Hallstatt-kornak. A sóbányászat megindulása előtt, az új-kőkorban, a sót a tenger vagy sós tavak, források vízéből nyerték. Ez a módszer egyes helyeken korunkig fennmaradt. Lóczy Lajos a múlt század második felében a kínai birodalom határán közel Tibethez, Szecsuan területén látott sófőzést, ahol az egyszerű nép a földből feltörő földgázon melegítette fel és párologtatta el a sós források vizét. Miért visel a cirkuszi bohóc csúcsos sapkát?Némelyik óceániai törzsnél az a szokás, hogy a felserdült ifjúnak a férfikorba lépése jeléül kalapot adományoztak. Olyan kitüntetés ez, amelyet az ifjúnak kemény próbákkal kell kiérdemelnie. Az Új-Guineai kabiri törzsnél ezt a kalapot dibának nevezik. A diba mésszel bemázolt, tollakkal vagy virágokkal díszített hegyes süveg, akár a bohócok fehér sapkája. A Közel-Keleten, Mezopotámiában rangjelző szerepe volt a csúcsos kalapnak. A keleti birodalmak bukása után is tovább élt a napkeleti mágusok, csillagjósok tekintélye; ezek elárasztották a római birodalmat is: varázs- és jóstudományuk rengeteg hívőre talált, ők is csúcsos süveget viseltek. A középkorban is a mágusok, boszorkánymesterek kelléktárához tartozott a varázssüveg. Mint annyi más, valaha rangjelző, megkülönböztető ruhadarab, a divatból kimenve ez is nevetséges lett. A középkori gavallérok hegyes csuklyát hordtak, s teleaggatták magukat csörgőkkel; ruhájuk felemás színű volt, mintha maradékokból varrták volna össze. A valaha elegáns viseletből aztán az udvari bolondok öltözete lett. A bölcsek, mágusok hegyes süvege pedig a bűvészek, bohócok fején tűnt fel. Legmélyebbre a "dunce hat", a tökfej kalapja formájában süllyedt, amelyet Amerikában büntetésül nyomnak a rakoncátlan iskolás gyermekek fejébe. Mikor adták ki az első magyar KRESZ-t?Budapest utcáin az első automobil 1895 őszén jelent meg. A H. G. típusú kis Benz kocsit Németországban, Mannheimben rendelte Hatschek Béla műszerész. A masinával egy mérnök is érkezett, hogy kioktassa az első magyart az autóvezetés művészetére. A leckék a Népligetben zajlottak, azután Hatschek műszerész nekivágott a városnak. Az utca forgalma szinte megbénult. A járókelőknek gyökeret vert a lábuk, a konflisokba fogott tavacskák pedig rémülten ágaskodtak, hőköltek a különös masina láttán-hallatán. Mert hangja és szaga is volt. Enyhe, kékes füstfelhőt vont maga után. A Benz gazdája egyenesen az Oktogonra pöfögött, a Savoy kávéház elé, ahol Hatschek barátai gyülekeztek az új műszaki csoda megszemlélésére. Pillanatok alatt százakra menő tömeg verődött össze. Nemsokára hat rendőr jelent meg egy tiszt vezetésével. Szétoszlatták a tömeget, és felszólították Hatscheket, vonja be a szerkezetet, ne zavarja az utca rendjét! Hatschek tiltakozott: De kérem, ez automobil és a világon mindenütt engedélyezik a használatát! A rendőrtiszt telefonált a központi ügyeletre, ahonnan két újabb parancsnoksági ember érkezett a "tetthelyre". Beható tárgyalás indult meg. Tiltó rendelkezés nincs, de a kérdés még tisztázásra szorul. Hosszas magyarázkodás után megkapta az engedélyt. A műszerész elmagyarázta a szerkezetet és beindította a motort. Az ágyúlövésszerű hangokra az emberek pánikszerűen menekülni kezdtek a közeli Próféta utcából. (Ma ez az utca Jókai nevét viseli.) Riasztó csilingeléssel, harangozással kirobogtak a tűzoltók. Mintha megijedt volna a kis Benz a sisakos tűzoltók hadrendjétől, hirtelen abbahagyta a mennydörgéseit. A felakadt gázpedál nem engedelmeskedett, a motor leállt. A tűzoltótiszt előrejött, megvizsgálta a helyzetet, majd visszatért a laktanyába. Minden csoda három napig tart. Lassan halványodni kezdett a szenzáció, hiszen egyre-másra újabb gépkocsik jelentek meg Budapest utcáin... 1901-ben már 38 személygépkocsi "száguldozott" a fővárosban. Ekkor adták ki az első közlekedési szabályrendeletet, és a KRESZ magával hozta a gépkocsik számozását is. Vagyis hát az első autó 1895-ben jelent meg Budapesten; az első KRESZ és a gépkocsik számozása pedig 1901-ben vált kötelezővé. Ki találta fel a pneumatikus abroncsot?Egy angol állatorvosé, Dunlopé az érdem. 1890-ben vaskerekű biciklit vett fiának, hiszen ez volt a divat akkoriban. Csakhogy a masina elromlott, s Dunlop maga látott a javításhoz. Elvágta a kert öntözéséhez használt gumicsövet. Csinált belőle két gumikarikát úgy, hogy a levágott csődarab két végét pontosan összeillesztette. Aztán ezeket a karikákat szalaggal, zsineggel odaerősítette a kerekekhez. A vaslovacska most már gumipatkón járt, s a fia kényelmesen kerékpározhatott. Sem ő, sem apja nem sejtette, hogy az utca porában a század egyik fontos találmánya gurul. A kerékpárosok egymás után kipróbálták Dunlop fiának biciklijét, és el voltak ragadtatva könnyű járásától. Az angol állatorvos csak ezután szabadalmaztatta "pneumatikus" találmányát. Ki találta fel a sínpályát?A sín-ügyben Zelovich Kornél vasúttörténeti tanulmánya igazított el. A vágányok kezdetben csak ún. fanyompályák s a 16. században tűnnek fel először a Harz hegység és Erdély bányáiban, a felszíni szállításoknál. A gerendákon tovagördülő, henger kerekű kocsival a magyar és német bányatechnikusok ismertették meg Erzsébet királynő kőszénben gazdag Angliáját. A vassín azonban már ott született meg 1767. november 13-án, Colebrook Dale-ban, ahol a 17. század elején az első kokszüzemű magas kemence létesült, ahol a világ első vashídját készítették és ahol az első kísérlet történt a valódi lokomotív építésére. A mai, ún. gombafejű sínt, amelyen a játékmozdonyok is szaladnak, 1789-ben találta fel Jessop. Hazánkban az első vassínen járó gőzvasút 1846. július 15-én Pest és Vác között indult el. A második vonal Pest és Szolnok között nyílott meg 1847. szeptember elsején. Az 1850-es években már Szeged és Debrecen is bekapcsolódott az országos hálózatba. Mióta van színházjegy?A színházjegy története a színház legősibb korába nyúlik vissza. Eredete körülbelül arra az időpontra tehető, amikor a színielőadás kilép a vallásos kultusz keretei közül, és színészek által, közönség előtt bemutatott produkcióvá válik. Tehát már a régi görögök is ismerték a színházjegyet, ők a maguk idejében szümbolonnak mondták a korong alakú érmét, amelyet ólomból, csontból, agyagból, sőt elefántcsontból készítettek. A görög színház belépődíja egy előadási napra két obulus volt, míg a három játéknapra kiterjedő drámai trilógia belépődíja egy drachma volt. A színházjegy formája nem változott meg Rómában sem. De újítás, hogy a tessera megjelölte annak a cuneusnak, vagyis ék alakú mezőnynek a számát, ahol a "jegy" birtokosa szabadon helyet foglalhatott. Tehát a számozott ülőhely az antik Rómában jelent meg először. S mi történt Shakespeare korában? Shakespeare idejében színházakban már végérvényesen szabályozódik a belépőjegyek ára. A Blackfriars Theatre-ben a földszinti belépőjegy 8 pennybe, a páholy pedig 2 shillingbe került. Mit tudunk a régi magyar színházjegyek áráról? Erre vonatkozóan a legrészletesebb útmutatással a Nemzeti Színház megnyitó díszelőadása szolgál 1837. augusztus 22-én: Emeleti páholy: 4 forint. Emeleti zártszék: 1 forint 30 krajcár. Földszinti bemenet: 48 krajcár. Karzati bemenet: 10 krajcár.És a zsöllye? A zsöllye általában párnázott, ruganyos, kényelmes karosszék a színházban, a zenekari ülés után következő legjobb és legdrágább ülőhely. És mitől zsöllye? Honnan kapta ezt a különös hangzású nevét? A latin "sella", vagyis szék szó átvétele; 1510 körül már szerepel régi magyar nyelvű okleveleinkben. Hogyan alakult ki a cirkusz?A cirkusz (Circus) kezdetben a római kocsiversenyek színhelye. Caesar és Augustus korában a Circus Maximus óriási méretűvé nőtt. Hossza 590 méter, szélessége 90 méter volt. Később 200 ezer ember befogadására is alkalmassá vált. Elsősorban tehát versenypálya volt. A bizánci középkorban bizonyos drámai műfajok: groteszk, komikus játékok is helyet kaptak a porondján. Az i. e. első század óta versenytársa volt az amfiteátrum ahol a gladiátori viadalok, állatcsaták zajlottak le, esetleg humoros, mókás jelenetekkel tarkítva. A mai cirkuszépület rendszerint a kör alakú amfiteátrum formát idézi, látványosságai pedig a római kortól kezdve természetesen egyre bővültek, színesedtek és nem utolsósorban finomultak. Megszületett a cirkuszművészet... Mikor alakult ki a mai értelemben vett cirkusz? Ha eltekintünk a középkorban is szokásos állatviadaloktól, a 18. század során. Megteremtője Philipp Astley volt. Hogy lovaglóiskolájának jövedelmét fokozza, műlovar-előadásokat is rendezett, és egyik lovával mutatványokat hajtott végre. Magyarországon az 1830-as évek során válik divatossá a cirkuszba járás, Pesten. A Honművész c. lap 1834-ben Wolf Henrik lovarművész társaságáról ad hírt, a Gautier-féle cirkusz pedig gladiátori játékokat mutat be ekkoriban. 1837-ben feltűnt Luftmann Seraphina akrobatanő, akire "építeni lehetett" - ugyanis produkciója abban állott, hogy hatalmas épületköveket rakatott "kecses" testére. És a sort hosszan folytathatnánk. De már csak a nagy neveket említjük. Renz mester cirkuszát a Beleznay-kertben, Barnum, Busch, Buffalo Bill világhírességek vendégszereplését. Az első pesti állandó cirkusz az olasz bohóc: Barokaldi nevéhez fűződik, a későbbi nagy attrakciókat pedig Beketow szerződtette Budapestre. Mióta van bohóc a cirkuszban?A bohóc már ott mókázott a bizánci hippodromok porondján is. A középkorban is kedveltek voltak, mint zsonglőrök. Kilenc hangszeren muzsikáltak, értettek a tánchoz, a bűvészethez, golyókat, késeket dobáltak a levegőbe, utánozták a madarak énekét, és közben - mókáztak. Ez volt a bohóc számára a technikai minimum egykor, és ez ma is. Mert bohóc nélkül nincs igazi cirkusz ma sem, a kacagás oldja fel ugyanis a legnagyobb produkciók idegfeszültségét. A bohócoknak két típusa különböztethető meg. A passage-bohócok akrobatikus csetlése-botlása, komikus okvetetlenkedése köti össze az egyes számokat. Ennek legjobb mesterei ma a Szovjetunióban doboznak. A másik típus az entrée műfajban található. Ez a sajátos bohócszínház. Önálló, a műsorba iktatott jeleneteket mutatnak be, amelynek gyökere az antik görög színjátszás és az olasz commedia dell'arte felé nyúlik vissza. Egyik szereplője a clown, a tökfilkó, neve szerint Angliából indult el hódító útjára. Alakja már Shakespeare drámáiban is feltűnik. A lisztes képű, kúpos süvegű bohóc alakját újabban háttérbe szorította az amerikai Tom Belling leleményéből született August. A mi Stefink is August típusú bohóc, sőt fia is az, másod-August. Ruhájuk nem a commedia dell'artékból átszármazott, zsákszabású bohócköntös, nem az olasz bajazzók és magyar pojácák viselete. Mai zakó a jelmezük; de "egyénien" viselik. Az arcfestésnek sincsen már akkora nevetésfakasztó szerepe, mint egykor. A kacagás forrása maga az entrée jelenet. Feltéve, ha jó. Kíváncsiak klubja ~ Amire az irodalomból kíváncsiak voltakAmire az irodalomból kíváncsiak voltakMelyik volt az első regény?Mai tudásunk szerint, a regény mint műfaj a Kelettel keveredő hellenisztikus kori görögség világában született meg. Anyagát a mítoszból merítette: görög, egyiptomi és babilóniai elbeszélésekből. Innen a sok csodás elem. Az ókori regény a mítosztól abban különbözik, hogy azok a csodás élmények, amiket a mítoszokban az istenek élnek át, a regényben emberekkel történnek meg. Hogy ki írta az első regényt, éppen úgy nem tudjuk, mint azt, hogy mi volt a neve az első írástudónak. Néhány nevet azért ismerünk. A tudomány szerint az i. e. 2. században írta a milétoszi Ariszteidész a Milésziakát, milétoszi elbeszéléseit. Ennek a munkának csak töredékei maradtak fenn. Nevezetes, hogy ő dolgozta fel először a híres Szamár-regényt, amit Apuleius Aranyszamarából, Révay József kiváló fordításában sokan ismernek. A hellenisztikus görög regény művelői közül számon tartják még Chariton, az epheszoszi Xenophón, Antoniosz Diogenész és az emeszai Héliodorosz nevét. A Daphnisz és Khloéról szóló történet a 2. vagy a 3. században született, írójáról, Longoszról nem sokat tudunk. A Világirodalmi Antológia szerint "kora irodalmi műveltségének birtokában volt, és az egyszerű emberekkel, pásztorkodó, földművelő rabszolgákkal rokonszenvezett." A név - "longus" latinul annyi, mint hosszú - alkalmat ad arra a feltevésre, hogy maga is rabszolga vagy felszabadított rabszolga lehetett; a rabszolgák ugyanis viseltek hasonló csúfneveket. A regény két kitett gyerekről szól, akiket jólelkű pásztorok nevelnek föl. A fiatalok egymásba szeretnek, végül gazdag szüleik felismerik őket. De Daphnisz és Khloé visszavágynak a természetbe és távol a várostól élnek idillikus boldogságban... Tulajdonképpen egyszerű kis történet, de nagy művészettel megírva. Olyannyira, hogy Goethe is igen sokra tartotta, ezt mondotta róla: "A költemény oly gyönyörű, hogy mindig újból elámulok valahányszor előveszem. Minden zártsága ellenére teljes világot állít elénk: pásztorokat látunk, földmíveseket, vincelléreket, hajósokat és rablókat, előkelő városiakat, gazdag urakat meg rabszolgákat. Annyira átgondolt, hogy egyetlen motívum sem hiányzik belőle. Ízlése, az érzések teljessége és finomsága a legjobb művekkel teszi egyenértékűvé, melyeket valaha is írtak." Mióta van folytatásos regény?A kérdés megoldásában Heltai Jenő bölcs humora igazított el. Hetven-nyolcvan évvel ezelőtt született meg a folytatásos újságregénynek az a szerencsés formája, amelyet leginkább a rágógumihoz lehet hasonlítani. "Tetszés szerint nyújtható" - ez volt ennek az irodalmi iparcikknek a lényege meg a védjegye. Mennél szívesebben rágták az olvasók százezrei, annál hosszabbra nyúlt. És mivel ezeket a regényeket folytatásonként fizették, az író maga is boldogan rágódott rajtuk. Ezek közé tartozott Ponson du Terrail is, aki kétségtelenül nagy fantáziával megáldott, tehetséges ember volt. Regényeit lelkendezve olvasta a közönség, és a La Patrie című folyóirat előfizetőinek a száma állandóan gyarapodott. Borth Peat, aki 1865-től a Morning Star párizsi levelezője volt, elmondja, hogy a La Patrie kiadója berendelte a szerkesztőségbe Ponson du Terrailt, s azt mondta neki: a regény túlságosan hosszúra nyúlt már. Tessék egy hét alatt befejezni! "Bocsánat, ez csupán az első része "A párizsi drámáknak"-nak. Rengeteg ember szerepel bennük. Mit csináljak velük? Hogyan fejezzem be a regényt egy hét alatt?" "Ahogy tudja... Például ölje meg őket. Eszeljen ki valami járványt, ültesse őket hajóra, és süllyessze el az egész társaságot. Maga az író, maga tudja, hogy ezt miként kell csinálni. Én csak a kiadó vagyok, és csak azt tudom, hogy a jövő héten új regényt akarok kihozni!" Az író hazament, bezárkózott, és négy napig egyebet sem tett, csak gyilkolt. Ez alatt a négy nap alatt tizennégy hősét pusztította el, kit gyilokkal, kit méreggel; az egyiket vízbe fojtotta, a másikat máglyára hurcolta, - az ötödik napon a regény hősei közül már csupán egyetlenegy élt... De az alatt a négy nap alatt az előfizetők száma, hála "A párizsi drámák" meglepő, új fordulatainak, ötezerrel növekedett! Ez szöget ütött a kiadó fejébe. Másodszor is magához rendelte az írót. Ezúttal jóval csendesebb és barátságosabb volt: "Nem bánom, írja meg a regény második részét is. Belemegyek újabb száz folytatásba..." "Folytassam? Könnyű azt mondani! Hogyan folytassam, amikor mindenkit megöltem már? Egyetlen szereplőm él csak: Rocambole..." "Rocambole! Kitűnő! Rocambole! Remek név! Írja meg Rocambole címmel a második részt!" Így született meg a "remek név" körül az első Rocambole-regény és utána a sok-sok többi. Mikor írták a legrégibb krimit?Az i. e. 6. század közepe táján történt, hogy a görög Ibükosz gyalogosan igyekezett az egyik város felé, ahol éppen ünnepi játékokra készültek. Útközben rablók támadták meg és megölték. A haldokló poéta az égre mutatott, ahol éppen egy darucsapat húzott el, és így szólt: "Ezek a madarak megbosszulnak majd engem!" A támadók persze semmibe vették ezt a fenyegetést. Bementek a városba, és mintha mi sem történt volna, nyugodtan részt vettek az ünnepségeken. Egyszer csak krúgató darvak repültek át fölöttük. Az egyik gyilkos önkénytelenül megjegyezte: "Ezek az Ibükosz darvai!" A szomszédok felfigyeltek rá, hiszen már tudtak a költő tragikus végéről. Vallatóra fogták a díszes társaságot, akik végül is kénytelenek voltak szörnyű tettüket bevallani. Mint példánk igazolja, a krimi: a bűnügy és a mesternyomozás ősi motívuma az emberiség mesélő kedvének. Ki írta az első magyar szatírát?A magyar irodalom első szatíráját, a Cantilenát Apáti Ferenc írta, 1526-ban. Valószínűleg a Zala megyei Apáti szülötte, köznemesi származású. A bécsi egyetemen tanult. A Peer kódexben fennmaradt versében sorra veszi és megleckézteti a Mohács előtti Magyarország minden társadalmi osztályát. Az régi jó kerályok miglen országlának,Igazak valának az szegén országnak;Az szentkoronának híven szolgálának,Avval áldozának. Tennie kellene ezt a nagy uraknak!Hogy sok lika vagyon erdőn az ravasznak,Nincsen birodalma rajta agaroknak,Halál az nyulaknak. Igen kevés hajók, számtalan jószágok,Erős regulájuk, kevés zolozmájok,Bársonyos szolgájuk, fekete kápájokAz apát uraknak. Apáti Ferenc 1526-ban, mikor a "régi jó kerályokat" siratja, tulajdonképpen keserves szatírával temeti a hajdanvolt, dicső Magyarországot. Miről szólt a világ első riportja?Az első ismert riport természeti katasztrófáról készült. "Kedves Tacitusom! Nagybátyám halálának leírását kéred tőlem, hogy a valósághoz minél hívebben adhasd át az utókornak. Hálás vagyok érte, mert tudom, ha te örökíted meg halálát, halhatatlan dicsőség fogja övezni." Ugye, milyen más stílus ez, mint amit ma megszoktunk? Persze, hiszen az ifjabb Plinius írta... "Nagybátyám éppen Misenumban volt, és személyesen látta el a flottaparancsnok tisztét. Augusztus 24-én déltájban anyám közli vele, hogy rendkívül nagy és különös fajta felhő tűnt fel. Nagybátyám már túl volt a napfürdőzésen és a hideg lemosdáson, s most leheveredve éppen uzsonnázott és olvasgatott. Azonnal saruját kérte, és felment egy magaslatra, ahonnan a legjobban megfigyelhette a rendkívüli jelenségeket. Távolról nem tudtuk megállapítani, hogy melyik hegyről tört fel a felhő, csak később tudódott ki, hogy a Vesuviusból..." A Vezúv kitöréséről van tehát szó, i. sz. 79-ben... A tudós férfiú elég jelentősnek látta az eseményt ahhoz, hogy közelebbről kívánja megvizsgálni. Megparancsolta, szereljenek fel egy gyorsnaszádot. Ahogy kilépett a házból, levelet kapott a fenyegető veszedelemtől megrémült Rectinától, Tascus feleségétől. Kérte, hogy mentse meg veszedelmes helyzetétől. Az ő villájuk ugyanis a hegy tövében feküdt, és csak hajón menekülhettek. Erre megváltoztatta a szándékát, s amit a tudós érdeklődésével kezdett, mint életmentő folytatta. Négy evezősoros hajókat bocsátott vízre, s maga is felszállt, hogy segítséget vigyen. Ahogy közeledtek, egyre forróbb és sűrűbb hamu hullott a hajóra, majd tajtékkövek meg fekete és átizzott, a tűzben megrepedezett kődarabok. Közben a Vesuvius hegyéből több helyen széles lángnyelvek és magas tűzoszlopok csaptak fel. És így tovább... Az érdekes, de szomorú história megtalálható az ifjabb Plinius leveleinek szép magyar kiadásában. Mióta vannak irodalmi versenyek?Az i. e. 5. század Athénjében a mai naptár szerint március-április hónapokban rendezték meg a Nagy Dionüszia ünnepségsorozatát. Ilyenkor érkeztek a városba az athéni tengeri szövetség küldöttei, hogy beszolgáltassák az adót a szövetség pénztárába. A Nagy Dionüszia utolsó három napján zajlottak le a tragédia-versenyek a színházban. A kormány tagja, az arkhón döntötte el, kik azok az írók, akik részt vehetnek a versenyen. Egy-egy költő drámájának előadási költségeit az arkhón valamelyik tehetős polgárra ruházta. Ő lett a chorégosz, vagyis a karvezető. A chorégoszhoz a költőt, s a költőhöz a főszereplő színészt népgyűlésen, sorsolással jelölték ki. A bemutatott drámát tíz tagú bizottság bírálta el. Az első díj a drámaíró homlokát díszítő borostyánkoszorú volt. A győztesek nevét, így pl. Euripidészét, időtállóan műveik őrizték meg. A költői verseny, a szellemi vetélkedésnek ez a magas rendű műfaja tehát jelen volt az irodalomtörténet régi korszakaiban. Kiemelkedő helyet foglaltak el a német lovagköltők dalnokversenyei. Volt-e a magyar irodalom történetében írói bajvívás?A magyar irodalom legkevésbé véres és leginkább mulatságos viadalát Tóth Kálmán költő és Gyulai Pál kritikus vívta meg egymással. Az ok: sértett írói hiúság. Tóth Kálmán Szerelmi vadrózsáiról ezt írta a bíráló: "Ha Tóth Kálmánnak szabad Állatgyűlés c. szatírájában szamárnak választani az ítészt, miért ne legyen szabad az ítésznek kételkedni a költő csalogányságában?" Több se kellett Tóth Kálmánnak. Kemény hangú levelet írt Gyulainak, amit viszont az érzett sérelmesnek. Az ügyet Kemény Zsigmond elé terjesztették, aki csak párbajt tudott ajánlani. Mindaddig lőjenek egymásra, amíg egyikük el nem esik. A két fél elfogadta a gyilkos feltételeket, s mindegyik a maga módján felkészült a viadalra. Gyulai úgy, hogy verset írt Párbaj előtt címmel. Részlet Gyulai Pál Párbaj előtt c. verséből: Ha az ember halálra vár, Magába tér, elmélyed: Mégis szomorú a halál, Mégiscsak szép az élet. Hosszan szeretnék élni még, És mégis halni vágyom. Hajh, életem rossz tréfa volt, S az lesz holnap halálom. Ne sirass, hű szolgám, nagyon,Add el, ami kevesem van, S igyál, a temetés után, Nagy áldomást nagy búdban. Otthon mérges nőd van, tudom, És szelíd gazdád sem volt: Hadd felejtsd el azt, aki él. Felejtsd el, aki megholt... Hajnalban eldördültek a párbajpisztolyok. Hogy, hogy nem, Tóth véletlenül megvérezte Gyulai lábát. De éppen hogy csak súrolta a golyó. A kritikus fájdalmasan feljajdult, és fél lábon ugrálva ezt kiáltotta oda ellenfelének; "Jól lősz, jól lősz, Kálmán, de azért mégis rossz verseket írsz!" Mióta vannak nemzeti himnuszok?A himnusz egyike a legrégibb időkbe visszanyúló költészeti formáknak. Fogalmi körébe tartozik minden vallásos, isteneket vagy istennőket dicsőítő és ünneplő verses imádság, kultikus ének. Az ókori himnuszirodalom legértékesebb gyöngyszemei Homérosz és Pindarosz költeményei, de - visszanyúlva a legrégibb időkbe - sokáig ebbe a műfaj-kategóriába tartoztak a Dávid-zsoltárok is. A himnusz szorosabban vett műfaji és verstani sajátságai a középkorban alakultak ki és szilárdultak meg. A keresztény középkor ebben a műfajban találta meg a legtöbb lehetőséget tipikus érzelemvilágának, a vallásos emelkedettségnek, áhítatnak és jámborságnak a kifejezésére. Ezért válhatott a kor vallásos költészetének és muzsikájának leggazdagabb és legkedveltebb műfajává, amely még az újkori egyház liturgiájában is változatlanul megőrizte funkcióját. A középkori himnuszköltészet néhány kiemelkedő képviselője Ambrosius, Hilarius és Prudentius. Ez a középkori vallásos himnuszköltészet volt az egyik forrás, amelyből a nemzeti himnusz az újkorban kifejlődött. A fohászkodást, az imajelleget a nemzeti himnuszok egy jelentős rétege évszázadokon át megőrizte. Ezt mutatja többek között az angol himnusz (God save the king - Isten, óvd a királyt), az osztrák császár-himnusz (Gott erhalte Franz den Kaiser - Tartsd meg, Isten, Ferenc császárt) vagy akár a magyar himnusz (Isten áldd meg a magyart) kezdősora. A nemzeti himnusz műfajának további forrása a hazafias dalokban, tömeg- vagy csatadalokban, egy-egy politikai csoport vagy párt zenei jelképéül megnevezett énekekben kereshető. A tömegdalból nemzeti himnusszá nőtt énekek legnépszerűbb példája a Marseillaise. A legelső nemzeti himnusz Németalföldön keletkezett és vált tömegénekké a 16. század végén, amikor a németalföldi nép szabadságharcát vívta a spanyol elnyomás ellen. A mindmáig életben levő angol királyhimnusz, a God save the king az 1740-es években vált közkinccsé; a dallam eredete azonban már régebbre nyúlik vissza, szerzőjének kiléte teljesen bizonytalan. Rendkívül széles körű népszerűségére jellemző, hogy néhány évtized múlva a kontinensen is elterjedt, és több nemzetközösség (köztük a dán és a német) megváltoztatott szöveggel magáévá tette. Műzenei feldolgozásai közül emeljük ki Beethoven kompozícióit, aki kórusművet, zongoravariációt írt a dallam nyomán és az ún. Csata-szimfóniájában is felhasználta. Haydnt feltehetőleg az angol királyhimnusz inspirálta az osztrák császár-himnusz, a Gott erhalte megkomponálására, amit Ferenc császár születésnapján, 1797. február 2-án adtak elő első ízben. A nemes és szép dallam később értékéhez és rangjához méltatlan szerephez jutott a történelemben. Magyarországon, mint az osztrák elnyomás jelképét gyűlölték. 1922-ben Németország hivatalos himnuszává kiáltották ki, s az uralomra jutó Hitler-fasizmus egyik szimbólumává vált. Legismertebb feldolgozása magától a szerzőjétől ered: a híres Kaiser-kvartett lassú tétele a Gott erhalte dallamát variálja. A Marseillaise eredetileg csatadalnak készült. A rajnai francia sereg egyik kapitánya, Claude Rouget de Lisle, aki műkedvelő költő és muzsikus is volt, 1792-ben, a francia-német háború kitörésekor írta a dalt és a szöveget a hadsereg számára. A katonainduló olyannyira összhangban volt a forradalmi Franciaország közhangulatával, hogy páratlan rövid idő alatt tömeghimnusszá vált nemcsak a rajnai hadseregben, hanem az egész országban, és már 1795-ben hivatalos francia nemzeti himnusszá nyilvánították. Többek között Schumann, Mendelssohn, Liszt és Csajkovszkij használta fel a dallamot egy-egy műben. A magyar himnusz költője Kölcsey Ferenc. 1845-ben, 22 évvel a Himnusz megszületése után írtak ki nyilvános pályázatot megzenésítésére. Az első díjat egyhangúlag Erkel Ferenc zenéjének ítélték. Honnan ered és mit jelent az interjú?A Handbuch der Zeitungswissenschaft adatai szerint az interjú karrierje 1840-ben kezdődött New Yorkban, mégpedig egy bűntény kapcsán. Gyilkosság történt. Egy szemfüles újságíró, bizonyos James Gordon Bennet az ügy minden részletének utánanézett, minden szereplőjével beszélgetett. A kérdéseket és válaszokat a New York Herald Interjú a szemtanúval, Interjú a detektívvel stb. címmel közölte. Az addig jelentéktelen bulvárlap óriási sikert aratott. Bennet újszerű beszámolóit a beszélgetésekről falták az emberek. Mindez 1840-ben történt. A műfaj megalkotójának tehát James Gordon Bennetet tekinthetjük. Az interview (interjú) szó összetett kifejezés. Az inter azt jelenti: között. A view: látás, nézés. Fordítása tehát az lehetne: négyszemközt, vagy: szemtől szembe. Miért kezdődik a legtöbb népdal természeti képpel?A népdalokat megnyitó természeti kezdőkép egyik sajátossága népi líránknak. Tudós irodalomtörténészeinket századokon át foglalkoztatta ez a különös jelenség. Verseghy, Kazinczy, Kölcsey, Erdélyi János, Gyulai, majd az újabb korban Riedl Frigyes, Imre Sándor, Solymossy Sándor vizsgálták behatóbban, s magyarázták különbözőképpen. Valójában csak a századfordulón, Vikár Béla és Erdélyi Pál kutatásai jutottak közelebb a természeti kezdőkép problematikájának megoldásához, ők ismerték fel elsőnek jelentőségét, fedték fel funkcióját s fejtették meg értelmét. Arra a megállapításra jutottak, hogy nem véletlen esztétikai képződménnyel van dolguk, hanem a tudatos népköltési szellem megnyilatkozásaival. A természeti képek sajátos jelrendszer jegyeiként, mint valami képírás jelei szerepelnek s ezek az érzéki úton is megközelíthető képek, jelképek, azaz szimbólumok szemléltetik a mondanivalót. A népdalok nyitó képe tehát nem véletlen szeszély szülötte, hanem belső, tartalmi kapcsolatban áll az utána következő sorokkal... Ezek a képek szimbólumok, amelyek még az ősi időkben alakultak ki, vagy újabban vettük át más kultúrák hatására. Mindenesetre feltűnő, hogy a magyar népköltészetben a szerelmi líra kedveli ezeket a jelképes kifejezéseket. Például: Zöld a kökény, majd megkékülMost vagyok szerető nélkül. Majd megérik feketére, Kapok én még szeretőre. A panyiti halastóba Fürgyik a fekete csóka Hijába fürgyik a csóka Mert nem lesz fehér a tolla. Ha elfogadjuk azt a megállapítást, hogy ezeknek a természeti képeknek jelentésük van: milyen eszközökkel fejthetjük meg őket...? Maga a népdal segít hozzá... A magyar népdal egy másik sajátossága az ún. gondolatpárhuzam. Ez ugyanannak a gondolatnak kétféleképpeni közlését jelenti... Például: Ösmeretlen kútbólNem jó vizet merni... Ez a nyitó kép, amelyet felfejt, értelmez, párhuzamosan magyaráz a következő két sor: Ösmeretlen kislánytNem jó megölelni... Ha nem segít a gondolatpárhuzam, akkor a képi élményhez kapcsolódó gondolatok vagy újabb képek magyarázzák a szimbólumot: Én ültettem a diófát,Más köti hozzá a lovát,Én szerettem meg egy szép lányt,Más éli vele világát. Itt a kezdőkép értelme teljesen világos: A violát akkor szödik,Mikor reggel harmat fémlik,Mert ha akkor le nem szedik,Gyönge színe elváltozik. A virág és a lány összefüggés sem szorul bővebb magyarázatra. De a következő két népdal nyitó képének megfejtéséhez már más módszerrel kell közeledni: Hideg sincsen mégis befagyott a tó,Ihatnék a babám lova a fakó.Eridj kislány törd be néki a jeget,Had igyék a babám lova eleget. Kék a kötőm kerületi,Barna legény kerülgeti,De hiába kerülgeti,Nem adnak már engem neki. Itt a jelképek megértéséhez a pars pro toto elv logikáját alkalmazzuk. A népdal itt az "egész" helyett csak a "részt" nevezi meg. A legény helyett a legény lovát említi, a lányt pedig a köténye "személyesíti meg"... Ez már egy bonyolultabb foka a képalkotásnak. De nem a legmagasabb foka... Mert vannak olyan népdalok, amelyek egész szimbólum-sorok: Falu végén keskeny gát,Barna kislány ugord át,De te szőke ne próbáld,Mert elreped a szoknyád. Ha jelkép a szoknya, a rózsa, vagy a ló, akkor a velük való történés jelképes értelmet nyer... Aratják a zabot, leszakítják a rózsát, vagy sárbahullik a piros alma - ez mind szimbolikus cselekmény a népdalban. Kecskeméten egy almafaAranyalma terem rajta.Szedd le rózsám az almáját,Ne bántsd annak gyönge ágát. Ezek után érthető lesz a feketeszárú cseresznye és a szép menyecske közötti kapcsolat megértése. Ez az ismeretlen eredetű népies műdal a magyar népdal esztétikai sajátosságainak figyelembevételével íródott. Az alma, a körte, a szilva és a cseresznye, no meg a kökény is, a népi növényszimbolikában a szépségre és termékenységre utalnak. Tehát a dalban azonos gondolati tartalommal jelenik meg az érett, azaz fekete cseresznye és a szép menyecske képe... Mit nevezünk ponyva irodalomnak?Nem is olyan könnyű erre a kérdésre válaszolni. A vásárokon leterített ponyván való árusítás még korántsem vall a mű értékéről. Petőfi és Arany ponyva kiadású versei a bizonyítéka ennek. Sokan úgy vélik, hogy minden bűnügyi, kalandos vagy könnyű szerelmi történet - ponyva! Ez nem így van, a tartalom önmagában nem dönti el a mű értékes vagy silány voltát. A Bűn és bűnhődés vagy a Szegény gazdagok tartalmánál fogva bűnügyi regény, de ugyanúgy nem mondhatjuk ponyvának, mint a világirodalom számos más bűnügyi tárgyú regényét sem. Tartalmuknál fogva Voltaire regényei vagy Szolovjev Csendháborítója mind kalandregény, ugyanakkor irodalmi remekművek. A szerelem pedig a világirodalom legszebb regényeinek alaptémája. A ponyva lényegét másutt kell keresnünk. Az első ismérv olyanfajta érdekesség, amely semmiféle lelki gazdagodást nem ad az olvasónak. A második ismérv a stílus igénytelensége. A harmadik és talán legfontosabb jegye: a valóság meghamisítása, méghozzá nem is körmönfont, hanem igen silány eszközökkel. Mit értsünk a valóság meghamisításán? Vajon a különböző Bill, Jack, Nick és egyéb keresztnevű ál-amerikánusok mondanak-e valamit is az igazi amerikai életről vagy akár csak az amerikai alvilágról? Vajon Courths-Mahler és Beniczkyné Bajza Lenke ábrándos erdészlányai és nagylelkű grófjai vagy Szomaházi hírhedt, méltóságos asszonnyá emelkedő gépírókisasszonya elmond-e valamit is a halódó feudalizmus és az uralomra került kapitalizmus társadalmáról? Nem, ezek rendkívül szimpla kitalációk, ahol a fordulatosság sehogy sem felel meg az élet sokkal érdekesebb fordulatainak, az érzelmek pedig laposak és hamisak. A ponyva általános jellemzése után talán most sorra vehetnénk az egyes műfajokat is. A ponyvaregényeket általában négy csoportra oszthatjuk. Legközismertebb, és valljuk be, legkevésbé ártalmas hatású a detektívregény. Ez lényegében álrendőrök és álrablók álküzdelme, álbűneset miatt. Lényege, hogy az elején ott a hulla, és az olvasó hiába találgatja, végül kiderül, hogy egész más a gyilkos, mint akire gyanakszik. A detektívregény olvasása jobban emlékeztet a keresztrejtvény fejtésére, mint az irodalmi élményre. Senkinek sem árt. Egészen más és sokkal veszedelmesebb műfaj a szerelmi ponyva, köznapi nyelven a limonádé regény. Ez a műfaj ugyanis igen következetesen a politikai öntudattól akarja megszabadítani az olvasót, és rábeszéli, hogy szerelem útján igyekezzék egyéni karriert csinálni. Az imperializmus propagandaeszköze a kalandos, gyarmati tárgyú regény, amelynek legismertebb példája a légiós regény. Ez mulatságos kalandok során kedvező színben igyekszik beállítani a gyarmatosító hatalmakat. De itt vigyázat! A sokat emlegetett P. Howard (Rejtő Jenő) - regényei nem ide tartoznak, ezek nem légiós regények, hanem a légiós regények paródiái, és úgy viszonyulnak mintaképeihez, mint a Don Quijote a lovagregényekhez. Végül emlékezzünk még meg a ponyvaregények legostobább és legártalmasabb fajtájáról, a rémregényről: Drakuláról és társairól. Ezek a puszta idegizgalommal és az ösztönök felszabadításával igyekeznek hatni. Nyílt kultúraellenség nyilvánul meg bennük. Fiatalabb olvasók esetében pedig egyszerűen árt az idegeknek, tehát nem az esztétika, hanem az orvostudomány körébe tartoznak. Miért fűzfapoéta a rossz költő?Ha azt mondjuk: fabatkát sem ér, valaminek a silányságára utalunk. A fa itt, ebben az összetételben az értéktelenségre mutat. A fűzfa, de a nyárfa is, legalább a magyar régiségben az értéktelen fajtákhoz tartozott. Szerszámot keményebb fából faragtak. A fűzfa-sulykot meg a nyárfa-sulykot tehát nem volt kár elhajítani, de hitvány az a poéta is, akinek költészete olyan erőtlen, mint a fűzfa ága... A fűzfaköltő kifejezést ebben az értelemben először Czeglédi István prédikátor használta 1669-ben. Mi a makaróni-költemény?Az iskolában úgy tanultuk, hogy Petőfi Deákpályám című, latin és magyar szavakat keverő verse formáját tekintve "makaróni-költemény". "Diligenter frequentáltam//Iskoláim egykoron stb." Ugyan mi köze van ennek a mulatságos versszerkezetnek a csőtésztához? Ez a tréfás, játékos, költői műfaj Olaszországban született. Az olaszok pedig a nemzeti nyelvüket torzító konyhalatinságot kedvenc ételükről, a makaróniról "latino maccheronico"-nak nevezték el. Így lett tehát makaróni-vers a vegyes nyelvű költemény. Igaz-e, hogy Petőfi mecénása egy szabómester volt?Petőfi 1844 februárjában, debreceni nyomorgása után, Pestre gyalogolt, hogy kiadót keressen verseinek. Vörösmarty felhívta a Nemzeti Kör tagjainak figyelmét a kéziratra. A kör március 27-én tartott ülésén ajánlotta fel Tóth Gáspár szabómester az előleget. A Nemzeti Kör azután május 11-i ülésén egyhangúlag elhatározta a versek kiadását. Tóth Gáspár nemcsak mint mecénás, hanem mint a márciusi ifjúság harcostársa a továbbiak során is feltűnik Petőfi mellett. Tagja annak a bizottságnak, mely Budára megy a helytartótanácshoz, és követeli Táncsics szabadonbocsátását, de tagja a Perczel Móricz vezetésével működő rendőri osztálynak is, mely az iker főváros rendjére-csendjére ügyel. Itt nem sokáig tevékenykedik. Visszatér műhelyébe, nemzetőri és honvédségi ruhákat varr. 1849. első napjaiban Debrecenbe megy a kormány után. Mészáros Lázár hadügyminiszter a nagyváradi "ruhabizottmányhoz" vezényli munkavezetőül, századosi rangban. A szabadságharc leverése után hónapokig az "új épületben" raboskodik. Az 1850-es évek elején már ismét dolgozik a szabóműhely. A mester maga vezeti. 1862. május 18-án jelentik a pesti újságok, hogy Tóth Gáspár szabót az előző nap helyezték örök nyugalomra a Kerepesi temetőben. Hullhat-e az égből manna?Mennyit keresett Petőfi a verseivel? Móra Ferencet idézzük; Petőfi születésének 100. évfordulóján írta a következőket: "Én összeszedegettem, amennyire módomban állt, melyik könyvéért milyen honoráriumot kapott Petőfi. Az első verseskönyve az volt, amelyikre Tóth Gáspár szabómester a 60 forint előleget adta. Ezt 1000 példányban nyomta ki az Egyetemi Nyomda 219 pengő és 6 krajcárért; egy példány ára l forint volt. A második kötet ára l forint 12 krajcár volt, ezért 300 forintot kapott. A helység kalapácsát Geibel Emánuel adta ki, fizetvén érte a költőnek 40 bankóforintokat, és adván darabját 46 krajcárért. Ő maga pedig egy szót se értett belőle, mert nem tudott magyarul. Mikor Petőfi 1847-ben kiadta összegyűjtött verseit, megkérte Geibelt, hogy bevehesse A helység kalapácsát is, amit a kiadó mégse vehetett meg örök időkre 40 bankóforintért. Geibel úr azonban nem engedett. A János vitézre hónapokig nem kapott kiadót Petőfi. Végül is a szerkesztője, Vahot Imre vette meg 100 forintért, amit Petőfi nyomban odaadott az apjának, a tönkrement "jó öreg kocsmárosnak". Vahot nem csinált a könyvvel rossz üzletet, mert 1000 példányban adta ki, 40 krajcárjával, a novemberi vásárra. Tudniillik abban az időben a magyarok leginkább vásárfiának vették a könyveket... A szerelem gyöngyeinek és a Felhőknek 30-30 pengő krajcár volt az ára, az első az Emich, a második a saját kiadásában jelent meg. Gondolom, egyiknek a jövedelmén sem lehetett domíniumot vásárolni... Utolsó könyvéért, az összes költeményekért 1500 pengő forintot kapott Emich Gusztávtól, akinek a pár hónap alatt elfogyott 3000 példány 12 ezer forintot hozott. Ez a példátlan siker aztán gavallérrá tette a kiadót. Persze nem visszamenőleg, mert olyan kiadó még nem volt a magyar glóbuson, hanem 2000 forintért, havi 100 forintos részletekben előre megvette Petőfi minden versét, amit 1849 őszéig írni fog... Nem érdektelen az sem, hogy mi volt Petőfinek a segédszerkesztői fizetése a Pesti Divatlapnál. Koszt, havi 15 váltóforint és 2 váltóforint különdíj minden verséért. Tartozott pedig ezért színes riportokat írni, elolvasni a honleányok beküldött verseit, és azokra kellemes feleleteket írni a szerkesztői üzenetekben, végül mindennap átmenni Pestről Budára a Bagó Márton nyomdájába, és ott megcsinálni a korrektúrát... Persze 48-ban, amikor a nemzet legünnepeltebb költője volt, már 7 forint 50 krajcárt is kapott verséért... Frankenburg Adolf emlékirataiból pedig azt olvasom, hogy Kossuth Lajosnak ugyanakkor, mint a Pesti Hírlap szerkesztőjének havi 18 000 forint fizetése volt. Betűvel van írva, nem számmal, tehát nemigen lehet sajtóhiba. A politika akkor is jobban fizetett, mint a múzsák..." Milyen sportot kedvelt Petőfi?Petőfi legnagyobb élvezetei közé tartozott a kirándulás. Ezt jegyezte fel: "Ez ismét szép napja volt életemnek, nagyon szép. A természettel mulattam, az én legkedvesebb barátommal, akinek semmi titka nincs előttem. Mi csudálatosan értjük egymást, és ezért vagyunk olyan jó barátok. Én értem a patak csörgését, a folyam zúgását, a szellő suttogását és a fergeteg üvöltését... Megtanított rá a világ misztériumainak grammatikája, a költészet. Értem pedig különösen a falevelek zörgését. Le-leülök egy magányos fa alatt, és órákig hallgatom, mint zizegnek lombjai, mint suttognak fülembe tündérregéket..." Petőfi szenvedélyesen szeretett lovagolni is, de a kispénzű költőnek ritkán lehetett része ebben az élvezetben. Barátjának, Kerényi Frigyesnek írja egyik levelében: "A lovaglás oly szenvedélyem, mint neked a délutáni alvás: bár nagy ritkán van módom benne..." De ha csak ritkán akadt is alkalma, hogy lóra üljön, olyan délcegen megülte, mint kevesen. A lovas Petőfi Jókai Mórt is megihlette: "Petőfinek arca és alakja nem volt az, amit daliásnak nevezünk, arckifejezése komor, rideg volt, termete szűkvállú, járása nagylépésű, mint a távgyaloglóké: hangja tompa, de amikor az ihlet lángja átmelegítette, ez a mozdulatlan arc ragyogott, ezek a csapott vállak földgömbemelő Atlasz vállaivá nőttek, s midőn lelkesítő költeményeit szavalta, hangja az indulatoknak minden változatait zengte, sírta, mennydörögte. S ha lóra kaphatott, akkor egész daliává alakult át; úgy ült a lovon, mintha teljes életében azt tanulta volna..." Miért és hogyan tanult meg Petőfi és Arany gyorsírni?Arany János leveleinek gyűjteményében, az egyik Petőfi Sándorhoz írt levelében gyorsírásos részt is találhatunk. Gopcsa László véleménye szerint Arany legfeljebb kuriózumképpen tanulta meg a gyorsírást, a Petőfinek küldött levél végére írt jelek inkább gondos rajzolóra, mintsem gyakorlott gyorsíróra vallanak. Arany és Petőfi írásaiban különben sem találkozunk sehol másutt gyorsírással. Inkább játékos, titkos írásnak szánta, hogy Júlia ne tudja elolvasni. Tudjuk viszont a bécsi levéltárból előkerült titkosrendőri jelentésekből; hogy a gyorsírás a Szent Szövetség megalakulása óta gyanúsnak, szinte forradalmi tettnek számított, s a nevesebb politikusokkal együtt megfigyelés alatt tartották a gyorsírókat is. Széchenyi István például 1832-i angliai útján figyelt fel az ottani parlament gyorsíróira, s a bécsi titkos rendőrség jelentéseiből tudjuk, hogy ő is, Wesselényi Miklós is tartott az összejöveteleken gyorsírókat. Amikor Wesselényit sajtóvétség miatt Budán börtönbe zárták, magával vitte hűséges gyorsíróját, Stuller Ferencet is. Talán Petőfit is a forradalmiság barátkoztatta meg a gyorsírással. Vajon ki lehetett Petőfi mestere a sztenografálásban? Lehetséges, hogy barátja, Vasvári Pál ismertette meg a gyorsírással, aki a költő Kígyó utcai lakásának mindig szívesen látott vendége volt. Vasváriról feljegyezték, hogy szenvedélyesen gyakorolta magát a gyorsírásban, és "ha vitatkozott, folyvást gyorsíró jegyeket vagdosott a levegőbe". Úgy látszik tehát, hogy sem Arany, sem Petőfi nem használta a gyorsírást az ihlet rögzítésére. Mindkettő kezében gyorsan futó toll formálta a jól olvasható betűket. Hiteles történeti adatok alapján írta-e Gárdonyi az Egri csillagokat?Gárdonyi József, az író fia jegyezte fel: Regényírása kezdetét azzal árulta el, hogy Egerből levelet menesztett Pécs város polgármesteréhez, Majorossy Imre uramhoz. Gárdonyi nyilvánosságra nem szánt levele arról szólott, hogy Egerben regény készül, s ennek a regénynek a hőse Bornemissza Gergely, aki mint Tinódi Lantos Sebestyén döcögős pennájával megverselte, Pécs város szülötte, pécsi kovács fia. Gárdonyi arra kérte a pécsi polgármestert, ha a föld alól is, de neki kerítsen egy olyan írást, könyvet vagy levelet, amelyből kibötűzhető valami a Gergő gyerek múltjából. De bizony Majorossy bátyánk még a föld alatt is hiába keresgélt. Szomorodott szívvel csak annyit jelenthetett: a Gergő gyerek végleg eltűnt. Gárdonyi másfelé kutatgatott. De szerencsére, mit nem oldott meg Pécs, megoldotta Bécs, a császári levéltár. Annyira megörült a fekete-sárga ládák adattermésének, hogy azon melegében nekilátott a regénynek. De nem úgy ám, ahogy a regényben ma olvassuk. A két gyermek nem fürdött a patakban a Mecsek táján. A kis Évát se rabolta el a török, hanem ott kezdődött a regény, hogy Éva asszony az urának a ruháját foltozza Fejérvárott. Rátapint a ruhában az egri vár rajzára, a török gyűrűre és ugyanakkor megjelenik a félszemű Jumurdzsák, és elrabolja Éva gyermekét. A regény nehezen mozdulása kezdettől fogva nem tetszett Gárdonyinak. Vázlatot készített a további munkához. A vázlat összeállítása után a Gergő diák címe lekerült a kemény tábláról. Új cím: Holdfogyatkozás. De Gárdonyinak ez se tetszik. Csak két hétig állta a helyét. Lesz: Hol terem a magyar vitéz? Ez jobb. Ezt is kinövi egy hónap alatt, és kerül helyébe a Török gyűrű. Ez meg aztán csak egy napig élt. Kiderül, hogy a török gyűrű hamis érték. Ezután következik: Hold és a csillagok, amiből végre a maradandó két szó alakul: Egri csillagok, és ez illesztődik a regény élére. A 135 lapos regényszakadásnál kétségbeesetten tépelődik: "Még mindig nem tudom, mi lesz a regény közepe. Az éjjel nem is tudtam aludni emiatt." Először is forrástanulmányozásra szánja az idejét. Komolyan. Lelkiismeretesen. A török kosztümkönyvek, a Hadtörténelmi Közlemények, a Nemzeti Múzeum régiségtárain át eljut újra a bécsi császári levéltárba és a konstantinápolyi szultánmúzeumba. 1899. június 5-én kerül haza Egerbe. Kimerülve az úttól, a látottaktól. Rengeteg adattól dagadozó fejjel fogja kezébe a pihent tollat, és hihetetlen iramban önti a cselekményt... 1899. október 26-án, az 1051. kéziratlappal a végére jutott. A regénynek ez a befejezése nem jelentette a teljes munkavégződést. Még két hónapig foltozgatja a regényt. Ez 1290 lapra bővíti az írást. Megszületett az Egri csillagok... Igaz történetet dolgozott-e föl Mikszáth a Fekete városban?Mikszáth erre a családtörténeti legendára a 48-as Görgey Arthur testvérének, Istvánnak A Görgey nemzetség története című munkájában bukkant rá. Afféle familiáris mendemonda ez. Maga az író így vélekedett: "Ez a történet alkalmasint csak mese, legfeljebb cseppnyi igaz mag lehet benne... Nem valamely család igaz történetét akartam papírra tenni, hanem egy kornak az igazi levegőjét. Azt akartam, hogy az olvasó visszaringatva érezze magát abba a korba. A család igazi története közömbös az író előtt, még maga a történelem is. Shakespeare nagy történelmi drámáiban nevetséges volna történelmet keresni. De azért becsesebbek az emberiségnek, mint a legszabatosabb történelmi tények..." A fekete város bonyodalmait a lőcsei bíró vérének földszerző joga indítja el. A kérdés, hogy valóban volt-e, és ha igen, hol található efféle törvény a Corpus Jurisban? Mikszáth ez ügyben Róbert Károly idejére hivatkozik. Tény, hogy Róbert Károlynak a királyi hatalom megszilárdítása érdekében meg kellett törnie az interregnum idejében kiskirályként élő főurak, az oligarchák önkényuralmát. Ezek közül a trencsényi Csák Máté volt a leghatalmasabb. A király hadai 1312-ben ütköztek meg Csák seregével, Rozgony mellett. A csata eldöntésében nagy szerepe volt a szepességi szászoknak, akik Görgey Istvánnak és Görgey Arnoldnak, a szászok grófjának vezetése alatt a király oldalán küzdöttek. Ezt a történelmileg hiteles adalékot fejlesztette tovább az írói fantázia, mert a lőcsei bíró vérének földszerző jogáról és az ezt kiküzdő Jób nevű bíróról mit sem tudnak a kútfők... Sokat utazott-e Verne Gyula és May Károly?Olvasmányaink során sokszor találkoztunk Jules Verne és Karl May nevével. Verne "Különös utazások" címen írta műveit. May Károly útikalandjai ugyancsak sorozatban jutottak el ifjabb-idősebb olvasók elé. Sokszor hallhatjuk, hogy sem Verne, sem May nem utaztak, útleírásaik csupán a képzelet szüleményei. Mi az igazság: utazott-e ez a két ismert író vagy sem? Verne 1859-ben mint ismeretlen kis tőzsdeügynök műkedvelő vígjátékíró barátjával teherhajón körülutazta Dél-Angliát, s felhajóztak Skóciáig. Útközben látták a "Great Eastern" óriásgőzös építését, melyről Verne megjegyezte, hogy ő ezen a hajón fog átkelni Amerikába. Persze megmosolyogták. Azután látták a skót kastélyokat, szénbányákat, sziklás tengerpartokat. 1867-ben, már mint neves író, a "Great Eastern"-en valóban elutazott Amerikába, ahol azután vasúton eljutott a Nagy-Tavak vidékére. Az 1859-es utazás élményei bukkannak fel a Zöld sugárban, amikor a tengerpartokról írt; a Grant kapitány gyermekeiben a skót kastélyok, a Fekete Indiákban a szénbányák, az Úszó városban a "Great Eastern" emléke jelenik meg. Amikor már gazdag embernek számított, jachtot vásárolt, és sokat hajózott, de a jachtot elsősorban pihenésre, nem pedig világlátásra használta. Bejárta ugyan a Földközi-tenger partvidékét, Norvégia északi részét; behajózott a Keleti-tengerbe, de legtöbb útja csak sétahajózás volt, amikor a fedélzeten tett-vett, pihent vagy dolgozott. Nyáron hajója a Somme folyó torkolatában horgonyzott, közel Amiens-hez, ahol lakott. A jachttal egyszer Párizsba is felhajózott. Olvasói tudtak ezekről az utazásokról, de azt hitték, hogy messze világrészekben kalandozik. Magyarországra tervezett utazást, ez sajnos elmaradt: egy elmeháborodott rálőtt, és sérülése nem engedte meg az erőteljesebb mozgást, jachtját is eladta, a montenegrói király vette meg. Verne ekkor 58 éves volt, a merénylet 1886-ban történt. Karl May, aki az amerikai prérik, sziklavadonok, nagy folyamok, az indián világ írója volt, járt-e vadászösvényen vagy hadi ösvényen? Azaz járt-e Amerikában és Arábiában, látta-e álmai világát? Igen, látta. Megmaradt útlevelek, hajózási utasnévjegyzékek dokumentum-szerűen igazolják utazásait, levelei, feljegyzései szintén. Kétkötetesre tervezett önéletrajzának csak az első része jelent meg, a másodikat már nem írta meg, halála megakadályozta ebben. A kutatást nehezíti, hogy a második világháborúban sok emlékanyag elpusztult. Biztosan megállapítható, hogy járt Angliában, Franciaországban, Itáliában, Magyarországon, Svájcban, Görögországban, Törökországban. Egyik-másik regényét a Garda-, illetve a Vierwaldstätti tó mellett írta. Húszéves korában, 1862-63-ban, Amerikában vasútépítkezésen dolgozott, magántanítóskodott, csaknem egy évig tartózkodott az indiánok lakta vidéken. Minthogy egészen szegény fiatalember volt még akkor, bizonyára hajófűtőként került ki. 1869-ben ismét járt Amerikában, ugyanebben az évben Észak-Afrikában is megfordult, már mint jómódú szerkesztő és író. Az arab országok iránti rokonszenve minden bizonnyal ebben az időben ébredt fel. 1899-1900-ban a "Preussen" nevű német luxusgőzösön Genovából elindulva Kairóba érkezett, ahol hat hetet töltött, majd felhajózott a Níluson, meglátogatta Bejrútot, Szíriát, s közben tizennégy napra karanténba került, ahonnan hat nap után baksis ellenében kiengedték. Megnézte Palesztinában a bibliai helyeket, elutazott Indiába is, de a pestis miatt nem szállt ki a hajóból. Ekkor Szumátráig jutott el. 1908-ban felesége társaságában ismét Amerikába utazott, megnézte a Niagara vízesést, meglátogatta az indián falvakat, irodalmi társaságokban előadást is tartott. Ezek szerint Karl May sokat utazott. Sajnos, fiatalkori bolyongásainak részleteit nem ismerjük, későbbi luxusutazásai azonban bizonyára növelték látókörét, s ezekből merített is. Verne több magyar tárgyú regényt írt, honnan ismerte hazánkat?Jules Verne, azaz Verne Gyula 1885-ben jelentette meg Sándor Mátyás című regényét, és azóta minden nemzedék újra olvassa, újra végig izgulja, felfedezi magának, sőt újabban filmet is készít belőle. Ami számunkra különösen érdekes: hősei magyarok, cselekményét "magyar ügy" robbantja ki: Sándor Mátyásék összeesküvése az osztrák önkény ellen 1860-ban. Kiszely Magda Verne Gyula magyar nemzetképe c. tanulmányában olvastuk: Verne tudományos regényeiben, amelyek Voyages extraordinaires , vagyis Különös utazások cím alatt nagyszabású ciklust alkotnak, határozott célt tűzött maga elé. Végig óhajtotta vezetni olvasóit az idegen országokon, hogy azok földrajzával, történelmével, népével s ennek szokásaival megismertesse őket. Előveszi térképeit, földgömbjét, maga elé helyezi, s úgy halad országról országra. A Voyages extraordinaires során eljut Magyarországba is. Szívesen ír rólunk; hazánk történelme, földrajza, a magyar nép lelki tulajdonsága elég érdekesek számára ahhoz, hogy hosszabban is lekössék figyelmét. Négy nagyszabású regénye van, amelyek tisztán magyar vonatkozásúak. Az időrendben első a Sándor Mátyás, történelmi indítású, a többi három a Várkastély a Kárpátokban, A dunai hajós és a Storitz Vilmos titka leginkább földrajzi leírásokban bővelkedik. Élt-e Robinson és Péntek?Élesszemű irodalomtudósok kikutatták, hogy Selcraig cipésznek hetedik gyereke, John 1676-ban született a skóciai Largóban. Ez a fiú megszökött otthonról, s mert kalandvágyó volt, beállt a tengerészek közé. 1703-ban Dampier kapitánynak a Csendes-óceánra induló kalózexpedíciójához csatlakozott. Ekkor már igen jártas hajósnak kellett lennie, mert vitorlamesteri rangot kapott. 1704 szeptemberében a chilei Valparaisótól 560 km-re nyugatra, a Juan Fernandez-szigeteknél kötöttek ki. Ekkor történt, hogy Selcraig, vagy ahogy magát nevezte, Selkirk, összerúgta a patkót hajójának parancsnokával, Stradling kapitánnyal. Erre fogta magát, összecsomagolt, és néhány szerszámot is kérve, partra szállt. A hajó indulásakor ugyan megbánta elhamarkodott tettét, de Stradling kapitány könyörtelenül továbbvitorlázott. És ekkor kezdte meg John Selkirk Robinson-életét. Négy évet töltött a szigeten, teljes magányban, még hűséges Pénteke sem volt. Végre azután 1709-ben Dampier hajói visszatértek, és fedélzetre vették Selkirköt. 1711-ben tért haza Angliába, és élményeit, kalandjait egy ponyvafüzetben írta meg. Defoe, a Robinson szerzője személyesen nem ismerte "Robinsonját", csak olvasmányaiból értesült történetéről, így a valóságtól ihletetten, de mégis a maga művészi elképzeléseinek törvényeit követve megalkotta a világirodalom egyik remekét, melyben az emberi leleményességnek állított örök emléket. Még csak annyit: 1868-ban a Juan Fernandez-szigetek központjában Mas-a-tierrán emléktáblát állítottak Selkirk szokott kilátóhelyén; szülővárosa, Largo pedig szoborral idézi "Robinsonja" dicsőségét... Élt-e valaha Rinaldo Rinaldini?Mindenekelőtt szögezzük le, hogy Rinaldo Rinaldini sohasem élt, pusztán egy nagysikerű ponyvaregény, úgynevezett rablórománc hőse. Nem is foglalkoznánk tovább a kérdéssel, ha a Rinaldo Rinaldinit nem a nagy Goethe sógora, Christian August Vulpius írta volna 1798-ban. Megjelenése után rögtön franciára és angolra fordították, azonkívül minden európai, sőt néhány Európán kívüli nyelven is kiadták. Terjedelme egyre nőtt, és számos lenyomata keletkezett az idők során. Magyarországon a múlt század 40-es 50-es éveiben kezdte meg pályafutását, s ez még a 20. század elején is tartott. Azt sem lehet mondani, hogy a maga nemében jól sikerült munka a Rinaldo Rinaldini. A kusza és szellemtelen kalandhalmaz végső soron unalmas. Viszont a lovagias rabló figurája: a szegények és elnyomottak védelmezője, a gazdagok, hatalmasok ostora ügyesen megragadta a néphangulatot, amely már ekkor rajongott a szabadságért és az emberi jogokért. Ha a Rinaldo Rinaldini írója Goethe sógora, mondjunk valamit arról is, hogyan jött létre ez a furcsa irodalmi "rokonság". 1788 júliusában, a weimari parkban sétálgató Goethe miniszter úr elé állt egy ragyogó szemű, alig 23 éves munkáslány, Vulpius Krisztina. Kérvényt nyújtott át, melyben bátyja, a Rinaldo Rinaldini későbbi szerzője állásért folyamodott, így kezdődött... A folytatás az volt, hogy Goethe házába fogadta a Bertuch-féle művirággyárban dolgozó leányt, aki azután 28 éven át a mester oldalán élt. Goethe később törvényes feleségévé tette fiának anyját, így kapcsolódott a Vulpius név a világirodalom egyik legnagyobbja mellé, ily módon került sógorságba-komaságba a Faust és a Rinaldo Rinaldini szerzője. Élt-e Don Juan?A 14. századi Sevillai krónika feljegyzi egy bizonyos istentelen Don Juan Tenorio gaztetteit. Megszöktette a kormányzó leányát, Donna Annát és a kormányzót megölte. A meggyilkolt kormányzót a ferences szerzetesek temették el klastromukban, és a sír fölé egy lovasszobrot állítottak. Ide csalták régi ellenségüket, Don Juant, s megölték. Hogy eltűnését magyarázzák, azt híresztelték el, hogy a lovag gúnyolta a meggyilkolt kormányzót, erre megnyílt a föld, és a szobor a féktelen csábítót a pokol fenekére vetette. A krónikás feljegyzés történelmi hitelét a tudományos kritika nem igazolta, de ez nem ártott és ma sem árt a motívum népszerűségének. Don Juan alakja a monda formálódásának során tovább növekedett, új vonásokat öltött, sőt egy hasonlóképpen legendás névrokonára is szert tett. Don Juan de Marana éppen olyan kegyetlen csábító, mint Don Juan Tenorio, de ő a végén "megtér", és bűneiért vezekel... Don Juan tehát nem volt élő személy. Legendás alakja azonban az irodalmat és a muzsikát egyaránt megihlette, Tirso da Molinától és Molierètől Lenauig s G. B. Shawig, Mozarttól Richard Straussig. Élt-e Faust?Ha felütik a heidelbergi egyetem anyakönyvét, írva találják, hogy ott egy Johann Faust nevű diák elvégezte a filozófiai tanulmányait, és 1509-ben elnyerte a baccalauresi fokozatot. Egy időben a Georgius Sabellicus nevet is használta. Ez volt az álneve, amikor valamelyik városból sürgősen odább kellett állnia. Erre azért volt szükség, mert a tudásnak Heidelbergben felszedett kincseit nemcsak aprópénzre váltotta fel, hanem hamisra is. Kalandorrá lett. Hol itt, hol ott szédítette az embereket azzal, hogy a titkos tudományok beavatottja. Értett a csillagjósláshoz, a mágiához, megjövendölte a bajt és a szerencsét a tenyér vonalaiból. Ez a tudomány aranyfüstjei csillogtató sarlatán eljutott minden korabeli tudományos kiválósághoz. Vendégül látta a híres Trithemius, a sponheimi apát, aki maga is nagy kedvelője volt a titkos tudományoknak; megfordult Wied kölni érseknél, Mudt gothai kanonoknál, Joachim Camerariusnál, Melanchtonnál... A wittenbergai és erfurti egyetemen tudományos vitákat rendezett. Erfurtban azzal aratott nagy sikert, hogy könyv nélkül idézte Platón és Arisztotelész bármelyik munkáját. Híre még a nagy Lutherig is eljutott. Faust tehát élt, a népkönyvek és Goethe remekének hőse nem kitalált alak. Életét különös kettősség jellemezte: hol egyetemek előadói székében tűnik fel, hol csapszékekben tivornyázik, pénzt csal ki a becsapott emberektől, és álnéven szökik a törvény büntető keze elől. 1538-1540 táján hunyt el. Ismeretlen halálnem végzett vele... Nevét az irodalom tette halhatatlanná. Élt-e Münchhausen?A Weser folyó erősen kacskaringózik Bodenwerder közelében, az erdővel benőtt hegyoldalak között. Ez a vidék régóta híres volt gazdag vadállományáról. Itt állította fel agyafúrt csapdáit Madarász Henrik, a későbbi német király és itt járta az erdőt-mezőt a 18. század derekán Bodenwerder ősi birtokának tulajdonosa, a szenvedélyes vadász, Hieronymus Karl Friedrich Münchhausen. A köztudat szerint Münchhausen, a nagy hazug, aki hajánál fogva húzza ki magát a bajból, csupán regényfigura. Azzá lett, de annak előtte hús-vér emberként üldögélt 1763-ban épített kis kerti pavilonjában. Rágyújtott tajtékpipájára és mesélni kezdett. A rögtönzés igazi mestere volt. Ahogy egyre jobban belemelegedett a történetbe, szinte átalakult ő maga is. A történet fokozatosan elszakadt a valóságtól és a határtalan fantázia világtengerére siklott. Az igazság észrevétlenül füllentésbe csapott át, a valóság kitalálással keveredett. "Mint méltóztatnak tudni, több alkalommal megfordultam a Holdon is. Az ottani lakosok úgy használják a gyomrukat, mint mi a táskánkat. Bele teszik amire szükségük van, tetszés szerint kinyitják vagy becsukják. Nincsenek beleik, nincsen szívük és májuk sem. Azonkívül tetszés szerint kivehetik és betehetik a szemüket is, s ha a tenyerükön tartják, akkor is úgy látnak vele, mint amikor a helyén van. Ha az egyik szemüket véletlenül elvesztik, újat vásárolhatnak. A legkülönbözőbb fajták vannak raktáron. S mert gyakran változik a divat, most szívesebben viselnek kék szemet vagy feketét." Ilyeneket mesélt a nagyotmondó báró, akinek élete különben nem szűkölködött valódi kalandokban sem. Tizenkilenc éves korában ment el hazulról szerencsét próbálni, s többek között Oroszországban, Erzsébet cárné szolgálatában küzdött a törökök és a svédek ellen kapitányi rangban. Bodenwerder mai turista-szenzációja a Münchhausen-ház, ahol ma Münchhausen múzeum látható. Kevés hely van a földön, ahol irodalmi hősnek állítottak múzeumot. Egyébként ez sem egészen pontos meghatározás. Ugyanis sajátos múzeum ez. Egy irodalmi hős modelljének állít emléket: az igazi Münchhausennek, aki azonban csupán irodalmi mása révén vált híressé. A Münchhausen-történet leghíresebb irodalmi feldolgozásai Gottfried Bürgertől és Karl Immermanntól származnak. Élt-e Rómeó és Júlia a valóságban?A két tragikus sorsú szerelmesről szóló mese gyökerei a klasszikus görög világba, illetve Kis-Ázsiáig nyúlnak vissza. Majd 1524 táján Luigi da Porto egyik novellájában már név szerint is említi Rómeót és Júliát. Később Bandello is megírta történetüket. Az ő angolra fordított novellájából ismerkedett meg Shakespeare drámájának hőseivel. Ha Veronában járunk - úgy tűnik - ezek között a kövek között megtörténhetett mindaz, ami írva van. Több olyan erkélyt is láthatunk, amely alatt elhangozhattak a szerelmes szavak... A költészet ereje igen nagy és a képzelet realizálni vágyik. Az utazók évente megújuló ezrei és a szerelmi történettől megbűvölt veronaiak azt az erkélyt akarták látni a sok közül, amely alatt Rómeó suttogott, és azt a sírt, amelyből Júlia kikelt, így lassanként kialakult a hagyomány, hogy a Via Capello 17-25. szám alatti, 12. századbeli épület Capuleték háza és az udvarában kiszögellő, repkénnyel befuttatott erkélyen állt Júlia. - És Rómeó háza? - Azt is azonosították a közeli utcácska egyik házával, továbbá kialakult az a hagyomány is, hogy az Adige partján épült kapucinus kolostor kertjében pihen Júlia, egy oszlopokkal övezett udvarból nyíló kripta durván faragott kősírjában. Végső soron tehát: irodalmi legendaképződésről van szó. Pontosan ugyanis sem Rómeó, sem Júlia történeti létezése nem bizonyítható. Az ilyenféle "irodalmi feltámadás" nem ritka dolog és nem is "baj". Sőt, nem egy esetben a remekmű értékének egyik sajátos bizonyítéka. Hány könyvet tud elolvasni egy átlagos ember élete során?Erre is található becslés. Egy rendszeresen naponta 3-4 órát olvasó ember 10 év alatt 760 kötettel végezhet, ez évente 76 mű. Egy élet alatt, mondjuk 50 évi olvasást számítva, ez csaknem 4000 kötetet jelent. Az adatokat Fitz József, a nagy magyar könyvtártudós egyik tanulmányában találtuk. Más felmérések szerint azonban ezek a becslések túlságosan szerények. Gyorsolvasó könyvmolyok ennél sokkal nagyobb teljesítményekre képesek. Persze az olvasás nem sportteljesítmény, nem időre, darabszámra vagy kilóra faljuk a könyveket. Olvasni okosan, válogatva és odafigyelve kell... Az ókorban és a középkor elején az emberek rendszerint csak fennhangon olvastak. Az akkori írók a műveik prozódiáját és ritmusát is fennhangon való olvasáshoz és kiejtéshez alkalmazva alkották meg. Írott nyelvük emiatt sokkal nyomatékosabb és patetikusabb, mint a mienk, kik inkább a néma gondolat nyelvén írunk. Az újkor írói már magányosan, hangtalanul olvasó közönség számára írnak. Ennek a hangtalan olvasásnak az az előnye, hogy sokkal gyorsabb, mint a fennhangú. Kíváncsiak klubja ~ Kalandozás a történelembenKalandozás a történelembenHányan voltak a honfoglaló magyarok?A Kárpát-medencébe érkező magyarság lélekszámáról nem tudósítanak bennünket az egykorú források, azt jegyzik meg csupán, hogy 20 ezer lovast tudtunk kiállítani. Ennek alapján - a katonáskodó és a termelőmunkát folytató népesség átlagos arányát figyelembe véve - a honfoglaló magyarság lélekszámát 400-500 ezerre becsülhetjük. 400-500 ezer ember a 10. században meglehetősen nagy számot jelent. Hogyan lehet, hogy ennyien érték el a Kárpát-medencét, hiszen úgy tanultuk, hogy a rájuk támadó besenyők az Etelközben szinte teljesen kiirtották a védtelen magyar lakosságot. Tény, hogy a besenyők legyőzték a szálláshelyek őreit, rátörtek a lakosságra, az pedig állatai és ingóságai nagy részét hátrahagyva, futva igyekezett átjutni a Kárpátok hágóin és szorosain. E veszteségek azonban korántsem voltak olyan nagyok, mint azt a későbbi krónikás feljegyezte. Egyes történészeink viszont hitelt adtak ennek a közlésnek, melyet Konstantin császár jegyzett fel. Ennek a felfogásnak szép költői megjelenítését látjuk Illyés Gyula Árpád című versében: Alig volt nő. Alig egy csacsogó száj A bosszúállás nem kegyelmezett. Vének se voltak. Minden elveszett, mi összetartott: bíró, jós, pap, oltár.Egy csapat özvegy férfi s egy sereg árva siheder, ez volt a magyarság? Ez asszonyát siratta, ez az anyját. Így érték el a legfelső hegyet. Adataink ellene szólnak e szörnyű méretű katasztrófának, hiszen krónikásaink is említést tesznek a beköltöző magyar asszonynépről. Még hitelesebb cáfolatát adja a katasztrófaelméletnek honfoglalóink régészeti hagyatéka. A feltárt sírokban nyugvó nők ugyanis ugyanahhoz a népességhez tartoznak, mint férjeik. Kétségbevonhatatlan bizonyítéka ennek embertani felépítésük és a magyar művészeti ízlésben fogant ékítményeik is. Márpedig ha Árpád magyarjai kizárólag családjukat vesztett férfiak lettek volna, akkor csak a szomszéd népek lányait vehették volna feleségül. Ennek ellenére nyilván nagy lehetett a veszteség. Árpád ebben a rendkívül nehéz helyzetben is keresztülvitte korábbi tervét: az új honszerzést. Harcosai már 894-ben beszáguldottak Pannóniát, a Dunántúlt, és a csapatok nem is tértek vissza Etelközbe. A Felső-Tisza vidékén várták Árpádot a fősereggel. 895 tavaszán a Vereckei-hágón át be is vonultak az Alföldre. A magyarság zöme ekkor még Etelközben volt. Az ő beköltözésüket nyilván ez a katonai művelet volt hivatva előkészíteni. Ám ekkor szólt közbe a besenyő támadás, amit az imént említettünk. És Árpád mégis megszállta az új területeket. Ahelyett, hogy Etelköz visszaszerzésére tett volna kísérletet. Döntésének és emberi nagyságának állítanak emléket Illyés Gyula költeményeinek sorai: Akárhogyan is - még most sem beszélt -szabadok leszünk - ez suhant talán a szívébe inkább, mintsem az agyába, miközben megsarkantyúzta a mént s a mén ettől egy sziklára kiállva jelt adott: gyorsan! S nézte vizsla szemmel, mint juhász, aki minden ürüt ösmer, hogy tódul népe át Európába...Most érkeztünk el a legnehezebb és az egyik legtöbbet emlegetett kérdéshez: a kettős honfoglaláshoz. Miről is van szó? Lehetséges-e az, hogy már 895 előtt jelentős magyar tömegek szállták meg a Kárpát-medencét, és Árpád népe már hazajött? A honfoglalók a Kárpátokon átkelve természetesen nem lakatlan területre értek. A helyben talált lakosság többségét avarok és szlávok alkották. A helyi népesség számát kutatóink legfeljebb 200 ezerre becsülik. László Gyula professzor arra a következtetésre jutott, hogy a 670 körül a Kárpát-medencébe beköltözött avar néphullám magyar nyelvű volt, s ezeknek az avar-magyaroknak utódai jelentős tömegben megérték Árpád népének honfoglalását, akik magyar és török nyelvű nemzetségekből álltak. A lélekszámban kisebb, de katonailag erősebb 895-ös jövevények uralmuk alá hajtották az itt élő avarokat. Eszerint tehát a magyar nép döntő többsége nem 895-ben költözött mai hazájába Árpád vezetése alatt, hanem még 670 körül. Ez még nem beigazolt tény, hanem csupán a kutatómunkát előrevivő feltevés. Sokan vannak, akik az ellenére szóló súlyos érvek miatt nem tudják elfogadni a kettős honfoglalás elméletét. Csak néhány indok: a 670 táján hazánk területére érkezett avarság kialakulása semmiképpen sem azokon a területeken ment végbe, ahol mai ismereteink szerint valaha is finnugor népek éltek. A régészeti és embertani vizsgálatok pedig azt bizonyítják, hogy 895-ben nagyszámú új népesség érkezett a Kárpát-medencébe, akiknek temetkezési szokásaik, sajátos mintakincsű művészetük és embertani alkatuk is különbözött az avarokétól. És ezek voltak a magyarok. Hogyan kelhettek át őseink a nagy folyókon?A honfoglaló magyarság, sőt állattenyésztő népességünk századokig nem csónakokon kelt át a nagy folyókon, hanem felfújt bőrtömlőkön; a lovakat, marhákat pedig maguk után úsztatták. Hogy milyen módon zajlott le egy ilyen átkelés, azt Ibn Fadhlán 922-i útjának leírásából ismerjük meg a legszemléletesebben. A karaván emberei előszedték tevebőrből készült csónakjaikat, kifeszítették, leszedték a tevéről a málhát, és megtöltötték a kerek bőrcsónakok belsejét ruhákkal és áruval. Midőn a bőrcsónak tele volt, négy-hat ember ült rá, nyírágat vettek kezükbe, s evezőként használták, amíg a csónak forogva és a folyam sodrától sodorva áttért a túlsó partra. Hol kelhettek át őseink a Duna túlsó partjára? A Visegrád és Rácalmás közötti szakaszon egyedül a Káposztásmegyer és a Rómaifürdő közti Duna-szakasz, a régi megyeri rév környéke alkalmas erre. A Duna ezen a szakaszon a legszélesebb, zátonyokkal tarkított, sodra a leglassúbb, úgyhogy Óbudáig még a víz által elsodort tömlők is partot érnek. A Margitszigetnél viszont a Duna medre összeszorul, sodra megnő; ez alkalmatlanná teszi a tömlőn való átkelésre, gázolásra. Ráadásul partja a Gellérthegynél sziklába, a Lágymányoson mocsárba ütközött, ami a vízből való kijutást nehezítette volna. Amióta állattenyésztő nomádok költöztek a Kárpát-medencébe, Óbudának és a megyeri rév környékének nagyobb települési jelentősége volt, mint Pestnek. Ennek kell tulajdonítanunk azt is, hogy Aquincum itt alakult ki, közel a lovas barbárok átkelőhelyéhez, és hogy Kurszán kündü is itt választotta meg téli udvarhelyét. Hogyan nyerték a vasat a honfoglaló magyarok?A honfoglalás, a megtelepülés során a központi hatalom szervezetten gondoskodott a vastermelésről, hiszen biztosítani kellett az egyik legfontosabb kézművesség: a kovácsmesterség nyersanyagát. Heckenast Gusztáv és Nováki Gyula a felszíni salaknyomok megfigyelésével, a vaskohók feltárásával, az oklevelek és helynevek együttes vallomásával bizonyította, hogy a 10. század elejéből két jelentős vaskohászati központ működött hazánk területén. Az egyik a Nyugat-Dunántúlon, a másik Borsod megye északi részén. E vidékek Vasvár nevű központjaiból ellenőrizték a környék vasat szolgáltató népeit, termékeiket itt tárolták, és innen osztották szét. Vasvár tehát kohóipari központ volt, innen kapta nevét. Bár nem óriáskohók ontották a milliónyi tonna nyersvasat, de azért a termelés nagysága így is figyelemreméltó volt. Először is: a vasat a bányászott ércen kívül a felszínen gyűjthető gyepvasból nyerték, s ezt a domboldalba vágott kis olvasztókemencében darabkákra törve és faszénnel keverve, kézi fújtatással olvasztották ki. A vaslepényben maradt salakot kalapácsolással verték ki, s újraolvasztással tették a színvasat felhasználhatóvá. Ez bizony elég bonyolult eljárás. A magyar őskohászok egész napi munkával 1-2 kilogramm alakítható vascipót állítottak elő. De eléggé sokan lehettek, hiszen aligha tudták volna széles körű, rendszeres vastermelés nélkül biztosítani a lószerszámokhoz, fegyverekhez, a megszámlálhatatlan mennyiségű nyílcsúcshoz szükséges vasmennyiséget. A fejedelem állandó kíséretéhez tartozó 20 ezer lovas felszereléséhez, nem számítva mást, mint a szablyákat, kengyeleket, zablákat, 20 tonna vasat kellett felhasználniuk. Vadászhattak-e bölényre a honfoglaló magyarok?Közvetlenül a honalapítást megelőző és követő időkben a bölények az egész országban vadászhatók voltak. Bizonyság erre a nagyon sok Bölényes helynév. Az európai bölény nálunk, nevezetesen Erdélyben, hosszabb ideig élt, mint Nyugaton. S mikor halt ki az utolsó magyar bölény? Ezt is tudjuk, sőt a nevét is feljegyezték az utókor számára. Miskának hívták. Erdélyben fogták el, és innen került a bécsi állatarénába, a Hetztheaterbe, 1788-ban. Nyolc éven át "dolgozott" itt a szerencsétlen jószág. Ráuszított kutyákkal és medvékkel vívott meg a mindennapi szénájáért. 1809-ben pusztult el, de még haló porában sem hagyták nyugodni. Napóleon megszálló bizottságának vezetője: Marcel de Serres kiásatta és Párizsba vitette csontjait. Itt azután elnyelték a természettudományi relikviákat a múzeum pincéi... Miska, az utolsó erdélyi bölény tehát egy jeltelen párizsi sírban porosodik... Hogyan élelmezték seregüket a kalandozó magyarok?László Gyula írja A honfoglaló magyar nép élete című munkájában: Hogy voltak-e őseinknek szárított tejkonzervjei, mint a mongoloknak, azt nem tudjuk, de hogy elsőrangú mesterei lehettek a szárított hús készítésének, azt nemcsak a magyar pásztoremberek tudománya árulja el, hanem régi feljegyzés is szól róla. Érdemes ezt meghallgatni. Villani János 14. századi történetíró így számol be róla: "Ha levágják a marhát, húsát üstökben megfőzik. Ha pedig jól meg van főzve, elválasztják a csonttól, és kemencén vagy másként megszárítják; megszáradva finom porrá zúzzák. A hadjárathoz üstöket visznek magukkal, s mindenki visz magával egy ilyen zacskó port, meg a fejedelmük is vitet utánuk. Felforralt vízbe dobják, egy-két maréktól megtelik az edény, megdagad, mintha kása volna. Nagy a táplálóereje, és így kevés kenyérrel vagy anélkül is erőt ad az embernek!" Íme, a kalandozó hadjáratok alkalmával így élelmezték seregüket őseink. A mongol hadsereg ugyanígy látta el magát, de szárított tejport vitt magával. Milyen lovon ült Árpád?Bizonyos, hogy nem hosszú lábú, angol-arab harci ménen, mint ahogy azt szoborba álmodta az Ezredéves Emlékmű mestere, Zala György, vagy amint megfestette Munkácsy Mihály a Honfoglalás című képén. Árpád és a honfoglalók lova másmilyen volt! Őseink lovai aránylag széles homlokú, kis és száraz fejű, tüzes szemű, száraz csánkú és acélos inú, eleven, élénk és átlagban csak 140 cm magasságú állatok voltak, melyek főleg vágtatva jártak. Istállót sohasem láttak, és hideget, meleget, esőt és szélvihart egyaránt jól tűrtek. Ritkán feküdtek, állva aludtak. Fekete sörényük lobogott a szélben. Színük sokféle volt, de a legtöbb mégis patkányszínű, egérszőrű lehetett, fehér hassal és széles fekete hátszíjazással. Ez a portré talán csak annyiban szorul módosításra, hogy a "kis, száraz fejet" esetenként nagyobb fejjel cseréljük ki. Ugyanis a ma élő összes lófajták két ősből származnak. Az egyik a nagy fejű, ma már állatkerti ritkaságnak mondható taki (mongol nevén tech). Hajdanában egész Európát benépesítette, de aztán Ázsiába húzódott vissza. A másik a kis fejű, szintén alacsony termetű, vékonyabb csontozatú tarpán. Hazáját Dél-Ukrajna környékén sejtik. Itt már kipusztult, és leszármazottai a védett lengyel erdőkben kaptak menedéket. Hankó Béla úgy vélekedik, hogy a honfoglalók lovai tarpánfélék voltak. A sírokból előkerült lókoponyák viszont arról vallanak, hogy taki vér is részt vett őseink lóállományának kialakításában. Tehát Árpád és a honszerzők lova taki és tarpán keverék volt. Olyanféle alacsony termetű, szívós állatok lehettek, amelyek még ma is ezerszám legelésznek Mongólia füves pusztáin. Volt-e patkója Árpád lovának? Majdnem bizonyos, hogy nem. A honfoglaláskori sírokból még nem került elő patkólelet. Ezt megerősíteni látszik Marco Polo tudósítása is a 13. századi Mongóliáról. Feljegyzi, hogy bár a városok utcáit kikövezik, egyik oldalát nem burkolják be. A nagykán futárainak patkolatlan lovai ugyanis letörnék védtelen szarupatájukat a kövezeten. Állandóan viselték-e a koronát a magyar királyok?A "Szent Korona" az "ország" tulajdona volt. Tehát nem az uralkodó személyes kincstárának féltett darabja. A király nem parádézhatott tehát vele nap mint nap. Azonban a magyar uralkodó a "hétköznapokon" sem maradt korona nélkül. Egy egyszerűbb, hogy úgy mondjuk "házi koronát" hordott, amely nemcsak ünnepélyes alkalmakkor volt a fején, hanem például harci sisakját is díszítette. Ez az "egyszerűbb" korona állandó kísérője a királyábrázolásoknak, bizonyítva, hogy a kor embere nehezen tudta az uralkodót enélkül elképzelni. A Nemzeti Múzeum kiállításán látható a III. Béla sírjában talált halotti korona. Egyszerű abroncs ez, melyet néhány kereszt díszít. Ugyanitt őrzik Zsigmond halotti koronáját. Ezen liliomok vannak, drágakövekkel díszítve. Hogy miért viseltek a magyar királyok a sírban is - koronát? Fügedi Erik válasza a középkor rejtélyesnek tűnő világába vezet el. Egyrészt a világ hiúságát szolgálta a fény, a pompa, amely a halott királynak éppen úgy kijárt, mint az élőnek. A ravatalon és a sírban nem "közönséges" ember feküdt, még csak nem is egyszerű nagyúr, hanem az ország királya, aki uralkodásától kezdve koronát viselt, megilleti az tehát ebben az állapotában is. Másrészt túlvilági célokat szolgált a halotti korona. A középkori ember szemében a halál az igazi élet, az örök üdvösség kapuja volt. Úgy hitte, hogy egyszer el kell jönnie az utolsó ítélet napjának, mikor Isten angyala harsonaszóval kelti életre a holtakat. Az angyalnak tudnia kellett, hogy ebből a sírból nem közönséges embert, hanem isten felkentjét támasztja fel, aki életében "isten kegyelméből" uralkodott egy ország felett... Miért ferde a magyar koronán a kereszt?Erre két magyarázat is van. Az egyik egy legenda. Eszerint amikor Hunyadi Mátyás gyermekkorában játszadozott, egyszerre csak nagy szárnycsattogást hallott. Jöttek az angyalok, hozták a koronát, hogy a fejére tegyék. Megrémült a kis Mátyás, nagyot sújtott az öklével, és éppen a keresztet érte a csapása. Azóta ferde. Nyilvánvaló, hogy ez a legenda messze jár a valóságtól. A másik mendemonda már történeti. Eszerint a kereszt akkor görbült volna el, mikor bajor Ottó 1305-ben a Venceltől visszakapott koronát tokba zárva és nyeregkápára akasztva hozta hazafelé, és Fischamendnél leejtette, elvesztette. A magyarázat történeti ugyan, de mégiscsak monda. A kereszt görbeségének oka kevésbé romantikus. Az egymásra boruló pántok közepén egy nyílás van. Ide erősítették be, eredetileg függőlegesen, a keresztet. Ez a nyílás vagy furat kitöredezett, nagyobb lett. A kereszt alsó gömbjének szege lazán van benne. Vagyis az hol erre, hol amarra dől. Harci eszköz-e a fokos?A magyar fegyverek történésze, Kalmár János azt tanítja, hogy a középkor során mindinkább fejlődő, elnehezedő védőfegyverzettel szemben a támadó fegyverek hatásosságát is növelni kellett. A szablya, a kard, majd pedig a buzogány már nem volt eléggé eredményes fegyver a nyugati sisakfajták ellen. Megnőtt tehát a jelentőségük a nehezebb fajtájú ütő- és vágószerszámoknak, amelyek azonban nem minden esetben sorolhatók a fegyverek közé, mert egyformán alkalmazhatók fegyverként és szerszámként. A paraszti fegyverek csoportjába tartoznak a tagló, a bárd, a szekerce és a balta, valamint ennek kisebb "testvére": a fokosbalta. Mitől "fokos" ez a balta? - A balta foka az él nélküli, rövid oldalát jelenti. Ha ez megnyúlik: létrejön a hosszú nyél végén villogó veszedelmes ütő- és vágófegyver: a fokos. Vajon ősi magyar eszköz ez? - Aligha jelenthetjük azt ki, hogy sajátos magyar "találmány". Az viszont tény, hogy a fokosbalta hozzátartozott a honfoglaló magyarság fegyverzetéhez. Mint katonai támadóeszköz még a 18. században is hozzátartozott az Esterházy gránátos ezred fegyverzetéhez. Kiről nevezték el a visegrádi Salamon-tornyot?Magyarország Salamon nevű királyáról, I. Endre fiáról, aki 1052-ben született. Először apja koronázta meg, azután a német császár Székesfehérvárott. Hol a hatalomra törő hercegek: Béla, Géza, és László ellen, hol pedig mellettük harcolt. Egyszer védte a hazát a rátörő besenyők ellen, máskor meg hűbérül kínálta a német császárnak. Mikor I. László, vagyis Szent László került a trónra, meghagyta Salamont is királynak, udvartartást rendelt számára, de az uralkodásban nem engedett befolyást neki. Egy idő után azonban megsokallta Salamon fondorkodásait - így szól a monda - és a visegrádi várba záratta. A hagyomány szerint éppen a Salamon-toronyba. Vajon igaz-e, amit a hagyomány állít, s a köztudat ma is vall? Azt kell mondanunk, hogy nem. A mai Salamon-torony csak a 13. században épült, Salamon pedig a 11. században élt. Akkor hát mégis hol őrizhettek a foglyot Visegrádon? Salamon fogságának helye a Salamon-torony melletti Sibrik-dombon állott egykori római tábor lehetett, amelyet a 11. században ispánsági várnak használtak. Kissé kiábrándító végeredmény: a visegrádi Salamon-toronynak semmi köze Salamonhoz... A mai torony, mely eredeti alakjában 5 emelet magas volt, megerősített lakásul vagy a buda-esztergomi főforgalmi út elzáró erődítményeként szolgált. A hányatott életű Salamont László király néhány hónap után szabadon bocsátotta; újra támadást szőtt, leverték; a besenyőkhöz csatlakozott Konstantinápoly ellen; a vállalkozás kudarcba fulladt. Ezután már csak mondák beszélnek róla. Állítólag vezeklő remete lett, az isztriai Pola mellett, egy barlangban töltötte hátralevő éveit. Hogyan zajlott le a lovaggá ütés?A lovaggá ütés szertartása az ifjak 18-20 esztendős korában történt meg. Először alaposan meg kellett fürödniük meleg vízben, majd szigorú böjt következett. Utána az éjszakát a templomba zárva töltötték, hogy zavartalanul magukba mélyedhessenek. Másnap mise, a ruházat és a fegyverzet ünnepélyes megáldása következett, majd az öltöztetés. Páncéling, láb- és mellvért, sisak. Oldalukra fűzik a kardot, miközben a pap fennhangon mondja: "Fogadd e kardot az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, szolgáljon az úgy a tenmagad, mint Isten szent egyházának megvédésére, a mi Urunk Jézus Krisztus keresztje és a keresztény hit ellenségeinek megrettentésére, de jogtalanul senkit se bánts vele!" Ekkor az apródok a sarkantyúkat is felcsatolták, és előlépett a legelőkelőbb lovagok soraiból a felavató mester vagy az egyik fejedelmi hölgy, kardot vontak, és következett a lovaggá ütés szertartása... A lovagjelöltek térdre borultak, az acélpenge háromszor érintette meg vállukat, annak jeléül, hogy többé semmiféle sértést nem szabad megtorlatlanul hagyniuk. Végül: "Isten, Szent György és Szent Mihály nevében lovaggá ütlek, légy vitéz, bátor és hű!" szavakkal zárult a szertartás. Miként jutott Mátyás király a Corvin névhez?A Hunyadiak címerében, mint tudjuk, egy holló látható. A holló latin neve pedig Corvus. Több sem kellett az olasz származású, udvari történetírónak, Antonio Bonfininek, óriási klasszikus olvasottságával "bebizonyította", hogy Mátyás és a Hunyadiak - éppen a címermadár a bizonyíték - a legbensőbb rokonságban állnak az ősi római Corvinus nemzetséggel és ezen keresztül magával a legfőbb istennel, a nagy Jupiterrel is. Történeti személy-e Dobó Katica?Az irodalomban a hősnő története a következő: Dobó Katica, Eger vár kapitányának, Dobó Istvánnak leánya, apja segítségére női csapatot szervez, amely foglyul ejti a várba menekülő Balassi Bálintot, a híres költőt és dalnokot és Hegedűs hadnagyot, aki nem teljesítette pontosan az őrségen kötelességét. Hegedűs, aki szerelmes Katicába, de tőle kosarat kapott, bosszúból a török kezére akarja játszani a várat, de cinkostársait Balassi hazafias dalai annyira fellelkesítik, hogy cserbenhagyják Hegedűst, aki végül is kénytelen a magas várfalról alávetni magát. Dobó mind melegebb érdeklődéssel fordul Balassi felé, úgyszintén Katica is, jóllehet nem nyerte meg Balassi tetszését az asszonysereg toborzásával. Az utolsó megrohanásban azonban a nők is kitüntetik magukat s a török kénytelen békét kérni. Dobó nagy kitüntetésben részesül, Katica pedig igazi hivatásának tudatára ébred és Balassi felesége lesz. Tóth Kálmán, a költő és színdarabíró Dobó Katica címen 1862-ben történeti vígjátékot írt. Az ügyesen szőtt hazafias darab olyan sikert aratott, hogy Katica a világot jelentő deszkákról egyenesen besétált a magyar nép történelmi tévhitei közé. A valóságban sohasem élt, nem szervezett Eger ostromakor sereget és nem is ő lett Balassi Bálint felesége... Dobó István lánya, Dobó Krisztina nem vett részt Eger ostromában. Dobó Katica alakja csupán írói leleményből némi történelemhamisítás árán született. Tóth Kálmán, a költő, a szabadságharc eltiprását követő Bach-korszakban a magyar nemzeti érzés egyik leghatásosabb ébrentartója volt. Nem történelmi művet, hanem színpadi játékot írt, nem a históriai hitelességre, hanem a hatásra figyelt. S hogy milyen eredménnyel, arról tanúskodik máig is élő és történelminek vélt figurája, Dobó Katica. Honnan származnak a cigányok?A cigányok valódi eredetére a nyelvtudomány derített fényt a 19. században. Kiderült, hogy nyelvük indiai nyelv, az észak-nyugat-indiai nyelvekhez áll a legközelebb. Vándorútjukra is a szókészlet vizsgálata derített fényt. Indiától Európáig tartó útjuk során mindenütt számos szót vettek át azoknak a népeknek nyelvéből, amelyek között huzamosabb ideig éltek. Iráni (perzsa), örmény, görög és délszláv kölcsönszavak vannak valamennyi európai cigány nyelvjárásban. Indiából Európa felé vándorlásuk okát teljes homály fedi. További vándorlásaiknak egy-egy újabb, lökésszerű hullámát kiváltó körülményekre is csak bizonytalan sejtések vannak. Úgy látszik, hogy általában nagy háborúk vagy hódítások előszelét érezve meneküli egy országgal tovább a cigányság. Magyarországon először 1416-ben említik őket, amikor Brassó városa pénzt és élelmet ad az "Egyiptomból jövő Emmaus úrnak és 120 társának". A hazánkban élő cigánycsoportok jelenleg három, nyelvjárásilag erősen eltérő csoportra tagozódnak. Az úgynevezett magyar cigányok, a romungrók évszázadokkal ezelőtt vándoroltak be hazánkba Szerbián vagy Bulgárián keresztül. Régóta letelepedtek és túlnyomó többségük a cigány nyelvet is elfelejtette, csak magyarul beszél. Mindössze néhány ezerre tehető a gurvári cigányok csoportja. A gurvári cigányokat magyarul néhol foltozó vagy vályogvető cigánynak nevezik, régebbi foglalkozásuk alapján. Hazánkban három helyen élnek nagyobb tömegben: a Hajdúság, a Nyírség és a Kiskunság egyes községeiben: megtalálhatók még Hosszúpályi és Békéssámson környékén. Magyarországon a cigányul beszélők túlnyomó többségét az úgynevezett oláhcigányok, a vlahik alkotják. A Havasalföldről és Moldvából jöttek hazánkba az utóbbi száz esztendő során. Az oláhcigányok több kisebb csoportja Magyarországról is tovább vándorolt, így történhetett meg, hogy például a leghíresebb cigány mesemondónak, a svédországi Taikonnak nyelvében a nagyszámú román szó mellett mintegy 80 magyar kölcsönszó is volt. Édesanyja ugyanis még Magyarországon nőtt fel. A Dunántúl déli részén elszórtan élnek a német és vend cigányok. Ugyanitt, valamint a Nyugat-Dunántúlon és az ország északkeleti részében laknak magyaron kívül románul beszélők. Cigányul egyáltalán nem tudnak. Főfoglalkozásukról teknővájó, balajári cigányoknak nevezik őket. Melyik a legrégibb magyar város?Hazánkban az első városias települések a rómaiak uralma alatt születtek, a mai Dunántúlon, akkori néven Pannóniában. E városok az 1-4. században virágoztak. Legtöbbje a népvándorlás idején, az 5. századtól kezdve fokozatosan elhalt. Akadt azonban néhány, mely a hunok és avarok idejében sem pusztult el, s bár lakosságuk bizonyára többször kicserélődött, az élet egyszerűbb körülmények közt ugyan, de nem szűnt meg falaik között, írott források, de főként régészeti leletek egyértelműen arra vallanak, hogy egy-két római eredetű város megérhette a magyarok bejövetelét. E tekintetben elsősorban Pécs említhető, melynek ókeresztény föld alatti temetőjéhez csatlakozó, háromkaréjos sírkápolnája a honfoglalás idején is használatban volt Ezek szerint tehát Pécs a legrégibb város Magyarországon, helyesebben egyik legrégibb városias település. Ha Pécsett és máshol nagyszabású épületek voltak is, a termelés és a lakosság mezőgazdasági jellegű maradt. A városi élet, történeti feltétele az elsősorban ipari és kereskedelmi tevékenységet folytató polgári réteg kialakulása. Erről pedig csak a 13. századtól kezdhetünk beszélni hazánk területén, III. Béla kezdeményezése nyomán. Esztergomot királyi központtá teszi, az udvar székhelyévé. Ez pedig az ottani lakosság polgári fejlődésének kedvező talajt adott. Elsősorban külföldi kereskedők és iparosok telepedtek le. Az első céhszerű egyesülésről éppen Esztergomból van adatunk. A dunai kereskedelem és legfontosabb állomása ugyancsak Esztergom volt. A település folytonossága tekintetében Pécs a legrégibb, a magyar történeti fejlődés szerint Esztergom. Esztergom központi szerepét a tatárjárás után a IV. Béla által emelt Buda vette át. Polgári fejlődésében hamarosan túlszárnyalta Esztergomot. Ennek ellenére azt kell megállapítanunk, hogy a városi élet első kialakulása mind külső megjelenésében, mind gazdasági és társadalmi szerkezet szempontjából Esztergomban figyelhető meg először. Vannak-e hazánkban francia települések?Francia elemek tömegesen a 17. században vándoroltak be Elzász-Lotaringiából az akkori temesi bánság területére. A törökök által elpusztított és üresen hagyott országrész benépesítésére valóságos telepítési akciókat szerveztek. A déli vidékekre több hullámban is érkeztek francia telepesek. 1763 és 1780 között például az egykori Károlyligetet, Charleville-t, Szentborbálát, Seultournt lotaringiai francia család alapította, Szenthubertre sok besançoni, párizsi és luxemburgi települt át, Nákófalva is francia eredetű ebből az időszakból. És mi lett a franciákkal? Erre Móra Ferenc szavaival válaszolhatunk. A Nagi magiarosodás honunkban c. cikkében így ír: "Kell-e szebb magyar név a Tóásónál? Itt, Szegeden van belőlük elég, és ezeknek az archon eponymját, akitől az eredetüket vették, a 80-as években még Toasznak hívták, olasz munkásember volt, aki a nagy víz után, a rekonstrukciókor telepedett be hozzánk. Halál nevezetűek is elegen vannak a szegedi tanyákon, s gondolom, másfelé is a Duna-Tisza közén. Ezeknek az ősei a török világban, mint Halilok szedték a harácsot, és ették a piláfot. Még többen vannak a parasztjaink között Jóljárt nevűek, noha mostanában egyet sem tudok köztük, aki jobban járt volna, mint a többi zsellér. Nemcsak nevére, szemre-főre is olyanok, mintha Árpád apánk vezette volna be őket - némelyiknek tán még most is a honfoglaláskori csizmából kerekített bocskor krasnyug a lábán. Hát igen, csak nem a magyar honfoglalás korából. Ezek persze száz éve szivárogtak be ide Torontálból, s akkor még Wollfordoknak hívták őket. Főbíró is került ki közülük, s az még eredeti formájában megőrizte az ősi nevet, mint Wohlfahrt. Ugyan az ősi név nem ez volt, Mercy tábornok telepeseit, mikor a Bánátba lekerültek, még Bienfortok-nak hívták, s ezekből gömbölyödtek a szegedi kiejtésben Bumfordokká. Most aztán élnek szépen egymás melleit a Jóljártak, Wollfordok és Bumfordok, anélkül hogy a közös francia eredetükről tudomásuk volna." Mióta piros-fehér-zöld a magyar zászló?A kérdés Wagner Sándor Dugovics Titusz című képéhez kapcsolódik. Ez a mű Nándorfehérvár, vagyis a mai Belgrád ostromának egyik hősi jelenetét ábrázolja: azt a nagyszerű percet, amikor Dugovics Titusz, a magyar vitéz lerántja magával a mélységbe a lófarkas zászlót vivő törököt, mert csak így tudja megakadályozni az ellenséges hadijelvény kitűzését a vár fokára. Nándorfehérvárnak ez az ostroma 1456. július 21-én történt. Wagner Sándor említett képét 1859-ben festette, és valóban két piros-fehér-zöld zászlót is felfedezünk művén. Arról van tehát szó: nem tévedett-e a festő, vajon nem követett-e el anakronizmust Wagner 1859-ben? A kérdésben tulajdonképpen a magyar nemzeti zászló történeti kialakulásának problémája van elrejtve. Legutóbb Kumorovitz Bernát foglalkozott ezzel a Hadtörténelmi Közlemények c. folyóiratban. Tőle tanultuk, hogy a régi magyar királyi zászló eredeti színe a vörös volt. A honfoglalók zászlórúdja hegyén még a turulmadár lehetett, Szent István uralkodása alatt ezüstkereszt. Később az Árpád-házi címer piros-fehér csíkjai válnak nemzeti színekké. Ezekhez csak a 16. század közepe táján és a 16. sz. második felében csatlakozik harmadikul a zöld... A "trikolor" a ma is használatos elrendezésben francia hatásra alakult ki a 19. sz. elején. A piros-fehér-zöld színt, mint nemzeti színeinket pedig csak az 1847-48 évi országgyűlésen szentesítették törvényerővel. Ebből a kis zászlótörténeti áttekintésből viszont az következik, hogy Nándorfehérvár 1456. évi ostrománál nem lengett még a bástyák ormán háromszínű magyar lobogó - vagyis: Wagner Sándor Dugovics Titusz című képén a trikolor anakronizmus. Viszont azt is le kell szögeznünk, hogy ez a "korszaktévesztés" nem von le semmit a kép művészi értékéből. Miért oly kicsinyek a Nemzeti Múzeumban levő régi páncélok?A Nemzeti Múzeum vértezeteinek csak egy része kicsiny. Ezek a kisméretű vértek nem azt jelentik, hogy az emberiség egypár századdal ezelőtt alacsonyabb termetű volt, hanem csupán azt, hogy az akkori idők harcosai, katonái, lovagjai fiatal-, lehet mondani, gyermekkorukban kezdték a hadiszolgálatot. Az akkori fiatalság egész élete a háborúra való gyakorlatozásból állott, a kardforgatás, lándzsaviadal mesterségét tanulták, és már igen fiatalon harcos életet éltek; testük csupa izom, minden zsír és háj nélkül. Tehát ezek a vértezetek a fiatal harcosok védőfegyverzetei voltak, nem a felnőtteké. Egy vértezet súlya 15-17 kg, a tornavértezetek súlya a 20 kg-ot is meghaladja. Képzeljük el, mit jelentett a vértezetben való harc. Ha a harcos a tűző napon néhány óráig állt is, a test párolgását át nem bocsátó vértezet súlya alatt kardcsapás nélkül is lefordult lováról. A lóról leesett vértesharcos harcképtelenné vált, mert vagy hat ember kellett ahhoz, hogy újból lóra ültessék, vagy pedig egy emelőbakra lett volna szükség, ami aligha volt mindig kéznél a harctéren. Ha pedig a vértezett harcos sebesülten bukott le lováról, arra nem volt sem idő, sem alkalom, hogy kicsatolják, szétsrófolják vérlezetét, és kihámozzák vasöltözékéből. A barátja vagy harcostársa csak annyiban tudott rajta segíteni, hogy egy vékony, háromélű tőrrel megszabadította szenvedéseitől. Ezért nevezik ezeket a vékonypengéjű tőröket misericordia tőröknek, magyarul: kegyelemtőröknek. A vértezet jól vedeli a kard vágása és a lándzsa szúrása ellen, de a puskagolyó hatásának nem állt ellen. Ezért van az, hogy a tűzifegyver általánosabb használata kiszorította a vértezetet a védőfegyverek sorából. Magyarországon virágzó vértezetkészítő műhelyekről tudunk már a 14-15. század folyamán. Különösen felvidéki mesterek használták fel vértezetkészítésre az ottani kitűnő vasfajtát. A kiállításon látható vértezetek külföldön, németországi és itáliai műhelyekben készültek. Visszatérve tehát az eredeti kérdéshez: nem az emberek voltak kisebbek, hanem a harcosok voltak fiatal gyerekemberek. Külföldi múzeumokban látni igen sok testes férfiúra készült vértezetet is. Némelyik hordónagyságú hassal bírt, de ezek nem töltötték egész életüket a harci ügyesség gyakorló iskolájában, a küzdő porondon. Mióta nevezik a magyar földművelőt parasztnak?Király Péter egyik tanulmánya szerint "paraszt" szavunk jelentésének igen változatos története van. A szó szláv eredetű, s eredeti értelme a középkorban "egyszerű", "egyenes". 1500 táján még arra int egy régi kódex, hogy a jó cselekedetekkel "tisztán és parasztul", azaz önzetlenül és egyszerűen, feltűnés nélkül gyakoroljuk. A szó történetében a nagy fordulatot a 14-15. század iparának és kereskedelmének nagyarányú nekilendülése hozta meg, amely a gazdag és a szegény életviszonyai közölt óriási szakadékot nyitott. S betetőzte a fejlődést Dózsa György forradalmának letiprása. A harc elültével a nemesség a jogaitól és szabadságától megfosztott, megbélyegzett tömegnek nevet keresett. A feudális társadalom, amely ekkor kövül, merevedik rendi társadalommá, ettől fogva kezdi megkülönböztető névként emlegetni a nemességgel szemben a "parasztságot", ettől fogva állítja szembe a nemest a nem nemessel, s az utóbbi osztály jelölésére ekkor foglalja le "paraszt" szavunkat. Egyről azonban nem szabad megfeledkeznünk. Jobbágynak, földművesnek, parasztnak még a múlt század elején is csak az, számit, akinek földje van - akár jobbágytelken gazdálkodik, akár béreli földön. Pásztor, favágó, földmunkás, szolga sohasem vallja magát parasztnak! S más a paraszt, és más a zsellér. A parasztság fogalmából az osztály rétegeződése során egyes csoportok kimaradnak, s elsősorban kimaradnak az agrárproletárok széles tömegei. Ezeket a tömegeket csak a szónak tágabb értelmezésével kezdik a múlt század második felében parasztnak nevezni a kívülállók, iparosok, kereskedők, értelmiségiek. Nem vitatható, hogy a paraszt szónak terhes öröksége van. A nemességen kívül hullott néphez nyilván megalázóan, felülről lefelé szól ez a szó. Nem csodálkozhatunk, ha emléke egy évszázaddal 1848 után sem kellemes. Ehhez járul, hogy a jobbágyság korában a művelődés és csiszolódás lehetőségeiben korlátozott parasztság egykori tanulatlan állapotát, nyersebb modorát is a paraszt szóval bélyegezték meg. Bár ez az állapot önmagában is az uralkodó osztályokat vádolta, a paraszt szó használata ebben a gúnyos értelemben úgyszólván 1945-ig megfigyelhető. Érthető, hogy földműves népünk azóta, hogy 1848-ban az állampolgári jogok bizonyos körét birtokába veszi, maga is ódzkodik a névtől. A Dunántúlon mint állampolgár inkább a "pógár" szóval nevezi magát már a második világháború előtt. De más vidéken is, kivált a tehetősebb birtokos parasztok a nagy nyilvánosság előtt is szót emelnek e nyelvhasználat ellen. 1940 táján a parasztság széles tömegei osztoznak ebben a felfogásban. A magyar társadalomban 1945 óta gyökeres átalakulás történt. A parasztság a földreform által földhöz jutott, régi, méltatlan állapotának még maradványait is felszámolták; megtalálta természetes helyét a magyar társadalomban, s részt kapott a politikai élet irányításában. A paraszt szó ma nyilvánvalóan mást jelent, mint fél évszázaddal ezelőtt. Használata ellen nehéz is volna küzdeni: a napisajtó, a közélet alkalmazza, s alkalmazásakor nem hiányzik a szóból az emberi megbecsülés hangja. Hogyan kerültek bolgárkertészek hazánkba?A "bolgárkertészet" fogalma és gyakorlata a múlt század 70-80-as éveitől kezdődően terjedt el Magyarországon, bár a két nép közötti kapcsolatok, ideértve a mezőgazdasági termelés tapasztalatcseréjét is, évszázadokra, illetve több mint egy évezredre nyúlnak vissza. A magyarok elődei évszázadokon át együtt éltek a mai bolgár nép egyik népalkotó elemével, az előbolgárokkal, vagy másképpen bolgár-türkökkel, az onogur törzsszövetség keretében. Erre utalnak a magyar nyelv úgynevezett bolgár-török jövevényszavai, közöttük egy sor a földművelés köréből. De a magyarság új hazájában, a Kárpát-medencében is szoros közelségben éltek a bolgárság bolgár-szláv elemével is. Ezt bizonyítják a magyar nyelvben mintegy háromszáz szláv szó átvételével a bolgár-szláv eredetű kölcsönszavak, mint például Pest, mezsgye stb. A szűkebb értelemben vett bolgár kertkultúrával való ismerkedés és a tapasztalatok hasznosítása legkorábban a 17. század végén lelhető fel. A magyar-bolgár ismeretségnek tehát ősi gyökerei vannak. A török birodalom sikeres visszaszorítása, Buda és Magyarország felszabadítása reményt keltett az elnyomott bolgár népben is. Az 1600-as évek végén egymást követték a nagyszabású törökellenes felkelések. Az előretörő keresztény csapatok győzelmeinek hírére 1688-ban a nyugat-bulgáriai Csiprovci környékén fegyvert ragadott a bolgár lakosság, és szembeszállt elnyomóival. A Habsburgok vezette seregnek vissza kellett vonulnia, és így a megtorlástól tartó bolgárok közül néhány száz család a történelmi Magyarország területére, Vinga községi központtal, Bácska-Bánát vidékére települt. Az itt élő bolgárok elszakadtak az anyaországtól, de mind a mai napig ősi formájában megőrizték nyelvüket és szokásaikat, sőt önálló latinbetűs írásos kultúrát teremtettek. Soraikból olyan személyiségek kerültek ki, mint a vingai születésű Dunyov István ügyvéd, Kossuth és Garibaldi ezredese, vagy Dobroszláv Lajos festőművész. A bánáti bolgárok honosították meg elsőként az úgynevezett bolgár kertészeti kultúrát, ez azonban nem vált széles körben ismertté. 1876 áprilisában a bolgár nép ismét felkelt rabtartói ellen, de ezt a felkelést is vérbe fojtották a szultán katonái és az irreguláris török erők. Ezrével menekültek bolgár családok Havasalföldre, Oroszországba és Magyarországra is. A nagyobb városok körzetében megtelepedve ekkor terjesztették el igazán az úgynevezett bolgár kertművelési módot. A magyar kertkultúrának ezt megelőzően is gazdag hagyománya volt (maga a kert szó is ősi finnugor eredetű), ám néhány lényeges vonatkozásban a bolgár földművelők újat hoztak. Az intenzív, korszerű kertészet alapját ők vetették meg. A bolgár kertészek a nagyobb városok tövében béreltek földet, és viszonylag kis területen (300-600 négyszögöl) a piaci igények kielégítésére termeltek, így a kert nem egy gazdaság kisebb része volt, hanem önálló, többnyire családi megművelésű üzemet jelentett. A bolgár kertészetet alapvetően a folyamatos öntözés (öntözőkerék és az ágyások peremes kialakítása, azaz földcsatorna alkalmazása), melegágyas hajtatás, illetve a parcellák folyamatos kihasználása, a leszedett vetemények helyére újak beültetése, vagyis három-négyszeres beültetés jellemezte. Lényegében a mai modern zöldségtermesztés is ezeket az alapelveket hasznosítja. Ha mindezekhez hozzátesszük a termelési módszerek apróbb szakmai fogásait, az új fajok (tojásgyümölcs-padlizsán) és intenzív fajták meghonosítását, az állandó friss áru biztosítását, beláthatjuk, hogy a mai korszerű kertészkedés alapjait a bolgár földművelők évezredes tapasztalatuk átvitelével vetették meg Magyarországon. Létezett-e Bábel tornya?A Bibliában emlegetett Babilon mezopotámiai város volt. A régészek sokáig keresték nyomát, míg végre a Babil nevű dombot vették gyanúba, hogy talán ez takarja a keresett romokat. A Babil szó a Babiloni-ból származott, ami azt jelentette: Az istenek kapuja. 1899-ben egy expedíció megkezdte az ásatást. Tizenkét, sőt helyenként 24 méter vastagságú törmelékréteget kellett sok helyütt eltávolítaniok, míg végre célhoz értek: előbukkantak Nabopolasszar és Nebukadnécár Babilonjának óriási falai. 25 méter vastag és állítólag 90 méter magas fal védte a város lakóit az ellenséges támadásoktól. A palota trónterme 51 méter hosszú és 17 méter széles volt. Mindenütt lenyűgöző gazdagság nyomai és óriási méretek uralkodtak. A Babiloni torony maradványára voltak a kutatók a legkíváncsibbak! Vigyázva és óvatosan ástak, de csak egy hatalmas téglából épült kockát találtak, ennyi maradt meg abból az építményből, melyet az emberi elbizakodottság szimbólumaként emleget a Biblia. Az ásatás tehát igazolta a babiloni torony létét. A régészek pedig megpróbálták rekonstruálni. Eszerint teljes épségben 7 fokozatosan kisebbedő részből épült, tehát olyan volt, mint egy lépcsőzetes piramis. Kb. 90 méter magasra emelkedett ki a körülötte épült büszke paloták, tágas kincsesházak közül. Ez az épületkolosszus templom volt, ún. Ziggurat, vagyis az istenek hegye. Természetesen a később hozzákapcsolt bibliai elbeszélés az isten egét dölyfösen ostromló toronyról és a megtorlásul támasztott "bábeli nyelvzavar"-ról csak a mítoszt formáló emberi képzelet alkotása. Igazolt tényként kell tudomásul venni, hogy a babiloni torony egyike volt a számos mezopotámiai templomtoronynak. Miért balzsamozták be az elhunyt fáraókat?"A mumifikálásnak istenné kellett átváltoztatni a királyi testet, aki halott a föld számára, de föltámadott vagy élettel telt meg az örökkévalóság számára. A balzsamozó műhelyt az "életerő házának" nevezték, a balzsamozást pedig Szenefernek vagyis az "életerő" helyreállításának. A szertartások végeztével az elhunyt fáraónak fel kellett ragyognia a naphoz hasonlóan a világ hajnalán, kiemelkedve a kék lótuszvirágból, mely uralkodik az őskáosz vizei felett..." Mindez kissé bonyolult dolog, de a lényeg világos: az elhunyt bebalzsamozását vallásos spekulációk indokolták, a túlvilági élet örökkévalóságának hite. Hogyan történt? Eltávolították az agyat, etiópiai kővel felmetszették a testet. Egy alapos balzsamozás hét hónapig tartott. Pálmabor, mirrha, nátronfürdő, szárítás mind-mind a kellékek között szerepelt. A balzsamozás utolsó állomása a bepólyázás volt. Több száz méter hosszú, igen finom lenvásznat használtak fel erre a célra. Először minden ujjat és lábujjat külön betekertek, azután a végtagokat, majd az egész testet. A bepólyázás alatt imákat mondtak, és varázsigéket idéztek, amíg a kenőcsökkel dolgoztak. Tut-Anch-Amon balzsamozásánál túlbuzgott a jószándék, illetőleg a kenőcs. Olyan bőségesen adagolták a konzerváló szereket, hogy azok elégették majdnem az egész testszövetet és a csontokat is megtámadták. Csak az arany által védett részek maradtak épen: az arc, melyet arany maszk oltalmazott, és a kezek, lábak, melyeket ujjvédők takartak. Tut-Anch-Amont i. e. 1343-ban adták át az "örökkévalóságnak", azóta több mint 3300 év múlt el, de a kegyes igyekezet ellenére sem sok maradt balzsamozással helyreállított életerejéből. Hogyan kerültek az indiánok Amerikába?Amikor Kolumbusz kikötött az Újvilág partjain, az indiánok az északi Alaszkától a legdélebbi Hoorn-fokig már benépesítették ezt a földrészt. De hogyan kerültek oda? Egyes szaktekintélyek kitartanak amellett, hogy az indiánok a legendák titokzatos földrészéről, az Atlantiszról vándoroltak be Amerikába. Ez érdekes, csak persze azt kellene bebizonyítani, hogy létezett-e egyáltalában ez a földrész. Ezt pedig egyelőre nem sikerült igazolni. Mások azt bizonygatják, hogy a Csendes-óceán déli szigeteiről vagy Afrikából jöttek át a tengeren. Egyes kutatók szerint viszont az egész emberiség az amerikai szárazföldről származik. Ez az utóbbi feltevés valószínűtlen, mert a nyugati féltekén, ellentétben Európával, Ázsiával és Afrikával, sohasem találtak ősemberi maradványokat. Bizonyítékok vannak viszont arra, hogy az indiánok Észak-Ázsiából a Bering-szoroson át jöttek be Amerikába. Az uralkodó nézet szerint az indiánok az utolsó jégkorszak idején, mintegy 25 000 évvel ezelőtt, egymást követő több hullámban jutottak ide, Alaszkán keresztül. De hogyan? Hiszen közben tenger is van. A tengerszint abban az időben 75 méterrel alacsonyabb volt, mint ma. Így hát száraz lábbal lehetett Szibériából Alaszkába átsétálni. A további következtetés mármost az, hogy a jövevények a későbbi évszázadokban fokozatosan meghódították Amerika egész területét, így kerültek hát az indiánok Amerikába. Miért skalpoltak az indiánok?A skalp nemcsak véres győzelmi jelvény volt, hanem az indiánok hitvilágának egyik következménye is. Úgy vélték, ha megszerzik az ellenség skalpját, ezáltal megfosztják attól az általános mágikus erőtől is, amely hitük szerint a hajban van. Elterjedt az a vélemény, hogy a skalpolás az észak-amerikai indiánok kizárólagos és eléggé el nem ítélhető szokása. Tévedés! Először is nem minden észak-amerikai indián törzs skalpolt, hanem csak némelyek. Például az irokézek. Továbbá a skalpolás nem indián találmány! Az ókori szerzők feljegyzik ezt a szokást a mai Dél-Oroszország területén élt szkítáknál is. Az első fehér kereskedők acél skalpolókéseket rendeltek Európában. Ezeket csereáruként kínálták az indiánoknak, akiket természetesen rendkívül vonzott az európai "technika". A kereskedőket pedig a profit. Ugyanis 80 százalékos hasznot vágtak zsebre az acél skalpolókés terjesztése során! Továbbá arról is gondoskodtak a hódítók, hogy a skalpolópenge egyre több munkát kapjon. Egyes európai államok, amelyek az indián világrész területén hatalomért viaskodtak egymással, nagy összegeket fizettek "a velük szövetséges indiánoknak" az ellenséges katonák skalpjáért. Az angolok 12 fontot is megadtak egy francia skalpért. A kanadai francia gyarmati igazgatás viszont arra ösztönözte indián szövetségeseit, hogy az irokézek fejbőrével foglalkozzanak jó pénzért, mivel ezek a "vörös bőrűek" Anglia szövetségesei voltak. A kolonizáló hatalmak tehát jutalmakkal buzdították az őslakókat arra, hogy valódi skalpvadászokká váljanak, és azután elkészíthessék a kegyetlen és vérszomjas indián hamis arcképét a borzongó Európa számára. Miért épült Madrid oda, ahol van?A spanyol birodalom számára II. Fülöp 1560-ban fővárost akart építeni úgy, hogy ez minden nagyobb városhoz és a tengerhez is egyenlő távolságra legyen. A feladat megoldására tudósai sajátságos módszert eszeltek ki. Deszkára rajzolták Spanyolország körvonalait, a mai Portugáliával együtt, és kifűrészelték a vonal mentén. Az így kapott falapot több pontján felfüggesztették, és meghúzták a felfüggesztő zsinór meghosszabbítását. A vonalak metszéspontját megjelölték azzal, hogy itt legyen az új főváros. Valóban Madrid az ország "súlypontjában" van, de földrajzilag, gazdaságilag nem a legjobb helyen. Különösen éghajlata kellemetlen. Ezért elsősorban közigazgatási, művészeti és művelődési centrum. Az ipar és a mezőgazdaság az ország más tájaira települt. Ki volt az a "szürke eminenciás", aki után a háttérben meghúzódó nagyhatalmú embert ma is így nevezik?A 17. századba kell bepillantanunk. A távolabbi háttér: a harmincéves háború égő Európája. A fő gyújtogató, Richelieu a fáklyát az ereszek alá tartja. Az eminence grise, a szürke eminenciás: Joseph Tremblay, vagyis József atya. Európa egyetlen minisztere sem cibálhatja meg ennek a kapucinusnak a szakállát, pedig ugyancsak hosszú és ugyancsak szeretnék. Vérbeli diplomata. Remekül alkudozik, mindenkit agyonbeszél. A lelke olyan szakadék, amelybe akárki beleszédül, ha csak tíz percig beszél is vele. A cselszövések démonikus tudományának nagymestere, a Richelieu-i külpolitika leghűségesebb kivitelezője és sugalmazója. Joseph Tremblay behunyt szemmel mindent lát, az ígéretekkel úgy játszik, mint egy bűvész az üveggolyókkal, ő mindig a háttérben marad, és onnan rángatja a drótokat. Kámzsája mögé rejtőzik, jelentéktelennek álcázza magát. Szürkének. József atya a "szürke eminenciás", ő az eminence grise. Kíváncsiak klubja ~ Kiről nevezték el? Honnan ered?Kiről nevezték el? Honnan ered?Milyen szín a hupikék és a tulipiros?A hupikék szavunk a "hupál, hupogat", üt-ver jelentésű igéből származik. Tehát ütéstől eredő kék foltot jelent. A tulipiros megfejtése már nem ilyen egyszerű. Egyes kutatók a finn "tuli", vagyis tűz szóval egyeztették, mások a tulipán pirosból próbáltak magyarázni, sőt a franciaországi Tours helynevet is keresték benne. Csefkó Gyula szerint a tulipiros tulija a túr szóból származik. De ennek nincs köze Tours városához, hanem azonos azzal a szláv eredetű és "fekély, seb" jelentésű főnévvel, melyet mai köznyelvünk már nem ismer. Csak ebben a közmondásban emlegetjük még: "Közös lónak túros (tehát nem túrós!) a háta." Ahogy a hupikék a verés okozta szederjes folt a testen, ugyanúgy a verés okozta sebnek turipirosa a tulipiros. Milyen az ispilángi rózsa?Az ispiláng szó nagy reményeket keltett azokban, akik minden magyar népies játékban valamely ősi, pogánykori kultusz emlékét sejtették. Nagyon ragaszkodott e szó magyarságához Pósa Lajos is, "a magyar gyermekirodalom megalapítója, ki birokra kelt volna avval, aki az ispilángnak legősibb magyar származását tagadásba vette volna". Ezt Herman Ottó írta 1914-ben, abban a dolgozatában, amely véglegesen tisztázta az ispiláng eredetét, miután előzőleg már Vikár Béla megfejtette a szó származását, és kiderítette, hogy az ispiláng nem más, mint az "ich spiele ein" német kifejezés elferdítése... Herman Ottó a magyar tanítósághoz fordult, s kérdésére Patkó Olivér küldte meg a régi Arad megyei Szemlakról a választ. A falu sváb lakossága híven megőrizte az ispiláng teljes német szövegét, amely így kezdődik: Ich spiel ein,Ich spiel ein,Ich spiel einen Rosenkranz... Az "ich spiel ein" népiesen "ich spiel án"-nak hangzik, s nyilván ez az "ich spiel án" alakult át a magyar gyerekek fülében ispilánggá. Milyen a szöghajú?A szóban szereplő szögnek semmi köze a vasszöghöz. A szöghajban a szög, mint melléknév szerepel, a jelentése: érett gesztenyehéjhoz hasonló színű. E régi és elfelejtett szavunk használatára példát Gyöngyösi Istvántól, barokk költőnktől idézünk: "Maga is szöglegény, lova is szerecsen..." Vagyis a barna hajú legénynek sötét szőrű lova van. De tud a magyar régiség "szögszőrű" paripáról is, sőt, mint a legenda megőrizte, Szent László királyunk kedves harci ménje egyenesen a Szög névre hallgatott. Vagyis hát a szöghajú magyar lány barna, méghozzá gesztenyebarna. Miért fehérnép a női nem?A fehérnép kifejezés keletkezése valószínűleg összefügg a fehér színnel kapcsolatos általános hiedelmekkel és kultusszal. Mindig különösen "tisztelt" szín volt, az ártatlanság, a gyöngédség színe. Az ősi vallásos szertartásokban és varázslatokban kiemelt szerepe volt a legtöbb népnél a fehér lónak, a fehér galambnak, a fehér liliomszálnak. Egyes nyelvekben a fehér szónak ma is van "szép" jelentése. Ennek némi nyoma talán a magyarban is fellelhető, mint ahogy a megtisztelő szándékú fehérnép általában megfelel a más nyelvekbeli - szépnemnek. Régen leggyakrabban fehér vászonruhát viseltek a nők. Idővel a ruhadarabok színe megváltozott, de a fehér továbbra is megmaradt általános "női színnek". Ezért nevezik Göcsejben a nőket - fehér ruhásnak is. A vászon fehérsége, e két fogalomnak mintegy azonosítása az alapja egy másik, de idetartozó, szintén népi elnevezésnek: a vászoncselédnek is. Ebben is tulajdonképpen a vászon fehér színe a fő dolog. A finnek eposzában, a Kalevalában is lenvászon madárkának (liina lintunak) nevezik az egyik bájos női alakot. Honnan került nyelvünkbe a csaj szó?Bizony nem friss jövevény a csaj minálunk. Már a háború előtt ismerték; Gelléri Andor Endre le is írta a szót, persze, a művészi hatás érdekében az Egy önérzet története című könyvében. Az Anyanyelvi Kaleidoszkópból tudjuk, hogy még ennél is nagyobb múltja van a mai ifjúsági nyelvben oly gyakori csajnak. Tolvajnyelvi szóként főleg "szerető" jelentésében 1900-tól kezdve vannak rá adataink. Csaknem valamennyi szótárunkban megtalálható. Cigány eredetű szó, a fiúgyermek jelentésű "csávó" nőnemű párja. Megfelelői megvannak az indoeurópai nyelvekben, így a latinban is. Mindent egybevetve a csaj a mi nyelvünkben legalább hetvenesztendős, végső fokon pedig több ezer éves. Milyen baba a lencsibaba?Bizonyára sokan emlékeznek erre a játékbabára. Posztóból készült a teste, élénk színű posztóból a ruhája is, szeme nagy és kissé ferde vágású volt. A 20-as években jött divatba. Később - bár helytelenül - így nevezték a kelméből varrt babát is, amelynek nagy, kerek szemében a szembogár jobbra-balra elmozdult. A lencsibabával kapcsolatban sokan a lencsére gondolnak, mert szerintük a baba szeme lencse alakú. Mások a lencsi szót a Lenke név becéző alakjának vélték, s azt gondolták, hogy a lencsibaba tulajdonképpen Lenke baba. Mindez azonban csak véletlen hasonlatosság. A helyes megfejtés a következő: A lencsi szó egy torinói gyár hangzatos-hivalkodó latin jelmondatából keletkezett úgy, hogy a szókezdő betűket egy szóban foglalták össze. A jelmondat ez: Ludus est nobis constanter industria, vagyis: Nekünk a játék jelenti állandóan a munkát... Ezt a Ludus est nobis constanter industria mondatból gyártott lenci betűszót aztán jelzőül használták az ott készített árukra, elsősorban a gyár hulladékposztójából készült babáikra. E babák közkedveltté váltak, és hozzánk is eljutottak a lencsi elnevezéssel együtt. S bár ilyen babát ma már csak ritkán láthatunk, a szó megmaradt. Ki a szélhámos?A szó szoros értelmében az a "lógós" ló a szélhámos, amely a szélső hámba van befogva. Az ilyen ló kissé szabadabb helyzete miatt többet fickándozhat, szabadabban mozoghat, és kevesebbet húz. Könnyen érthető ezek után, hogy a szélhámos szó a népnyelvben eredetileg a szeles, ugrifüles, bolondos jelentést vette fel. A köznyelvben azonban a német "Schwindler" helyett is használják e kifejezést. Ezt a jelentést pedig sehogyan sem lehet levezetni a szélhámosnak eredeti, "szélső hámba fogott ló" jelentéséből. A szélhámos csak a múlt század 80-as évei óta szerepel a csaló, a Schwindler helyett szókincsünkben. Ilyen értelmű első alkalmazása és elterjesztése feltehetően Tóth Béla író érdeme. Mi a macskazene?A macskamuzsika francia találmány, francia neve: charivari; közutálatnak örvendő személyek éjjeli zenéjének is mondhatnánk. Magyarországon nevezetesek az 1848-as macskazenék. Eleinte Petőfi intézte az előadásokat, később magától is tudta módját a nép. Például április 19-én, mikor a polgármestert és a városi tanácsot elkergették. Este végiglátogatták a detronizált urakat. A szónok, aki a tisztelgő népet vezette, fölállt a megtisztelt ház előtt a tribünre, mondván: "Ki az a semmirekellő, aki Magyarország fővárosában a magyar szabadságot elnyomni segített? " E kérdésre ezer ajak kiáltotta a megtisztelt nevet. A szónok folytatta: "Mit érdemel az olyan hivatalnok, ki Magyarország fővárosában megőszült, magyar kenyéren dudává hízott, s magyarul kenyeret kérni sem tud?" "Akasztófát"! - hangzott valamennyi torokból. "Ülhet-e zöld asztalnál tovább is, ki a népnek az igazságot mindig hamis mértékkel szabta?" "A pokolba vele! Ott morzsoljon kukoricát, láncon!" S ezután megszületett a végső jókívánság: "Fogadja tehát, tisztelt úr, sok érdemeiért díszes tiszteletét a népnek, és akassza föl magát!" Erre megzendültek a tülkök, vasfazekak, serpenyők és fütyülők. Ezrek kezdtek el ugatni, nyávogni, fütyülni és pisszegni. S azzal, sicc! Sicc! Egy házzal odébb hömpölygött a forradalmi tömeg. - Ez volt a macskazene - Magyarországon, 1848 izzó hónapjaiban. Értelmes szó-e a tillaárom haj, az ingyom-bingyom meg a recefice?Zolnai Béla írja a Nyelv és hangulat című érdekes és tanulságos művében az indulatszavakról: "Vannak olyan nyelvalakok, amik egyenesen abból a célból nyerik hangalakjukat, hogy bizonyos hangulatot vagy jelentést kifejezzenek." Tehát a hangalakhoz, a hangzáshoz fűződik szükségképpen valami jelentés. A kérdés azonban meglehetősen bonyolult, mert fogalmi jelentéssel bíró szavakból is alakulhat indulatszó. Nézzünk példákat! A magyar ni! vagy né! a nézdből kurtult indulatszóvá. A jé! a Jézus névből formálódott. Az elriasztó, elzavaró durva mars! kifejezése a német vezényszóból, a Marschból fejlődött haragos indulatszavunkká. Az igazi indulatszó nyilvánvalóan nem így keletkezik, hanem együtt születik az érzelmekkel. Az ösztönösen feltörő hangcsoportok, egyéni és pillanatnyi alkotások egymástól függetlenül is megegyezhetnek egymással. Ha egy ausztráliai bennszülött tövisbe lép, esetleg ugyanúgy kiálthat fel, mint egy izlandi halász, aki belezuhant a tengerbe. Ezek az igazi, indulatból fakadt indulatszavak megrögződnek, megszokottá válnak és elterjednek, sőt esetleg fogalmi szóvá alakulhatnak. A jaj és a hujujuj a magyar nyelv sajátja. Az óbégatást a német au weh-ből alakítottuk. Akikre azt mondjuk, hogy óbégat, azt enyhe megvetéssél kezeljük. A jajgatás őszinte indulatot jelez, az óbégatás érzelmi rájátszást. Az indulatszó lényeges kelléke az ember által beleérzett hangulat vagy jelentés. Igen ám, de mit jelent az aranyjánosi "Tillaárom haj!"? Zolnai Béla így válaszol erre a kérdésre: A "Tillaárom haj!" ritmusával, értelmetlen és mégis hangutánzókra emlékeztető hangcsoportosításával és esetleg személyragozott végződésével sajátos, újszerű vegyülékét adja a primitív lelkesedésnek és a humoros szójátéknak, ami kitűnően illik a költemény gúnyos hangjához. A tillalárom, tillalárom, tillilárom-tullilárom, a tituli-talimentum nem egy népdalunk refrénjében bukkan fel. Értelmes szavak is alakultak ebből a játékos hangsorból: Baranyában a betegesen dülöngélőre mondják, hogy tillározik; Komáromban a tilitor pedig nem más, mint a hazafelé dúdolva menő részeg ember. A recefice, az ingyom-bingyom meg a táliber tutáliber a fiktív szavak, a nyelvutánzás, vagyis a halandzsa fogalomkörébe tartoznak. A népnyelvben is van halandzsa? A nép alkot abszurd nyelveket, mint Rabelais: Briszmarg d algotbric nubstzne zos... Lilliput nyelvét is csak Swift beszélte: Golbasto Momarem Evleme Gurdilo Shefin Mully Ully... Gulácsy Lajos festőművészen kívül senki sem ismerte Nakonxipán álombirodalmának nyelvtanát. Viszont nemcsak az íróknak, művészeknek kerekedik kedve szabad fantáziájú nyelvteremtésre, hanem a népnek is! Erdélyi János így nyilatkozik erről A magyar líra című tanulmányában: "Holmi kukoricakákón pille, haj regürejtem, bakkom azt a hét aranyát, láncos milliom, hejedárum hejeha, diri dóm, hej sálád-dájéjdom, hejerintom-kanyarintom stb. szólásformák... azon önként folyományai a nyelvnek, mikor a nem tanult, de szóra szorult nép indulatának kifejezésére nem ugyan értelmes hangot, azaz szót, hanem csak hangot ismer, használ olykoron..." Egden, begden kerkenőbe,Szól a rigó az erdőbe,Csir, csár, szabó pár.Murki, dupki, egyet visz ki...Ipirimi posztó,Ebgérice,Jóra viszi mámmámTeperice... Az értelmes nyelv nem elégíti ki a gyermekeket. Mesevilágot teremtenek maguknak képzelt, furcsa, tán ijesztő, esetleg mulatságos szavakból... És ez az igény a műköltészetben is jelentkezik egyes poétáknál. Miről kapta a nevét a budai Disznófő-forrás?A Disznófő-forrás a Budai-hegység egyik legnevezetesebb és legismertebb forrása. A Szabadság-hegy északkeleti részén, a Normafa lejtőt beréselő Harangvölgy bal oldalában, 378 méter magasságban fakad. A forrás háza a múlt század húszas éveinek végén épült. A kilencvenes években vas vadkanfej csurgót kapott. 1955-ben ezt lebontották, majd a közelmúltban, eredeti formájában helyreállították. Az 1847. évi budai dülőkeresztelő alkalmával a Mátyás-csorgó nevet kapta, ez a név azonban nem ment át közhasználatba. S nézzük, mint vélekedik a monda a forrás nevéről! A monda a Disznófő-forrás felfedezését egy turkáló sertésnek tulajdonítja. E hagyomány révén nevezték a budai németek ezt a sziklás környéket Sauwinkelnek, vagyis Emsezugnak. Az 1840-es évek finnyás ízlése azonban irtózott a "pórias" névtől, s a szót így fordították magyarra: Zugliget. Miért rudas a Rudas fürdő?A tabáni németek Rudasch-Badnak mondták a fürdőt. Ennek a névnek azonban a német nyelvben semmi értelme sincs. A török időkben Jesil direkli ilidzsének hívták, ez magyarul zöld oszlopos fürdőt jelent. De mi köze van a zöld oszlopoknak a rudakhoz? Az égvilágon semmi! A tabáni helynevek, elnevezések kutatásaiban nagy segítségünkre van a délszláv nyelvek szókincse. A hévízfürdőket törökül, de a balkáni szláv nyelveken is ilidzsének mondják. A tabáni szerbek és bosnyákok Rudna-ilidzsének nevezték el fürdőnket. A rudnaból ered a ruda főnév, amely a délszláv nyelvben bányát, szóösszetételeiben pedig ásványt, ásványost (Mineral) jelöl. Rudna ilidzse annyit jelent tehát, mint ásványvízfürdő, Mineralbad. Ebből a Rudna ilidzséből keletkezett német közvetítéssel a mai Rudas fürdő neve. Miről kapta nevét a Légszesz és az Öntőház utca?A budai Öntőház utca, amely a Várhegy tövében, a dunai oldalon húzódik, talán a legrégibb fennmaradt és továbbélő budai utcanév. Nevét az magyarázza, hogy már Mátyás király idejében is itt állt az ágyúöntő-műhely, a budai harangöntők és vörösrézöntők háza. Később, a török hódoltság idejében ugyanitt működtek a szultán ágyúművesei. Buda felszabadulása után Giesshaus vagy Gusshaus lett az Öntőház német neve. Ezt őrzi, erre emlékszik magyar fordításban a jelenlegi utcanév is. A Légszesz utca nevének titka is könnyen megfejthető. A jelenlegi VIII. kerületben, a Köztársaság térnek a Mező Imre út felé eső részén, tehát a mai Légszesz utca mellett épült az első pesti gázgyár 1855-ben, a Trieszti Általános Gáztársulat, később az Osztrák Légszesz Társulat érdekeltségében. Erről a légszesz, vagyis mai szóval gázgyárról kapta nevét a "titokzatos" Légszesz utca. Ezt az első pesti gázgyárat már régen lebontották. Úgy gondoljuk, hogy a magyar ipartörténetnek ez a két, ma már csak utcanévben élő nevezetes emléke bízvást megérdemel egy-egy emléktáblát. Honnan kapta a Harmincad utca a nevét?Kevesen tudják, hogy a legrégibb magyar vámféleségről utcát neveztek el Budapest V. kerületében. S arra még kevésbé emlékezhetnek, hogy Szent István uralkodása alatt miféle vámszabály volt érvényben. Pedig éppen ez volt az egész Árpád-koronát a királyi kincstár legfontosabb jövedelemforrása, s az is maradt még nagyon sokáig. Az országba behozott vagy kivitt áruknak kezdetben harmincadrésze a királyi kincstárat illette. A vámtarifának ez a primitív formája évszázadok során természetesen módosult. Egyes uralkodók például bérbe adták ezt a jövedelemforrásukat, egyes városi polgárok pedig vámmentességet is kaptak. Később a külkereskedelmi értékvám az országon belül szedett határvámmá alakult át, de nevét továbbra is megtartotta. A termelés fejlődése, a kereskedelmi élet fellendülése a 18. század során indokolttá tette a harmincadvám reformját. Mivel a magyar rendi országgyűlés a nemesség megadóztatásának semmilyen formáját sem volt hajlandó elfogadni, a bécsi központi kormány - az állami jövedelmek fokozása céljából - a vámdíjakat emelte fel, természetesen az osztrák érdekek szem előtt tartásával. A magyar mezőgazdasági termékekre óriási kiviteli vámokat vetettek, tehát külföldön versenyképtelenekké váltak. Ezt az intézkedést megsínylette állattenyésztésünk is, és megszűnt például a tokaji bor kivitele. Magyarország Ausztria gyarmatává lett. Ezt a szomorú emlékű, de nagy múltú vámot Pesten is a Harmincad Hivatal szedte, természetesen a róla elnevezett Harmincad utcában. A Harmincad-épület kb. a mai Vörösmarty cukrászda helyén állt. Érdekes, hogy már 1695-ben is Vám utcaként említik a Harmincad utcát. Miért vérhalom a Vérhalom tér?A régi történetírók feljegyzése szerint itt temették el, a Krisztus szent teste kápolnában, "az apagyilkosok és hazaárulók közé" 1457. március 17-én, kora hajnalban, az előző este kivégzett Hunyadi László tetemét. Innen szállította azután Gyulafehérvárra a koporsót Szilágyi Mihály. Erre a szomorú emlékre utal a Vérhalom név, melyet Buda város tanácsa a hegynek adott 1847-ben. Melyik török pasáról nevezték el a Pasarétet?Mindenek előtt szögezzük le, hogy a török pasáknak, még Abdinak, az utolsó vezérlő budai pasának sincs közük a mai Pasaréthez. A bizonyítékok? Az első térképező munkákat a katonaság végezte, közülük is az ún. granicsár tisztek. Az egyes helyi elnevezéseket természetesen kérdezősködés útján állapították meg és írták be a térképbe. A mai Pasarét vidékén dolgozván kérdezték, hogy hívják ezt a dűlőt, mert hiszen be kell írni a térképbe. Pasának hívják, "közlegelőnek", mert ez a terület a rácok lakta alsóváros legelője, vagyis pasája volt. S a granicsár, aki ezt a szláv szót meg is értette, be is írta: Pasa-ried, vagyis magyarul legelő-dűlő. Megértette és indokoltnak találta, annál is inkább, mert a közelben volt a Stadtmeierhof, a Városi major. Vagyis hát a budai Pasarétet nem egy török pasáról keresztelték el, hanem pusztán a rácok közlegelőjéről. Miért vizafogó a Vizafogó utca?A viza egy halfajta, a legnagyobb tokféleség. Hossza elérheti a 9 métert, súlya pedig a 14 mázsát is. Sózott ikrájából készül a nálunk is jól ismert kaviár. Hazája a Fekete-tenger és a Kaszpi-tó. Hajdanában óriási tömegekben ívni járt fel a hazai vizekre, a Dunán Komáromig, sőt Passauig is eljutott. 1870-ben még elég bőven volt belőle a magyar Dunában, 1880-ban már ritka; napjainkban pedig, amikor az ipari vizek szennyezik a folyókat, szenzációs újsághír lesz, hogy Pakson 150 kilós vizát fogtak, holott ilyesmi valaha a megszokott halászzsákmányok közé tartozott. Ezek után még mindig az a kérdés, hogy miért neveztek el utcát, sőt pályaudvart Budapesten erről a fekete-tengeri tokféleségről. A válasz most már egyszerű: azért, mert hajdanában a Rákos-patak torkolata, szemben a Margitsziget felső végével, a vizák híres ívóhelye volt. Halászaink már a középkorban is itt állították fel rekesztőhálóikat. Ugyanis a mai Vizafogó utca és Vizafogó pályaudvar közötti Duna-szakaszon fogták a legszebb példányokat. Ezekre a haldús időkre emlékeztet tehát a pesti utcanév. Miért nevezik a Budaörs határában levő hegyet Huszonnégyökrösnek?A szájhagyományban fennmaradt mendemonda szerint 1686-ban huszonnégy ökörrel vontatták fel a hegytetőre a császári csapatok ágyúit, hogy onnan lőjjék a még török kézen levő budai várat. Egy másik elképzelés szerint a Csiki-pusztában levő csárdában két kocsmáros 24 ökörben fogadott, hogy egyikük meghatározott rövid idő alatt megmássza a hegyet. A vállalkozó az adott idő alatt el is érte a csúcsot, de ott holtan rogyott össze. A becsületes fogadófél az örökösnek adta át az ökröket. Ez a monda olvasható abban a községi jegyzői jelentésben, amelyet készítője 1864-ben küldött el válaszul Pesty Frigyes helytörténésznek a helynevek eredete felől érdeklődő körlevélre. A névadás kétségtelenül népi eredetű, az előbbiektől eltérően azonban másban véljük a magyarázatot. A hegy délkeleti oldalában, a csiki-csárdától észak-nyugatra a természeti erők, a szél és az eső, vagyis az erózió különös sziklaalakzatokat hozott létre. Ezeknek a szeszélyes formájú kőtömböknek a létrejötte a véletlen műve, de egyikben-másikban, némi fantáziával, csakugyan ökörfejet fedezhetünk fel... A névadás tehát úgy születhetett, hogy a természeti erők által létrehozott sziklaformákat a népi képzelet ökörfejeknek látta. Hogyan lett a XX. kerület egy része Kossuthfalva?Aki a XX. kerület utcaneveit böngészi, érdekes dolgokat fedezhet föl. Feltűnően sok elnevezés őrzi a szabadságharc emlékét. Van itt Kossuthfalva tér és Kossuthfalva utca; igaz, ezek újabbkori névadások. Ám a Vécsey utca, a Klapka utca, a Knézich utca, a Dessewffy utca elnevezések régiek, még a múlt század végéről valók. Mindahány az 1848-49-es szabadságharc egy-egy tábornokára utal, mutatván, hogy Pesterzsébet első lakói ragaszkodtak a függetlenségi hagyományokhoz. Ez utóbbit bizonyította az egyik városnegyed neve is: Kossuthfalváé. Kossuthfalva első házai 1870 után épültek a Biróy Béla földtulajdonos által parcellázott területen. 1874-ben összegyűltek az első telepesek az ekkor még egyetlen vendéglőben - később 48-as vendéglőnek hívták, - hogy nevet adjanak a településnek. Az említett birtokos a Kossuthhelység elnevezését javasolta. A többiek ezt mesterkéltnek találták, végül Kossuthfalvában egyeztek meg. Amikor ez történt, Kossuth Lajos még élt. A keresztelő részvevői elhatározták, hogy levelet írnak neki, és beleegyezését kérik a névadáshoz. Levelükben azt is kérték: térjen haza, s felajánlották számára a Nagy Sándor utca és Knézich utca sarkán levő, 1312 négyszögöles telket. Vajon válaszolt-e Kossuth? Igen. Hozzájárult a Kossuthfalva névhez. Ezóta emlegetik így a környéket. A felajánlott telket azonban nem fogadta el. Azt javasolta, hogy egy érdemes 48-as honvédnek vagy árvájának ajándékozzák. Ki volt az a Kuny Domokos, akiről utcát neveztek el?Kuny Domokos az első budai fajanszgyár megalapítója volt. Kis üzemét a mai Krisztina-körút 111. számú telkén építette fel 1784-ben. Egyideig jól ment sora. A pesti vásáron, amely akkoriban fölért a lipcseivel is, 1787-ben például 20 000 forintot forgalmazott. A napóleoni háborúk azonban válságba sodorták a kerámiagyárakat, mert a máz előállításához szükséges ólom és ón nem volt beszerezhető. Kuny ezek pótlására újfajta mázat talált fel, melyet bemutatott a helytartóságnak. Itt azonban rosszul vegyelemezték és az egészségre ártalmasnak minősítették. Kuny gyárát zár alá helyezték. A mester egy szörnyű éjszakán elkeseredésében egész raktárát összezúzta, így lett vége 1810-ben a budai kerámiának. Ennek a tragikus sorsú feltalálónak emlékét idézi ez a Vérmező mellett levő utca. Élt-e valaha Herkó páter?Herkó páter nem élt, költött alaknak sem nevezhetjük, hanem afféle homályos, meghatározhatatlan fogalom, aminő a "fene". Ha a Herkó páter felől köztudomású volna csak egyetlen folklorisztikus személyi vonás, egyetlen egy népies anekdota: lehetne vitatkozni az ő történetiségéről. De a Herkó páter egyszerű szólásmód, enyhe káromkodás: tudja a Herkó páter, ezen a Herkó páter sem igazodik el és így tovább. A Herkó páter dolgával az etimológusok foglalkoztak. Az eddigi kutatások elég valószínű eredménye, hogy a Herkó páter a Herr Gott Vater elferdítése. És a -kó végződés szlovák népetimológiát sejtet. Azt a Herkó pátert, a balogi barátot, aki Tompa Mihály Szuhay Mátyás című költeményében fordul elő, természetesen semmi vonatkozás nem fűzi ehhez az alaktalan alakhoz. A költő egyszerűen a nevet használta fel. Honnan ered az Alpesek elnevezése?Azt alighanem mindenki tudja, hogy a svájci tejcsokoládé a legjobb a világon. De keresett világmárka a svájci tejkonzerv, tejpor is. Mindehhez az "alapanyagot" pedig az ugyancsak híres tarka svájci tehenek szolgáltatják, amelyek a dús füvű legelőkön híznak kövérré. De arról talán kevesebben hallottak, hogy ezek a legelők adtak nevet az egész hegységnek, kontinensünk legnagyobb és legmagasabb hegyvonulatának. Az alp szó a már rég kihalt ligur nép nyelvében havasi legelőt jelentett. A ligurok emlékét idézi még Olaszországban Liguria tartománya, a rajta végighúzódó Liguri Alpok és a lábainál kékellő Liguri-tenger. Nyelvünkben ennek a szónak magyarosan képzett többes száma: az Alpok jelöli a sok száz csúcsból álló hatalmas hegységet, de ugyanígy többes számban nevezi meg minden más európai nép is. Az Alpesek forma - akárcsak az Andesek - tulajdonképpen dupla többes szám, a helyes alak: Alpok. A latin azt mondta: Alpes, a francia: les Alpes, az olasz: gli Alpi, a német: die Alpen. Valószínű azonban, hogy a szó hallatára csak a nyelvészek gondolnak az erdőhatár fölött és a hóhatár alatt zöldellő legelőre, mindenki másnak az égbe nyúló, minden növényzetet nélkülöző havas-jeges sziklacsúcsok jutnak az eszébe. Van-e valami köze a "rostokolni" szavunknak Rostock kikötőjéhez?Talán valamikor, kedvezőtlen időjárás vagy egyéb ok miatt a hajók kényszerültek ott várakozni - rostokolni? Első hallásra így képzeli az ember. De ha így lenne is, hogyan került ez a szó a magyar nyelvbe? Rostock városának és a magyar rostokolni igének az ég világon semmi közük sincs egymáshoz. Ugyanis amikor mi magyarok rostokolunk, akkor a német Rasttag, vagyis pihenőnap jelentésű szóval élünk. A rostokolás tehát német jövevényszó, a Rasttagból. Rostock város őse viszont egy vend vár és település volt a Warnow (ejtsd: varnó) folyó kiszélesedő torkolatánál. A várat 1160-ban a dánok elpusztították, tíz esztendő múlva azonban Pribislav fejedelem újjáépítette. A név a vend roz-tok, "szétfolyik, széjjelmegy" jelentésű igéből származik. Roztok helyiség Csehszlovákiában is van, a Moldva folyó mellett, Prága alatt. Ki volt Orion? Kiről kapta a nevét az Orion Rádiógyár?Orion az antik görög mitológia egyik legbonyolultabb életútú alakja. Poszeidón, a tengeristen fia. Erős, szép, hatalmas termetű vadász, akit apja azzal a képességgel ruházott fel, hogy a tengeren is tudott járni. Felesége Szidé névre hallgatott. Ám szegény asszonyt Héra az alvilágba taszította. Orion bánatában újra nősülni akart. A khioszi vörös bor meghonosítójának, Oinopionnak lányát, Meropét kérte nőül. Ám a kiszemelt após alaposan berúgatta és megvakította. A vak Orion a vállára vette Kédaliónt, a fémek megmunkálásának mesterét, s kérte, hogy forduljon a felkelő nap felé. A hajnali nap sugarai visszaadták látását. Még csak most kezdődtek hányattatásai! Istennők lobbantak érte szerelemre. Egyikük, a vadászó Artemisz féltékenységében skorpióval maratta halálra, aztán Orion is, a skorpió is csillagzatként az égre kerültek. Ennek alfával jelölt, de arab szóval Betelgeuse néven becézett tagja a csillagok között is - szuperóriás. A Földtől való távolsága 470 fényév, átmérője pedig 300-400-szor nagyobb, mint a Napé! Tehát nemcsak a rádiógyár kapta nevét a görög vadászról, hanem az Orion csillagkép is. Honnan ered a partizán szó?A régi Itáliában egy alabárdféle szúrófegyvert neveztek partigiananak. Ama partizán főnév nem ebből alakult ki, hanem a 15. század során formálódott meg a partigianóból, amelynek jelentése: követője, híve, tanítványa valakinek. Ez pedig végsősoron a latin parsból származó olasz parteból vezethető le, ami magyarul: rész, részvétel valamiben. A partizán kifejezés az olasz nyelvből vált ki és lett a szó szoros értelmében nemzetközivé. A népi ellenállás fegyveres hőseit a II. világháború frontjain partizánoknak nevezték. Ki a bojkottálás névadója?Charles Cunningham Boycott a bojkottálás névadója. 1832-ben született, az angliai Norfolkban. A katonai pályán a kapitányi rangig jutott, amikor kezébe nyomták az obsitot. Polgári mesterség után kellett néznie. Intéző lett Lord Erne birtokain. Tudnunk kell, hogy Írországban az angolok elnyomó, kizsákmányoló politikájának következtében úgyszólván az egész földbirtok idegen, angol származású nagybirtokosok kezére jutott, s az írek csak bérlőként tengődhettek atyáik földjén. A haszonbért akkor is meg kellett fizetniük a földesuraknak, ha a termés rossz volt, különben kilakoltatták őket, s választhattak a kivándorlás és az éhenhalás között. A földesurakat, akik gyakran nem is írországi birtokaikon, hanem Angliában laktak, csak az érdekelte, hogy az intézők behajtsák a haszonbért. Boycott kapitány a leghírhedtebb, leghajthatatlanabb intézők közé tartozott: egyetlen fillért sem engedett el, egy napot sem könnyített a parasztság terhein. Elsőnek őt érte utol az elkeseredett ír hazafiak vértelen bosszúja. Kigolyózták minden társaságból, megszüntettek vele minden kapcsolatot, végül teljesen elszigetelődött. Röviden és ma már magyarán is: Charles Cunningham Boycott kapitányt bojkottálták. Mennyit is jelent a töméntelen?Tömény szavunk jelentése évszázadokkal ezelőtt "sok" volt. A régi magyarok a "nagyon sok, sok-sok" jelentést többek között a töményezer és a számtalan szóval fejezték ki. A töméntelen, melyben mai helyesírásunk szerint nem ny, hanem n betűt kell írnunk, a töményezer és a számtalan szóból keletkezett. A nyelvtörténészek szerint nálunk sómértékegységet jelölt a 15. században. A szó valamelyik török nyelvből került hozzánk az Árpád-kori kereskedők, az izmaeliták közvetítésével. Egyébként a türk nyelvekén a tümen (vagyis a tömény) 10 000-et jelent. Honnan ered a fukar szó?A fukar szó a 16. sz. híres német bankárcsaládjának, a Fuggereknek nevéből származik. II. Ulászló és Lajos idején kölcsöneik révén zsebükben volt az ország. A bányák, a vámok, sőt a pénzverés is az ő kezükbe került egy időre. A Fugger névből lett fukar közszó nálunk régebben vámbérlőt jelentett. S mivel a vámszedők, jövedelembérlők kapzsi emberek voltak, a 19. század elejétől fösvény és zsugori értelemben kezdtük használni a fukar szót. Miért akt a ruhátlan test?A képzőművész és a művészet számára a "meztelenség" egészen természetes, "szakmai ügy". Éppen ez a "szakmai igény" hozta létre az akt fogalmát. A szó maga a latin actus főnévből származik; ez azt jelenti: cselekvés, mozgás. Az akt szó eredeti jelentése tehát: a ruhátlan emberi test tanulmányi célból bemutatott tartása vagy mozdulata. Innen ment át a jelentés magára az elkészült műre: az akttanulmányra is. Mióta dolgoznak a szobrászok és a festők aktmodell után? A klasszikus kor görög művészei már aktmodell után dolgoztak. A középkorban azonban ritkaság volt az efféle. Szélesebb körű gyakorlata csak a 15. századtól kezdődik; de érdekes, hogy ekkoriban a női akthoz is férfi aktot használtak a mesterek. Persze voltak kivételek is. Egyik ilyen ritka eset figyelhető meg Jan van Eyck genti oltárképén. A női modell igénybevétele csak 1500 után vált általánossá. Miért talmi az, ami értéktelen?Tallois úr a múlt század első felében élt Párizs városában. Divatékszer-készítő volt. Világsikert ért el aranyos fényű, de értéktelen kacatjaival, melyeket 90 rész rézből, 9 rész cinkből és egy rész aranyból olvasztott össze. Ez volt a népszerű Tallois-demi-or, vagyis Tallois mester "félaranya"; a piacon azután Talmiorrá, majd talmivá rövidült a látszatértékek beceneve. Honnan kapta nevét a forint?A pénzek elnevezésének rendszerint két forrása van. Az egyik a súly, a másik a rajtuk levő ábrázolat. A magyar forint az olasz fiorino, illetőleg fiore, vagyis virág jelentésű szóból ered. Az Anjouk a firenzei liliom képét verették pénzeikre. Erre a virágdíszes korszakára emlékezik a mi forintunk neve is. Németül, hollandul a forint neve Gulden. Ez azonos a golden=arany, aranyos szóval, tehát a forint anyagára utal. Miért mondták rácnak a szerbet, tótnak a szlovákot?A rác népnév nálunk a 12. század óta használatos, és a szerb törzs főhelyének, Ras városának nevéből való. A 19. században váltotta fel hivatalosan a szerb név, de helyneveinkben és személyneveinkben, mivel ezek jóval előbb alakultak ki, a rác népnév szerepel. Tótnak nevezte a régi magyarság mindazokat a szláv népeket, amelyek magukat slovaci, sloveni néven hívták, valószínűleg a pannóniai szlávokat is. A tót népnév tehát vonatkozott a mai szlovákokra, a délnyugaton élő szlovénokra vagy vendekre, valamint a Dráva-Száva között levő Szlavónia vagy Tótország lakóira egyaránt. Mit jelent a tót szó, és honnan származik? A tót szavunk egy "ember, nép" jelentésű indoeurópai szóból ered, amely ott van a teuton és deutsch népnévben is. Miért nevezik algebrának a betűszámtant?Az arab dzsebr szó annyi, mint helyére illesztés, helyére juttatás. Ez a szó az arab al névelővel ellátva a középkorban Spanyolország arab hódoltsága idején annyiszor hangzott a spanyolok fülébe, hogy náluk álgebrista lett a kificamodott tagokat helyére illesztő felcser elnevezése. Cervantes Don Quijote-jában egy algebrista beavatkozása hozza rendbe a nemes lovag egyik ellenfelének végtagjait. De mai jelentésére azzal tett szert az arab szó, hogy az első nagy arab matematikus, Mohammed Ibn Muza al-Khwarizmi a 9. század elején ezt a címet adta mennyiségtani munkájának: Al dzsebr valmukábala (A helyreállítás és a szembeállítás). Ez a cím a mennyiségtani egyenlet két oldalán végezhető műveletekre, az egyenlet tagjainak egyik oldalról a másikra való átvitelére, az egyenlet rendezésére vonatkozott. Az arab matematikusoktól európai pályatársaik is átvették e szót. Így lett az európai nyelvekben algebra az egyenletek elméletének a neve. Ez az eredeti jelentéshasználat azonban ma már csak a szakirodalomban szokásos, az iskolai életben és ennek kapcsán a köztudatban is az arab szónak egy másik, átfogóbb jelentése alakult ki: betűjelekkel való számolás, betűszámtan. Miért csúfolják a szabót kecskének?Sokan törték a fejüket a megoldáson, és rendkívül eltérő magyarázatokat találtak ki. A legismertebb magyarázó adoma történelmi eseményhez kapcsolja az elnevezés eredetét. Egy ostromlott várban elfogyott a lakosság élelme. Ha ezt megtudja a várat körülvevő ellenség, támadásra indul, és a kiéhezett védők elpusztulnak. A mentő ötlet egy szabómester fejében születik meg. A várban számos kecskebőr van, a szabócéh tagjai bújjanak bele ezekbe a bőrökbe, és mintha élő kecskék lennének, sétáljanak körül a várfalakon. Az ellenség azt fogja hinni, hogy még hónapokra való élelem van a várban. Az ötlet bevált, a kecskebőrbe öltözött szabók megmentették a várat. Ezek szerint a kecske szóval éppen nem csúfolják a szabókat, hanem vitézi tettükre emlékeznek. Megjegyezzük, hogy ezek a szólásmagyarázó anekdoták rendszerint utólag kitalált mesék. Ebben az esetben sincs sok köze a valósághoz. A helyes válaszhoz valószínűleg azok a magyarázatok járnak a legközelebb, amelyek a kecskét az ollóval, a szabómesterség jelképével hozzák valamiképp kapcsolatba. A németben ugyanis, ahonnan talán a magyar elnevezés származik, úgy gúnyolják a szabókat, hogy meck-meck. Ezzel a szabóolló csattogását akarják utánozni, de egyszersmind a kecske mekegéséhez is hasonló hangokat mondanak. Érdekes megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy a magyar olló szónak eredetileg "gödölye, kecskegida" jelentése volt. Az ismert szabószerszámot valószínűleg csak azért nevezzük szintén ollónak, mert a kecske hátsó lába némileg hasonlít ehhez a szerszámhoz. Tehát jelentésátvitelről van szó. Ilyenféle átvitel az is, hogy az eredetileg csak állatnévként használatos bak szóval nevezzük meg például a favágók fűrészállványát. Miért Európa Európa?"A tyrusi király lányára, a szépséges Európére csodálatos álmot bocsátott egy éjszaka Aphrodité, a szerelem istennője. Két világrész versengett érte, asszonyi alakban álltak meg ágya fölött, az egyik Ázsia, a másiknak akkor még neve sem volt. - Az én földemen született, én is neveltem őt - mondta Ázsia, és átölelte a leányt. - De nekem rendelte Zeusz, és róla fognak elnevezni engemet - mondta az ismeretlen, és magához ragadta Európát. Ekkor fölriadt álmából a királylány. Fölkelt, felkereste leánypajtásait, s kiment velük a rétre, a tenger partjára, hogy virágot szedjen. Messziről nézte őt Kronosz fia Zeusz, a szerelem nyila megsebezte szívét, s mátkájának akarta a lányt. Elrejtette magában az istent, és bika alakját öltötte magára. Büszke, nyugodt léptekkel járkált a leányok között, és a szépséges Európé mellett megállt. A királylány odaszólt szép hajú pajtásainak: - Jertek, lányok, üljünk fel a bika hátára. - Így szólt, s jókedvűen felült. A bika ekkor fölpattant, és egyenesen nekivágott a tengernek. A lány megrémült, a tengerek királyát, Poszeidónt hívta segítségül, de ekkor megszólalt a szépszarvú bika: - Ne félj, szépséges szűz! Mert tudd meg, Zeusz vagyok, és az emberek között olyan alakban tudok megjelenni, amilyenben csak akarok. Mindjárt Krétába érünk. Ott üljük meg a menyegzőt, s híres, nagy királyok származnak majd tőlünk..." A görög rege szerint így rabolta el a tyrusi királyleányt bika képében Zeusz. Az elragadt Európé nevét idézi ma is az európai földrész neve. A csodás magyarázatot Trencsényi-Waldapfel Imre Mitológia c. könyvéből idéztük. Ezzel szemben mi a valóság? Az ókor híres kereskedőnépének, a föníciainak nyelvén a nyugati égtájat az arab szó jelölte. Ezt az ázsiai eredetű szót a görögök is megismerték s használták addig, míg az idegen eredet nyomai is lekoptak róla. Sőt kezdett ismerősen csengeni a fülükben. Zeusz és Európé mítoszának hatása alakította ki a föníciai ereb szóból azt a nevet, amelyet földrészünk ma visel. Honnan ered a kalendárium elnevezés?Az antik Rómában calendarnak mondták a hónapok első napját, de Kalendarium volt az adósok könyve is, melyben szerepelni nem volt nagy dicsőség. A középkorban új jelentést kapott a szó. Egy világiakból álló vallásos közösség, a kalandorok találkoztak a hónap calendarján, vagyis elsején. A kalandos társaság gyűlései kóborlók kalandozásaivá torzultak az idők során, s akit kalandosnak szidtak a reformáció idején, azt csavargónak titulálta az indulat. A Kalendáriumból született kaland mai jelentését 1805-ben kapta csak Verseghy Ferenctől. A kalandor szót pedig Szemere Pál alkotta meg. De nemcsak a kalandorok kétes alakjait idézi a Kalendárium, hanem fúrtfejű "jártasoknak" is emlékműve. Azoknak, akik értik a "csíziót". Csíziónak nevezték ugyanis a szintén középkori eredetű verses naptárt, amely az állandó ünnepeket és a fontosabb névnapokat rögzítette. Mi a kapcsolat a Pluto, a plutokrátia és a plutónium szavak között?A görög hitrege szerint az alvilág Hádész, vagy Plutón birodalma, ahol az elhunytak lelkei tanyáznak. Hádészt az antik görögök nemcsak a halál isteneként tisztelték. A termékenység adományozója is ő volt, hiszen a föld sötét ölében nyugvó magot ő csíráztatta ki. De ő tárta fel a hegyek mélyének kincseit is. Ezért volt a másik neve Plutón, a plutosz szó ugyanis gazdagságot jelent görögül. A görög mitológiában Pluto a gazdagság istene is. A plutokrácia pedig olyan államrend, amelyben a vagyon, a gazdagság, a pénz, alapozza meg a kormány hatalmát. Ez az összefüggés tehát világos, de mi köze van Plutónak a plutóniumhoz? A plutónium a 94-es rendszámú elem, melyet 1941-ben, a kaliforniai egyetemen állított elő Seaborg. A plutónium nevét a 93-ik elem, a neptunium mintájára kapta. Az első, uránon túli elem ugyanis az 1940-ben felfedezett neptunium volt. Amint a Naprendszerben az Uránusz bolygón túl a Neptunusz kering, úgy következik az elemek periódusos rendszerében az uránium után a neptunium. A legkülső bolygó: a Pluto a Neptunusz után helyezkedik el. Ezért keresztelte Seaborg a neptunium után következő 94-ik elemet plutóniumnak. Honnan ered a pénzt keresni kifejezés?Az óhéber nyelvben pénzt keresni annyit jelentett, mint "bérért elszegődni". Ugyanezt a régi Athénban így mondták: argürisz ktaomai, vagyis ezüstöt szerezni. Az angolszászok gyakorlatias emberek, ők a pénzt csinálják, to make money. A franciák nyerik a pénzt, gagner d'argent. A németek megszolgálják. Geld verdienen. Az oroszok, csehek, lengyelek megdolgoznak érte. Hogy miért éppen ez a kifejezés alakult ki, erre választ kapunk, ha visszapillantunk több ezer évvel ezelőttre, amikor még az ugorok, a magyarok ősei halászok, vadászok voltak. A vogul és az osztják vadász erdőt keres, azaz vadászaik, ezekben a nyelvekben így fejezi ki a "vadászik" ige fogalmát. A vad szó eredetileg erdőt jelentett. Vadon szavunk még ma is erdőt jelent. A vadállat eredetileg erdei állat. A keres, tehát a vadászik ige egyik korábbi kifejezése. Magába szívta az ige a tárgyat: az erdőt és a vadat. Pontosan úgy, mint ahogy a szüret az eredetileg borszüret összetételéből önállósult. Ha valaki sokat keresett, azaz vadászott, valószínűleg sok zsákmányra tett szert, nagy és sok volt a keresete. Aki kényelmes, fáradékony volt, vagy nem értett a vadászathoz, az nem bírta sokáig: keveset keresett, azaz kevés zsákmánnyal tért haza. A jelentésváltozások során így őrizte, meg keres szavunk az ősi vadászélet emlékét, mint, ahogy sok-sok szólásunk tanúskodik a régi idők műveltségéről és szokásairól. Miért "kosarazzák" ki a hívatlan kérőt?A szólás eredetét Rudolf Hildebrandt tisztázta 1897-ben. E szerint a lovagvilág szokásai közé tartozott, hogy a szerelmes lovag nem a várkastély kapuján, hanem nyaktörőbb úton, valamelyik ablakon át igyekezzék imádottjához. Ebben a vállalkozásban gyakran maga a hölgy is segítségére volt, tudniillik kötélen kosarat bocsátott le, a lovag beleült, és így a gyengéd kezektől felvont liften jutott céljához. Ha mármost az udvarló nemkívánatos volt, akkor a hölgy feneketlen kosarat bocsátott le, így adván tudtára az ostromló lovagnak, hogy "kívül tágasabb". Ez még hagyján, de megtörtént akárhányszor, a csintalan ideál olyan kosarat kötött a kötélre, amelynek laza volt a feneke, s egy rándításra -, a mennyországba vivő út felé - a kosár alja kiszakadt, s az imádó sokszor törött lábbal és karral fizetett azért, mert magát asszony kezére bízta. Erre mondták aztán, hogy: "Er ist durch den Korb gefallen." Vagyis kiesett a kosárból. Ez a "szép" szokás a 15. században még javában virágzott, és a 16.-ban is élénken emlékeztek még rá. Később szelídebb alakot öltött. A hölgy különféle jelképes virággal és fűvel díszített vagy üres, feneketlen kosarat küldött kérőjének. Végül az egészből csak a szólás maradt meg. Miért azonos a Fejér megyei Velence község neve a híres itáliai város nevével?A Fejér megyei községet azért nevezték el őseink a világszerte híres gyönyörű olasz városról, mert a magyar helység első telepesei az Adriai-tengeri Velencéből, az olasz Veneziából valók voltak. Érdekes megjegyezni azonban, hogy a mai magyar Velence név nem régibb a 16. század elejénél. A régiek Venőcének, majd Venencének nevezték mind az olasz várost, mind pedig a magyar helységet. Ebből a Venencéből alakult ki a mai Velence név. Mi köze a bokszerlázadásnak a bokszer fegyverhez?Ji Ho Csüan azt jelenti kínai nyelven, hogy a béke és az igazságosság ökle... A Nagy Ököl Társaság 1898-ban támadt fel Santung tartományban a külföldi imperialisták ellen. A különböző "bérbe vett területek", koncessziók és vámellenőrzések gazdái persze foggal és körömmel, pontosabban szólva ágyúval és puskával védték "szerzett jogaikat", helyesebben gyarmati profitjukat. Anglia, Japán, az Egyesült Államok, Németország és Franciaország, Ausztria, Olaszország és a cári Oroszország büntetőcsapatokat küldött Kínába. Főparancsnokul a német Waldersee tábornagyot nevezték ki. II. Vilmos császár, aki elkísérte Walderseet Kínába, így búcsúzott tőle: "kegyelmet nem adni, foglyot nem ejteni!" A véres küzdelemben a szervezetlen és gyengén felfegyverzett nép maradt alul. S az európai lapok öles betűkkel hozták a szenzációt: a bokszerlázadást leverték. A Ji Ho Csüan, a Nagy Ököl Titkos Társaság neve az öklözővas: a bokszer fogalmával azonosult az újságírók beszámolóiban. Így vált az 1900. évi kínai népi felkelés bokszerlázadássá az európai köztudatban. Mi a farsang és mi a karnevál?A magyar farsang szó az Ausztriában használatos Fasching-ból származik, Németországban erre az időszakra a Fastnacht kifejezés szokásos. Származtatják a "faseln" mókázni szóból is; mások szerint annyit jelent, mint a "böjt előestéje". A karnevál szó eredete is vitás: egyesek szerint a középlatin carne vale-ből ered, ami azt jelenti: isten veled, hús! Mások szerint a carrus navalis kifejezésből, ami annyit jelent, hogy hajókocsi. Előző esetben arra utal, hogy most kell jóllaknunk hússal, mert a húshagyó kedden búcsút mondhatunk neki, a másodikban pedig az álarcos felvonulásokra, amelyeken kerekeken járó kocsit húztak. Mai magyar szóhasználatunkban a két rokonfogalom kissé elválik egymástól. Farsang alatt a karácsony, illetve vízkereszt és hamvazószerda közötti időszakot értjük, karnevál alatt pedig különösen a farsang utolsó hetén, farsangvasárnap vagy húshagyó kedden tartott álarcos, jelmezes felvonulásokat, táncmulatságokat. Nevezzük bár farsangnak vagy karneválnak, az időszak világszerte a tél kiűzésével, s a tavaszi termékenységvarázslatokkal kapcsolatos szokásokról ismert, melyek gyökere igen régi időkre nyúlik vissza. A kereszténység elterjedése után a farsangi vigasságoknak végére a hamvazószerda, a böjt első napja tesz pontot. A kicsapongó jókedvet azonban az sem tompította le - sőt inkább csak növelte - hogy ennek "meglesz majd a böjtje". Vigadjunk, tomboljuk ki magunkat, amíg lehet, csak valahogy le ne maradjunk a farsangról. Mielőtt búcsút mondanánk a húsnak, lakomázzunk nagyokat: ilyenkor van a disznóölések ideje is. Kalács, perec vagy fánk egészíti ki vidékenként a farsangi étrendet. A legnagyobb mulatság azonban a farsangi felvonulás. Álarcos, elváltoztatott külsejű legények járták a falvak, városok utcáit, láncokat csörgettek, ostort pattogtattak, kereplőt nyekergettek, kolompot csörgettek, köcsög-dudát brummogtattak. A lárma - hitték - elűzte az ártó szellemeket; egyben azonban révületbe, extázisba ejtette a menet résztvevőit. A félelmetes álarcokat magukra öltött legények azonosultak az ősök szellemével, az állatősökkel (totemősök), földöntúli lényekkel, boszorkányokkal, s úgy gondolták, olyan hatalom birtokába kerültek, amellyel távol tudták tartani azokat az ártó démonokat, amelyek az emberekre, állatokra, s a termésre leselkedtek; valamint fokozni tudták az új évszak termőerejét. A latin országok, de a Rajna-vidék városai is híresek voltak különösen látványos karneváljaikról. A menetből nem hiányozhatott a kerekes kocsi, a carrus navalis, amelynek őseit a görög Anthesztériák, tavaszi ünnepségek Dionüszosz-hajója, a március 5-i Izisz-ünnep kerekes hajója, meg a germán termékenységistennő hasonló járműve között találjuk meg. Régi termékenységvarázslat volt a gabonamagvak szórása - ebből származott az olasz barokkban az a szokás, hogy apró, édes süteményeket, konfekteket - confetti - szórjanak a nép közé. A modern farsang és karnevál ezekről már nem tud. A régi elemek átalakulva élnek tovább. Az álarc nem a totem-állatőssel hoz misztikus kapcsolatba, hanem inkább derűt és kacagást fakaszt. Az apró süteményből lett papírkorongocska, a konfetti nem termékenységet varázsol, hanem vidám játékot. A harsány muzsika nem az ártó démonokat riasztja el, hanem a talpalávalót szolgáltatja a táncoló pároknak. Kíváncsiak klubja ~ Tücskök, bogarak, négylábúakTücskök, bogarak, négylábúakHogyan maradtak fenn az ősvilági állatlábnyomok?Nem messze az ipolytarnóci kövesedéit fatörzs fölé épített boltozattól, forrás fakad. Vize elmosta a száraz erdei avart, és letisztította a faóriás alól kinyúló homokkő lapokat is. Ezen a helyen Böckh Hugó kiránduló diákjai lábnyomokat fedeztek fel. A nyomok a kemény, részben elkovásodott homokköve mélyedtek, s a miocén elején, 25-30 millió évvel ezelőtt keletkeztek, amikor a homokkő még nedves, laza homok volt. Miről mesélnek ezek a lábnyomok? A forrás vize laposabb helyeken sekély, tiszta vizű tócsákat alkotott, ahová az ősorrszarvú-féle óriásemlősök jártak inni, összevissza taposva a sarat. Az egyik valóságos óriás lehetett, mert 28-30 cm átmérőjű nyomokat hagyott. Másutt magányos állat ballagott keresztül, léptei métereken át követhetők, és így elárulják az orrszarvú testének hosszát. Az orrszarvú-itatóhely két oldalán ősmadarak lába nyoma látható. A nagyobb nyomok legalábbis tyúk nagyságú lépegető madártól származnak, 8-9 nyom egymás után. A terület más részein másfajta kisebb-nagyobb madárnyomok is láthatók. Másik érdekessége az ipolytarnóci területnek egy ősormányos nyoma. Egy gumós fogú masztodonféle akkora lábnyomokat hagyott, akár egy levesestányér. Vajon milyen időjárás volt akkoriban errefelé? Erről a megkövesedett, növénymaradványok vallanak. Több őspálmafaj, ősfenyő, liliomfa és ciprusféle, babérfa és fahéjfa virult errefelé, tehát nedves, meleg éghajlatot igénylő szubtrópusi növényzet. Tulajdonképpen mi konzerválta ezeket a lábnyomokat és növénymaradványokat évmilliókon át? Az ősvilági itatóhely - nevezhetnénk egyébként miocén időszaki "ősvilági strandnak" is - egy közeli vulkáni kitörés kiszórt, finom szemű törmeléke, az úgynevezett vulkáni tufa alá került. Ez belerakódott a nedves vagy száraz térszín mélyedéseibe, a lábnyomokba, befedte a növényi maradványokat, és megőrizte évmilliók során is az ősvilág üzenetét. Fejlődhet-e a mai majmokból ember?Se Darwin, se más nem mondotta soha, hogy az ember valami ma élő majomfajtól származik. Ebből következőleg lehetetlenség, hogy a mai majomfajták emberré alakuljanak. Gaál István, aki a természettudományi balítéletek irtogatását folytatta Dalmady Zoltán után, ezt írja az Amit rosszul tudunk c. könyvében: Darwin, az ember származásáról írott összefoglaló munkájában, 1871-ben elsőként fejtette ki világosan, hogy az emberben az állatok törzsfejlődésének legfelsőbb tagját kell látnunk. Világosan megmondja, hogy a ma élő emberszabású majmok nem ősei, elődei, hanem vele egy közös törzsből eredt oldalági rokonai az embernek. S hogy miként áll ez az oldalági rokonság, erre vonatkozólag Malán Mihály antropológus rövid összefoglalását ismertetjük. Mindenek előtt le kell szögeznünk, hogy a mai majmokból nem lehet ember. De miért nem? Ezt az emberszabású lények és a majmok fejlődési menete magyarázza meg. Ezelőtt 16-18 millió évvel, a harmadkor közepén, 60-70 kg testsúlyú emberszabású majmok, az ún. Dryopithecusok éltek. Ezektől származtatjuk az embert. Különösen emberiek voltak a fogaik: szemfoguk nem ugrott ki a fogak síkjából, zápfogaik négycsücskűek voltak, s a csücskök közötti árok Y alakot mutatott. Viszont az indiai Siwalik rétegekből előkerült csontok azt mutatják, hogy a harmadkori rétegekben már megtalálhatók az orangután és a gorilla egyes jellegeit mutató állatok maradványai is, Mit bizonyítanak ezek a leletek? Ezek a csontok azt tanúsítják, hogy a főemlősök sorából az emberhez vezető vonalból már ebben az időben különváltak a mai majmok elődei, és a fejlődés más útjára léptek. A miocén kor közepére, 11-12 millió évvel ezelőttre tehetjük azt a szakaszt, amikor az emberszabású ősmajmok ágától a mai emberszabásúak kezdeti formái különváltak. Ezek a ma is élő emberszabású majmok az orangután, a gorilla és a csimpánz. Mi lett a későbbi sorsuk? Ezek a trópusi övezetben, Jáva szigetén és Afrikában maradtak, s a fák lombkoronáján való élethez alkalmazkodtak. Lábuk fogólábbá fejlődött. A többi Dryopithecus-féle majom más környezeti viszonyok közé került, hidegebb éghajlatba, lekényszerült a fákról, kénytelen volt táplálékszerzés céljából lejárni a földre. Védtelen lévén, a vadállatok elől csak akkor menekülhetett el, ha láthatta őket a bozótos parkerdőben. Két lábra felegyenesedett, s ezzel a mellső lába felszabadult, így indult az a folyamat, mely most már az emberi fejlődésre: a kéz szabaddá válása révén a munka és a nyelv lassú kialakulására vezethetett. Ezzel szemben az emberszabású majmok 10-12 millió év óta a fejlődés más útját járják, mint az emberős, szervezetük a fán való életre alkalmazkodott. A fejlődés vázolt menetét nem lehet megfigyelni, éppen ezért teljesen félreérti a korszerű darwinizmust és fejlődéselméletet az, aki úgy véli megcáfolhatónak igazságait, hogy felteszi a csalikérdést: ugyan miért nem lesz a mai majmokból is ember? Beszélhetünk-e erkölcsről az állatvilágban?Darwin több évtizedes kutatásai alapján arra a megállapításra jutott, hogy az erkölcs kezdeti megnyilvánulásai az állatvilágban is fellelhetők. Vajon miből következtetett így? Például a szolidaritásból, amely a társasösztönön alapul. A magasabb rendű állatok például figyelmeztetik egymást a veszélyre. A nyulak, birkák és zergék dobognak, sok madárfajta és némely emlős őrszemeket állít. Egyes fajoknál igen magas szintet ér el az ún. gondozási viselkedés. Például a tüskék kiszedése egymás bundájából. Ezekkel a nézeteivel Darwin ösztönzést adott azoknak a gondolkodóknak, akik az erkölcs problémáit biológiai törvényszerűségekkel kívánták megmagyarázni. Kiderült azonban, hogy a társas ösztönnel kapcsolatos magatartásmódok nem írhatók le erkölcsi fogalmakkal. A hűséges kutya és agyává nyúl viselkedését nem erkölcsi megfontolások befolyásolják, hanem az ösztöneik, a biológiai törvények által szabályozott kapcsolat a környezet és az állat között. Vagyis állati erkölcs nem létezik? Nem! Az erkölcs csak az emberi társadalomban, az emberek társadalmi együttélésének szükségleteként jelenik meg. Az állatok közt erkölcsről beszélni antropomorfizálás (emberformára alakítás). Amit erkölcsnek vélhetünk, tulajdonképpen szigorúan meghatározott magatartásformák, amelyek az adott faj fennmaradását szolgálják. Hogyan vélekedik az állatok "lelki életéről" a tudomány?A tanulás, a megjegyzés képessége, az emlékezet, a tapasztalatok alkalmazása az állat életében tudományos eszközökkel, objektíven és mérhetően tanulmányozható. Más a helyzet olyan szubjektív jelenségekkel, melyeket az ember csak önmagán figyelhet meg, és hasonlósági, analógiás következtetéssel viszi át azokat más fajba tartozó egyedekre. Az ember saját lelki élményeit "érzi bele" az állatok viselkedésébe. Az ilyen állatlélektan végső soron összefügg az emberi lélektannal. Az ember az azonos viselkedésből azonos élményre következtet, mégpedig annál könnyebben, minél közelebb áll hozzá a kérdéses másik egyed. Nincs egyetlen, olyan önmegfigyeléssel megismert lelki jelenség sem, mellyel egyidejűleg ne menne végbe biológiai jelenség is. Viszont számos olyan fiziológiai folyamat van, melyet "nem élünk át". Még embertársaink ilyen folyamatáról sem tudhatunk semmit az ő szóbeli nyilatkozataik nélkül. Az állat nem tudja megmondani, mi baja van, vagy mit érez, tehát azt sem tudjuk, milyen mértékben vesz tudomást önmagáról. Senkinek sem tiltható meg, hogy szubjektív elemeket keressen az állatokban, s ezzel saját élményeit elmélyítse és gazdagítsa. Az illetőnek azonban ilyenkor be kell vallania, hogy az állatokhoz való viszonya nem természettudományos, hanem érzelmi színezetű. Szeretetét, vidámságát vagy haragját, tehát saját érzelmeit érzi bele az állat viselkedésébe. Melyik a legokosabb állat?Nem a majom a legokosabb állat - csak annak látszik. Miért? Mert anatómiai felépítése az emberéhez hasonló cselekvésre teszi képessé. Az állatvilág fejlőd és fáján a majmok kétségtelenül nagyon magas fejlettségre jutottak, agyvelejük - különösen az emberszabásúaké - nagyon differenciált, de ugyan mit csinálnának ilyen fejlett agyvelővel, ha ez mondjuk, egy szarvasmarhában lenne? Továbbá azt is meg kell jegyeznünk, hogy a majom éppen úgy, mint a többi állat, képtelen az elvont gondolkodásra, cselekvéseinek előre való megtervezésére. Mindig az adott helyzetben cselekszik évezredes ösztöneinek és élettapasztalatainak megfelelően. Az ilyen cselekvés néha valóban nagyon okosnak látszik. Mert súlyos tévedés a majmok kétségtelen értelmi képességét okosságnak minősíteni. Ez lehet pillanatnyilag célszerű, de sohasem tervszerű. Az okosságnak pedig a tervszerűség is elengedhetetlen tényezője. Az állatok értelmi képességeit nem lehet az ember elvonatkoztató képességeinek tükrében vizsgálni. A fajnak megfelelő környezetben minden állat "értelmesen" viselkedik, azaz az ön- és fajfenntartás érdekében célszerűen. Legértelmesebb állatoknak nevezhetjük a kutyát, az elefántot és a delfineket - azonban az információk megőrzése, tárolása tekintetében nemcsak a fajok, hanem az egyedek között is nagy különbségek vannak. Melyik a világ legnagyobb állata?A világ eddig élt legnagyobb és legerősebb állata a kékbálna: 32 méter hosszú és 80 tonnás példányról is tudunk. Ha az ősvilág háznagyságú óriásgyíkjaival összehasonlítjuk, ezek messze elmaradnak a kékbálnák mögött. A legnagyobb ismert brontosaurus-csontváz is "csak" 26 méteres. A legsúlyosabb dinosaurus pedig "csupán" 50 tonna lehetett... A tengerek óriása a tengerek törpéivel: planktonnal táplálkozik! Nyilvánvaló, hogy egy ilyen roppant nagy lény csak üggyel-bajjal tudná megtölteni szörnyű gyomrát a plankton parányaival, ha nem lenne egy sajátos berendezése a táplálék koncentrálására. Ez a "készülék" egy halcsontlemezből álló szűrő. A bálna nyitott szájjal úszik keresztül a kis lények tömegén. Amikor a szája megtelt vízzel, becsukja. Felemeli óriási nyelvét, a vizet kifolyatja a szűrőlemezei közül, a planktonmasszát pedig lenyeli. Jónás próféta bibliai "esete" óta vitakérdés: lenyelhet-e a cet egy embert? A tárgyilagos tudomány ez ügyben a következőket vallja: Az ún. sziláscet semmiképpen sem tud lenyelni egy embert, mert garatjának átmérője 30 cm-nél kisebb. Igen nagy zavarba kerülne tehát, ha nem törpékkel vagy planktonnal próbálkozna ez az óriás. A legnagyobb állat, amelyet a sziláscet gyomrában valaha is találtak, egy kis pingvin volt. Más a helyzet a fogascettel. Ennek az állatnak már elég nagy a garatja ahhoz, hogy egy embert egészben lenyeljen. Tény az, hogy ilyen cetek gyomrában emberi testnél is nagyobb tintahaldarabokat találtak. Tehát Jónás esete elképzelhető? Szó se lehet róla. Mert levegő nélkül napokat tölteni az emésztőnedvek fürdőjében olyan lehetetlenség, amely még Jónásnak sem sikerülhetett, ha éppen fogascettel hozta is össze a sorsa... Melyik a világ legszelídebb állata?Amit mi szelídségnek tartunk, az tulajdonképpen a fajspecifikus flegmatikus temperamentum. A világ "legszelídebb" - helyesebben legflegmatikusabb - állata a vombát. Ez az érdekes erszényes állat a Notogea vagy a "hátsó déliföldi" faunabirodalom lakója. Ez a terület Ausztráliát, Új-Zélandot és Polinéziát foglalja magába. A vombátnak két fajtáját ismerjük: a széles homlokút és a tasmániait. Így vall róluk Anghi Csaba professzor: "Egy vombátot évekig együtt tartottam egy cerkófmajommal. El sem lehet sorolni, hogy a huncut cerkóf mennyit bosszantotta a vombátot, de az fel sem vette. Ha éppen nem piszkálta fülhúzgálással, bokszolással, akkor lovagolt rajta. Ha Picasso ismerte volna a vombátot, alighanem ezt választotta volna a béke szimbólumának, nem a társaival folyton veszekedő galambot. Persze, a legendás olajágat hozó Noé-féle békegalamb alaposan bevésődött az emberek fejébe. De ideje volna már vombáttal felcserélni." Vannak-e még a Földön ismeretlen állatfajok?A tudomány szinte naponta gyarapszik újabb fajokkal - elsősorban az alsórendű állatok és a rovarok köréből. De a természet látványosabb meglepetéseket is tartogat a zoológus számára. Az okapi, a bambuszmedve (panela), a Thorold szarvas, a gorál, a takin, a nahur mind csak újabban, néhány évtizede vagy éve felfedezett egzotikus emlősállatok. De nem is kell ismeretlen tájakra, áthatolhatatlan őserdőkbe utaznunk az újdonságokért. Nemrégen például a szomszédunkban, a Román Népköztársaságban fedeztek fel egy új halnemzetséget. Xántus János így számol be erről: Az új génusz felfedezője Stoica Nicolae, aki az Arges folyó egyik mellékvizében, a Vilsan patakjában bukkant rá a különös állatra. A környékbeli halászok már ismerték, s mivel durva tapintású tüskés pikkelyei vannak, aspretelé-nek hívták, a román aspru (érdes) jelentésű szóból. Lapított fején felfelé tekintő, jól kifejlett szeme van. A felfedező kezdetben úgy vélte, hogy az állat a kölönték családjába tartozik. Az alaposabb vizsgálat azután kiderítette, hogy nemcsak új fajjal, hanem egyenesen új nemzetséggel állunk szemben. Valószínűleg ősi, földünk harmadkorából megmaradt élő kövület, mely csodálatos alkalmazkodóképességével mindmáig átvészelte az évmilliók viharát. Természetes, hogy az igen ritka, tudományos szempontból egyszeriben híressé vált halfajtát törvényes védelem alá helyezték. Hol voltak az első állatkertek?A kínaiaknál, a 12. században Wen Wang kínai császár idejében már volt állatkert. Az indiánoknál II. Montezuma palotájának közelében akkora Zoo épült, hogy 600 gondozó ügyelt fel az állatállományra. 300 ember csak a vízimadarakat gondozta. A ragadozók táplálására naponta 500 pulykára volt szükség. Az ezernyi kolibrivel pedig speciálisan kiképzett személyzet foglalkozott. Az volt a feladatuk, hogy összegyűjtsék elhullatott, ragyogó tollaikat, és átadják az azték tollmozaik művészeinek... Kínában volt állatkert, Mexikóban is... Hogyan áll ez ügyben Európa? Egyes kutatók szerint a szentgalleni kolostor udvarán már a 10. században tartottak borzot, mormotát, vadkecskét és más állatokat. Vitatott kérdés még azonban, hogy ez a gyűjtemény állatkertnek tekinthető-e. Az első állatkertek inkább menazsériák voltak, egzotikus állatok Összezsúfolt gyűjteményei, tudományos szempontok nélkül; ezek a 16. században tűnnek fel Európában. Vándormenazsériák 1710-től járják Európát. Közelebb áll már a mai állatkerthez a Bécs-Schönbrunni állatpark (1752). Budapesten 1866-ban alakult meg a Pesti Állatkerti Részvénytársaság. Miért nem fázik az újszülött jegesmedve az Északi-sarkon?Az újszülött jegesmedve sajátos mikroklímában él. Ezt anyja teremti meg ötletesen kialakított odújában. Az odút a jegesmedvemama saját testével és lélegzetével melegíti fel. S hogy az odú belsejében a levegő nem hűl ki, és főleg hogy nem szökik ki azonnal az üregből a külvilágba, az ötletes "építőművészetének" köszönhető. Ez abból áll, hogy az egyébként szűk kamrához vezető folyosó belülről nézve nem fölfelé irányul, hanem lefelé lejt. Ennek következtében a kamra nyílása jelentősen magasabban van, mint a kívülről bevezető folyosó külső nyílása. Mivel a meleg levegő könnyebb és ritkább, így a helyiség felső részében helyezkedik el, kitölti a kamra belsejét, és nem ömlik ki az odú kivezető folyosóján. Az odú alsóbb részében a sajátos gázdugót alkotó hidegebb és nehezebb levegő megakadályozza a meleg eltávozását, annak ellenére, hogy az odúnak semmiféle ajtaja nincs. Miért nem fázik a jegesmedve lába?A jegesmedve nem visel ugyan se cipőt, se csizmát, de megvan a magához való esze - ugyanis még a talpát is szőr borítja. Rokonai - például a maláj medve, a tibeti medve vagy éppen a mi barnamedvénk - bizony csak mezítlábasok. Alvin Pederson, az arktikus világ neves kutatója szerint - a pézsmatulok még az Északi-sarkon sem fázik. A kutató alaposan meggondolta ezt az állítását. Megállapította például, hogy amikor a hőmérséklet még -27 Celsius-fok volt, egy frissen elejtett és lenyúzott pézsmatulok bundájában a hőmérő +10 fokra emelkedett. Ez a bunda ugyanis kitűnő hőszigetelő. Az állati test által felmelegített levegőt megőrzi, akár egy termosz a tea forróságát. Természetesen sok függ a szőrzet minőségétől, hosszúságától, sűrűségétől, pelyhességétől, de különösen attól, hogy vannak-e pehelyszőrök, hiszen közöttük alakul ki az állat bőre feletti védő levegőréteg. A legmelegebb bundát a pézsmatulok gereznájából lehetne kiszabni. Gyapjas szőrzetének hosszúsága a nyakon és a mellkason eléri a 60-90 centimétert is. Miért fehér a sarkvidéki állatok bundája?Köztudomású, hogy a fehér szín visszaveri a hősugarakat, ezért viselnek a trópusokon fehér ruhát. Farkas Henrik zoológus szerint a sarkvidéki állatok fehér bundája vagy tollruhája azért előnyös, mert jobban akadályozza az állat testének lehűlését, mint a sötétebb színű. Ez különösnek tűnhet, hiszen köztudott, hogy a trópusokon éppen a hőség elleni védelmet szolgálja a fehér ruha. Az ellentmondás azonban csak látszólagos. A fehér szín sajátsága ugyanis, hogy visszaveri a hősugarakat. Előnyös tehát a trópusokon, ahol a kívülről érkező, tűző napsugarakat veri vissza. Ugyanakkor azonban előnyös a sarkvidéken is, ahol a test felől áramló hőt veri vissza, s így gátolja a test hőleadását. A másik ok a mimikri: a fehér bunda egybeolvad a hóval. Nem sarkvidéki állat a hermelin - de télen fehér bundában jár ő is. Miért csak Ausztráliában él a kenguru?Hogy egy állat ehhez vagy ahhoz az övezethez tartozik-e, az történelmi okoktól függ. Tekintetbe kell vennünk a különböző állattípusok fokozatos kifejlődését és azokat a lassú geológiai változásokat, amelyek a különböző földrészek széjjel választását és összekapcsolását eredményezték. A kövületekből úgy tudjuk, hogy 150 millió évvel ezelőtt emlősállat még egyáltalán nem létezett, hanem kb. csak akkor kezdtek kialakulni a hüllők valamely csoportjából. Meg lehetünk győződve arról is, hogy a legősibb emlősök még tojást rakó, igen kezdetleges típust képviseltek. Néhány millió évvel ezek után megjelentek az erszényes emlősök, amelyek már elevenszülők voltak ugyan, de az újszülötteknek még igen kezdetleges állapotban sokáig az anya "erszényében" kellett élniük. Az első magasabbrendű emlősök, a méhlepényesek kövületei kb. 70 millió évvel ezelőtti korszakból maradtak fenn. Az ausztráliai szárazföld a világ többi részével kapcsolatban volt valaha, mégpedig egy Ausztráliából Délkelet-Ázsiába vezető "híd" által. Ez az állapot mintegy 100 millió esztendővel ezelőtt még fennállt, s amikor megszűnt, Ausztráliát valami földtörténeti katasztrófa elvágta a mai Eurázsiától. Ausztrália füves pusztáin az alacsonyabb rendű erszényes emlősök így elszigetelődve nem voltak kitéve a fejlettebb fajták versenyének. 70 millió esztendő alatt háborítatlanul éltek, szaporodtak, és a világnak ezen a részén vezető szerephez juthattak. Ormányával vagy szájával szopik-e a kiselefánt?Hogy az újszülött elefántborjú vajon a szájával vagy az ormányával szopik-e, nemcsak a laikusok gyakori kérdése, ezzel még az állattan búvárai sincsenek teljesen tisztában. Erre a kérdésre a leghelyesebb válasz: az újszülött kiselefánt életének legelső napjaiban úgyszólván tudomást sem vesz ormányáról, tehát a szájával szopik. De rövidesen rájön ormánya használhatóságára, és azontúl már ennek a segítségével szívja az anyatejet. Igen ám, de hogyan szopik a kiselefánt azon a hosszú csövön keresztül? Nem ismeretes általánosan, hogy az elefánt tőgye, minden más négylábú állattal ellentétben, nem a hátsó, hanem az első lábak között van. Szopás közben a borjú tehát anyja előtt áll, s rövidke ormányát, miután tejjel teleszívta, hátrakunkorítja a szájához, és magába fecskendezi a felszívott tejet. Igaz-e, hogy a patkányok elmenekülnek a süllyedő hajóról?Ez a mondás feltételezi, hogy a patkányoknak van valami titokzatos előérzetük, amely a közelgő veszedelemre figyelmeztet. Nagyon régi hiedelemről van szó, mert már Plinius is ezt írta: Amikor a hajó közel van a süllyedéshez, a patkányok elhagyják. Ha a hajó minden részébe beszivárog a víz, akkor már nem hiedelem, hanem igaz ez az állítás. Ugyanis a patkányok, noha jól úsznak, mégis olyanok, mint a macska, nem szeretik sem a vizes, sem a piszkos dolgokat. Ha szennyes tárgyak között kénytelenek járni, utána gondosan megtisztogatják bundájukat. Tehát amikor a hajó kiöregedés, "kifáradás" következtében mindenhol ereszti a vizet, vagy korhadni kezd és a patkányok táplálkozási nehézségekbe ütköznek, igyekeznek kereket oldani. Ebből a hozzá nem értő utasok is joggal gondolhattak arra, hogy a szegény teknőnek már nem sok ideje van hátra. A patkányok tehát valóban elhagyják a süllyedő hajót - ezt parancsolja életösztönük. Miért pusztult ki az európai bölény?A Bison bonassus, vagyis az európai bölény hajdan népes csordákban népesítette be a nagy erdőterületeket. Az erdélyi fejedelmek, Bethlen, Rákóczi György, Apafi, Kemény korában úgyszólván napirenden voltak Erdélyben a bölényvadászatok. Megbízható feljegyzések szerint az utolsó európai bölényt, - ez egy 10-12 esztendős tehén volt -, 1762 októberében ejtették el Doboka megyében a borgói magaslaton. A kíméletlen vadászat, az őserdőterületek csökkenése, illetve a kultúrterületek térhódítása, és nem utolsó sorban a faj ökológiai képlékenységének hiánya ítélte halálra a bölényt. Ma az európai bölény utolsó mentsvára a lengyel-szovjet határ mentén elterülő bialowiezai őserdő. Bár életük, mint említettük itt sem volt háborítatlan. Az első világháború frontja keresztülhaladt a vidéken, s meg egyéb kedvezőtlen körülmények miatt 1921-ben már egyetlen élő állat sem mutatkozott. Csaknem hasonló sorsra jutott a Kaukázus bölényállománya: 1925-ben mindössze 10 egyedet számláltak. A legutolsó pillanatban alakult meg Berlinben, 1923-ban az Európai Bölény Fenntartására Alakult Nemzetközi Társaság, amelynek fáradozásai hamarosan eredménnyel jártak. Míg akkoriban csupán 56 bölény élt, ma már több ezer példányt tartanak számon... Elsősorban az állatkerteké, köztük is főleg a müncheni állatkérté és a lengyel rezervátumoké az érdem, hogy Európa utolsó vadon élő tulokfaját ma még életben látjuk. Milyen lusta a lajhár?Gaál István Amit rosszul tudunk című könyvében ezt olvassuk: "A dél-amerikai lajhárok olyan ősi szabású, groteszk megjelenésű emlősök, hogy semmi csodálnivaló nincs rajta, hogy sokáig túlzottan hamis képet festettek róluk. Sokan azt hiszik, hogy a levegőből él, mert még senki sem látta enni." Más források szerint nyolc-kilenc percig tart, amíg egyik lábát a másik után teszi, s közben ugyanennyit pihen. A fára, ahol az élelmét találja, egy nap alatt jut föl, és addig el nem hagyja, amíg egészen le nem ette; ekkor összekuporodik, leesik, és megkezdi hosszú utazását egy másik fához. Hízott, mikor az egyik fát elhagyja, s lesoványodik, mire a másikat eléri. Cuvier francia tudós volt az első, aki helyes szemszögből ítélte meg a lajhárok sajátos lényét, s így jutott el a tudomány - írja Brehm - sok téves és ferde nézet után a lajhárok igazabb méltánylásához. Ezennel rehabilitáljuk a lajhárokat. Tagadhatatlan, hogy a földön fáradságosan, kínnal vonszolják tova testüket, de a fákon ügyesen kúsznak; emellett feltűnően ügyes úszók. Tehát nem olyan lusta az a lajhár, amilyennek mondják. Mozgását életmódja határozza meg. Ravasz-e a róka?A költészet rókája meg a közönséges róka a valóságban két különböző állat. Aki teljesen elfogulatlanul megfigyeli, az nem talál benne semmi kivételes tulajdonságot. A többi ragadozó állatot, nevezetesen a farkast semmiféleképpen nem szárnyalja túl, legfeljebb annyit lehet elismerni, hogy ez a nagymértékben üldözött, zaklatott állat ügyesen alkalmazkodik a természeti viszonyokhoz. A vadászok tudják, hogy az öreg rókák között is sok ostoba akad. Tulajdonképpen földönfutó szegény kópé. A mesterségét érti, azt ti., hogy a maga módja szerint szerzi meg a táplálékát, de valójában nem érthető, hogy ravaszság dolgában miért került a többi állat elé. Miért nem alszik a tehén?A tehén kérődző állat. Hogy álmatlansága okára fényt derítsünk, először a kérődzés folyamatát kell megismernünk. A tehén gyomra négy részből áll, tehát nem négy külön gyomra van! A nagyjából megrágott táplálék először az előgyomorba, a bendőbe jut. Ez tulajdonképpen csak táplálékraktár. A bendőből fokozatosan átkerül a gyomor második részébe: a recés gyomorba, ahol kis kupacokká formálódik. Ezek a "gombócok" visszakerülnek az állat szájüregébe, ahol is nyállal összekeverve alaposan megrágja. A péppé rágott étel a nyelőcsövön keresztül a gyomor harmadik részébe, a leveles gyomorba érkezik. Itt megkezdődik az emésztés, s ez a folyamat a negyedik részben, az oltógyomorban fejeződik csak be. Tehát jóformán egész nap az emésztésével van elfoglalva. Ebből következőleg szinte elvesztette alvási ösztönét, így aztán a nap 24 órájában csak néhány percet bóbiskol, de ilyenkor is rendkívül éberen. A jó tehénmama szívét pusztán csak az vigasztalja, hogy zsenge ifjúságában ő is végigfekhetett a szalmán, és nagyokat alhatott, mert akkoriban még nem kellett kérődzéssel töltenie a nappalt s az éjszakát. Miért vadul meg a bika a vörös színtől?A tudomány újabb eredményei megdöntik ezt a téves közhiedelmet! Bebizonyították, hogy a bika nem tudja megkülönböztetni a vörös szint az egyéb színektől, egyszerűen mert - színvak. Ezt a tényt ma már a tárgyilagos bikaviadorok is elismerik. Több kísérlet igazolja, hogy a bika éppen úgy reagál a fehér mulétára, mint a vörösre. A kendő lengetése ingerli támadásra, nem pedig a vörös szín. S bár a bika nem tudja megkülönböztetni a fehér mulétát a vöröstől, a viadalok vérszomjas közönsége ragaszkodik a hagyományos és értelmetlen színhez. Akad-e az állatok között színlátó és színt megkülönböztető? Általában az a vélemény, hogy az állatok színlátása gyengén fejlett. Az állatkísérletekben nehéz megállapítani, hogy az állat a színeket vagy a fényerősséget tudja megkülönböztetni. A madarak egy része lát bizonyos színeket, és kétségtelen, hogy sok rovar színlátó. Az emlősök általában rosszul különböztetik meg a színeket. És a kutya? Van valamelyes színlátása, de például a juhok vagy az egerek teljesen közömbösen viselkednek a különféle színekkel kapcsolatban. Az állatvilágban csak a felsőbbrendű emlősöknek, például a majmoknak van olyan színlátásuk, amely megközelíti az emberét. Miről nevezetesek a Szent Ilona-szigeti kecskék?Az őskecskéket 1513-ban telepítették ide a portugálok, hogy legyen elegendő tejük. Akkoriban Szent Ilona hegyeit erdők borították. A szigetlakók szabadon engedték az állatokat. Ezek azután remekül érezték magukat az erdős hegyoldalakon. Legelésztek, legelésztek, és 75 év alatt több ezerre szaporodtak. A kis gidák meg a vén kecskék szorgalmasan táplálkoztak. Megették a fák gyökérhajtásait, tövig rágcsálták a bozótokat, amelyeknek gyökérzete a sziklákon tartotta a termőföldet. Azután jöttek az erdők, lehúzták a termőtalajt. 1709-ben írt a kormányzó egy jelentést, hogy az erdők ki fognak pusztulni a kecskék miatt. Így is történt, az erdők pusztultak. Csupa kopár szikla maradt Szent Ilonán. Ezt a környezetet pedig nagyon megfelelőnek tartották Európa urai Napóleon részére. El is küldték hát, ide - meghalni. Szent Ilona szigetének kecskéi és Amerika verebei óvatosságra intenek. Vigyázzunk arra, hogy mit telepítünk állatban, növényben egyaránt! Nehogy kárunkra legyen az, amiből hasznot reméltünk. Léteznek-e szőr nélküli kutyák?A régi mexikóiak, az aztékok falvaiban két nevezetes kutyafajta élt: a xoloitzkuintly és az izkuintepotcotli. E kutyák kopaszok voltak, nem borította szőr a testüket. A bennszülöttek étkezési célra hizlalták őket. A xoloitzkuintly volt az őse a jelenkori kopasz kutyáknak, melyek még megtalálhatók Mexikó, Patagónia, Dél-Afrika és Kína eldugott falvaiban. Az itzkuintepotcotli nem hagyott hátra utódokat. Ez a púpos állat zsírfölöslegét a hátán levő púpban tárolta. Az első spanyol telepesek nem voltak hajlandók az "ugató disznók" húsát fogyasztani. Ezért Kolumbusz második útján 8 igazi, röfögő európai disznót vitt magával. Az a hiedelem, hogy ettől a 8 állattól származnak a sovány indián sertések. Van-e éneklő, számoló vagy beszélő kutya?A kutya rendszerint rosszul lát, tapintása alig van, és az ízlése sem mondható különösen fejlettnek. A szaglása azonban az emberénél negyven-nyolcszor, a hallása pedig tizenhatszor többet tud megkülönböztetni. Az ember a szemével és a kezével érzékeli a környezetét, a kutya az orra és a füle segítségével alkot róla sajátos képet. A kutyának tehát egészen más a világa, mint az emberé. Ne higgyük, hogy a kutya - akár az ember - gondolkodni, beszélni, számolni vagy énekelni tud. Cirkusz- és varietéműsorokban szoktak néha ilyen csodálatos állatot felléptetni. Ha mégoly különös dolgokat produkál is itt a kutya, ez csak intelligenciáját bizonyítja, s idomításra vall, amellyel elérték, hogy az állat egészen apró, a néző által nem is észlelhető jelre reagáljon... Tehát nem a kutya gondolkodik, hanem az idomító. Sohasem sikerült a kutyában az emberi kifejezési módoknak még csak a nyomát sem felfedezni. Miért ugatja a kutya a holdat? A kutya azért ugat éjszaka, mert ősétől, a farkastól örökölte ezt a szokását. A falka tagjai az éjszakai üvöltéssel adtak jelt egymásnak. A kutya nem a holdat ugatja; az erős holdfény csupán a falkába verődés ősi ösztönét támasztja fel benne, hiszen hajdan a holdfényes éjszakák különösen sikeres vadászatot ígértek a falkának. Miért világít sötétben a macska szeme?Sok állat szeme "világít" sötétben. Valójában azonban nem a szem világít, hanem a szemfenéken levő retina festékes rétegének egy része, az úgynevezett tapetum veri vissza a fényt. Az ember szeméből is visszaverődik a fény, és ezt a megfigyelő láthatja is, ha a fényforrás a füle mellett van, sőt legjobb a fényforráson át nézni. Ez úgy lehetséges, ha a fényforrás fényéi tükörrel vetítik a szembe, a megfigyelő pedig a tükör közepén levő kis nyíláson át néz a fénysugár irányába. 1704-ben végzett kísérletek kimutatták, hogy a macska szeme többé nem világít, ha vízbe merítik az állatot. Ezt a változást az okozza, hogy a szaruhártya fénytörő szerepe ilyenkor jelentősen megváltozik. Hogyan tájékozódik sötétben a denevér?A 18. században kezdték vizsgálni: mi lehet az oka annak, hogy a denevér a sötétben is tévedhetetlen biztonsággal kerüli ki az akadályokat. Egy olasz tudós, Spallanzani számos kísérletet végzett, és a megoldás közelébe jutott. A teljes választ azonban jóval később fogalmazta meg a tudomány. Kiderült az, hogy a denevérek az emberi fül számára észlelhetetlen, másodpercenként 30-60 ezer rezgésszámú ultrahangokat bocsátanak ki. Ezeknek a visszaverődését felfogják nagy érzékenységű hallószervükkel. Ily módon nemcsak az akadályokat tudják észlelni és villámgyorsan kikerülni, hanem az éjszaka röpülő rovarok térbeli helyzetét is megállapítják. A különböző fajok radarrendszere más és más. A sima orrú denevérfélék rövid hangjeleket bocsátanak ki, és a visszaverődött hullámok időkülönbségét "értékelik" ki, számunkra eddig még ismeretlen módon. A patkós orrú denevéreknek van Amerikában egy családja, a Desmodontidae, amely táplálkozásával és táplálékának megválasztásával különleges helyet foglal el a denevérek között. A köznyelv úgy emlegeti őket, mint vámpírokat vagy vérszívókat. Ezek egyáltalán nem félelmetes vérivó ragadozók. A Mexikótól Paraguayig fellelhető vérszívó denevér hossza mindössze hét centiméter! Egyáltalán nem "szívják" a vért, inkább a vérfelnyaló jelző illethetné őket, bár ez is többet mond, mint amit valójában tesznek. A megtámadott állatok az éjjel is szabadban hagyott öszvérek, lovak, szarvasmarhák. Áldozataikat a nyakukon vagy a marjukon sebesítik meg. Rászállnak a kecskékre, juhokra, kutyára, sőt a mozdulatlanul alvó emberre is. Fogaik úgy működnek, mint egy frissen élesített bonckés. A megtámadott lény nem érez fájdalmat. A rőt vérszopónak húsz foga van, és villámgyorsan kb. 4 mm-es mélységű sebet harap. Az aránylag mély sebből azután ömlik a vér. Ebből a denevér annyit lakomázik, hogy alig bír elrepülni. A Közép-Európában honos denevérek minden tekintetben nagyon hasznosak, mert sok kártékony állatot pusztítanak el. Nagy mennyiségben irtják az erdők és a mezők kártékony rovarait, ezzel a mező- és az erdőgazdaságnak nagy hasznot hajtanak. Mindent összevetve, faunánk egyik leghasznosabbjának tekinthetők. A babona és a műveletlenség következtében oktalanul, lépten-nyomon pusztították őket. Ma már természetvédelmi előírások óvják a denevért, s napjainkban tilos összefogdosni, megölni ezt a kis állatot. Honnan származnak a tengerimalacok?Bár malacoknak nevezzük őket, semmi közük a disznókhoz. A sünalakúak alrendjébe tartoznak, mint a patakörmű rágcsálószerűek öregcsaládjának képviselői. Valószínűleg a malacsivításra hasonlító hangjuk miatt kapták a porcellus, a malacka nevet. A tengeri jelző meg azért ragadhatott rájuk, mert a tengeren túlról, Dél-Amerikából hozták az állatokat Európába. A lényeg tehát az, hogy tudományos nevük: Cavia porcellus. Jellemzőjük, hogy mellső végtagjukon 4-4, a hátsón csak 3-3 ujjuk van. Testük hőmérséklete 37,8-39,5 fok körül mozog, percenként 100-szor, 150-szer vesznek lélegzetet. 4 metsző és 16 zápfoguk gyökértelen. Mindvégig nőnek, tehát rendszeres koptatásuk feltétlenül szükséges. Szaglásuk egészen kiváló, hallásuk szintén, a 33 000 Hertznyi rezgéseket is felfogják. Holland hajósok hozták őket Európába a 16. században, őshazájuk Peru. Ott húsuk megbecsült táplálék. Az inka sírokból mumifikált tengerimalac-tetemek kerültek elő. Európában az egerek és a patkányok után a leggyakoribb kísérleti állatok. A gyógyszerkísérletekben az emberi adag négy-ötszörösét próbálják ki egy malackán. Erre a célra a 19. századtól kezdték őket alkalmazni. Robert Koch a tuberkulózis, Emil von Behring pedig a diftéria kutatásához használta fel a tengerimalacok ezreit. Vannak-e időjárást jelző állatok?A gekkó, ez a mediterrán gyíkfajta jeles meteorológus és légtornász. Lábán tapadókorongok vannak, amelyek szinte odaragasztják a napfényben izzó falakhoz. Ha a levegő páratartalma emelkedik, a korongok nem "zárnak" légmentesen. A gekkók lepotyognak a falról. Ilyenkor mondják az arabok, hogy nemsokára esni fog. Nemcsak a gyíkok, hanem a kakasok is közlik az időváltozást. Ha akkor kukorékolnak, mikor még zuhog, ez annak a jele, hogy hamarosan vége lesz a zivatarnak. Honnan "tudja" ezt a szemétdombok királya? A ritkuló felhőkön egyre több fény tör át, ezt érzékeli a madár szeme. Nyilván ez az oka a hajnali kakaskoncertnek is. De ezzel magyarázható az is, hogy alkonyat előtt már egy jó félórával, szinte egyszerre elhallgat minden madár. Az emberi szem ilyenkor még nem érzékeli a fényerő csökkenését, de a madárszem műszere már a közelgő éjszakát "látja". A gekkó és a kakas után következzék a - cica. Vagyis igaz-e, ha a macska a füle tövét vakargatja, első lesz? A légnyomás változása idején megváltozik a levegő elektromos töltése is. A macska érzi, hogy bundájában villamosság gyűlik fel. Ez nyugtalanságot kelt az állatban. Szőre felborzolódik. Hogy szabaduljon a feszültségtől, a bútorokhoz dörgölődik, idegesen rendezgeti bundáját. Viselkedése tehát előre jelzi az időjárási fordulatot: a közelgő esőt. A felsorolt példák a legismertebbek - az időjárás változását valamilyen formában minden állat jelzi viselkedésével. Igaz-e, hogy a krokodil sír?A nőstény krokodilus 16-46 darab tojást rak, és beássa azokat a forró, fekete lávahomokba. Ott őrzi a tojásokat a tizenkét hetes kelési idő alatt. Magát a keltetést elvégzi a napsütötte homok természetes melege. Egy-két nappal a krokodilusbébik kelése előtt valami különös dolog történik. Az időközben terjesen kifejlődött, bár egészen apró tojáslakók a föld alól olyan halk, vinnyogó hangot hallatnak, ami némileg a csecsemő sírására hasonlít. Ez a különös jelenség esetenként tragikusan végződő tévedésekhez vezetett. E sírásszerű hang hallatán az emberek azt hitték, hogy elhagyott gyermek fekszik valahol a parton, és a keresésére indultak. Amint a keltetőállomást megközelítették, az éberen őrködő krokodil anya persze dühödten rájuk támadt. Ez az alapja annak a mendemondának, hogy a felnőtt krokodil cselesen utánozza a csecsemősírást, majd az odasiető embert leteperi és felfalja. Valóságban tehát a krokodil nem sír, és nem is könnyezik. A különös hang nem is a felnőtt állatoktól, hanem a tojásba zárt, még mélyen a homokban levő krokodilbébiktől származik. Igen ám, de mi a célja és értelme ennek a föld alatti koncertezésnek? Egyszerűen jeladásról van szó. Az apró lények ezzel jelzik anyjuknak, hogy készek a tojásból kibújni, és kérik kiásásukat. Az alig 15 cm hosszú krokodilfiókák ugyanis nem képesek saját erejükből a felszínre vergődni. Ehhez az anyának kell segítséget nyújtania. Amint a föld alól nem hallatszik több nyivákoló hangocska, a krokodilmama tudja, hogy összes fiókáját kiásta. Ekkor a hasára fekszik, és engedi, hogy az apróságok a fejére, onnét nyakára és a hátára másszanak, így lovagoltatja be őket a vízbe, ahol aztán csónakázássá alakul a sétáltatás. Ezzel a születésnapi kirándulással aztán véget is ér az anyai gondoskodás. A bébik lassacskán lesodródnak anyjuk hátáról, aztán nagyon igyekeznek, hogy mielőbb kikerüljenek a felnőttek birodalmából. Mert ettől kezdve a "nagyok" - a saját anyjukat is beleértve - könyörtelenül felfalják őket, ha útjukba kerülnek. Honnan veszik az áramot a tengeri elektromos ráják? Ha kifogy testükből az elektromosság, hogyan töltik fel újra? Mekkora ez a töltés?A zsibbasztóráják családjába tartozó fajok elektromos ütéseket osztogathatnak. Az áramot a hát- és mellúszó között fekvő elektromos szerv termeli. Ez sok egymás fölötti kamrából áll, melyekben átalakult izomzatból létrejött szívós anyag van. Minden egyes kamra egy-egy elektromos telepnek felel meg, az egész szerv úgy működik, mint egy sok elemből összetett telep, összhatása egészen jelentékeny lehet. Kis állatokat a hirtelen kisülő áram elkábíthat, még az embert is leterítheti a lábáról. Az elektromos szerv hatása a tenger vizében semmi esetre sem lehet olyan erős, mint a vízen kívül, s valószínűleg csak az a feladata, hogy a zsákmányt felriassza. Valódi védőszervként a legtöbb esetben aligha jön számításba. Az elektromossággal való feltöltést az élő szervezetnek erre szolgáló speciális izomszövete folyamatosan végzi. Nemcsak a tenger nevel elektromos szervezeteket. A dél-amerikai tavakban él az Electrophoruselectricus, a villamos angolna. Ez az állat olyan erős elektromos ütéseket osztogat, amelyek még nagyobb állatokat is elkábítanak. Maga a hal két méterre is megnő. Pikkelye egyáltalán nincsen, testét szívós, nyálkás bőr fedi. Hatalmas elektromos szerve alsó testfelének csaknem háromnegyedét foglalja el. A fejtől a farok irányába futó áram olyan erős, hogy egy másfél méteres példány egy embert is el tud kábítani. A kifejlett elektromos angolna 500-600 V potenciálkülönbséget tud létrehozni. Az afrikai harcsafajok egy része is használja tájékozódási célokra a fejlesztett alacsony feszültséget. Csörög-e a csörgőkígyó?A csörgőkígyó farkán valóban van csörgő. Nem egyéb ez, mint szarugyűrűk rendszere. Ez az állat védekező mechanizmusa. A feltevés szerint a farokvég mozgatásával keletkező, száraz, zörgő hang a prérik hatalmas patásainak figyelmeztetésére szolgál. A farokvég csörgője tehát megvédi az állatot az eltaposástól. Hány szálka van a halban?A pontyban 97, a keszegben 120-130, a sügérfélékben viszont csak 24 szálkát találunk. Ez egy kicsit soknak tűnik. Minden csontos halnak van szálkája: bordák és az íncsontocskák. Az utóbbiak az izmok közötti kötőszöveti hártyák elporcosodásából jönnek létre. A szálkák valószínűleg az izmok szilárdságát, rugalmasságát szolgálják. A kecsege porcos hal, azért nincs szálkája. A Max Planck Intézet a Német Szövetségi Köztársaságban azon fáradozik, hogy kitenyéssze a szálka nélküli pontyot. Milyen hal a szardínia?A szardínia csak akkor szardínia, amikor már a konzervdobozban van. Az Egyesült Államok halgazdasági hivatala szerint a heringfajtákhoz tartozó minden kis hal szardínia, s csaknem minden ország más-más fajtát részesít előnyben. Kaliforniában leginkább az ún. kaliforniai szardíniát használják fel erre a célra. Franciaországban és Portugáliában az ún. "valódi" szardíniára esküsznek. Norvégiában csaknem kizárólag a sprottnit konzerválják szardíniának. Egynéhány olyan halnak, amelyet szardíniának dolgoznak fel, Sardinie a tudományos neve. Valószínűleg ebből ered a konzervek jelölésében elterjedt közös szardínia név. Igaz-e, hogy a katicabogarat nem eszi meg más állat, a katica által kibocsátott bűzös folyadék miatt?Való igaz, hogy az elfogott katica lábízületeiből sárgásvörös, rossz szagú vért bocsát ki. Úgy látszik, hogy ez az "undorító vér" elrettentő hatást gyakorol számos állatra. Másrészt azonban számos olyan állat van, amely ennek ellenére felfalja a katicabogarakat, s nem riad vissza élénk, tarka színétől sem, amit viszont szívesen mondanak "intő színnek". Milyen titka van tehát a katicabogárnak? Sok kísérletet végeztek már az "undorító vér" és az "intő színezet" jelentőségére vonatkozóan. Ezek azonban többnyire nem adtak világos választ, mivel olyan állatokat választottak a kísérletekhez, melyeknek a szabadban alig volt alkalmuk katicabogarakkal találkozni. Olyan állatokat azonban, melyek egy élettérben élnek a katicabogarakkal - így a poszáták, a seregélyek, a sündisznók -, nem zavarják a katicák riasztó tulajdonságai. Igazat kell adnunk tehát azoknak a kutatóknak, akik arra a következtetésre jutottak, hogy a katicabogarak éppen olyan jól "fogyaszthatók", mint bármely más hasonló alakú és nagyságú bogárcsalád tagjai. Nem szükséges tehát esetükben intő színezetről és undorító vérről beszélnünk; ezek olyan fogalmak, amelyeket az ember magyarázott bele a természetbe. Miért pusztulnak a selyemhernyók?A múlt század végén Franciaországnak nemcsak a bortermelését érte súlyos kár, a selyemhernyó-tenyésztés is hanyatlásnak indult. A selyemhernyókat ugyanis megtámadta egy súlyos betegség, a pebrine, magyarul szemcsekór. Miközben a nagy Pasteur felvette a harcot a fertőző betegség ellen, mások más síkon akarták a problémát megoldani. Olyan ellenállóbb selyemhernyókat akartak kitenyészteni, amelyek a pebrine kórokozóira, a Nosema Bombycisre kevésbé fogékonyak. Léopold Trouvailleau csillagász, az amerikai Harvard-obszervatórium munkatársa elhatározta, hogy szabad idejében selyemhernyó-tenyésztéssel foglalkozik. Választása azokra az európai lepkékre esett, amelyeknek hernyói szintén selyemszálat húznak. Trouvailleau azt remélte, hogy több irányú keresztezés útján új selyemhernyófajtát sikerül kitenyésztenie. Gyapjaslepke-hernyókat hozott Franciaországból. 1869-ben néhány jószága megszökött, de hát ki törődött volna néhány szárnyra kelt pillangóval? Húsz év múlva, 1889-ben Medford, az amerikai kisvároska, melynek laboratóriumából a kísérleti lepkék megszöktek, átélte az idegen földről való lények inváziójának borzalmait. A gyapjaslepkék elképzelhetetlen tömege támadt az erdőkre, parkokra. Néhány óra alatt letarolták a növényi életet, és azóta sem szabadultak meg tőlük teljesen az erdők Észak-Amerikában... A kártékony hernyók elleni küzdelemben biológiai védekezésmódokat is alkalmaztak. Csatasorba állították a bábrabló futrinkát, ezt az igen tetszetős, energikus bogarat. Nappal a lehullott levelek alatt rejtőzik, de éjszaka átkutatja az erdőt, és kegyetlenül leszámol a gyapjaslepkék hernyóival. Ezeket a bogarakat most nagy tömegben telepítik azokba a körzetekbe, ahol a hernyók hírt adtak pusztító munkájukról. Igaz-e, hogy az északkelet-amerikai földigiliszták európai eredetűek?Igaz. Az Európából érkező kivándorlók virágokat és gyümölcsféléket is vittek magukkal az Újvilágba. A földdel együtt a földigiliszták is átkeltek az Atlanti-óceán túlsó partjára. Nem pusztultak el, hanem elszaporodtak, így az ottani földigiliszták túlnyomórészt európai kivándorlók. Hogy hová lettek a bennszülött giliszták? Alulmaradtak a létért való küzdelemben. A jégkorszakban ezen a területen a földigiliszták kipusztultak. Amikor pedig a jégtömegek visszavonultak - a giliszták dél felől elkezdtek - észak felé nyomulni. Ez a föld alatti utazás azonban igen lassú volt, ezért az európai gilisztáknak sikerült őket megelőzniük, mivelhogy rendelkezésükre álltak a Kolumbusz utáni bevándorlók szállítóeszközei. Az Egyesült Államok területén most a Mason-Dixon-vonal választja el az amerikai és az európai giliszták birodalmát. Miért készítenek a méhek hatszögletű sejteket?A méhkas lépeinek és, sejtjeinek szabályos rendszere sokat foglalkoztatta a 18. század tudósait. E században az volt a vezérgondolat, hogy a világ tökéletes. A világ általános tökéletességének egyik következményeként kimondották például, hogy a természet a lehető legnagyobb eredményt, a maximumot a lehető legkisebb anyagi áldozat, a minimum révén éri el. A maximum-minimum törvény igazolása érdekében a hőmérős Reaumur megmérte a méhek sejtjének lapjai közötti szögeket. A matematikusok pedig kiszámították, mekkorának kellene a szögeknek lenniük, hogy a maximum-minimum törvény értelmében a legnagyobb hely álljon rendelkezésre a lehető legkevesebb viasz felhasználásával. Az eredményben azonban valami nem stimmelt. A mért értékek csak megközelítették a számítottakat. Úgy látszott, a méhek eltérnek a világ "tökéletességének" törvényétől. Később rájöttek, hogy nem a méhek tévedtek, hanem az a logaritmus-könyv, aminek alapján a számításokat végezték. Amikor pedig a hibát kijavították, kiderült, hogy a sejtek is a maximum-minimum törvényt igazolják. A méhek tehát jól "számoltak", a hiba a logaritmustáblázatban volt. Darwin is megvizsgálta a méhek sejtkamráit, de nem a változatlan "tökéletesség", hanem éppen a változás, fejlődés szempontjából. Megfigyelte, hogyan készül a lép. Először vastag, tömör viaszfalat építenek. Hengeres üregeket ragnak belé, majd egymás közelébe érve, az érintkező pontokat kiegyenlítik: így lesz a hengerből hatszögletű hasáb. A sejtek alakja tehát az építési módból következik, a kör keresztmetszetű lárva által legjobban kihasznált területet a hatszögletű síkidom közelíti meg legjobban. Ezután Darwin kimutatta, hogy a természetben különféle "rosszul" építkező méhek is vannak. Ez azt igazolja, hogy a mai mézelő méh őse nem volt kezdetben "tökéletes" építész. A tökéletes építkezés annak következménye, hogy miközben a méhek ősei a fajfejlődés során az egyes különálló sejtektől a mai, szabályos lépig eljutottak, mindig kevesebb viaszt használtak fel, mint elődeik. De minél kevesebb anyaggal érték el ugyanazt a célt, az ivadékok elhelyezése annál előnyösebb lett rokonaikkal szemben. Ha kevesebb viasz kellett az építkezéshez, több élelem jutott az utódoknak. Darwin tehát ismét eljutott a maximum-minimum törvényéhez. A célszerű építkezéshez így a méhek nem valami változatlan, időtlen "tökéletesség" jeleként, hanem a természetes kiválasztódás, a fejlődés következményeképpen jutottak el. Hány lába van a kaszáspóknak?A kaszáspók 8 lábbal jön a világra. A rovargyűjtők azonban nemegyszer megfigyeltek 7, 5 vagy még ennél kevesebb lábbal élő kaszáspókot. Az ízeltlábúak közül a kaszáspók öncsonkítása a legismertebb. Ha a rovargyűjtő ilyen hosszú lábú zsákmányt akar fogni, akkor mindig a törzsét igyekszik elkapni. Ha a lábát ragadja meg, a végtag a kezében marad, s a kaszáspók megmaradt lábain elmenekül. A kézben a pókláb még percekig tovább rángatózik. A kaszáspók részére kétségtelenül veszteséggel jár ez a kaland, mert elvesztett lába helyébe nem nő új. Így érthető, hogy az öreg kaszáspókok mind rokkantak, olykor csupán 2-3 lábuk van. Tudjuk, hogy a menekülő gyíknak a farka pattan le. A szöcske is könnyen megválik a lábától. Az öncsonkítás képessége a természetes kiválasztódás során jött létre. Fontos szerepe van a faj fennmaradásában. Mitől világít a szentjánosbogár?A világító rovarok lámpásában a luciferin nevű vegyület található. Ez a luciferin a luciferáz nevű erjesztő társaságában fényt ad akkor, ha víz és oxigén van jelen. A világításnál némi hő is keletkezik, de ez alig mérhető. Ez a melegmennyiség egy ezred foknál is kevesebb. Ezt meg se lehet érezni! A színképelemző azonban bizonyítványt állít ki róla. Eszerint se ibolyántúli, se vörösön inneni sugarak nincsenek benne, viszont a fényképezőlemezen, filmen nyomot hagy. Ezek szerint azt mondhatjuk, hogy a szentjánosbogarak és egyéb fényt adó társaik modern világítástechnikusok. Hideg fényt sugároznak; vegyi fényt adnak. Van-e a rovaroknak vére?A rovaroknak is van vére, csakhogy az nem piros, hanem színtelen vagy gyengén sárgás. A tudomány Haemolymphának nevezi ezt a folyadékot. Nincs benne haemoglobin, amitől a vörös színt kapná. Nincs is szüksége a levegő oxigénjét lekötő anyagra, mert a rovar vére nem vesz részt a sejtek oxigénellátásában. Kizárólag tápanyagokat, szabályozó hormonokat és bomlási termékeket szállít. S ha van vérük, van szívük is, de nincsen érrendszerük. De hát akkor a vér?... Nem ereken folyik tovább, hanem a szívet elhagyva, szabadon ömlik szét a testüregbe, majd ugyancsak szabadon tér vissza a csőszív 9 vagy 13 kamrájába. Milyen állat a kalamájó?A kalamájó, vagy kalmár puhatestű állat, úgynevezett lábasfejű. Tintahalaknak is szokták mondani őket, tévesen, mert semmi közük a halakhoz. Nevüket onnan kapták, hogy szívókoronggal felfegyverzett karjaik, vagy "lábaik" közvetlenül a szemeik előtt, a fejükön ülnek. Vannak közöttük nyolclábúak és tízlábúak. Az óriási tintahalak szemének átmérője csaknem 40 cm. Ez a legnagyobb ismert fényérző szem. Ivan Sanderson természettudós az ámbrás cetek testén talált 35 cm-es hegeket is, amelyeket kalamájók okoztak. Ebből a méretből arra következtet, hogy az óceánok nagy mélységeiben előfordulhatnak 60 m-es testhosszúságú és 90 m-es karhosszúságú kalamájók is. Mindennek ellenére aligha valószínű, hogy egy ilyen óriás kalamájó csónakokat támadna meg, mint azt egyes rémtörténetek mesélik. Ha egy ámbrás cet megsebesít egy óriást és a felszínre hozza, az menekülni igyekszik, vissza a nagy mélységekbe. - Vajon a beteg állat támadhat-e? - Nem tudjuk bizonyosan. Legfeljebb elképzeléseink lehetnek arról, hogy a felszínre hurcolt óriás egy hajó vízvonal alatti részét cetnek nézi és megelőző támadásba lendül. De ez csak feltevés. Van tehát még mit kikutatniuk a jövendő természetbúvárainak az óriás lábasfejűekkel kapcsolatosan... Gyűjt-e élelmet a hangya télire?Elterjedt hiedelem, hogy a hangyák télire élelmet gyűjtenek maguknak. Az bizonyos, hogy vannak hangyafajok, főleg déli vidéken, amelyek gyűjtenek, de a mi hangyáink között egy faj sincs, amelynek téli raktára volna. A hazacipelt rovarok, hernyók csak a napi fogyasztást szolgálják, de nem télire valók, hiszen a hangyák télen dermedten alszanak. A mendemondát igen elterjedtté tette La Fontaine meséje a muzsikáló tücsökről és a szorgalmasan dolgozó hangyáról. A mese csak mese, s a valóságban sem a tücsök, sem a hangya nem eszik télen. Hogyan kerül a muslinca a borba?A bormuslinca éppoly élőlény, éppoly rovar, éppoly légyféle, mint a többi. Tehát megtermékenyített petéből fejlődik ki, és rothadó, erjedő növényi nedvekkel táplálkozik, így, ahol gyümölcsök erjednek, vagy egyéb, neki kedves táplálék szagát érzi, oda igen nagy messzeségből is eltalál. Hirtelen, tömeges megjelenése azt a látszatot kelti, hogy ezekből az erjedő anyagokból születik. Tévedés tehát, hogy a muslinca a borból lesz. A romlott sajtban sem terem a kukac, és a húsban sem a légy. A romlott anyagokba lerakott petékből fejlődnek ki a lárvák, és ezekből alakulnak ki a muslincák és más légyfélék.
|